Az Altmark-incidens a második világháború elején, a nyugaton eseménytelenül telt furcsa háború idején lezajlott incidens volt, melynek során a brit haditengerészet a nemzetközi törvényeket megsértve hadifoglyokat szabadított ki a német Altmark tartályhajó fedélzetéről a semleges Norvégia felségvizein 1940. február 16-án. Az Altmark Németországba tartott fedélzetén 303 hadifogollyal, akik korábban az Admiral Graf Spee zsebcsatahajó (nehézcirkáló) által elsüllyesztett hajókon szolgáltak. Az akció következtében a német tengerészek közül nyolcan életüket veszítették és tízen megsebesültek. Súlyosan megsebesült továbbá egy brit és egy norvég tengerész is. A személyzete által partra futtatott hajón a britek fosztogatásokba kezdtek, majd hátrahagyták legénységével együtt.
A skandináv országban nagy felháborodást kiváltó támadás a hágai egyezmények és egyben Norvégia semlegességének súlyos megsértése volt, ami miatt a norvég kormányzat hevesen tiltakozott Londonnál és az ügy Állandó Nemzetközi Bíróság elé vitelét is kilátásba helyezte, de erre végül nem került sor. Az incidens rövid időre hűvössé tette Norvégia és az Egyesült Királyság viszonyát.
A brit akció Norvégia háborúba való bevonását célozta, ami stratégiai és gazdasági szempontból kedvező lett volna számukra. Emellett Winston Churchillnek, az admiralitás első lordjának megerősödését is szolgálta a brit belpolitikában.
Előzmények A Kriegsmarine szolgálatában álló Altmark tartályhajó a Német Birodalom szolgálati lobogója (Reichsdienstflagge) alatt, civil legénységgel – közte több norvég állampolgárral – 1939. augusztus 5-én hagyta el Wilhelmshavent azzal a céllal, hogy augusztus 19-én a texasi Port Arthurban gázolajat és vizet vegyen fel, majd ezután Rotterdamba hajózzon. A kapitány, Heinrich Dau egy lepecsételt titkos dokumentumot kapott kézhez az indulás előtt, mely utasításokat tartalmazott a háború kitörésének esetére. Visszaúton augusztus 26-án rádióüzenetben parancsot kapott a boríték felnyitására és az abban foglalt utasítások szerint az Admiral Graf Spee nehézcirkáló (zsebcsatahajó) ellátóhajójaként kellett szolgálnia annak dél-atlanti vizeken tett portyái során. A hajót álcázási okokból átfestették, nevét Sognéra változtatták és a norvég zászlót húzták fel rajta.
A hadihajóval való első találkozására a háború kitörésének napján, 1939. szeptember 1-én került sor az Atlanti-óceán középső részén, a Zöld-foki szigetektől nyugatra. Ekkor a Graf Speeről két 20 mm-es légvédelmi gépágyút (Flak) vettek át és szereltek fel az addig fegyvertelen hajó fedélzetére. A Spee személyzetéből egy 20 fős őrszemélyzet mellett két rádiós, valamint egy-egy élelmezési- illetve zsákmánytiszt szállt át az Altmarkra. Velük együtt a tartályhajó személyzete 133 főt tett ki.
A két német hajó közötti utolsó találkozásra december 6-án került sor, ami után a Graf Spee a La Plata felé vette az útját. A következő találkozásra január 2-án kellett volna sort keríteni és együtt hazatérniük Németországba. Mivel azonban egy brit cirkálókötelékkel vívott ütközet után pár nappal a Graf Speet Montevideo előtt elsüllyesztette a személyzete, az Altmarknak egyedül kellett az útra vállalkoznia. A hajót ekkor újra átfestették és a norvég zászlót megtartva a Haugesund nevet tüntették fel rajta. Később Chirippo néven amerikai zászló alatt hajózott.
A gépeinek javítása és az utána folyó fokozott keresés elültének kivárása miatt a tanker hosszabb időt töltött az Afrikától délre eső vizeken, majd január 24-én megkezdte hazafelé vezető útját. A forgalmas tengeri utakon és az ellenséges blokádon észrevétlenül átjutva február 12-re Izlandot délről 50 mérföldes távolságra megközelítette, majd keletnek vette az irányt és február 14-én hajnali 05:00 körül a Halten világítótorony magasságában norvég felségvizekre ért Trondheim közelében.
Foglyokkal való bánásmód A háború elején a brit kormányzat bejelentette, hogy az elfogott német kereskedelmi hajók legénységét hadifoglyoknak tekinti, amire válaszul a németek is hasonlóképpen reagáltak. Így Langsdorff kapitány az elfogott hajók legénységét nem engedte szabadon, hanem az ellátóhajóra szállíttatta át. Az Altmark nem volt felkészítve foglyok elhelyezésére a fedélzetén és Dau ellenkezett nagy számban való átvételük ellen. Az elsüllyesztett kereskedelmi hajók személyzetéből összesen 330 fő került a fedélzetére, de közülük az utolsó előtti találkozáskor, november 27-én Langsdorff 27 főt, főként tiszteket, visszarendelt a Graf Speere,Október 14-én (141 fő), 10. 28-án (18?) és 12. 06-án (144 fő) került az Altmark fedélzetére. Brit adatok szerint 299 főt szabadítottak ki. - Seizing the Altmark, Military Heritage 54. o. hogy jobb ellátásban részesülhessenek. Így hazaútján a német feljegyzések szerint 303 brit alattvalót szállított.
A foglyok között volt 67 indiai (laskár), 8 fekete-afrikai és egy izraelitaA. J. Goldstein a Huntsman szállásmestere volt; Frischauer & Jackson 54. o. is. A két kapitányt, akik a hazaútja során is az Altmarkon voltak, egy kétágyas kabinban helyezték el. A többi foglyot a hajó leüresedett raktereiben szállásolták el és szigorú őrizet alatt tartották őket. Az elfogott kereskedelmi hajókról egészítették ki a hajó élelmiszerkészleteit, a Huntsmanről nagy mennyiségű szőnyeget szállítottak át, melyek a foglyok fekhelyeiként szolgáltak. A hajó asztalosa egyszerű padokat és asztalokat készített számukra.
Dau kapitány a foglyoknak az utazás teljes ideje alatt – csekély megszorításokkal – ugyanazt az ellátást biztosította, melyben a német tengerészek is részesültek. 50 fős csoportokban napi kétszer jöhettek fel rövid időre a felső fedélzetre (30 illetve 45 perc erejéig).Frischauer & Jackson 66. o. Egy palackposta tengerbe hajítása miatt később csak legfeljebb 25 főt engedtek egyszerre fel.Seizing the Altmark 54. o. Az út vége felé ezt az időt napi egyszeri háromnegyed órára korlátozták, egészen addig, míg norvég felségvizekre nem értek.
Brit intézkedések az Altmark elfogására A brit admiralitás az Altmarkról a Graf Spee Montevideóban szabadon bocsátott foglyai révén értesült. Bár az elzárt foglyok a két hajó találkozásairól nem szereztek tudomást, a Langsdorff által visszarendelt 27 főtől a britek fontos információkat szereztek, így megtudták a tartályhajó valódi és álnevét is. Az ottani nagykövet, Eugen Millington-Drake az Altmarkot is megjárt tisztektől hallott a hajón uralkodó „förtelmes körülményekről” és a rajta fogva tartott több mint 300 tengerészről.Public Record Office (PRO) FO 396/2549, Millington-Drake to FO, 19 December 1939. in: Journal of Contemporary History [Doherty 188. o.] Winston Churchill, a brit admiralitás első lordja jobbnak látta az információt nem nyilvánosságra hozni és megjegyezte: „Tartsuk titokban, míg a foglyokat ki nem szabadítottuk.”"Better keep it quiet until we have rescued the three hundred men.", Doherty 188. o. Az Altmark utáni kutatást nagy erőkkel folytatták az Atlanti-óceánon, de nem sikerült nyomára akadniuk. A britek számítottak arra, hogy a norvég felségvizek védelmében próbál majd visszatérni, ezért értesítették a norvég haditengerészetet is az Altmark várható felbukkanásáról, melyről azt is közölték, hogy 400 brit hadifogoly van a fedélzetén.
Carsten Tank-Nielsen tengernagy, a Bergen központú 2. katonai körzet parancsnoka már a január 11-ei napi parancsában megemlítette az Altmark feltűnésének lehetőségét és utasította a haditengerészet egységeit, hogy azonnal jelezzék, ha észlelik a hajót.Lochner 49. o. Ismeretlen okokból kifolyólag azonban az utasítást a trøndelagi védelmi szektorhoz, melynek területén a német hajó elérte a norvég vizeket, nem továbbították.Haarr 356. o.
Az Altmark felbukkanásakor a Royal Navy több köteléke a norvég partok közelében tartózkodott a feltartóztatására, de nem ezek az egységek kerültek bevetésre. A Philipp Vian kapitány Rosythban állomásozó 4. rombolóflottilláját (4th Destroyer Flotilla), mely az Arethusa könnyűcirkálóból (zászlóshajó) és a Cossack (rombolóflottilla zászlóshajója),Vian 1940. január 18. és március 29. közötti bő két hónapban parancsnokolt a Cossackon, míg zászlóshajója az Afridi karbantartások végett dokkban állt. U-Boat.net Sikh, Nubian, Intrepid és Ivanhoe rombolókból állt, február 14-én az este folyamán felkészítették az Altmark elleni akcióra és a flottilla minden hajójára egy tengerészekből álló 21 fős felfegyverzett osztagot helyeztek el. A fegyveresek nagy része az Aurora cirkálóról érkezett, melynek ekkor épp a kazánjain végeztek el karbantartásokat. Küldetésének (Operation DT) hivatalos célja a jégtakaró felmérése volt a Skagerrakban, de a hajók legénysége már a 15-ei reggeli induláskor tényként kezelte, hogy a német tartályhajó elfogása és a foglyok kiszabadítása lesz a feladatuk.Haar 362. o.; A brit kötelék indulásának időpontjával kapcsolatosan erősen ellentmondásosak a fellelhető információk. A "The HMS Cossack Association" oldalán fellelhető leírás (Altmark Incident - Full Story, 1. o., ) február 15-ét említ indulásként, az akcióra való előkészületeket pedig 13-ára teszi. Bradwell Talbot Turner korvettkapitány (lieutenant-commander) a flottilla kihajózását február 14. szerdában adja meg. Elmondása szerint két éjjel is kint voltak már a tengeren az incidens előtt: első éjjel hajóztak át az Északi-tengeren, a második éjjelt pedig a Kattegatnál töltötték.
Megérkezés a norvég vizekre A német sajtóban február 2-án közzétették, hogy az Altmark hadifoglyokkal megérkezett Németországba. Ezzel a téves információközléssel azt kívánták volna elérni, hogy a britek felhagyjanak az Altmark megtalálása érdekében megerősített őrjáratozással és így megkönnyítsék a tanker hazatérését.Frischauer & Jackson 203. o. Dau a foglyok jelenlétét titokban akarta tartani a norvég hatóságok előtt, hogy a britekhez rajtuk keresztül se juthasson el biztos információ.
bélyegkép|300px|Norvég vizeken az Altmark a Reichsdienstflagge alatt hajózott
Az eddig álcázás céljából más neveken és idegen zászlók alatt hajózó Altmarkon a norvég felségvizekhez közelítve a Seekriegsleitung (a német admiralitás) utasítására ismét újra a valódi nevét tüntették fel és a birodalom szolgálati lobogóját (Reichsdienstflagge) vonták fel, a két gépágyút pedig leszerelték és a hajó belsejében raktározták el, így ismét állami szolgálatban álló hajónak (Staatsschiff) adhatta ki magát. Dau azt tervezte, hogy a norvég vizeken át megszakítás nélkül egészen a Skagerrakig hajózik, mert így nem lett volna köteles megmutatni a szállítmányát vagy beszámolni róla. A Skagerrak nyílt vizein a február 15-ről 16-ra virradó holdfény nélküli éjjel szándékozott áthaladni, amihez 36 órán belül le kellett volna érnie a tengerszoroshoz a norvég partok mentén. Úgy vélte, hogy a britek órákon belül értesülnek majd a felbukkanásáról, de ilyen rövid idő alatt nem fognak tudni reagálni rá. A Seekriegsleitung tanácsára Lindesnestől keletre kellett volna átszelnie a tengerszorost, hogy az attól nyugatra portyázó brit tengeralattjárókat elkerülhesse.BA-RM 102/3662; in: Haarr 523. o.
Dau az útvonala meghatározásakor nem vette figyelembe, hogy Norvégiában a háború elején egy a hadviselő felek által elismert semlegességi szabályzat (angolul: Norwegian Neutrality Regulation) volt érvényben, melyben a felségvizein haladó járműveket hadihajóként, avagy kereskedelmi hajóként kezelték. Az állami szolgálatban álló hajók nem alkottak külön kategóriát, hanem hadihajókként kezelték őket. A hadihajóknak pedig megtiltották a hadi kikötők (krigshavn) körüli katonai zónákon való áthajózást, melyek kiterjedése a nyílt tenger irányában a felségvizek három mérföldes határáig ért. Ezeken a zónákon a kereskedelmi hajók is csak tüzetes vizsgálatok után haladhattak át.Három ilyen katonai körzet volt kijelölve: az oslói, a bergeni és egy északon Lofotennél. lásd: Charles D. Pettibone: The Organization and Order of Battle of Militaries in World War II, Volume IX, Trafford Publishing 2014, 249. o. – Az Altmark útvonala csak a bergenit érintette volna ezek közül.
Ellenőrzések