Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Ferenc de Paola György (Széplak, Sopron vármegye, 1754. április 28. – Bécs, 1820. december 13.) államférfi, könyvtár- és múzeumalapító, Somogy vármegye főispánja, királyi főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos, Széchenyi István édesapja.

Élete A főnemesi származású sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család sarja. Apja sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Zsigmond (1720–1769) huszárkapitány, császári és király kamarás, nagybirtokos, anyja ciráki és dénesfalvi gróf Cziráky Mária (1724–1787) volt. Ferenc, házasságuk hatodik gyermeke volt; ugyanazt a keresztnevet kapta mint a 3 évesen elhunyt bátyja, Széchényi Ferenc (1711–1714). Keresztszülői Groff Ádám orvos és felesége Khellesz Katalin voltak. Tanulmányai befejeztével 1776. december 12-étől a kőszegi kerületi tábla ülnöke, 1783. augusztus 17-étől a báni tábla elnöke és egyben a horvát bán helyettese. II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa. 1785. március 9-én valóságos belső titkos tanácsosi címet nyert és 1785. április 18-án pécsi kerületi királyi biztos, valamint Somogy, Baranya, Verőce és Szerém vármegyék adminisztrátora lett.

Amikor a „kalapos király” egymás után adta ki azon rendeleteket, amelyek célja Magyarország és Erdély germanizálása és a nemzet rendi alkotmányának megsemmisítése volt, Széchényi nem akart céljainak eszköze lenni, ezért minden tisztségéről lemondott és a magánéletbe vonult vissza. Széchenyi Ferenc betegségére hivatkozva 1786. elején, véglegesen 1786 augusztusában lemondott; utódja a pécsi kerület biztosaként ez év decemberétől báró Splényi József lett.

Az 1790–91-es országgyűlés után újra hivatalba lépett, majd II. Lipót küldöttjeként Nápolyban is járt, hogy a nápolyi királynak a koronázási emlékérmet átadja.

1792-ben megkapta a Szent Januárius-rendet. 1798. április 6-án Somogy vármegye főispánja lett és mint királyi biztosra, reá bízták a Dráva és Mura folyók szabályozását. 1799. október 1-jén a Hétszemélyes Tábla elnöke, december 6-án királyi főkamarásmester, december 23-án helyettes országbíró lett. balra|bélyegkép|Széchényi Ferenc 1802. november 25-i dátummal nyomtatványból, kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta, amit később cenki gyűjteményének 6000 rézmetszetével és 9206 kötet könyvével egészített ki. Azonban mindezek előtt elkészíttette a leendő könyvtár katalógusát is, ezt a maga költségén kinyomatta, majd belőle egy-egy példányt a külföldi uralkodóknak, a külföldi tudományos intézeteknek, valamint hazai és külföldi tudósoknak is megküldött. Ezt a dátumot tekintjük az Országos Széchényi Könyvtár és Magyar Nemzeti Múzeum megalapítási évének is. Később József nádor indítványozta a Magyar Nemzeti Múzeum mint a magyar vonatkozások gyűjteményének létrehozását, amelyhez hozzátartozna a Széchényi által megalapított Nemzeti Könyvtár is. 1808-ban létre is jött az intézmény. Bőkezű adományaiért és szolgálatainak elismeréséért érdemeit 1807-ben az országgyűlés törvénybe iktatta (XXIV. törvénycikk).

A külföldi tudományos társulatok egymás után fejezték ki elismerésüket azáltal, hogy tagjukká választották: 1803-ban a göttingeni királyi tudományegyetem, 1804-ben a jénai, 1811-ben a varsói tudományos akadémia, 1812-től a bécsi tudományos akadémia tiszteletbeli tagja lett. 1808-ban az Aranygyapjas rend lovagja lett. 1810-ben megvásárolta Gyöngyösapátit a Nákó és a péchújfalusi Péchy családtól, így az övé, illetve Pál nevű fiáé lett az ottani Széchényi-kastély.Előadások Vas megye történetéről, Hungaricana.hu

Amikor I. Ferenc király alatt a magyar alkotmányt újabb veszély fenyegette, és ez a király is országgyűlés nélkül akart uralkodni, 1811-ben Széchényi szembaját hozva fel okként, újra letette összes hivatalát, mintegy tiltakozva Metternich rendszere ellen; visszavonult a magánéletbe és attól fogva családjának élt. Ennek érdekében tett nagyszerű intézkedése a három fia számára alakított három hitbizomány: a segesdi (Somogy vármegye), iváni (Sopron vármegye) és pölöskei (Zala vármegye), de amellett folyton élénk figyelemmel kísérte hazájának és a Magyar Nemzeti Múzeumnak sorsát, melyről ezután sem feledkezett meg, így kinyomatta a könyvtár későbbi gyarapodásának katalógusát. 1818-ban előbbi adományát egy újabbal egészítette ki, odaajándékozván a Magyar Nemzeti Múzeumnak soproni könyvtárát is, mely nagyobbrészt klasszikusokból és külföldi érdekű művekből (5086 mű, 9206 kötet) és 6000 darab rézmetszetből és földabroszból állott.

Élete végén mindinkább búskomorság vett rajta erőt, könyörgésbe és vallási bűnbánatba mélyedve, mind jobban a vallási miszticizmus felé hajlott. A politikai reakciót látva egyre levertebb lett, és ahogy fia írta: „a nemzet jövője felett kétségbeesve, reménytelenül szállt sírjába” 1820-ban, majd három évre rá neje is követte.

Emlékezete

Szobra áll a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, Istók János műve (1902).

Családja bélyegkép|bal|Felesége: Festetics Julianna Három évvel bátyja, Széchényi József halála után pápai engedéllyel feleségül vette annak özvegyét, Tolnai Festetics Julianna grófnőt, 1777. augusztus 17-én, Kópházán. Házasságukból hat gyermek született, közülük 3 fiú- és 2 leánygyermek érte meg a felnőttkort:

György Mária János (* Horpács (Sopronhorpács), 1778. május 26.; † Horpács, 1778. december 23.) Lajos Mária Alajos Dániel Ignác (* Horpács, 1781. november 6.; † Bécs, 1855. február 7.) Franciska Karolina (* Cenk, 1783. november 4.; † Pinkafő, 1861. október 10.) Zsófia (* Bécs, 1788. október 25.; † Bécs, 1865. április 19.) Pál (* Bécs, 1789. november 10.; † Sopron, 1871. március 30.) István (* Bécs, 1791. szeptember 21.; † Döbling, 1860. április 8.) right|thumb|150px|A Catalogus Bibliothecae Hungaricae címlapja

Művei Catalogus Bibliothecae Hungaricae (Sopron, 1799) és Index (Pest, 1800) Supplementum I-II és Index (1807) Catalogus manuscriptum I-III (Sopron, 1814-15) Catalogus nummorum Hungariae ac Transylvaniae instituti nat. Széchenyiani II-III, az Appendix-szel (?)

Az ő gyűjteményéből való egy 1781–1783 táján keletkezett kétkötetes kézirat a következő címmel: Genealogiae authenticae (?) nonnullarum illustrium ac nobilium Familiarum Hungariae in ordinem alphabeticum redactas. Fol. lat. nro. 207. Perekből és más forrásokból gyűjtött genealógiákat tartalmaz. Ezek között számos hamis családfa és sok téves adat is van, s ezek más kézirati gyűjteményekbe is bejutottak, de Nagy Iván szerint (Magyarország családai... Pest, 1865. XII. Zárszó, 512. l.) más adatokkal egybevetve használható és ő maga is gyakran támaszkodott rá.

Források Fraknói Vilmos: Széchényi Ferencz (MEK) Monok István: Széchényi Ferenc könyvtáralapítása (EPA) Széchényi Ferenc és Csehország (MEK) A Széchényi család történetének újabb dokumentumai az OSZK Kézirattárának gyűjteményében´

Kapcsolódó szócikkek Széchényi család Jegyzetek

További információk Liebenberg János: Ének nagy méltóságú gróf Széchényi Ferentz és nagy méltóságú született Festetits Juliána huszon öt esztendők utánn újonnan meg-üllt menyegzői öröm-napjára; Sziesz Ny., Sopron, 1802 Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc; Magyar Történelmi Társulat, Bp., 1902 (Magyar történeti életrajzok) Gárdonyi Albert: Széchényi Ferenc gróf éremgyűjteményének megalapítása. 1791–1807; Hovánszky Ny., Bp., 1904 Kollányi Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtára. 1802–1902. 1. köt. A könyvtár megalapításától gróf Széchényi Ferenc haláláig; Széchényi Könyvtár, Bp., 1905 Gillemot Katalin: Gróf Széchényi Ferenc és bécsi köre; Türk Ny., Bp., 1933 Olofsson Placid: Gróf Széchényi Ferenc irodalompártolása; s.n., Pannonhalma, 1940 (Pannonhalmi füzetek) Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc, 1754–1820; utószó Soós István; Osiris, Bp., 2002 (Millenniumi magyar történelem. Életrajzok) Gróf Széchényi Ferenc térképeinek és atlaszainak katalógusa / The catalogue of count Ferenc Széchényi's maps and atlases; OSZK–Osiris, Bp., 2002– 1. Kéziratos térképek és atlaszok; szerk. Plihál Katalin; 2002 Széchényi Ferenc és Csehország. Levelestár; vál., tan. Richard Pražák, sajtó alá rend., jegyz. Deák Eszter, Erdélyi Lujza; OSZK–Gondolat, Bp., 2003 "Hogy a hála érzete feledésbe ne menjen..." Gróf Széchényi Ferenc emlékére; összeáll. Kelemenné Torma Erzsébet, bibliogr. Horváth Csaba; Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron, 2004 Kecskeméti Tibor: Egy főnemesi gyűjteményalapító, gróf Széchényi Ferencné szül. gróf Festetics Julianna; Nők a Balatonért Egyesület, Csopak, 2006 (Nők a Balatonért Egyesület kiskönyvtára) Egy kozmográfiai atlasz különlegességei. Kincsek gróf Széchényi Ferenc könyvtáralapító térképgyűjteményéből; kiállításrend. Pászti László, Danku György, jegyz. Danku György, Samu Roland, közrem. Fazekas Zoltán; OSZK Térképtára, Bp., 2011 Levélben értesítsen engem! Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról; szerk., levélvál., sajtó alá rend. Deák Eszter és Zvara Edina, latin levélford. Csobán Endre Attila, Szvorényi Róbert, német levélford. Deák Eszter; Kossuth–OSZK, Bp., 2012 Miskolczy Ambrus: Széchényi Ferenc a szabadkőművesség erénykultuszától a katolikus megújulásig; Universitas, Bp., 2019

Kategória:Magyar mecénások Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:Baranya vármegye főispánjai Kategória:Somogy vármegye főispánjai Kategória:Tolna vármegye főispánjai Kategória:Verőce vármegye főispánjai Ferenc Kategória:Kőszegiek Kategória:Az Aranygyapjas rend lovagjai Kategória:1754-ben született személyek Kategória:1820-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar filantrópok