bélyegkép|jobbra|250px|A Keleti-Mecsek Kisújbánya közelében bélyegkép|jobbra|250px|Hármashegy, Hosszúhetény bélyegkép|jobbra|250px|Zengő, Hosszúhetényből
A Kelet-Mecsek vagy Keleti-Mecsek egyike a Mecsek hegység három fő tömbjének. Nagyjából a Magyaregregy, Komló, Hosszúhetény, Pécsvárad és Mecseknádasd határolta területen fekszik, jórészt Baranya vármegyében, de átnyúlik Tolna vármegyébe is. Legmagasabb pontja – és egyben a Mecsek legmagasabb csúcsa a 682 méteres Zengő.
Gyakorlatilag egész területe védett - a Hidasi-völgy és környéke, illetve a Kisújbánya és Óbánya közti völgy és környéke fokozottan védett - a 2007-ben 30 éves Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet része.
A kisrégiót valamikor Hegyhátnak is nevezték, bár ezt kisebb területre értették a Zengő hegy környékén, mint a Kelet-Mecsek.
Néha a Kelet-Mecsekhez sorolják a Mórágy-Geresdi röghegységet - vagy más néven Baranyai röghegységet - is, amelynek egymilliárd éves gránitja Magyarország legöregebb kőzete.Pokolné Südi Eszter: IX. Földtörténet - Geológia
A magyar falusi turizmus hagyományos területe: a második világháború előtt indult falusi vendéglátást az 1990-es évek-ben újraélesztették és a kisrégió falvai ma sok szálláshelyet és szerteágazó szolgáltatásokat kínálnak az idelátogatóknak. A Kelet-Mecseket természeti és épített szépségei és hagyományai miatt ma is gyakran nevezik Kun Lajos egykori kárászi plébános szavaival „Kis Svájcnak”.Tenczer Gábor - A magyar Svájcban a hegyek nem nőnek az égig, de oroszlánt és tigrist is láttak már (Telex.hu, 2026.01.10.)„Kis Svájc” a Kelet-Mecsek hátánál
Geológiája A Kelet-Mecsek alapvetően kétféle kőzettömegből épül fel: márgás és mészköves tengeri üledékek, amelyek közül a legrégebbiek a liász lotaringiai emeletéből származnak, illetve az alsó kréta kori vulkanikus eredetű kőzetek, főleg a trachidolerit és a fonolit. E vulkáni kőzetek képződményei Magyarországon összefüggően csak a Mecsekben láthatók. Egyedülállók Kövestető és a Somlyó fonolitkúpjai. A vidék középső részéből sugarasan völgyek indulnak ki (mint a hidasi, óbányai, püspökszentlászlói és márévári völgyek), amelyek ezeket a jura és triász kőzettömegeket feltárják. A terület északi és északkeleti részében nagy miocén kori kőzettömegek is találhatók.
Maga a Kelet-Mecsek egyetlen hatalmas teknő, amit gyűrődések és törések tagoltak. A megbillent valamikori vízszintes rétegek helyenként egészen a függőlegesig tolódtak. Jellemző helyi geológiai jelenség a mésztufa képződés, például a Hidasi-völgyben és az Óbányai völgyben. Utóbbi márgás-mészköves kőzeteibe látványos formákat vájt az erózió, a rajta keresztül haladó patak.
A Nyugat-Mecsekre jellemző karsztosodás a Kelet-Mecsekben csekély mértékű. A Keleti-Mecsek felszínét a jura időszaki üledék jellemzi. Ezek a kőzetek nem karsztosodnak és a vizet elnyelő karsztos formák hiányában itt a völgyhálózat sokkal változatosabb, mint a Nyugat-Mecsekben.asvanytan.hu A sokarcú Mecsek hegység A pusztuló karszt és a mészkólerakás példái a hidasi-völgyi Csurgó forrás, a Betyár-forrás és a Mária-forrás.
A kréta időszak elejére a vulkáni működés a jellemző. Az ekkor megszilárdult bazaltos lávaömlések - a régebben ezt trachidolerit néven emlegették - és a vízi környezetben lerakódott tufarétegek sok helyen megfigyelhetők a Kelet-Mecsekben. A tufarétegek alatt kagylók, csigák, ammoniteszek fosszíliái találhatók. A vulkáni működés során vasérc is kicsapódott. A trachidolerit Hosszúhetényben több helyen is felszínre jut, a település közepén, illetve a szőlők közt is három éles, keskeny, nyugat-keleti irányú gerincben.
Vízrajza bélyegkép|jobbra|250px|Patak a Hidasi-völgyben A Keleti-Mecsek fő vízválasztója a Hármashegy–Csengőhegy–Zengő–Kecskehát–Templomhegy vonal, amitől délre nincsen jelentős vízfolyás. A tőle északra eső vizeket a Völgységi-patak gyűjti össze.
A Kelet-Mecsek átlagos éves csapadékmennyisége 711 milliméter, ez főleg nyári záporok formájában hull.
Vízfolyásai Völgységi-patak
Forrásai
Élővilága Flórája Számos ritka növény él a Kelet-Mecsekben. Közülük a leghíresebb a bánáti bazsarózsa (Paeonia officinalis ssp. banatica), amely a Zengő oldalát kivéve alig fordul elő másutt a világban. A virágzó bazsarózsamezők megtekintésére a hosszúhetényiek májusban túrákat szoktak szervezni.
Állatvilága Állatvilága még alig kutatott, kivéve a madarakat: 65 rendszeresen itt költő és kilenc átvonuló madárfajt figyeltek itt meg. A Kelet-Mecsekben a költési időszakban megfigyelt ritka madarak: Fekete gólya (Ciconia nigra) Barna kánya (Milvus migrans) Fekete harkály (Dryocopus martius) Kövirigó (Monticola saxatilis) Kis légykapó (Muscicapa parva) Hegyi billegető (Motacilla cinerea) Békászó sas Rétisas
A tiszta vizű patakokban élnek saját készítésű csövecskéikben, a tegzekben az oxigéndús vizet kedvelő tegzesfajok lárvái. Csak itt él Európa legritkább tegzesfaja, a fokozottan védett mecseki őszitegzes. A bükkösökben él a havasi cincér.
Hegyei Bargyag (489 m) Cigány-hegy (524 m) Csalán-hegy (536 m) Csengő-hegy (489 m) Dobogó (594 m) Hármashegy (603 m) Hárstető (545 m) Kecske-hát Köves-tető Róka-hegy (497 m) Somos-hegy (520 m) Somlyó (572 m) Somos (510 m) Szamár-hegy (564 m) Szószék (586 m) Szent Imre-hegy (471 m) Zengő (682 m) Forrás: Mecsek turistatérkép
Völgyei Egregyi-völgy Hidasi-völgy Kis-tóti-völgy Óbányai-völgy Réka-völgy Rikájó Takanyó-völgy
A Kelet-Mecsek falvai A Kelet-Mecsek hegyei két ágra bontják a térség falvait: a nyugatibb Magyaregregy-Szászvár ágra a Komló melletti Zobákpusztáról Bonyhád irányába tartó útról juthatunk el, a Hosszúhetény-Pécsvárad-Mecseknádasd ág a 6-os főúttal párhuzamosan fut északra Pécs-Hirdtől Bonyhád felé.
A térség falvai:
Alsómocsolád Bikal Egyházaskozár Hegyhátmaróc Hosszúhetény Kárász
Kisújbánya Köblény Magyaregregy Máza Mecseknádasd Nagypall
Óbánya Pécsvárad (város) Püspökszentlászló Szalatnak Szászvár Tófű
Váralja Vékény Zengővárkony Zobákpuszta
A folklórban A Kelet-Mecsekhez számos mese, monda kapcsolódik: boszorkányok, farkasok, átkok, kincskeresők földje. 1816-ban Kárász közelében egy bükkfa gyökerei között tényleg találtak is egy aranyozott misekelyhet, az 1920-as években ugyancsak Kárásznál aranybánya is létesült és a környék évtizedekig vonzotta az aranykeresőket.
A kultúrában A Kelet-Mecsekben játszódik Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének nyitórésze. Az azonos című film egyes jeleneteit a Márévár közelében forgatták, a történetre utal a vár közelében lévő Gergely-Éva forrás neve is.
Kirándulóhelyek A Zengő csúcsa, Hosszúhetény felől útközben a pincefalu és a bárányles népszokás keresztje, a csúcson kilátó és Zengővár romjai. Püspökszentlászló a püspöki kastéllyal, az arborétummal, a templommal és a Szent László-szoborral. A Hidasi-völgy a Csurgó vízeséssel.A Csurgó, fotó A Kisújbánya és Óbánya közti Óbányai völgy a festői patakkal, a ferde vízeséssel és a Csepegő-sziklával (itt van a Pataki József Kulcsosház is). A Mecseknádasd és Óbánya közti Rékavár vagy Rákvár. A Cigány-hegy kilátója. Magyaregregy közelében a Márévár. A zengővárkonyi szelídgesztenyés Rockenbauer Pál sírjával. A Pécsváradhoz közeli Dombay-tó.
Jegyzetek
További információk A Kelet-Mecsek TK a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján A Keleti Mecsek Egyesület honlapja
Kategória:Magyarország földrajzi kistájai Kategória:Mecsek