bélyegkép|350px|A Császári-Királyi Hadsereg csapatzászlaja (k.k. Truppenfahne) 1806-ig, 1806-tól a ketfejű sas fölé a német-római császári korona (Reichskrone) helyett az osztrák császári korona került.

A Császári-Királyi Hadsereg (Kaiserlich-Königliche Armee) színvonala a 19. század közepén az európai nagyhatalmak szintjén állt. Rendelkezett egy csekély flottával az Adriai-tengeren, de erejének gerincét a szárazföldi fegyveres erők adták. A szárazföldi csapatoknál megtalálhatjuk mindhárom fő fegyvernemet: a gyalogságot, a lovasságot és a tüzérséget is. Ebben az évben, 1848-ban vált ki a császári-királyi haderőből az 1848–49-es honvédsereg alakulatainak zöme is. A Császári-Királyi Hadsereg 1848-ban Európa második legnagyobb létszámú hadereje volt az Orosz Császári Hadsereg (Ру́сская импера́торская а́рмия – Russzkaja imperatorszkaja armija) után.

Általános jellemzés A császári-királyi haderő állapota A Császári-Királyi Hadsereget a napóleoni háborúk befejező szakaszában (1813-1815) elért látványos katonai sikerei óta a legyőzhetetlenség nimbusza övezte. Élén elvben a korlátlan rendelkezési joggal bíró császár és király, mint legfőbb hadúr (Allerhöchster Kriegsherr) állt, az ő kezében összpontosult a legfelsőbb főparancsnokság (Allerhöchste Oberbefehl), feladatai ellátásában a Császári-Királyi Államtanács (k.k. Staatsrat) katonai szekciója, valamint katonai kabinetirodájának vezetője, aki egyben az uralkodó szárnysegédje segítette. A gyakorlatban a hadsereg legfőbb irányítója az öt tábornokból és civil tisztviselőkből álló Udvari Haditanács (Hofkriegsrat), élén az elnökkel (Präsident des Hofkriegsrates) volt, 1556-ban hozta létre I. Ferdidnánd a rendektől független kormányszékként. Az Udvari Haditanács alárendeltségébe tartozott a tizenkét területi alapon szerveződő főhadparancsnokság (k.k. Generalkommando), mint a birodalom alapvető katonai igazgatási egységei, ezek esetenként hadtestparancsnokságokként is működhettek, élükön egy-egy magas rangú, igen széles jogkörökkel rendelkező tábornokkal. 1848. június 1. napjával az Udvari Haditanács megszűnt, helyét és feladatát az újonnan felállított Császári-Királyi Hadügyminisztérium (k.k. Kriegsministerium) vette át élén a császári-királyi hadügyminiszterrel (k.k. Kriegsminister). A haderőt hagyományosan ezredekbe szervezték, de ez a gyalogság és a tüzérség esetében csak szervezési kereteket jelentett, a gyalogságot zászlóaljakban, a tüzérséget ütegekben kommandírozták; a lovasságnál alkalmazták az ezredszintű vezénylést. A lovasságot csatákban gyakran osztályokban, vagy századokban vetették be. A haderő létszáma (elvben) háborúban 450–500 000 fő körül mozgott, ez azonban csak papíron volt így, 1848 márciusában a haderő ~58%-a volt bevethető állapotban. A háború óriási ráfordítást igényelt, a birodalom pedig nagy államadóssággal rendelkezett (amit később csak jelentősen növelt az orosz intervenció költségtérítése), ezért a hadsereg és az erődök (kivéve a legfontosabbat, a Várnégyszöget) állapota is gyakran elég rossznak volt mondható, elég Arad vagy Lipótvár erődjére gondolnunk. A császári-királyi hadsereg jelentős, éppen legütőképesebb része Radetzky tábornagy vezetésével ebben az időben az itáliai fronton állomásozott, számos magyar nemzetiségű és/vagy sorozású alakulattal együtt.

Ranglétra A hadseregben szolgálókat négy csoportra lehet osztani: Legénységi állományúak: a legalacsonyabb rangú a közvitéz, fölötte az őrvezető, tizedes majd őrmester (a lovasságnál strázsamesternek is nevezték). Nem voltak legénységi állományúak, de tisztek sem a tisztnövendékek (hadfiak, hadapródok vagy kadétok). A tisztek közé tartoztak az (al)hadnagyok, főhadnagyok és századosok (lovasságnál kapitánynak is nevezték). Századosi rangban is megkülönböztettek 1. és 2. osztályú, vagyis fő- és alszázadost. A törzstisztek közé az őrnagyok, alezredesek és ezredesek tartoztak, tehát akik a zászlóaljaktól (vagy lovasságnál osztályoktól) az ezred szintjéig vezették az alakulatokat. A tábornoki karba tartozott a vezérőrnagy (Generalmajor), altábornagy (Feldmarschallleutnant (FML), tábornok: a gyalogságnál: gyalogsági tábornok (General der Infanterie (GdI), lovasságnál: lovassági tábornok (General der Kavallerie (GdK) a tüzérségnél: táborszernagy (Feldzeugmeister (FZM), végül tábornagy (Feldmarschall (FM).

Az alakulatok törzséhez tartoztak még az írnokok, számvevők, tábori lelkészek, orvosok is, noha ők rangot nem viseltek.

Szolgálati idő Sorozás helyeEzredekSzolgálati idő (1845 előtt)SzámaLétszámaOsztrák Főhercegség 4 5800 18 év +13 évig a LandwehrBelső-Ausztria 1 5800 18 év +13 évig a LandwehrSzilézia 1 5800 18 év +13 évig a LandwehrStájerország 1 5800 18 év +13 évig a LandwehrIllíria 3 5800 18 év +13 évig a LandwehrMorvaország 4 5800 18 év +13 évig a LandwehrCsehország 8 5800 18 év +13 évig a LandwehrGalícia 13 5800 18 év +13 évig a LandwehrLombard-Velencei Királyság 8 4000 8 évMagyarország és Erdély 15 3600 10 év

A különböző területekről bevonultatott újoncok szolgálati ideje hosszú ideig eltérő volt. Az ausztriaiak (a tiroliak kivételével), a cseh- és morvaországiak és a galíciaiak 18 évig szolgáltak, leszerelésük után további 13 évig a Landwehr-zászlóaljakban voltak szolgálatra kötelezhetők. A tiroliak és az itáliaiak nyolc évet szolgáltak, utána teljes felmentést kaptak. A magyarok szolgálati ideje változó volt: az 1830-ban és 1840-ben megajánlott újoncok szolgálati idejét tíz évben szabták meg. Ugyanakkor a közbeeső időszakokban vagy korábban besorozottak szolgálati idejét ezek a törvények nem érintették: ők gyakran életfogytig vagy rokkanttá válásukig szolgáltak. A szolgálati vétségeket, szökési kísérleteket sok esetben a szolgálat meghosszabbításával torolták meg: így a hadseregben nem voltak ritkák a 20-22 éve szolgáló katonák sem. 1845-ben az Udvari Haditanács az egész birodalom területén 8 évben szabta meg a katonai szolgálat idejét.

Hadszervezet háború idején

Háború esetén igyekeztek a csapatokat hadi létszámra emelni, ami hol sikerült, hol nem. Az így kiegészített csapatokból gyalogos illetve lovas dandárokat szerveztek. Egy gyalogos dandárba 3-5 sorezredi, határőr, vadász- vagy gránátos zászlóalj (ált. vegyesen) tartozott. 1848-49-ben Jelasics hadseregében, illetve a délvidéki cs. kir. erőknél azonban előfordultak tisztán határőr zászlóaljakból álló dandárok is, a bécsi helyőrségben illetve 1849 tavaszán és nyarán az elit gránátos zászlóaljakból alakítottak dandárt. E gyalogdandárokba általában egy gyalogüteget osztottak be, de – főleg a kezdeti időszakban, illetve nem a fősereghez tartozó önálló dandárok esetében – egy-két (többnyire könnyűlovas) századot is találunk. A lovas dandárok többnyire 2 lovasezredből (12-16 lovasszázad) álltak, s szintén egy lovasüteget vagy röppentyűüteget osztottak be melléjük. A műszaki csapatokat hol beosztották a dandárokba, hol közvetlenül a hadtestparancsnok rendelkezése alá tartoztak.

2 vagy 3 dandárból alakítottak egy hadosztályt, ezek vagy gyalogos, vagy vegyesen gyalogos és lovasdandárok voltak. 1849 tavaszán a Jellačić-hadtestnél, majd júniusban a Haynau vezette főseregnél létrehoztak 1-1 tisztán lovashadosztályt is. 2 vagy 3 hadosztály alkotott egy gyalogságból, lovasságból, tüzérségből álló összfegyvernemi hadtestet, amely ezeken kívül a hadtestparancsnok közvetlen rendelkezése alá tartozó hadtest tüzértartalékkal is rendelkezett: ez utóbbi legalább 4 ütegből (24 löveg és/vagy röppentyű) állott. 2 vagy több hadtest, vagy ennek megfelelő erő alkotott 1-1 hadsereget. A szabadságharc összesen 2 hadsereg (a fő- és a Jelačić vezette déli hadsereg), valamint több önálló hadtest, hadosztály, dandár vagy különítmény működött a hadszíntéren. A hadseregek szintén rendelkeztek tüzértartalékkal, ami 10-13 ütegből állott. E szervezési elvektől az alkalomszerűen összeállított, önálló feladattal megbízott hadosztályok és dandárok esetében, valamint a délvidéki és erdélyi hadseregnél illetve hadtestnél gyakran eltértek. Az erdélyi hadtest esetében 1849. április végéig nem képeztek hadtest tüzértartalékot, hiányzott a dandárok hadosztályba szervezése is. A délvidéki szerb erőknél még dandárokat sem hoztak létre, s csak Jellačić hadseregének megjelenése után történt meg ezek megszervezése.

Fegyvernemek Gyalogság

A gyalogság 3 csapatnemre, a sorgyalogságra (Linien-Infanterie), határőrökre és vadászokra oszlott. A fegyvernem legnagyobb részét az összesen 58 sorgyalogezred alkotta. Ezeket 1-69-ig számozták, de az 5. és 6. gyalogezredeket 1807-ben, a 46., 50. és 55. gyalogezredeket 1809-ben feloszlatták, s számukat 1849-ig nem töltötték be. (Az 5-6. gyalogezredekből szervezték meg az 1. és 2. helyőrségi ezredet, majd ezek feloszlatása után ezekből jött létre az 1-4. helyőrségi zászlóalj). A gyalogság teljes létszáma a tartalék századokat nem számítva békeidőben 285 000, hadilábon körülbelül 400 000 fő volt.Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 88-292.o.

Sorgyalogság (Linien Infanterie) A sorgyalogság uniformisa fehér frakkból, a német ezredeknél bő szárú kék pantallóból, a magyar ezredeknél szűk, vitézkötéses magyar nadrágból és fekete csákóból állt. Az egyes regimenteket az eltérő hajtóka- és gombszínek alapján különböztették meg. Az 58 sorgyalogezred közül négyet az Osztrák Főhercegségből, egyet Belső-Ausztriából egyet Sziléziából, egyet Stájerországból, hármat Illíriából, négyet Morvaországból, nyolcat Csehországból, tizenhármat Galíciából, nyolcat a Lombard-Velencei Királyságból, tizenötöt pedig Magyarország és Erdély területéről toboroztak és soroztak be. Valamennyi gyalogezredet – a magyarokat leszámítva – német gyalogságnak nevezték. A számuk szerint a magyar sorezredek a következőek: a 2., 19., 31., 32., 33., 34., 37., 39., 48., 51., 52., 53., 60., 61., 62. gyalogezred. Az ezredek békeidőben 2 hat-hatszázados és 1 négyszázados zászlóaljból, valamint két gránátos századból álltak. Háborúban a harmadik zászlóalj létszámát is hat századra emelték. Egy, két századból álló raktár- (depot-) osztályt, s itáliai és magyarországi ezredek kivételével egy 1. és egy 2. Landwehr-zászlóaljat is felállítottak. A századok létszáma a német gyalogságnál az 1-3. zászlóaljakban és az 1. Landwehr-zászlóaljban 218, a magyar ezredeknél 198 fő volt. 1848-ban volt olyan gyalogezred, amelynek 3 zászlóalja és 2 gránátos százada négy különböző helyen szolgált. Egy német ezred létszáma tehát hadilábon kb. 5800, az olaszoké 4000, a magyaroké 3600 főt számlált; a gránátos zászlóaljak létszáma 1100 fő körül volt.Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 99-238.o.

Elit gránátos zsászlóaljak (Grenadier Battaillons) A sorgyalogezredek gránátos századainak létszáma 175 fő volt; ezeket 3-3 (két esetben 2-2) ezredenként önálló gránátos zászlóaljakba (Grenadier-Bataillons) egyesítették, amelyek a parancsnok nevét viselték. Ezek közül öt, az Uracca (31., 51., 62. ezredekből), Baussnern (2., 32. 39. ezredekből), a Laiml (34., 37. 63. ezredekből), a Milpökh (19., 48., 60. ezredekből), és a Freisauf (33., 52., 61. ezredekből) nevű, parancsnokaikról elnevezett gránátos zászlóalj tartozott a magyarországi kiállításúak közé. A gránátosokat a nagyon magas termetű, kiemelkedő fizikai állóképességű katonák közül válogatták, elit jellegük kifejezéseként a gyalogság csákója helyett medvebőr kucsmát viseltek.Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 239-240.o.

Határőrgyalogság (k.k. Gränz-Infanterie)