A dogma (görögül: δόγμα, dogma) eredetileg véleményt, határozatot, rendeletet vagy valamely iskola által elfogadott tantételt jelentett. A szó a görög δοκεῖν, dokein igére vezethető vissza, amelynek jelentésköre: „látszik”, „úgy tűnik”, „helyesnek látszik”, „vélekedik”, illetve döntést hoz.Daniel Coghlan: Dogma. In The Catholic Encyclopedia, 5. kötet. Robert Appleton Company, New York, 1909.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, „Dogma” szócikk. A klasszikus görög nyelvben a dogma jelenthetett magánvéleményt, állami rendeletet vagy filozófiai iskola tanítását; a görög Ószövetségben és az Újszövetségben pedig többnyire rendelet, előírás vagy határozat értelemben fordul elő.
A vallási szóhasználatban a dogma olyan hittétel vagy tanítás, amelyet egy vallási közösség saját hitének alapvető és kötelező igazságaként tart számon. A szó ezért egyszerre lehet vallástudományi leíró fogalom és egy-egy vallási hagyomány belső szakkifejezése. Hasonló szerepet tölthet be, mint egy közösség alapelveit rögzítő alapító okirat: kijelöli az önazonosság határait, miközben értelmezése és kifejtése történetileg fejlődhet. A római katolikus egyház szűkebb teológiai értelmében dogmának azokat az igazságokat nevezik, amelyeket az Egyház isteni kinyilatkoztatásként, isteni és katolikus hittel való elfogadásra terjeszt elő. Ez a jelentés különbözik a szó köznyelvi, gyakran pejoratív használatától, amelyben a „dogma” mereven védett, vitathatatlannak tekintett állítást vagy ideológiai tételt is jelenthet.
Jelentései röviden Használati terület Jelentés Példa Megjegyzés Ókori görög filozófia elfogadott vélemény, tantétel vagy filozófiai iskola tanítása a sztoikus vagy epikureus iskola tanai A szó ekkor még nem feltétlenül vallási fogalom. Filozófiai ismeretelmélet az igazság megismerhetőségét állító vagy kritikátlanul előfeltételező álláspont az ókori szkeptikusok „dogmatikus” ellenfelei; Kant dogmatizmuskritikája Ez nem azonos a vallási dogma fogalmával, hanem filozófiai szakkifejezés. Ókori jogi és politikai nyelv határozat, rendelet, közjogi döntés Lukács evangéliuma 2,1: Augustus rendelete A bibliai görögben is előfordul ilyen értelemben. Újszövetség és őskeresztény nyelv apostoli vagy közösségi rendelkezés, tanítás Apostolok cselekedetei 16,4: a jeruzsálemi apostoli gyűlés határozatai A szó a tanítás és a közösségi norma irányába fejlődött. Általános vallási használat alapvető, kötelező erejű hittétel hitvallási formulák, zsinati döntések Vallásonként eltér, hogy van-e pontosan dogmának nevezett kategória. Katolikus teológia Isten által kinyilatkoztatottként előterjesztett, isteni és katolikus hittel elfogadandó igazság Szentháromság, megtestesülés, Krisztus kettős természete A dogma nem puszta vélemény, hanem a hitletéteményhez kapcsolódó tanítás. Köznyelv és ideológiai használat mereven védett, vitathatatlannak tekintett állítás „politikai dogma”, „ideológiai dogma” Ez metaforikus vagy pejoratív használat, nem azonos a teológiai szakkifejezéssel.
Etimológia és ókori használat A görög dogma a dokein igéből származik. A klasszikus szerzőknél jelölhette azt, ami valakinek igaznak vagy helyesnek látszik, valamely filozófiai iskola tanítását, valamint a közhatalom rendeletét is. A latin és európai teológiai nyelvekbe a görög–keresztény szóhasználaton keresztül került be.
A görög filozófiai iskolákban a dogma nem feltétlenül „megmerevedett” tételt jelentett, hanem olyan elvet, amelyet az adott iskola követői tanításként elfogadtak. Ebben az értelemben beszélhetünk például a sztoikusok vagy epikureusok dogmáiról. A jogi és politikai nyelvben a szó rendeletet vagy határozatot is jelölhetett.
A Szentírás görög szövegében a dogma több helyen rendelet vagy határozat jelentésű. Lukács evangéliuma szerint Augustus császár „rendelete” miatt indult el az összeírás (Lk 2,1); az Apostolok cselekedeteiben a szó a jeruzsálemi apostoli gyűlés határozataira vonatkozik (ApCsel 16,4); Pál apostol leveleiben pedig a mózesi törvény előírásainak összefüggésében is megjelenik (Ef 2,15; Kol 2,14).
Az egyházatyáknál a kifejezés fokozatosan teológiai értelmet kapott. A korai keresztény szerzők olykor a Krisztustól és az apostoloktól átvett hitbeli és erkölcsi tanításokra alkalmazták. A 4. századtól a szó egyre inkább a keresztény hit meghatározott tanításait jelölte, bár a középkori skolasztikában sokszor inkább az „hitcikkely” vagy „hittétel” kifejezéseket használták.Magyar Katolikus Lexikon: Dogma.
Filozófiai használat és dogmatizmus A filozófiatörténetben a „dogmatikus” és „dogmatizmus” szavaknak sajátos ismeretelméleti jelentése is van. Az ókori szkeptikusok gyakran nevezték dogmatikusnak azokat a filozófiai iskolákat, amelyek szerint az igazság megragadható és valamely tanrendszerben állító módon kifejthető. Ilyen értelemben a szó nem egyszerűen merevséget, hanem az igazság megismerhetőségébe vetett bizalmat jelölte.Szextosz Empirikosz: A pürrhóni alapvonalak, I. könyv, a szkeptikus és dogmatikus filozófusok megkülönböztetéséről.
Az újkori filozófiában Immanuel Kant a „dogmatizmus” fogalmát az értelem olyan használatára alkalmazta, amely előzetes kritikai vizsgálat nélkül lép fel metafizikai állításokkal. Kantnál a dogmatizmus nem minden határozott állítás elutasítását jelenti, hanem azt a módszertani hibát, amikor az értelem saját határait nem vizsgálja meg, mielőtt rendszert épít.Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája, a második kiadás előszava. Ez a filozófiai használat különbözik a vallási dogma teológiai jelentésétől és a köznyelvi „merev gondolkodás” jelentéstől is.
Dogma, doktrína, hittétel és dogmatizmus A dogma rokona, de nem teljes szinonimája a doktrína szónak. A doktrína általánosabban tanítást, tanrendszert vagy valamely intézmény által képviselt álláspontot jelenthet. A dogma ennél szűkebb és erősebb fogalom lehet, különösen a keresztény teológiában, ahol a kinyilatkoztatáshoz és a hit közösségi megvallásához kapcsolódik.
A hittétel vallási tanítást jelent; nem minden hittétel dogma szűk értelemben. A katolikus teológiában a dogma a hittételek legmagasabb fokú minősítése: olyan tétel, amelyet isteni és katolikus hittel kell elfogadni. Ezzel szemben létezhetnek teológiailag biztos tanítások, általánosan elfogadott teológiai vélemények, valószínű tanítások vagy jámbor vélemények is, amelyeknek kötelező ereje eltérő.Depositum: Hitjelzések. A szöveg a katolikus teológiai minősítések hagyományos rendszerét foglalja össze.
A dogmatizmus nem azonos a dogma teológiai fogalmával. Dogmatizmuson általában olyan gondolkodásmódot értenek, amely kész tételekhez ragaszkodik, és elutasítja a vizsgálatot, a kérdést vagy a korrekció lehetőségét. A köznyelvi „dogmatikus” jelző ebből ered, de nem következik belőle, hogy minden vallási dogma vagy dogmatikai gondolkodás dogmatizmus volna. A dogmatika mint teológiai tudományág nem pejoratív kifejezés: a hitigazságok rendszeres tárgyalását és összefüggéseik értelmezését jelenti.
Köznyelvi használata A köznyelvben a dogma gyakran pejoratív jelentésű: olyan tudományosnak, politikainak, társadalminak vagy ideológiainak tekintett tételt jelölhet, amelyet valamely tekintély, intézmény vagy közösség nem enged vitatni. Ilyenkor a szó a merevséget, a tekintélyelvűséget vagy az önkritika hiányát hangsúlyozza.
Ez a köznyelvi jelentés eltér a teológiai szakkifejezéstől. A természettudományos módszerben az állításokat megfigyeléssel, kísérlettel és ellenőrizhető érveléssel vizsgálják; ezért az empirikus állítások elvben felülvizsgálhatók. A vallási dogma viszont nem empirikus hipotézisként működik, hanem egy vallási közösség kinyilatkoztatásról, hagyományról, hitvallásról és tanítói tekintélyről alkotott felfogásához tartozik. A két terület eltérő módszertana miatt a „dogma” köznyelvi tudományellenes jelentését nem lehet egyszerűen azonosítani a vallási dogma teológiai fogalmával.
A filozófia területén sem minden állítás cáfolható ugyanolyan értelemben, mint egy természettudományos hipotézis. A metafizikai, logikai, etikai vagy ismeretelméleti állítások vizsgálata más módszereket kíván, mint a mérhető természeti jelenségek kutatása. Ezért a dogma és a tudomány szembeállítása csak akkor pontos, ha világos, hogy a „dogma” köznyelvi, ideológiai vagy teológiai jelentéséről van-e szó.
Dogma a vallásokban A vallástudományi szóhasználatban dogmának nevezhetők azok az alapvető hitbeli állítások, amelyeket egy vallási közösség saját identitása szempontjából meghatározónak tart. Nem minden vallásban azonos azonban a dogma szerepe. Egyes vallásokban a helyes hitvallás, másokban inkább a helyes rítus, életgyakorlat vagy törvénykövetés áll a középpontban. Ezért a „dogma” fogalmát a különböző vallásokra csak óvatosan és analóg értelemben lehet alkalmazni.
A vallási dogmák gyakran a közösség által alapító jelentőségűnek tartott eseményekhez, kinyilatkoztatásokhoz, szent szövegekhez, tanítókhoz vagy hagyományokhoz kapcsolódnak. Egy belső teológiai nézőpont szerint ezek az isteni kinyilatkoztatás vagy a szent hagyomány igazságai; külső vallástudományi nézőpontból pedig a közösség hitbeli önértelmezését meghatározó, normatív tanítások.
A dogmák nem pusztán elméleti tételek. A legtöbb vallási hagyományban összefüggnek a közösségi élettel, az imádsággal, a kultusszal, az erkölcsi normákkal és a vallási identitással. A keresztény teológia különösen hangsúlyozza, hogy a tanítás nem pusztán információ, hanem az üdvösség üzenetéhez és a hívő életformához tartozik.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, „Doctrine” szócikk.
Dogma a kereszténységben Bibliai és ősegyházi háttér A kereszténységben a dogma fogalma a kinyilatkoztatás, a hitvallás, az apostoli hagyomány és az egyházi tanítás összefüggésében alakult ki. Az Újszövetség a keresztény tanítást nem pusztán véleményként, hanem átadott és őrzendő igazságként mutatja be. Pál levelei többször beszélnek a kapott tanítás megőrzéséről, az evangélium hűséges továbbadásáról és a tévtanításoktól való elhatárolódásról.
Az első keresztény nemzedékekben a tanítás, a keresztségre való felkészítés, a hitvallás és a liturgikus élet szorosan összetartozott. A katekumenátusban a hitjelöltek nemcsak tételeket tanultak, hanem a keresztény életre készültek. Az egyházi tanítás ezért már kezdettől fogva egyszerre volt értelmi, erkölcsi, liturgikus és közösségi természetű. A hitvallásoknak nemcsak tanító, hanem liturgikus szerepük is volt: a keresztségben, az istentiszteleten és a közösségi imádságban a hit megvallott formáját adták.
A keresztény dogma kialakulását nagyban befolyásolták a hitviták. A gnoszticizmus, az arianizmus, a nesztorianizmus, a monofizitizmus és más viták arra késztették az Egyházat, hogy pontosabban fogalmazza meg a hitvallásban már jelen lévő tanítást. Schütz Antal szerint az eretnekségek a dogmafejlődés egyik történeti ösztönzői voltak: a viták nyomán az Egyház világosabban meghatározta, mit ért a korábban is vallott hitigazságokon.Schütz Antal: Dogmatika. Szent István Társulat, Budapest, 1937. A dogmafejlődésről és az eretnekségek történeti szerepéről szóló részek.
Hitvallások és zsinatok A keresztény dogmák első nagy összefoglalásai a hitvallások. Az Apostoli hitvallás és a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás olyan alapvető tételeket foglalnak össze, amelyek a keresztény közösségi hit magját alkotják. Ezek a hitvallások nem elszigetelt teológiai spekulációk, hanem a liturgia, a keresztségi hitvallás és a tanítás összefüggésében alakultak ki.