A "Scooter Live - Selected Songs from the 10th Anniversary Concert" című kiadvány a német Scooter koncertlemeze, mely önállóan 2004. június 7-én, később pedig a Mind the Gap album limitált kiadásának második CD-jeként jelent meg 2004. november 8-án. A felvételen a 2004. február 23-án tartott koncerten, a We Like It Loud-turné utolsó állomásán, Hamburgban készített felvétel hallható, mely egyben a Scooter tizedik születésnapjának ünnepe is volt. Először ezen a lemezen volt hallható a Hyper Hyper felújított, 2004-es verziója, továbbá a "Waiting For Spring" modernizált változata is így vált szélesebb körben ismertté.
A születésnapi koncert kétnapos volt, a felvétel az első napon készült. A rendezvény eredeti időpontját odébb kellett csúsztatni pár hónappal, ugyanis H.P. Baxxter az egyik fellépésük utáni afterpartin elesett, és megsérült a válla. Emiatt az eredetileg 2003 decemberére tervezett fellépés két hónappal később került megrendezésre.
A CD-s változathoz képest az interneten keresztül terjesztett változat borítóját kismértékben módosították, továbbá szétszedték az azon hallható dalokat. Nem került fel rá a "Habanera / Call Me Manana" medley, helyet kapott ugyanakkor a "Faster Harder Scooter" és a The Stadium Techno Experience album egyik dala, a "Take A break" bónuszként.
Számok listája
Eredeti kiadás
Intro Maria (I Like It Loud) Weekend! Friends Waiting For Spring / Let Me Be Your Valentine Habanera / Call Me Manana Break It Up Frequent Traveller / How Much Is the Fish? Nessaja Jigga Jigga! Hyper Hyper
Webes kiadás
Intro Maria (I Like It Loud) Weekend! Friends Waiting For Spring Let Me Be Your Valentine Faster Harder Scooter Break It Up Frequent Traveller How Much Is the Fish? Nessaja Jigga Jigga! Hyper Hyper Take A Break
Források
Discogs
Kategória:2004 nagylemezei Kategória:Scooter-albumok