Kimberly Alexis Bledel Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő, modell.

A televízióból leginkább a Szívek szállodája (2000–2007) Rory Gilmore-jaként ismert, továbbá főszereplője A szolgálólány meséje című sorozatnak is, mellyel Primetime Emmy-díjat nyert.

A mozivásznon feltűnt a Sin City – A bűn városa és a Négyen egy gatyában című filmekben is.

Élete Fiatalkora Texas államban született. Édesapja, Martin Bledel argentin, édesanyja, Janette Blake mexikói származású. Öccse, Eric 1986-ban született. Anyanyelve a spanyol, az angolt csak az iskolában tanulta meg.

Édesanyja biztatta, hogy menjen közösségi színházba, legyőzni a félénkségét. Itt olyan darabokban játszott, mint az Óz a nagy varázsló vagy az Aladdin. Egyszer vásárlás közben egy ügynök leszólította és modellszerződést ajánlott neki. Ekkor Bledel még csak 14 éves volt. Sikeresen leérettségizett, majd elkezdte az egyetemet is, de ezt abbahagyta, miután beválogatták Rory szerepére a Szívek szállodájába.

Pályafutása 2000-ben elment a Szívek szállodája válogatására, ahol beválogatták Rory szerepére. A sorozat kezdetén Rory középiskolai diák, aki az anyjával él, később egyetemre megy, ahol a Yale Daily News szerkesztőjeként is dolgozik. 2002-ben mutatták be az első filmjét, Örök kaland címmel.

2003-ban szerepelt a Less Than Jake egyik videóklipjében. 2004-ben kapott egy kisebb szerepet a Mátkaság és legényélet című filmben. 2005-ben a Sin City – A bűn városában a prostituált Beckyt alakította. Érdekesség, hogy bár a film fekete-fehér, de Bledel szemei a valódi színében láthatóak a filmben. Robert Rodríguez rendező szerint Bledel szemei annyira bámulatosak, hogy muszáj volt őket meghagyni kéknek.

Szintén 2005-ben szerepelt a Négyen egy gatyában című vígjátékban, mint Lena. A film második részét 2008-ban mutatták be. 2012-ben rövid ideig szerepelt a Mad Men – Reklámőrültekben, majd 2016-ban ismét Rory Gilmoret alakította a Netflixen négy rész erejéig újraindított Szívek szállodája – Egy év az életünkből című sorozatban. 2017–2021 között A szolgálólány meséje sorozat egyik főszereplője volt, alakításáért Primetime Emmy-díjat kapott.

Magánélete Három és fél évig járt a Szívek szállodája Jessét alakító Milo Ventimigliával. Már az eljegyzést tervezgették, amikor szakítottak.

2012 októberétől elkezdett járni a Mad Men – Reklámőrültek sorozatban szereplő Vincent Kartheiserrel, aki öt hónappal később megkérte a kezét. Eljegyzésüket 2013 márciusában tették közzé. 2014 júniusában házasodtak össze Kaliforniában. Első gyermekük 2015-ben született meg. 2022 augusztusában Bledel és Kartheiser felbontották a házasságukat.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 Okostojás Rushmore diák (stáblistán nem szerepel) 2002 Örök kaland Tuck Everlasting Winifred Foster Jackson Molnár Ilona 2004 DysEnchanted (rövidfilm) Goldilocks Mátkaság és legényélet Bride and Prejudice Georgina "Georgie" Darcy Molnár Ilona 2005 Sin City – A bűn városa Sin City Becky Majsai-Nyilas Tünde Négyen egy gatyában The Sisterhood of the Traveling Pants Lena Kaligaris Bogdányi Titanilla 2006 Szívek hullámhosszán I'm Reed Fish Kate Peterson Bogdányi Titanilla Szupersuli Zoom Ace (stáblistán nem szerepel) Life Is Short (rövidfilm) Charlotte 2008 Négyen egy gatyában 2. The Sisterhood of the Traveling Pants 2 Lena Kaligaris Bogdányi Titanilla 2009 A jó pasi The Good Guy Beth Vest Diploma után Post Grad Ryden Malby Bogdányi Titanilla The Ballad of G.I. Joe (rövidfilm) Lady Jaye 2010 A cinkos The Conspirator Sarah Weston Bogdányi Titanilla The Kate Logan Affair Kate Logan 2011 Girl Walks into a Bar Kim Violet és Daisy Violet & Daisy Violet Berkes Boglárka 2012 Dollár, kanna, szerelem The Brass Teapot Payton Bogdányi Titanilla 2014 Parts per Billion Sarah Emily & Tim Emily 2015 Jenny esküvője Jenny's Wedding Kitty Friedman Dögei Éva 2019 Crypto Katie 2026 Ponderosa Sandra

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2000–2007 Szívek szállodája Gilmore Girls Lorelai Leigh „Rory” Gilmore 2009 Vészhelyzet ER Dr. Julia Wise 2012 Mad Men – Reklámőrültek Mad Men Beth Dawes 3 epizód 2013 Esze vesztett szerelem Remember Sunday Molly Branford 2014 Us & Them Stacey főszerep 2015 Az indíték Motive Robin 1 epizód 2016 Szívek szállodája – Egy év az életünkből Gilmore Girls: A Year in the Life Lorelai Leigh „Rory” Gilmore 2017–2025 A szolgálólány meséje The Handmaid's Tale Ofglen / Emily Malek

Díjak és jelölések

Díjak 2001 – Young Artist Award 2002 – Family Television Award 2005 – Teen Choice Award 2005 – Teen Choice Award 2006 – Teen Choice Award 2017 – Emmy Award

Jelölések 2002 – Young Artist Award 2003 – Golden Satellite Award 2004 – Teen Choice Awards 2006 – NCLR ALMA Award

Jegyzetek

További információk

Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Dán származású amerikaiak Kategória:Mexikói-amerikaiak Kategória:Houstoniak Kategória:Emmy-díjasok