Az STS–38 jelű küldetés az amerikai űrrepülőgép-program 37., az Atlantis űrrepülőgép 7. repülése.
Küldetés Az Amerikai Védelmi Minisztérium (Department of Defense – DoD) megbízásából 7. alkalommal indított Space Shuttle repülés.
Jellemzői A beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátorkar 50 méter kinyúlást biztosított műholdak indítása/elfogása, külső munkák (kutatás, szerelés), hővédőpajzs külső ellenőrzése teljesítéséhez.
Első nap Eredetileg 1990. június 29-én indult volna, de technikai és meteorológiai okok miatt (jégverés érte) november 15-én szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták, Solid Rocket Booster (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC39–A (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Orbitális pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 260 kilométer, apogeuma 269 kilométer volt. Leszálló tömeg kilogramm. Szállított hasznos teher kilogramm.
Műhold A tehertérben rögzített kommunikációs műholdat a Canadarm (RMS) manipulátorkar segítségével pályairányba állították. A műhold pályairányba állítását követően az űrrepülőgép 13-16 kilométerre eltávolodott. A műholdat a 60 perc múlva, automatikusan induló PAM–D főmotor sikeresen nyújtott ellipszis pályára emelte.
USA 67 Gyártotta a TRW (USA). Szolgáltatásait felhasználta a Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), valamint Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje (USAF).
Amatőr (hivatásos) megfigyelők véleménye szerint nem a Magnum ELINT (ELectronic INTtelligence) rendszer eleme, hanem az SDS műholdsorozat tagja. A Satellite Data System (SDS) egy katonai kommunikációs műhold. Hasznos működéséhez tovább két kommunikációs műhold szükséges. Az alacsonyan repülő felderítő műholdak, a Lacrosse rendszer reléállomásaként szolgáltak. Infravörös érzékelőivel a korai riasztás szerves részét képezte.
Az objektum megnevezései: USA–67 (1990-097B); SDS–BF–2 (Satellite Data System); SDS–2; SDS–B. Három generációja ismert: 1976-1987 SDS–1; 1989-1996 SDS–2; 1998-tól napjainkig SDS–3. Megnevezések: USA–40 (DoD); SDS–2 1 (Satellite Data System); DS–2 (Data System); SDS–B F–1 (Satellite Data System Flight 1). Kódjele: SSC 20963. Várható élettartama 7-8 év.
Forgás-stabilizált (mechanikus) műhold, típusa HS–389. Az orbitális egység pályája 720 perces (12 órás), 57 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 368 kilométer, apogeuma kilométer volt. Hasznos tömege 4000 kilogramm. Formája hengeres, átmérője 3,6 méter, hossza 11,8 méter. Két kommunikációs (átmérője 4,5, illetve 2 méter) és egy telemetriai antennával (átmérője 2 méter) rendelkezett. Az űreszköz hengeres felületét napelemek borították (1238 watt), éjszakai (földárnyék) energiaellátását 3 darab NiCd (kémiai) akkumulátor biztosította.
Előző műhold (SDS–2 sorozatból): USA 40 (1989–061B ), következő műhold: USA 89 (1992-086B).
Negyedik nap 1990. november 15-én, több mint öt nap után a Kennedy Űrközpontban (KSC), a kiinduló bázisára szállt le. Összesen 4 napot, 21 órát, 54 percet töltött a világűrben. kilométert repült, 79 alkalommal kerülte meg a Földet.
Személyzet (zárójelben a repülések száma az STS-38 jelű küldetéssel együtt) Richard Covey (3), parancsnok Frank Culbertson (1), pilóta Robert Springer (2), küldetésfelelős Carl Meade (1), küldetésfelelős Charles Gemar (1), küldetésfelelős
Visszatérő személyzet Richard Oswalt Covey (3), parancsnok Frank Culbertson (1), pilóta Robert Clyde Springer (2), küldetésfelelős Carl Meade (1), küldetésfelelős Charles Gemar (1), küldetésfelelős
Források
Kategória:Space Shuttle-repülések Kategória:Felderítő műholdak Kategória:1990 az űrkutatásban