A (kínai hagyományos: 漠北之戰, magyar fordítás: „északi sivatagi háború”) a Góbi-sivatag északi peremén ütközött meg a han és a (ázsiai hun) sereg. A hadjárat szerves része volt annak a Kínai-hsziungnu háború sorozatnak, amit a Han-dinasztia i. e. 133-ban robbantott ki, miután a két birodalom közötti házassági békeszerződés (hocsin) felbomlott. Az északi határokért folyó hadjáratsorozat (i. e. 129 – i. e. 119) döntő ütközetét i. e. 119. év januárjában indította el (kínai hagyományos: 漢武帝, pinjin: Hàn Wǔdì) a nomád ázsiai hunok hátországába (fejedelem) ellen. A csatában elsöprő győzelmet aratott a két han hadtest, amit főparancsnok és tábornok vezetett.

Előzmények uralkodása alatt a Han birodalom gazdaságilag fellendült és a nemzeti kincstárban hatalmas többlet kezdett felhalmozódni. Annak ellenére, hogy az ázsiai hunok rendszeresen felégették és kifosztották a birodalom északi határait lovas portyázásaik során, az uralkodó császár első éveiben követte elődeinek politikáját és igyekezett békét tartani az északi nomád törzsekkel. Miután a betörései folytatódtak a birodalom területére, i. e. 136-ban tanácskozó gyűlést tartott minisztereivel. A tanács többségében támogatta azt a véleményt, hogy a császárt meg lehet győzni egy hadjárat indításáról az ázsiai hunok ellen, bár ez hosszú távon a pénzügyi források apadását fogja okozni a kincstárnak. A tervek szerint a törzsszövetség vezetőjét oly módon kívánták csapdába csalni, hogy Maji egyik uralkodó fejedelme által felajánlották, hogy a kezére adják a várost, ami gazdag kincsekkel kecsegtette a kapzsi hun vezetőket. i. e. 133-ban végül elindította seregeit az északi határok felé, hogy a csapdába csalt ázsiai hunokat leigázza.

A kettős hadművelet I. e. 119-ben a tábornokaival leült tanácskozni, hogy egy átfogó hadi tervet készítsenek az északi határon zajló törzsekkel (ázsiai hunokkal) történő affér kapcsán.

két fiatal hadvezérének főparancsnoknak és tábornoknak kiadta parancsba, hogy mindketten toborozzanak a maguk seregébe 50 000 lovast, valamint 100 000 gyalogost és önkénteseket. A vakmerő és bátor elit katonákat tábornok hadtestébe osztotta be, hogy mélyen behatoljanak az északi területeken. Az eredeti tervek szerint tartományból (nyugati szárny) indultak volna tábornok seregei, és tartomány prefektusából (keleti szárny) pedig főparancsnok hadserege.

A támadásban még további csapatok is részt vettek. főparancsnok alatt még további négy tábornok vonult hadba, köztük tábornok (akit csatái alapján a „szörnyű balszerencse” jelzővel illettek), mint a palotai nemes urak elöljárója volt az előhad, tábornok, mint a császár személyes tanácsadója a hadi felszerelések utánpótlásaként a balszárnyon követte őt, tábornok (akit korábban a Nyugati régióba küldött felkutatni a ) népet, mint a méltóságok ura a jobbszárnyért volt felelős, végül pedig tartomány hercege ( nővérének férjeura) pedig utóvédként indult keresztül a sivatagon. A lovakat gabonából készített kásákkal felhizlalták, hogy bírják a hosszú sivatagi átkelést.

Egy hadifogoly vallatás közben elárulta, hogy a főserege keleten táborozik a tartományban, azonban mint később kiderült, ez csak az ázsiai hunok megtévesztő információja volt. Végül azt rendelte el, hogy a két sereg cseréljen útvonalat, hogy elit serege ütközzön meg az ázsiai hun törzsek főseregével. nem kapott további hadvezéreket, hanem Lu Bode-t, Youbeiping város kormányzóját tette meg hadvezérnek, aki a stratégiailag fontos oldalsó útvonalakat biztosította Youbeiping várostól, illetve Li Gan-t ( hadvezér fiát) nevezte ki maga mellé. További előhadként még a korábbi fővezértől beolvasztott harcosok is az ő csapatában vettek részt.

A keleti szárnyon végrehajtott hadműveletek meglehetősen könnyűnek bizonyultak, mivel a han seregek létszámfölényben álltak az ellenséges védvonalakkal. A csapatok majd 500 km (több mint 1000 li) hosszan benyomultak a baloldali (keleti) Bölcs Fővezér területeire, ahol egy gyors döntő ütközetben megtámadta az ott állomásozó törzsi vezetők seregét, körülfogta és felmorzsolta az ázsiai hun sereget, elkobozta zászlóikat és a harci dobokat. A köznépből 70 443 került fogságba az ütközetben, elfogtak három fővezért – köztük Tuntou (屯頭), Han és egy harmadik törzsi vezetőt – és 83 nemesi rangú vezért, miközben a sereg vesztesége a 20%-ot sem érte el, amit a helyi foglyokból szinte azonnal kipótoltak.

Miután megszerezte az ellenség élelmiszerkészletét, nyájait, átkelt a Langjuxu hegységen (狼居胥), és a hegytetőn megállva áldozatot mutatott be nevében az ősi istenek részére, hogy a csatában győzedelmeskedett. Lu Bode menet közben csatlakozott oldalról a fősereghez, és további 2700 ember fejét vették és ejtettek fogságba. Az egyesített seregek végül leereszkedtek egészen a Bajkál-tó partjáig, ahol gyakorlatilag szétmorzsolták a maradék seregét.

A nyugati szárnyon és seregei is 420 km (1000 li) hosszan benyomultak a sivatagon át az északi területekre, ahol egyenesen szemben találták magukat 80 000 fős seregével. a tanácsadója ekképpen vélekedett:

Ezért az utánpótlást nyújtó szekereket az ázsiai hunok tovább küldték északra (vélhetően Csao Hszin erődítményéig), a haderő pedig teljes létszámban felsorakozott a sivatag északi peremén. A nem várt szituációban az erős harci szekerekből kör alakú tábort és védvonalat állíttatott fel, majd 5000 lovast küldött az ázsiai hun sereg ellen. A erre 10 000 lovas íjászt küldött velük szembe, azonban a napnyugta eljövetelekor olyan szélvihar keletkezett, hogy a felkapott sivatagi portól nem látta egymást a két sereg. Ekkor a hanok oldalsó szárnyai is mozgásba lendültek, így bekerítették a harcosokat, köztük a t is. A felmérte, hogy a han seregek egyáltalán nincsenek kimerült állapotban, így számára nem előnyös, ha közelharcba bonyolódik velük szemben. A sötétség beálltával egy hatlovas szekéren és 100 legjobb lovasa kíséretében kitört a körgyűrűből, majd északnyugati irányban elmenekült a csata helyszínéről.

Miután a kaotikusan, sötétségben harcoló han katonák elfogtak egy vezért, az bevallotta nekik, hogy az ázsiai hunok fejedelme már korábban kimenekült a csatából. Ekkor 200 li távon át próbálták üldözni és elkapni t, de végül nem érték utol. Hajnalra az ellenséges csapatok is szétszéledtek, így tovább vonult erődítménye felé, a Orkhon völgyébe, ahol megkaparintotta az utánpótlásnak szánt gabonakészleteket. Lakomát rendeztek és egy napi táborozás után visszaindultak délnek a sivatagon át.

A visszaúton találkoztak össze a csatáról elkésett előhaddal és a jobbszárnyat adó seregekkel. egy követet szalasztott a császári palotába, amiben jelentést küldött az eltévedt seregekről. A főírnokkal feljegyeztette, hogy milyen pontokban találta bűnösnek tábornokot, akit ezúttal sem kísérte a jó szerencse, valamint t, aki szintén a sivatagban tévedt el seregével. ezt követően a torkának szegezett karddal vetett véget életének, javait fia Li Gan kapta örökül a csatákért kapott további jutalmakkal együtt. visszatért a fővárosba, ahol a bíróság kimondta a halálos ítéletet, amit pénzbírsággal kiváltott. Ezt követően a rangjaitól megfosztották, és mint egyszerű közember élte tovább életét, amíg meg nem bízta egy újabb Nyugati régiós expedícióval.

főparancsnok, tábornok és Lu Bode hadvezér diadalmenetben tértek vissza a császár palotába, hiszen az egyik legnagyobb csapást mérték az ázsiai hun seregekre azóta, hogy a két birodalom közötti házassági békeszerződés felbomlott. A sikeres csata révén vagyona további 5800 háztartással bővült, és még nagybátyjánál is nagyobb kitüntetésben részesült. A legmagasabb rangot kapta, amit a birodalomban el lehetett érni, kinevezték a háborús ügyek miniszterének. Hadseregének tisztjei és közkatonái hivatalt kaptak, valamint tetemes mennyiségű jutalmat és kitüntetést osztottak ki közöttük. Mivel a t nem sikerült elfogni, főparancsnok birtokát nem növelték meg, s tisztjei és közkatonái közül sem helyeztek birtokba fejedelmi címmel senkit, ezért több alacsonyabb rangban szolgálatot teljesítő parancsnok is átpártolt szolgálata alá. Ezt követően sokkal inkább a háttérbe szorult.

A majd 10 napig nem került elő a csatában ért vereséget követően, ahol nagyjából 19 000 harcost veszített el a csatában, vagy ejtettek tőle fogságba. A jobboldali (nyugati) Yuli fővezér, mivel a baloldali (keleti) fővezérek is fogságba kerültek, kinevezte magát új fejedelemnek, azonban amikor végül több napi kóborlást követően visszatért népéhez, ismét leadta a címét.

Következmények Az i. e. 129 és 119 közötti évek hunok elleni győzedelmes akcióinak hatalmas ára volt: a han hadsereg a harcok és a nem harci veszteségek (mint például az út és a pestis terjedése vagy hunok által halott marhákkal megfertőzött kutak vize miatt) a lovai majdnem 80%-át elvesztették a hadműveletek folyamán.

A központi han kormányra gyakorolt gazdasági nyomás okán új adókat vetett ki, amelyek életbelépése növelte a terhet az átlagos parasztokon. A han birodalom lakossága az éhínségek és a túlzott adóztatás eredményeképp nem volt képes további katonai hadműveletek finanszírozására. A hunok mindazonáltal nagyobb ütést szenvedtek el, a katonai veszteségeik közvetlenül tükröződtek vissza a gazdaságukra. A munkaerő elvesztését leszámítva a háborús áldozatok és a betegségek miatt több millió haszonállatot veszítettek el. Továbbá a marhák egy része a helyreállítás időszakában pusztult el, valamint vesztettek a déli termékeny területek irányításából és a hunoknak az észak Góbi területén kellett meghúzódniuk, miközben küzdöttek, hogy életbe maradjanak. Végül i. e. 112-ben fegyverszünetet kötöttek a Han dinasztiával, amely hét évig tartott, amíg a hunok le nem rohanták Wuyuant (Vujüan).

Források Sima Qian: SHI JI – 110. kötet, A hunok legkorábbi története (fordította: Du Yaxiong és Horváth Izabella) – © Peking, 1997 (Magyar Ház) Ban Gu et al, Hanshu. Beijing: Zhonghua Shuju, 1962. Sima Guang, comp. Zizhi Tongjian. Beijing: Zhonghua Shuju, 1956. Gan, Lin, "Mobei Zhi Zhan" ("The Battle of Mobei"). Encyclopedia of China, 1st ed.

Kategória:Az ókori Kína csatái Kategória:I. e. 110-es évek