Pagani község (comune) Olaszország Campania régiójában, Salerno megyében.

Fekvése A megye északnyugati részén fekszik. Határai: Nocera Inferiore, San Marzano sul Sarno, San Valentino Torio, Sant’Egidio del Monte Albino, Tramonti és Corbara.

Története Nevének eredetét illetően többféle feltételezés létezik. Az egyik szerint a város neve a latin pagus (jelentése falu) ered, más vélemények szerint az itt megtelepülő szaracénok, pogányok (olasz nyelven pagani) után kapta a nevét. Létezik egy harmadik hipotézis is, amely szerint a település nevét a középkorban itt élt Pagani nemesi család után kapta, akik 987-ben megalapították a templomos lovagrendet.

A települést valószínűleg észak-afrikai és görög telepesek alapították Taurania név alatt. Titus Livius megemlíti Tauraniát mint Campania felix egyik stratégiai jelentőségű települését. A a Vezúv 79-es kitörése a település lakóit menekülésre kényszerítette. A település az 5. században, a longobárdok érkezésével népesült be ismét. Ekkor építették fel a település várát is. A középkor során báróság központja volt. A következő századokban nemesi birtok volt. A 19. században nyerte el önállóságát, amikor a Nápolyi Királyságban felszámolták a feudalizmust.

Népessége A népesség számának alakulása:

Főbb látnivalói Palazzo Criscuolo Palazzo Pagano Palazzo Tortora degli Scipioni Sant’Alfonso-bazilika Santa Maria della Purità-templom Santissima Addolorata-templom Santissimo Corpo di Cristo Madonna del Carmine-szentély

Jegyzetek

Források

Comuni-Italiani Italy World Club

További információk

Kategória:Salerno megye települései