Naveen William Sidney Andrews (Egyesült Királyság, Anglia, London, 1969. január 17. –) Emmy- és Golden Globe-díjas indiai származású brit színész. Legismertebb szerepei közé tartozik Az angol beteg (1996) című film, valamint a Lost – Eltűntek, melyben Sayid Jarraht formálta meg.
Fiatalkora Anyja, Nirmala pszichológus, apja, Stanley Andrews üzletember volt. Mindketten az indiai Keralából költöztek Angliába. Naveen Wandsworthben nőtt fel.
16 éves korában szerelmes lett a nálánál jóval idősebb matematikatanárnőjébe, 1992-ben megszületett közös gyermekük. Andrews egy későbbi interjújában elmondta, hogy apja prostituáltként tekintett rá, mert a matektanárral való kapcsolata után „közkedvelt”-té vált a középiskolások körében.
Pályafutása Andrews ugyanabban a drámaiskolában folytatta tanulmányait, ahol Ewan McGregor és David Thewlis is tanult. Számtalan filmszerepet kapott a későbbiekben, de az igazi elismerést Az angol beteg című film és a Lost – Eltűntek című televíziós sorozat hozta meg számára. 2006-ban beszavazták a People magazin World's Most Beautiful People (A világ legszebb emberei) kategóriájába.
Magánélete Andrews húszas éveiben drog- és alkoholfüggő volt. Családjával sorra járták a különféle rehabilitációs klinikákat, míg végül sikerült leszoknia. Azt mondja, London fájdalmas emlékeket ébreszt benne, hiszen itt alakult ki függősége.
Andrewst szerelmi szálak fűzik Barbara Hershey színésznőhöz; együtt élnek Los Angelesben. 2005-ben összevesztek, és egy időre különváltak, ez idő alatt Andrewsnak egy másik nő gyereket szült. Később mégis kibékültek. 2006 júliusában Andrewst lefényképezték, amint egy ismeretlen nővel csókolózik, de a színész képviselője azt mondta, Andrews és Hershey továbbra is együtt vannak.
Andrews kitűnően játszik gitáron, és énekelni is szokott.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1991 London megöl engem London Kills Me Bike Boros Zoltán 1992 Wild West Zaf 1996 Káma-Szútra Kama Sutra: A Tale of Love Raj Singh Az angol beteg The English Patient Kip Singh Kálid Artúr 1997 True Love and Chaos Hanif 1998 Bombay Boys Krishna Joe, az óriásgorilla Mighty Joe Young Pindi Cseke Péter 1999 Drowning on Dry Land Darshan 2000 Blessed Art Thou William 2002 Rollerball – Könyörtelen játék Rollerball Sanjay Fekete Zoltán 2003 Easy John Kalicharan 2004 Mátkaság és legényélet Bride and Prejudice Balraj Kamarás Iván 2006 Provoked: A True Story Deepak Ahluwalia 2007 Grindhouse – Terrorbolygó Grindhouse Dr. John "Abby" Abbington Barát Attila A másik én The Brave One Dr. David Kirmani Szabó Sipos Barnabás 2008 Animals Vic 2013 Diana Diana Dr. Hasnat Khan Kálid Artúr
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1993 The Buddha of Suburbia Karim Amir 4 epizód 1996 Pávák tavasza The Peacock Spring Ravi Battacharya tévéfilm 1998 Az én országom My Own Country Dr. Abraham Verghese 2000 Chippendale-gyilkosság The Chippendales Murder Steve Banerjee 2001 The Beast Tamir Naipaul 6 epizód 2003 Future Tense Miles Gupta eladatlan próbaepizód 2004–2010 Lost – Eltűntek Lost Sayid Jarrah 98 epizódmagyar hangja Barát Attila 2006 Tízparancsolat The Ten Commandments Menerith tévéfilmmagyar hangja Varga Gábor 2010 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Ash Ramsey nyomozó 1 epizód 2012 Sinbad Lord Akbari 7 epizód 2013–2014 Once Upon a Time in Wonderland Jafar 13 epizód 2015–2018 Nyolcadik érzék Sense8 Jonas Maliki 18 epizód 2018–2019 Instinct Julian Cousins 21 epizód2022 A kibukott The Dropout Ramesh "Sunny" Balwani minisorozat (8 epizód)magyar hangja Barát Attila The Cleaning Lady Robert Kamdar 10 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:Angol színészek Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek