A Crazy Tour a Queen együttes 1979. november 22-étől 1979. december 26-áig tartó koncertsorozata. A turnén összesen 20 koncertet adtak, az egyetlen írországi fellépés kivételével mind az Egyesült Királyságban.

Története Az 1978-ban megjelent Jazz című album világkörüli turnéja 1979. május 6-án fejeződött be Japánban. Ezután az együttes június/júliusban a müncheni Musicland Studiosban dolgozott a következő nagylemez dalain. Ekkor vették fel többek között a Crazy Little Thing Called Love dalt, amit jóval az új album megjelenése előtt, még októberben kiadtak kislemezen. A dal a brit kislemezlistán egészen a 2. helyig jutott (Amerikában pedig listavezető lett). Ennek apropóján, és mert a Jazz-turné nem érintette Angliát, 1979 végére Crazy Tour néven országos turnét szerveztek az Egyesült Királyságban.

A turné bemelegítő koncertjére Írországban, Dublinban került sor, ahol története során első alkalommal lépett fel a Queen. Eredetileg két ír koncertet terveztek, egyet november 20-ára Corkba, és egyet november 22-ére Dublinba, de valamilyen okból a corki előadás elmaradt.Crazy Tour – Queenconcerts Dublinban viszont nagy sikert aratott a Queen, akik ezúttal kivételesen és tapintatosan nem az angol himnusszal zárták koncertjüket, hanem az A Day at the Races albumon hallható levezetéssel.

A turné 20 koncertjének műsora nagyban hasonlított a Jazz-turnén játszott programhoz, viszont két vadonatúj dal, a kislemezsiker Crazy Little Thing Called Love és a Save Me is bekerült (utóbbit 1980 januárjában adták ki kislemezen). Az egyvelegben (medley) a Bicycle Race helyét a Mustapha vette át, és az utóbbi két turnén megszokott It’s Late ettől kezdve eltűnt a Queen élő fellépéseiről. A ráadásban ezen a turnén a We Will Rock You dalt Freddie Mercury rendszeresen egy Supermannek öltözött, nagydarab testőr nyakában ülve adta elő.

A Jazz Tourhoz hasonlóan a Crazy Tour helyszíneinek összeállításánál is fő szempont volt, hogy ne a bejáratott nagy arénákban, hanem kisebb helyeken lépjen fel az együttes, ami persze mindenütt telt házas koncerteket és az utcán kígyózó sorokat eredményezett. A koncertsorozatot hét egymást követő londoni fellépés zárta hét különböző helyszínen. Karácsony másnapján, december 26-án a Hammersmith Odeonban ért véget a turné, és a Queen koncertje a Pol Pot rezsim utáni Kambodzsa megsegítésére Paul McCartney által szervezett jótékonysági koncertek egyike volt. Az esemény kapcsán megjelent Concert for People of Kampuchea élő albumra a Queentől a Now I’m Here került fel.

Közreműködők Freddie Mercury – ének, zongora, csörgődob, ritmusgitár Brian May – elektromos gitár, háttérvokál, bendzsó, akusztikus gitár, zongora Roger Taylor – dob, háttérvokál John Deacon – basszusgitár

Dalok listája Jellemző műsor Intro We Will Rock You (gyors változat) Let Me Entertain You Somebody to Love If You Can't Beat Them Medley: Mustapha Death on Two Legs Killer Queen I’m in Love with My Car Get Down, Make Love You’re My Best Friend Save Me Now I’m Here Don’t Stop Me Now Spread Your Wings Love of My Life ’39 Keep Yourself Alive Dobszóló Gitárszóló Brighton Rock (reprise) Crazy Little Thing Called Love Bohemian Rhapsody Tie Your Mother Down Sheer Heart Attack We Will Rock You We Are the Champions God Save the Queen

Ritkán előadott dalok Jailhouse Rock Liar Fat Bottomed Girls Mull Of Kintyre (Liverpool – 1979. december 7.) Silent Night (London – 1979. december 26.) Danny Boy (Dublin – 1979. november 22.)

Koncertek

IdőpontHelyszín 1979. november 22. , Dublin 1979. november 24. , Birmingham 1979. november 26. , Manchester 1979. november 27. , Manchester 1979. november 30. , Glasgow 1979. december 1. , Glasgow 1979. december 3. , Newcastle 1979. december 4. , Newcastle 1979. december 6. , Liverpool 1979. december 7. , Liverpool 1979. december 9. , Bristol 1979. december 10. , Brighton 1979. december 11. , Brighton 1979. december 13. , London (Lyceum Ballroom) 1979. december 14. , London (Rainbow Theatre) 1979. december 17. , London (Purley Tiffany's) 1979. december 19. , London (Tottenham Mayfair) 1979. december 20. , London (Lewisham Odeon) 1979. december 22. , London (Alexandra Palace) 1979. december 26. , London (Hammersmith Odeon)

Jegyzetek

Kategória:Queen-koncertek Kategória:Turnék 1979-ben