A Vértes, vagy ritkábban Vértes hegység (németül: Schildgebirge), gyakran és helytelenül Vértes-hegység szűken vett területe, amely a Dunántúli-középhegység 314 négyzetkilométer nagyságú része a Bakony és a Gerecse között terül el a Velencei-hegység és a Velencei-tó szomszédságában, két megyeszékhely, Székesfehérvár és Tatabánya közötti területen. A Vértes mint tájegység 300–400 méter magas hegységet és az azt körülvevő pusztákat, réteket foglal magába.
A síkság és a hegység találkozásában rendkívül változatos domborzati viszonyok és klímahatások eredményeként ritka, gazdag élővilág figyelhető meg. A hófehér dolomittömbök tagolta hegyoldalak déli peremét szubmediterrán klímaviszonyok mellett sziklagyepek és karsztbokorerdők borítják, míg a völgyek északi oldalán magashegységet idéző, alhavasi jellegű növényritkaságok rejtőznek.
Ősszel a déli Vértesben a kivillanó fehér sziklákat díszítő, sokak szerint a kanadai indián nyarat idéző színpompában, a cserszömörce sokszínű lombszíneződésében gyönyörködhet az idelátogató.
Neve
A Vértes a nevét egy történelmi esemény következtében kapta.
III. Henrik német-római császár 1051-ben nagy hadjáratot indított Magyarország ellen. Hadai a Dunával párhuzamosan haladtak a szárazföldön, a folyón pedig hadi gépekkel, katonákkal, élelmiszerrel megrakott hatalmas hajóhad követte. I. András, a magyar király ravasz hadicsellel a hódítók előtt haladva az egész vidéket kiürítette, a lakosságnak megparancsolta, hogy jószágával, minden ingóságával a hegyekbe vonuljon és mindent fölégetett. Az ellenség sem a katonaság, sem a lovai számára nem talált élelmet. A német császár lóhalálban futárt küldött a dunai hajóhadhoz, hogy sürgősen küldjenek élelmet seregének. A küldöncöt a magyarok elfogták és még egy ravasz hadicsellel egy német paraszttal a császár nevében azt az utasítást adták a hajóhadnak, térjen vissza a Németországba, mert ő is visszavonul, mivel az országot ellenség támadta meg. A hajóhad vissza is vonult, Henrik császár így hiába várta a segítséget, éhező seregét meg váratlan rajtaütésekkel, főleg éjszakánként állandóan zaklatták, nyilazták a magyarok. A német császár kénytelen volt békéért könyörögni. A magyar király ötven óriási vizát küldött a császárnak, és ezenfelül kétezer szalonnát, ezer ökröt, több kenyeret, mint amennyit elbírtak, juhot és még rengeteg bort is. A katonák nagy örömükben, hogy megmenekültek a halál torkából, futottak haza, elhagyva felszerelésüket, elhajigálva pajzsaikat, fegyvereiket, vértjeiket. Vértjeik szinte beborították a hegyoldalakat. Éppen ezért a hegységet mind a mai napig Vértesnek hívják.Az 1051-es gesztesi csata – gesztes.hu
Földrajza
Elhelyezkedése A Vértes a Dunántúli-középhegység része, annak délnyugat-északkelet irányú vonulatai közé illeszkedik. Délnyugaton a hegység futására merőleges (északnyugat-délkelet irányú) Móri-árok, északkeleten a Tatai-árok választja el a Dunántúli-középhegység szomszédos tagjaitól (előbbi a Bakonytól, utóbbi a Gerecsétől). A hegység hossza kb. 30 km, szélessége 10–15 km.
Kialakulása A Vértes kőzeteinek legnagyobb része a földtörténeti középidő triász időszakának végén keletkezett fődolomit. A kőzet sekély, trópusi tengerekben lerakódott üledékekből jött létre. Fehéres színű, merev és tömött, rosszul oldódik, de jó vízvezető és víztároló. Az egykori tengeri élővilág nyomai (pl. Megalodus-kagylók) Csákányospuszta közelében lévő leletek őrizték meg, ahol a gyöngyképződés legkorábbi bizonyítéka is megtalálható. A szintén felső-triász korú, jól karsztosodó dachsteini mészkő a Vértesnek csak egy keskeny, nyugati sávjában fordul elő. A jura időszakban keletkezett vöröses mészkövek ("piszkei márvány", "tatai márvány") a Gerecsével ellentétben a Vértesben csak kisebb területen fordulnak elő (Csóka-hegy, Vértessomló környéke), ám többfelé megtalálható görgetegeik arra utalnak, hogy valaha nagyobb mennyiségben bukkantak a felszínre, de mára nagyrészt lepusztultak. 250px|bélyegkép|jobbra|A gánti bauxitbánya A kréta időszakban a Tethys-óceán medencéjének bezáródásaként megindult az alpi hegységképződés. E folyamattal együtt a Vértes kőzetei is kiemelkedtek, szárazfölddé váltak. Ekkor alakult ki a hegység rögös szerkezete is, az egyes rögök kisebb-nagyobb szigeteket alkotva sorakoztak az óceán partján. Homokkő és márga keletkezett ekkor. A terület éghajlata továbbra is trópusi volt, így a kőzetekbe szivárgó meleg, szén-dioxidban gazdag víz leszivárgása miatt megindult a karsztosodás. Trópusi kúpkarsztok alakultak ki a mállás maradéka pedig karsztos üregekben, töbrökben halmozódott fel. Ebben a maradékban feldúsult az alumínium mennyisége, vagyis kialakult a gibbsit és böhmit ásványok keverékéből álló karsztbauxit. A Vértes bauxitját vasvegyületek színezik vörösesre, a málladék áthalmozódása miatt pedig kisebb-nagyobb gömbhéjas szerkezetű képződmények is előfordulnak benne. Bányásznak mangánt és barnakőszenet is. Az újidő harmadidőszakában folytatódott a kőzetek összetöredezése a változó irányú nyomóerőknek köszönhetően. A területet többször tengerelöntés érte, (ilyenkor újabb üledékes kőzetek keletkeztek) illetve újra kiemelkedett (ilyenkor megindult az üledékek lepusztulása). A lesüllyedő területek felszínét a rájuk rakodó újabb üledékek megvédték és megőrizték, de kiemelkedésükkor a takarórétegek lepusztulásával az eredeti térszín újra felszínre kerülhetett. Ennek köszönhetően őrződött meg a gánti bauxitkészlet. Az eocén kor gazdag tengeri élővilágának emléke a "formai rétegekben" lerakódott mészkövek miatt maradt fenn. Ezekben 165 csiga és 35 kagylófajt találtak, köztük partközeli és mélytengeri fajok (pl. Nummulitesek) egyaránt előfordulnak. A tengerpartok mocsárerdőinek fái adták az oroszlányi és a tatabányai szénmedence barnakőszenének alapanyagát. Ezeket a később rájuk települt agyagos-márgás sekélytengeri üledékek óvtak meg a lepusztulástól. Az oligocénben a terület már a mérsékelt övezetbe tartozott. A Vértessomló környéki barnakőszén alapanyagát már fenyő-, dió-, tölgy-, éger-, gyertyán- vagy platánerdők adták. Vas- és kovaoldatok cementálták össze azt a homokot és kavicsot, ami a hárshegyi homokkövet alkotja. A tenger fokozatos visszahúzódása a miocén végéig tartott. Ebben az időben a Vértes tönkösödő központi része még mindig szigetként emelkedett ki a vízből, a folyamatosan változó futású partok mentén pedig lajtamészkő és szarmata mészkő, márga és agyag alakult ki. A miocén végén a Pannon-tenger visszahúzódott, vize fokozatosan kiédesedett. Homokos, agyagos üledékek képződtek benne, melyek élővilágát például a balatoni kecskekörömként ismert Congeria kagyló jellemezte. A pliocénben és a pleisztocénben a Kárpátok nyugati hegyeinek vizeit még a Móri-árok vezette le, Így itt vastag folyami üledékek gyűltek össze. A Duna megjelenésével a terület szárazzá vált, homokját a szél halmozta át. A melegebb és szárazabb pliocén élővilágának (pikermi fauna) nyomai a Csákvári-barlang üledékeiben maradtak fenn. A pleisztocén hűvösebb időszakában az északról a szél által ideszállított lösz halmozódott fel a hegység medencéiben, akár 350 méteres tengerszint feletti magasságig. A löszben vízmosások, később emberi hatásra löszmélyutak keletkeztek. A szőlőművelés megjelenésével a borospincék nagy részét is löszfalba vájták. Az ember tájalakító munkáját jelzik még a bányagödrök, a mélyszinti bányák feletti terepsüllyedések és a meddőhányók.
Felszíne A Vértes alacsony középhegység. Legmagasabb pontja a Nagy-Csákány (487 m) sem éri el az 500 métert. Kialakulása, kőzetei, valamint a környezetéhez képest jelentős kiemelkedése miatt mégis hegységnek tekinthetjük. Hullámos, fennsíkszerű tetőszintje kb. 400 méteres magasságban húzódik, ebből emelkednek ki magasabb csúcsai (Nagy-Csákány, Körtvélyes, Csóka-hegy). A hegység legnagyobb részét dolomit építi fel, így lejtői meredekek, helyenként szinte függőleges falakat alkotnak. Völgyei mélyek, szűkek, de vízben szegények. A Vértes egységes tömegétől csak a tatai Kálvária-domb és az Alcsút környéki rögök különültek el. Belső tömbjét csak kisebb medencét tagolják (pl. Gánti-medence), a hegységen átvezető néhány út merev szerkezeti völgyben fut. Nyugati részén a rögök megsüllyedtek, ezekre telepedett az eocénben a barnakőszén.
Legmagasabb csúcsai
Nagy-Csákány 487 m Körtvélyes 480 m Csóka-hegy 479 mFejér vármegye legmagasabb pontja Határ-hegy 476 m Nagy-Szállás-hegy 474 m Körtvélyes (Bikkavas) 463 m Nagy-Tábor 460 m Nagy-Bükk 456 m Kis-Bükk 441 m Pátrácos-hegy 441 m
Mészáros-hegy 435 m Magas-hegy 430 m Nagy-Széna-hegy 427 m Sámolyi-Bükk 423 m Nagy-Tiszta 413 m Öreg-Bükk 408 m Bánya-hegy 406 m Szőlő-hegy 404 m Üző-hegy 403 m Nagy-Kutya-orom 401 m
Barlangjai 104 barlang vált ismertté a hegységből. A leginkább triász fődolomitból felépülő Vértesben a kőzetanyag karsztosodásra kevésbé alkalmas. Ezért a magyarországi, földrajzi kistájakkal összehasonlítva, általában csak kisméretű barlangok találhatók a területen. Többségük hasadékképződés, hévizes oldások vagy a dolomit aprózódása miatt alakult ki.
A Csákvári-barlang az őslénytani leletei miatt lett híres. A hegység harmadik leghosszabb barlangja. Fokozottan védett barlang. A Gánti-barlang 149 méter hosszú. A hegység második leghosszabb barlangja. Megkülönböztetetten védett barlang. A Vértessomlói-barlang egy fokozottan védett barlang. A Vértes leghosszabb és harmadik legmélyebb barlangja. Az előző két barlangtól eltérően, dachsteini mészkőben jött létre.
A Hamar-barlang a legmélyebb, a Dűlt-kúti-víznyelőbarlang a második legmélyebb barlang. A Dűlt-kúti-víznyelőbarlang egyik, dachsteini mészkőben kialakult járata eléri a karsztvízszintet, ahol nyolc méter mélynek tudták megmérni a víz függőleges kiterjedését. A Nagy-tisztai-gödör volt az első olyan barlang a hegységben, amelyről meg lett állapítva, hogy víznyelőbarlangként működik, bár a kialakulásáról eltérnek a vélemények.
Éghajlata Az évi középhőmérséklet a hegységben 9-10 °C. A Vértes nyugati oldalán a csapadék 600–700 mm évente, maximuma májusban van. Télen a környező területeknél gyakrabban fordul elő vastag, tartós hótakaró. Kis területe ellenére éghajlata nagy eltéréseket mutat a domborzat miatt. Északi oldalán, főleg a szűk szurdokvölgyekben hűvös, nedves, szinte magashegységi, míg a napos déli lejtőkön meleg, száraz, szinte mediterrán hatásokat mutató éghajlat alakult ki.
Vízrajza A Vértes felszíni vízfolyásokban és forrásokban szegény, mert a karsztos kőzetekben mélyre szivárgó vizet csak a karsztvíz szintje alá nyúló völgyek tudják megcsapolni. A hegység csapadékát kisebb vízfolyások vezetik le: észak felé ömlik a Dunába az Által-ér, délkelet felé pedig a Gaja-patakba ömlő Móri-víz. A Császár-víz a Velencei-tó egyik fő táplálója. A Vértesben csak mesterséges tavak találhatóak, melyeket a környező ipari üzemek vízigényének kielégítésére alakították ki. Legnagyobbak a Bokodi-hűtőtó (170 hektár) a tatabányai Erőmű-tó (37 hektár), a Környei-tó (30 hektár), a Bokodi-(Öreg-)tó (4,5 hektár) és az Oroszlányi-tó (2 hektár).
Növényzete A hegység élővilága gazdag, mely elsősorban a dolomit és mészkő változatos formáinak, a tagolt domborzat miatt kialakult mikroklímáknak és a viszonylagos természetközeli állapotának köszönhető.
Flórája A Vértes faunája a Bakonyicum flóravidék veszprémi flórajárásához tartozik, de területén pontusi-mediterrán fajok is előfordulnak. A fás növénytársulások mellett gyakoriak a sziklagyepek, melyek sok ritka növénynek nyújtanak élőhelyet.