Voronyezs (oroszul: Воронеж) város Oroszország délnyugati részén, a Voronyezsi terület központja.

Lakossága: fő a 2010. évi népszámláláskor, és fő (a 2014. évi népszámláláskor).

Fekvése

Moszkvától 500 km-re, a Voronyezs folyó partján, annak doni torkolatától 7 km-re helyezkedik el.

Története 1585-ben a Don és a Voronyezs folyó találkozásától mintegy 7 km-re erődítményt emeltek a sztyeppen portyázó csapatok ellen. I. Péter cár uralkodása idején hajóépítő üzemeket, manufaktúrákat létesítettek, itt épült meg az első orosz flotta, egy ideig a cár és udvara is itt tartózkodott. Ez megalapozta a város és környéke fejlődését. 1711-ben Voronyezs lett az Azovi (később: Voronyezsi) kormányzóság székhelye. A folyók vízhozamának csökkenése a doni hajóépítés elsorvadásához vezetett, a vízi szállítást pedig a 19. század második felében megelőzte a vasút. Az 1860-as évektől Voronyezsben vasútépítő műhelyek létesültek, fejlődésnek indult az ipar, a kereskedelem; jelentős gabona- és malomipar alakult ki. 1928-ban négy kormányzóság egyesítésével, Voronyezs központtal megalakították a Központi-feketeföldi területet.

A második világháború idején a vidéken elhúzódó harcok folytak, Voronyezs épületeinek és iparának nagy része megsemmisült. A magyar történelem egyik tragikus fejezete is ehhez a tájhoz kapcsolódik: 1942 őszén és telén a Don-kanyarnál szenvedett súlyos vérveszteséggel járó vereséget a megszállók oldalán harcoló Magyar 2. hadsereg. Ezen a vidéken halt hősi halált többek között Szabados Jenő festőművész. 1942. október 31-én lőtték le a szovjetek a Magyar Királyi Honvéd Légierő egyik Caproni Ca.135-ös bombázórepülőjét, melynek roncsait 2012 őszén találták meg egy magyar–orosz roncskutató expedíció során. A gép a találatot követően lezuhant és kigyulladt. Mágó Károly, az expedíció magyar vezetője elmondta, hogy a repülőgép négyfős legénysége Asztalos Ferenc zászlós parancsnoksága alatt vett részt a bevetésen.

Oktatás

Gazdasági élet, közlekedés Gazdaság Voronyezsi Repülőgépgyár: Oroszország egyik legnagyobb repülőgépgyára. A repülőgépgyár egyik legismertebb terméke a Tu–144-es szuperszonikus utasszállítók voltak. Jelenleg néhány Il–96–300 típusú korszerű személyszállító gép készül. Voronyezsi Gépgyár: folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművek sorozatgyártása a hadiipar és az űrhajózás számára, dugattyús repülőgépmotorok, valamint kőolaj- és gázipari berendezések gyártása.

Közlekedés

A város jelentős vasúti csomópont.

Voronyezs nemzetközi repülőtere Csertovickoje (IATA: VOZ, ICAO: UUOO) a várostól északra helyezkedik el.

A nemzetközi repülőtér mellett még két további repülőtér található a városban: A Pridacsa repülőtér a Voronyezsi repülőgépgyár repülőtere. És a várostól délnyugatra található Malsevó légibázison nukleáris bombázók állomásoznak.

Látnivalók thumb|260px|Nagy Péter cár szobra a róla elnevezett téren

Testvértelepülések – Charlotte, Észak-Karolina – Brno

Híres voronyezsiek Itt született Ivan Alekszejevics Bunyin orosz író Itt született és hunyt el Alekszej Vasziljevics Kolcov orosz költő Itt halt meg Mihail Szemjonovics Cvet orosz botanikus

Külső hivatkozások Jegyzetek

Kategória:A Voronyezsi terület települései