A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi székesegyház környékén található, a 4. századból fennmaradt nekropolisz, ahová a Sopianae római kori város ókeresztény lakói temetkeztek. A leletegyüttes egyetemes jelentőségénél fogva különleges helyet foglal el Magyarország régészeti emlékei között. A leletegyüttes következetes és tervszerű kutatására, a feltárt földalatti sírkamrák (hypogaeum) és épületmaradványok részleges helyreállítására a 20. század első felében került sor, részben Szőnyi Ottó, Gosztonyi Gyula, majd Möller István, illetve az 1960-as évektől Fülep Ferenc munkásságának köszönhetően.
2000. november 30-án az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. 2004-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérmét bocsátott ki Pécsi ókeresztény sírkamrák körirattal.
Az első sírkamrát a 18. század elején a mai Nagy Lajos Gimnázium udvarán találták, erről azonban csak feljegyzések tudósítanak. 1782-ben bukkant elő az első olyan ókeresztény emlék, a Péter-Pál sírkamra, amely mind a mai napig fennmaradt. 2000-ben kezdődött el a legújabb lelet, az alaprajzilag egyedülálló nyolcszögű sírkamra feltárása. A közben eltelt 218 év alatt 16 sírkamrát, több száz sírt és az azokban eltemetett több ezer késő római tárgyat hoztak felszínre a régészek. A sírkamrák figurális és ornamentális falfestése csak a római katakombák festészetéhez hasonlítható.
A sírépítmények kialakulása bélyegkép|Ókeresztény sírkamra Pécsett 1900 körül, Dörre Tivadar A “Péter-Pál” sírkamra mennyezetén kerek medalionokban négy, különböző korú férfi ábrázolása (tondófej) látható Sopianae – a római kori Pécs – története a 2. századig nyúlik vissza, amikor a Mecsek hegység déli lábánál az itt haladó észak-dél irányú kereskedelmi utak találkozásánál egy kedvező fekvésű és éghajlati adottságú, de nem túlságosan városias jellegű település alakult ki. A korai kis település a 3. század végén már városiasabb külsőt öltött és időközben városi rangra is emelkedett. A 3. század legvégén már a négy részre osztott Pannonia provincia Valeria nevű tartományának központja, közigazgatási székhelye, ahonnan a helytartó, a praeses irányította a provincia ügyeit.
Az ókereszténység első korszaka – az illegalitás évei, amikor a császárok kegyétől függően hol gyakorolhatták vallásukat, hol pedig bujkálniuk kellett – Pannoniában nem hagyott erős nyomot. Az első két évszázadban legalábbis biztosan nem. A temetők képe valószínűleg a hagyományosan a birodalomszerte elterjedt szokásokat tükrözte: hamvasztás, sírkőállítás, pogány sírmellékletek. Sopianae e korai időszakból való temetőjét sajnos még nem sikerült megtalálni, a szórványos lelőhelyek alapján legfeljebb csak sejteni lehet, hogy a Ferencesek utcája környékén lehetett. Itt bukkantak fel ugyanis nagyobb számban sírkőtöredékek és néhány hamvasztásos sír.
A keresztényüldözések idején az életben maradottaknak valószínűleg sok mártír hamvait sikerült megszerezniük és hitüknek megfelelő módon eltemetniük. Úgy tűnik, hogy e maradványok néha fontosabbakká váltak, mint életükben maguk a leendő mártírok. A mártírsírokkal együtt jelenhettek meg tömegesen az egyszerű keresztény sírok is, amelyek a 3. századi, keleti eredetű rítusváltásnak köszönhetően immáron csontvázas (nem hamvasztásos), nyeregtetős téglasírok voltak. Bár a kereszténység eszméi szerint a halál után nem a test, hanem a lélek élt tovább, régi hagyományok nyomán a régészet szerencséjére az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé a sírba. E tárgyak főleg ruhatartozékok, személyes dolgok és pénzérmék voltak.
A leletegyüttes általános leírása bélyegkép|300px|balra|Dániel próféta az oroszlánok között, a mártíromság koszorúival a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának északi falán bélyegkép|Pécsi ókeresztény mennyezetkép (Henszlmann Imre könyvéből)
Sopianae városának 4. századi ókeresztény közössége jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt egykori temetőjében. Az ókeresztény temetői emlékegyüttes nagysága és gazdagsága a legjelentősebb az Olaszországon kívüli nekropoliszok emlékanyagában. A város és a temető területén is 200 éve folynak régészeti kutatások. A város nagy kiterjedésű temetője a Mecsek hegység déli lejtőin helyezkedik el a római kori lakott településtől északra. A 4. századra jellemző, hogy a temetők gyakran a településeken kívül, de azokhoz nagyon közel alakultak ki.
A sírkamrák falain az ókeresztény szimbólumok (Krisztus-monogram, galamb, a korsó és a pohár) mellett található bibliai jelenetek (Péter és Pál apostolok, Ádám és Éva, Dániel próféta az oroszlánok barlangjában, a háromkirályok, Jónás jelenete, Mária és a gyermek Jézus) közeli analógiái Róma város katakombáiból ismertek. A kancsó és pohár a halotti tor vagy az eucharisztia (oltáriszentség) szimbóluma lehet, a több helyen is feltűnő Krisztus-monogram Krisztus személyes jelenlétére utal és gyakran a sírokból előkerült ékszereken, gyűrűkön, fülbevalókon is megjelenik. A pécsi emlékek építészetileg abban térnek el a Balkánon és más európai provinciákban talált hasonló épületektől, hogy a sopianaei temetőépületek között kétszinteseket is találunk, amelyeket kettős feladat ellátására emeltek: egyszerre voltak temetkezési helyek (sírkamra-cubiculum) és szertartások céljára szolgáló kápolnák (memoria). A sopianaei temető területén eddig feltárt sírkamrák, kápolnák, mauzóleum olyan együttest alkotnak tehát, amelynek egyedi építészeti megjelenése és ugyancsak egyedi, bibliai gyökerekből táplálkozó falfestészete egy napjainkra is kiható kultúráról és civilizációról tanúskodik.
Az ismert nagyobb temetői épületek bélyegkép|Búzakalász ábrázolása a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának keleti fülkéjében
I. számú (Péter-Pál) sírkamra A sírkamrát 1782-ben fedezték fel a püspöki levéltár és reneszánsz palota elbontása során, jelentőségét felismerve még a 18. század folyamán a kor mércéjével korszerűnek számító tégla védőépülettel vették körbe, amellyel együtt a sírkamra napjainkban is megtekinthető. A sírkamrához a 19. században folyosót alakítottak ki, amely 2003-ig, a Cella Septichora Látogatóközpont létrehozásáig működött. Napjainkban a sírkamra a Látogatóközpont Sétatérre néző bejárata felől közelíthető meg a II, III, IV, XIX. és XX. számú sírkamrákkal, valamint a Nyolcszögletű- és a Cella Septichora sírkápolnákkal együtt. Formai jegyei, valamint festményeinek ikonográfiai részletei alapján az épületegyüttes az i. sz. 4. században készült el. A sírkamra (cella) fölé eredetileg emelt sírkápolna (memoria) észak-déli tájolású volt, a bejárata a déli, apszisa az északi oldalon helyezkedett el, keleti és nyugati oldalain három-három külső támpillér erősítette az épületet. A memoria falai és padlózata nagyrészt elpusztultak a levéltár elbontása során, a megmaradt apszis és a támpillérek nyomai jelenleg a sírkamrát bemutató üvegpadlón keresztül tekinthetők meg.
A sírkamra jelentőségét az épen fennmaradt ókeresztény festmények adják, amelyek a cella oldalfalait és boltozatát fedik. A festményeket a már megszáradt vakolatra festették (al secco). A festmények alapját a Paradicsomkertet megjelenítő, sárga és vörös keretelésbe foglalt indadíszek alkotják. A sírkamra északi oldalát az homlokzatba mélyített ablakocska (fenestella) felett koszorúba foglalt Krisztus-monogramm (krisztogram) dominálja, amire két oldalról két férfialak mutat. Ikonográfiai párhuzamok alapján a tunicás alakok Szent Péterrel és Szent Pállal azonosíthatók. A sírkamra oldalain három-három jelenet látható: a keleti oldalon a Bűnbeesés, Dániel az oroszlánbarlangban (vagy az evangéliumi Jó Pásztor, ami szintén elterjedt ábrázolás volt a 4-5. századokban) és Jónás próféta története. Ez utóbbi az ún. elbeszélő stílusban került bemutatásra, amely folyamatszerűen, ugyanazt az alakot egymás mellett több jelentben ábrázolva mutat be egy-egy történetet. A sírkamra nyugati oldalán a Háromkirályok, Mária az ölében ülő Gyermekkel és Noé alakjai láthatók. A sírkamra dongaboltozatán egy további krisztogram látható, körülötte négy, medallionba foglalt mellképpel (tondófej). A négy mellkép értelmezése kérdéses, a sírkamrába temetett család tagjait, illetve a Pannoniából ismert négy kőfaragó mártír, Castorius, Claudius, Nicostratus és Simpronianus.
A festmények restaurálása során tett megfigyelésekből levonható, hogy azok két-három festő keze munkái, akik technikai tudásban nem maradtak el a 4. században Itáliában és a Balkánon tevékenykedő kollégáiktól. A festményeken egyaránt megjelenik az itáliai katakombák és a balkáni sírkamrák ábrázolás világa. Ennek magyarázatát az ókeresztény művészet kutatói a IV. század végi római egyházpolitikában látják, így a pápai primátust megszemélyesítő Péter és Pál tiszteletének képi ábrázolása a Pannoniában tért nyert ariánus kereszténység visszaszorítására tett tudatos egyházpolitikai lépésként értelmezhető.
II. számú (Korsós) sírkamra bélyegkép|A Korsós sírkamra A sírkamrát 1939-ben tárta fel Gosztonyi Gyula, a Pécsi Püspökség építésze, az ásatás lezárultát követően rövidesen bemutatásra került. A sírkamra fölé szabálytalan alaprajzú, oldalain három-három támpillérrel megerősített épületet (memoria) emeltek, amelynek falai részlegesen maradtak fent. Hasonlóan az I. számú (Péter-Pál) sírkamrához, az épület bejárata dél felől nyílt. 1964-ben a sírépítményben Fülep Ferenc újabb ásatást végzett, ekkor annak északnyugati sarkában tüzelőhely nyomait figyelte meg, ami arra utal, hogy a római időket követően a sírépítményt lakóhelyként használták.
A sírkamra bejáratát a déli oldalon alakították ki. A sírkamra falait mészkővel borították, illetve téglákból készített dongaboltozattal fedték le, majd habarccsal levakolták, amit hagytak megszáradni, majd festményekkel díszítettek (al secco). A sírkamrába eredetileg egyetlen, kőlapokkal fedett és kettős padlózattal ellátott sírládát helyeztek el, ami a kamra északi oldalán kialakított íves záródású fülke alatt helyezkedett el. Idővel egy második sírt is építettek a sírkamra déli oldalán, ezzel teljesen befedték a kamra belterületét.
A dongaboltozat kivételével a sírkamra festményei rekonstruálhatóan fennmaradtak. A falakat vörös és kék sávokkal egy alsó és egy felső részre tagolták. A sírkamra északi felében a falak alsó részén négyszögletes, márványburkolatot utánzó (inkrusztációs) mezők látszanak, a déli felében az előzőkhöz kapcsolódó rácsszerű kerítés figyelhető meg sematikus, nyílszerűen ábrázolt virágokkal, ami a festmények megrendelőjének keresztény voltát feltételezve a Sopianae-i késő római temető más sírépítményeiben (Apáca utca 8. alatti sírépület, XX. sírkamra) megjelenített Paradicsomkertként azonosítható. A falak felső részét szőlőindák és fürtök töltik ki. Az északi fülkében füles korsó és pohár ábrázolása látható – innen a Korsós sírkamra elnevezés – ami az antik gyökerekre visszavezethető halotti lakomák (epulum), valamint a halottról való immár keresztény megemlékezés (refrigerium) szimbolikájaként értelmezhető. A sírkamra déli oldalán a bejárat két oldalán egy-egy okkersárga, vörös keretelésű üres medallion díszíti, amelyekben sem arc, sem egyéb ábrázolás nem fedezhető fel.
A sírkamra késő római temetőn belüli elhelyezése, valamint az ábrázolások stilizált volta a Kr. u. IV. század végére, V. század elejére keltezi építését, amit megerősít a sírkamrában talált egyetlen, 367-375 közé keltezhető érem.
III. számú sírkamra bélyegkép|A III. számú sírkamra bélyegkép|A sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának keleti fala bélyegkép|A bűnbeesés jelenete a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának északi falán bélyegkép|Színházi maszk a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának szarkofágján bélyegkép|A Cella Septichora bejárata. bélyegkép|Életfa ábrázolás a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának északi falán