Szegedi Csaba (Kiskőrös, 1960. március 17. –) kolorista, képzőművész. A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára.
Életpályája Művészeti tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte (1974-1978), majd 1985-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1988-ig a Főiskola posztgraduális mesterképzős hallgatója volt. 1985 óta Művészeti Alap, majd a jogutód M.A.O.E. (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagja, és megkapta a Smohay Alapítvány egyéves ösztöndíját.
1986 és 1992 között az Y Galéria tagja (1988-tól vezetője) volt. 1988 óta tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. 1991–92-ben az Atelierhaus Worpswede rezidens vendégművésze volt, elnyerte a DAAD (Deutsche Akademische Austauschdienst) ösztöndíjat, és az Alsószászországi Tudományos és Művészeti Minisztérium ösztöndíját. 1992-től 1995-ig Münchenben élt és dolgozott. 1993–94-ben a müncheni Autorengalerie 1 valamint a BBK (Berufsverband Bildender Künstler) tagja volt. 1995 óta tagja a Magyar Festők Társaságának, 1996 óta pedig a Székesfehérvári Művészek Társaságának.
1995–2001 között a Budai Rajziskola tanára volt. 2001 óta a Magyar Iparművészeti Egyetem/Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára.
2001-től 2004-ig egyeteme DLA doktorandusza volt. 2006-ban elnyerte a HAESF (Hungarian American Enterprise Scholarship Fund) ösztöndíját, hat hónapon át a Griffis Art Center (New London, Connecticut, USA) rezidens vendégművésze volt. 2009-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezte a Szabad Művészetek Doktora (DLA) tudományos fokozatát. Doktori disszertációját átdolgozott, bővített formában a Typotex Kiadó jelentette meg 2018-ban "Világ-Nézet (A képről mint a sík küzdelméről a térrel)" címmel. 2009 óta évente a Velencei-tavi Nemzetközi Szimpozion résztvevője.
2014 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémia Nem Akadémikus Köztestületének, 2015-ben az "Art For A Cause (1st International Artist Residency" (Goa, India) résztvevője volt, Prima díjjal tüntette ki a Prima Primissima Alapítvány Fejér megyei Tagozata. 2016-ban elnyerte a Római Magyar Akadémia Képzőművészeti ösztöndíjat.
Fontosabb díjai, elismerései Munkácsy Mihály-díj (2022) Római Magyar Akadémia Képzőművészeti ösztöndíj (2016) Prima Primissima alapítvány Fejér Megyei Prima Fődíja (2015) HAESF Alapítvány ösztöndíja, USA (2006) DAAD Stipendium, Németország (1991) Barcsay-díj (1991) Barcsay Alapítvány emlékérme (1990) Glatz Oszkár-díj (1986) Smohay-díj (1985)
Válogatott egyéni kiállításai 2023 Semmelweis Szalon, Budapest 2022 Piano Art Café Kamaragaléria, Budapest 2020 Galerie M Beck, Durbach, Németország 2020 Galerie M Beck, Homburg, Németország 2019 Galerie M Beck, Durbach, Németország 2019 Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2018 Karinthy Szalon, Budapest 2018 K11 Művészeti és Kulturális Központ, Budapest 2016 Wenckheim-kastély, Velence 2015 Bertha Búlcsú Művelődési Központ, Balatongyörök 2014 Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár 2014 Fuga Építészeti Központ, Budapest 2012 Magyar Kulturális Központ, New York, NY, U.S.A. 2010 Alexey von Schlippe Gallery of Art, Groton, CT, U.S.A. 2009 Öreghegyi Közösségi Ház, Székesfehérvár 2008 Artus Kortárs Művészeti Stúdió, Budapest 2007 Leitner+Leitner/Scheffer Galéria, Budapest 2007 Gerbeaud Harmincad Galéria, Budapest 2007 Magyar Telekom Galéria, Budapest 2006 Griffis Art Center , New London, CT, U.S.A. 2003 Pelikán Galéria, Székesfehérvár 1996 Gárdony Galéria, Gárdony 1995 Produzentengalerie, München/Németország 1995 Duna Galéria, Budapest 1994 Covalenco Art Gallery, Geldrop, Hollandia 1992 Covalenco Art Gallery (Galerie Gijzenrooi), Geldrop/Hollandia 1992 Galerie Altes Rathaus, Worpswede/Németország 1990 Csepel Galéria, Budapest 1988 Aad Leemans Art Gallery, Rotterdam, Hollandia 1987 Galerie im Atelier, Heidenheim an der Brenz, Németország 1987 Uitz Terem (Tábori Csabával), Dunaújváros
Válogatott csoportos kiállításai 2023 "Tendenciák" (MFT), Regionális Összművészeti Központ, Szeged, Hungary 2023 "Fejér Vármegyei Tárlat", Csók István Képtár, Székesfehérvár, Hungary 2023 "Stadt im Bild" (VUdAK), Haus der Ungarndeutschen, Budapest 2023 "A forma kedvéért", Eötvös10 Művelődési ház, Budapest 2023 "Kiskép Szalon" (MKISz), MKISz Galéria, Budapest 2023 "Geometria szabadon" (MKISz), Klebelsberg Kulturkúria, Budapest 2023 "Petőfi 200", Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Kiskőrös, Hungary 2023 "Fejér Megyei Képzőművészek Nyári Tárlata", Velencei-tavi Galéria, Agárd, Hungary 2022 "Munkácsy-díjasok", Hegyvidék Galéria, Budapest 2022 "Üzenet" (MMA), Vigadó Galéria, Budapest 2022 "Fejér Megyei Képzőművészek Nyári Tárlata", Velencei-tavi Galéria, Agárd, Hungary 2022 "Virido Intacta", Falumúzeum, Törökbálint, Hungary 2022 "In Bewegung" (VUdAK), Liszt Institut, Stuttgart, Germany 2022 "Város-Kép", Kortárs Galéria, Tatabánya, Hungary 2022 "Fény-árnyék" (SzMT), Pelikán Galéria, Székesfehérvár, Hungary 2021 "Kép-Tár-Ház", (MKISZ), Szombathelyi Képtár, Sombathely, Hungary 2021 "Tükör" (MFT), Újpesti Galéria, Budapest 2021 "In Memoriam Joseph Beuys", Kortárs Galéria, Tatabánya 2021 "Miniképek", Vízivárosi Galéria, Budapest 2021 "Fejér Megyei Tárlat", Velencei-tavi Galéria, Agárd 2021 "Fejér Megyei Tárlat" Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros 2021 "Fehérvár Szalon" Csók István Képtár, Székesfehérvár Hungary 2021 "Im Memoriam Joseph Beuys" (MFT), Kortárs Galéria, Tatabánya 2021 "4. Székesfehérvári Művésztelep" (SzMT), Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2021 "Ajtó, ablak" (MFT), Fuga Építészeti Központ, Budapest 2021 "Aspektusok", Artézi Galéria, Budapest, 2020 "Szabadjáték – II.Képzőművészeti Nemzeti Szalon", Műcsarnok, Budapest 2020 "Jahresausstellung" (VUdAK), VUdAK Galéria, Budapest 2020 "Kontakte/Kontraste" Volkshochschule, Chemnitz, Germany 2020 "Kettő Másodszor" (MKISz), Újpesti Galéria, Budapest 2020 "Volt egyszer egy művésztelep", Köfém Művelődési Ház, Székesfehérvár 2019 "Szubjektív Fejér", Halász-kastély, Kápolnásnyék 2019 "A geometria körül" (MFT), Újlipótvárosi Galéria, Budapest 2019 "XL. Nyári Tárlat", Reök Palota, Szeged 2019 "Új Dunántúli Tárlat", Magtár Kulturális Központ, Balatonalmádi 2019 "Dimenziók" (MAOE), REÖK Palota, Szeged 2019 "XV. Balatoni Tárlat Biennálé", Pannónia Kulturális Központ, Balatonalmádi 2019 "Évek hordaléka – Matzon Gyűjtemény", Aba_Novák Galéria, Leányfalu 2019 "Fehérvár Szalon", Csók István Képtár, Székesfehérvár 2019 "Húszan a Magyar Festők Társaságából" (MFT), Artézi Galéria, Budapest 2019 "Téli Tárlat" (SzMT), Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2019 "Kis képek" (MKISz), MKISz Székház, Budapest 2019 "Gestern-Heute-Morgen" (VUdAK), Demokratisches Forum der Deutschen, Nagyszeben (Sibiu), Rumania 2019 "Gestern-Heute-Morgen" (VUdAK), Frederic Ozanam Socialcentrum, Resica (Reschitz), Rumania 2018 "Élő Magyar Festészet" Kepes György Internat’l Art Center, Eger 2018 "Római Magyar Akadémia ösztöndíjasok", Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest 2018 "Jahresausstellung" (VUdAK), Laffert Kúria, Dunaharaszti 2018 "Sziget" (MFT), Vízivárosi Galéria, Budapest 2018 "Color Sensation" (MFT), Kortárs Galéria, Tatabánya 2018 „Fehérvár Szalon”, Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár, (Székesfehérvár MJV. díja) 2018 „Rajzok ma” SzMT, Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2018 „Most” SzMT fotókiállítás, Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2018 "A SzMT festő tagjainak kiállítása", Bartók 1 Galéria, Budapest /Hungary 2017 "Római Magyar Akadémia ösztöndíjasai", Párbeszéd Háza, Budapest 2017 „Borsisiti di arti visive dell’Accademia“, Római Magyar Akadémia, Róma, Olaszország 2017 "Fehér Képek", Magyar Festők Társasága, Városi Galéria, Szigetszentmiklós 2017 "Téli Tárlat" SzMT, Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2017 "A száműzött parkja" Magyar Festők Társasága, Széphárom Galéria, Budapest 2017 "Elő Magyar Festészet – Hal". Bálna Budapest, Budapest 2017 "Festészet napja", Nádor Galéria, Budapest 2017 "Arckepek" SzMT, (SzMT 25), Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2017 "Atiratok" SzMT, (SzMT 25), Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2017 "Dobozmunkák" (SzMT 25), Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2017 "VUdAK 25", Sigil Galéria, Nagymaros 2017 „Szénrajz“, Kortárs Galéria, Tatabánya 2017 "Gestern, Heute, Morgen," VUdAK, Ungarisches Kulturinstitut, Stuttgart, Németország 2017 „Gestern, Heute, Morgen“ VUdAK, Ministerium der Deutschsprachigen Gemeinschaft, Eupen, Belgium 2017 „Gestern, Heute, Morgen“ VUdAK, Vertretung des Landes Baden-Württenberg bei der EU, Brüsszel 2017 „Gestern, Heute, Morgen” VUdAK, Galerie der Botschaft von Ungarn, Berlin 2017 „34. Országos Salgótarjáni Tavaszi Tárlat“, Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján 2017 „Síkban, Térben, Szemléletben”, Balassi Intézet, Budapest 2016 „80+20=100“ Magyar Festők Társasága, Műcsarnok, Budapest 2016 „Téli tárlat”, Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2016 „Öt festő Móron“, Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2016 „Festum Varadinum”, Tibor Ernő Galéria, Nagyvárad 2016 „Pro Cultura díjas Scheffer Galéria”, Óbuda Galéria, Budapest 2016 „Fragments" Rome Art Week, Római Magyar Akadémia, Róma 2016 "III. Országos Rajztriennálé" Dornyai Béla Múzeum, Salgótarján 2016 "Emlékezet, 56-an 56-ról" Vaszary Képtár, Kaposvár 2016 "Októberi Emlékezés" Magyar Művészeti Akadémia, Pesti Vigadó 2016 "Fehérvár Szalon" Új Magyar Képtár, Székesfehérvár 2015 “Harmónia” Művészetmalom, Szentendre 2015 “Fejér Megyei Őszi Tárlat” Csók István Képtár, Székesfehérvár 2015 “Hamis memória” Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2015 “1st Internat’l Artist Residency” Art Chamber/Galeria De Belas Artes, Calangute, Goa, India 2014 "Barcsay 25" Művészetmalom, Szentendre 2014 “Jel, Jelbeszéd” Mazart Galéria, Budapest 2014 "Naphimnusz” Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely 2014 “Fehérvár Szalon” Sberbank Galéria, Székesfehérvár 2014 “Kép-Tár-Ház” Szombathelyi Képtár, Szombathely 2013 „Töredék” (Magyar Festők Társasága) Fúga Galéria, Budapest 2013 „XXXVII Nyári Tárlat” REÖK palota, Szeged 2012 „Fehérvár Szalon” Volksbank Galéria, Székesfehérvár, (Székesfehérvár MJV. díja) 2012 XIV. Táblaképfestészeti Biennálé, REÖK palota, Szeged 2011 „Tendenciák” a MKISZ kiállítása, REÖK-palota, Szeged, 2011 „Igazi Design” MoME Design Intézet, Zsinagóga, Eger 2010 „I. Balatoni Festészeti Biennálé” Balatoni Múzeum, Keszthely 2009 „KunStart 2009” Museion, Bolzano, Olaszország 2009 „Között”(M. posztgeometrikus.művészet) Vízivárosi Galéria, Budapest 2008 "BoH Art 2008" European Academy, Bolzano 2008 "Köszönet" Scheffer Galéria/Újbuda Galéria, Budapest 2007 "A város" Scheffer Galéria, Budapest 2007 "Művészet és Bor" Európa Kongresszusi Központ, Budapest 2006 "Wet Paint Week" ArtPark/Hygienic Gallery, New London, CT, USA 2004 “Méretkülönbségek” Millennium Szalon, Budapest 2004 „A Magyar Festészet Napja” Millenáris Park, Budapest 2004 „6 székesfehérvári művész” Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy 2003 „A Magyar Festészet Napja” ELTE TTK Galéria, Budapest 2003 “Méretes Képek, szabad festészet” Millennium Szalon, Budapest 2003 “Artisti Ungheresi Contemporanei” Galleria d’Arte Moderna, Palazzo del Governatore, Cento, Italy 2002 “Velky Format Symposium” Liechtenstein kastély, Valtice/Csehország 2001 „Fény-árnyék” a M.F.T. kiállítása, Kecskeméti Képtár, Kecskemét, Hungary 2000 „Pannónia 2000” a M.F.T. kiállítása, Újlipótvárosi Galéria, Budapest 1999 „II. Festészeti Triennálé” (M.F.T.) Művészetek Háza, Szekszárd, Hungary 1995 “20 Jahre Produzentengalerie” Produzentengalerie, München, Germany 1994 “EPA X Art ‘94” Europäisches Patentamt, München, Germany 1993 „Jahresausstellung des BBK” Interimsgalerie der Künstler, München, Germany 1993 “Paravents” Galerie Daniel Blau, München, Germany 1992 “Négy festő” Józsefvárosi Galéria, Budapest 1992 “Bilder, Briefe, Noten XXIV” Autorengalerie 1, München, Germany 1991 “Három kérdés” Árkád Galéria, Budapest 1990 “Barcsay-díjasok” Aktív Art Galéria, Szentendre