Fekete Mihály (1899-ig Schwarcz)A Belügyminisztérium 1899. évi 76047. sz. rendelete. MNL-OL 30792. mikrofilm 980. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1899. év 36. oldal 45. sor. (Zenta, 1886. július 19. – Jeruzsálem, 1957. május 13.) magyar-izraeli matematikus.

Életútja Budapesten végezte egyetemi tanulmányait, 1909-ben doktori címet kapott. Ezután egy évet Göttingenben, Landau mellett töltött. Budapestre hazatérve Beke Manó tanársegédje lett a Tudományegyetemen. Fejér Lipót hatására analízissel kezdett foglalkozni. 1914-1920 között a budapesti egyetemen az analízis magántanára és különböző középiskolákban tanár. 1920-ban állásait elveszítve a Pesti Izraelita Hitközség Főgimnáziumának tanára. 1928-ban a Jeruzsálemi Héber Egyetemen kezdett el dolgozni, egy évig mint előadó, majd 1955-ös nyugdíjazásáig az egyetem Matematikai Intézetének igazgatója. 1935-36-ban a Természettudományi Kar dékánja, majd 1945-48 között az egyetem rektora.

Matematikai eredményei 79 cikke többnyire valós és komplex függvénytannal és approximációelmélettel foglalkozott. Ő definiálta a transzfinit átmérő fogalmát. Igazolta, hogy minden kompakt végtelen halmaz transzfinit átmérője megegyezik Csebisev-állandójával. Foglalkozott sorok szummálhatósági kérdéseivel is. Tanulmányozta azt a kérdést, hogy egy kompakt halmazon adott polinom mikor approximálható egész együtthatós polinomokkal. Igazolta, hogy egy C[0,1]-beli függvény pontosan akkor közelíthető egész együtthatós polinomokkal, ha f(0), f(1) egészek. Ha viszont , ahol , akkor f csak úgy lehet approximálható egész együtthatós polinomokkal, ha maga is az. Tiszteletére Fekete-polinomoknak nevezik az

polinomokat, ahol p prímszám és a Legendre-szimbólum.

Jegyzetek

Források Emlékére készült honlap Zentán.

További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2002. Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-. Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Ferenc, Nagy Dénes. Bp., MVSZ-MTA-BME-MTESZ-Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1986. Magyar tudóslexikon. Főszerk. Nagy Ferenc. Bp., Better-MTESZ-OMIKK, 1997. Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Sain Márton: Matematikatörténeti ABC. 6. kiad. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó-TypoTEX, 1993. Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub

Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Izraeli matematikusok Kategória:Magyar rektorok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Izraelben Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zentaiak Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Izraeli egyetemi, főiskolai oktatók