bélyegkép|jobbra|220px|A Tiberius Claudius Balbilushoz kötött római kori feliratot gyakran a Muszeion és a könyvtár továbbélésének egyik bizonyítékaként említik; értelmezése azonban óvatosságot igényel.
Az alexandriai könyvtár az ókori Alexandria királyi negyedében működő, a Ptolemaiosz-dinasztia által támogatott könyvgyűjtemény volt, amely szorosan kapcsolódott a Muszeion nevű tudósközösséghez és kutatóintézményhez. A Muszeion a múzsáknak szentelt, királyi patronátus alatt álló tudományos intézmény volt; a könyvtár ennek gyűjteményi és szöveggondozói központjaként működött, de nem azonosítható vele teljesen.
A könyvtár az i. e. 3. század első felében jött létre. Alapítása a korai Ptolemaioszokhoz köthető: az elképzelés valószínűleg I. Ptolemaiosz udvarában merült fel, de az intézmény teljesebb kiépülése II. Ptolemaiosz uralkodása alatt történhetett. A hagyomány Phaléroni Démétriosz peripatetikus filozófushoz köti a könyvtár tervének előkészítését, de szerepének pontos mértéke vitatott, mivel a róla szóló elbeszélések részben későbbi és irodalmilag formált forrásokból ismertek.
Az alexandriai könyvtár a hellenisztikus világ egyik legjelentősebb tudományos központjává vált. A Ptolemaioszok célja az volt, hogy az ismert világ görög és idegen eredetű irodalmi, tudományos, történeti és vallási szövegeit minél teljesebben összegyűjtsék, rendszerezzék, másoltassák és hozzáférhetővé tegyék a Muszeion tudósai számára. A könyvtárhoz kapcsolódó tudósok meghatározó szerepet játszottak a görög irodalom, a filológia, a matematika, a földrajz, a csillagászat és a szövegkritika fejlődésében.
A könyvtár pusztulása nem egyetlen eseményhez köthető. A modern kutatás inkább hosszú intézményi hanyatlással, több különböző gyűjteménnyel és több egymástól elkülönítendő kártétellel számol. Julius Caesar alexandriai háborúja idején jelentős könyvanyag pusztulhatott el; a római korban a Muszeion és a királyi könyvtár támogatása fokozatosan csökkent; a 3. századi katonai konfliktusok súlyos károkat okozhattak a királyi negyedben; a Szerapeiont pedig a 391 körüli alexandriai vallási konfliktusok során, I. Theodosius pogány kultuszokkal szembeni valláspolitikájának összefüggésében és Teofil alexandriai püspök vezető szerepe mellett rombolták le. A 7. századi arab könyvégetésről szóló történetet a modern kutatás többsége késői legendának tartja.
Elnevezése és intézményi jellege
A „könyvtár” kifejezés a mai olvasó számára könnyen modern közkönyvtárat vagy egyetemi könyvtárat idéz fel, de az alexandriai könyvtár más jellegű intézmény volt. Nem nyilvános olvasóközönség számára fenntartott, modern értelemben vett közgyűjteményként működött, hanem királyi patronátus alatt álló tudományos központ részeként. Használói elsősorban a Muszeionhoz kötődő tudósok, grammatikusok, költők, matematikusok, földrajztudósok és orvosok lehettek.
A Muszeion szó eredetileg a múzsáknak szentelt helyet jelentette. Alexandria esetében olyan intézményt jelölt, amelyben a tudósok királyi támogatással éltek és dolgoztak. A hagyomány szerint a Muszeionhoz étkezőhely, közös terek, előadó- és kutatóhelyiségek, valamint könyvgyűjtemény kapcsolódott. A pontos építészeti elrendezés nem ismert, mert az intézményből nem maradt fenn olyan régészeti lelet, amely alapján biztosan rekonstruálni lehetne.
A könyvtár elhelyezése általában a királyi negyedhez, a Brukheionhoz kapcsolódik. Ez volt Alexandria politikai és udvari központja. A Szerapeionhoz kapcsolódó későbbi gyűjteményt a szakirodalom gyakran „leánykönyvtárnak” nevezi, de ennek méretéről, jellegéről és a királyi könyvtárhoz való viszonyáról sokkal kevesebb biztos adat áll rendelkezésre.
A „nagy könyvtár” alatt általában a királyi negyedben működő ptolemaioszi gyűjteményt értik. Ettől megkülönböztetendő a Szerapeionhoz kapcsolódó, később „leánykönyvtárként” emlegetett gyűjtemény. A két intézmény összekeverése sok későbbi félreértéshez vezetett, különösen a könyvtár pusztulásáról szóló modern elbeszélésekben.
A könyvtár történetének egyik fő nehézsége, hogy kevés közvetlen forrás maradt fenn róla. Saját katalógusai, adminisztratív iratai és építészeti maradványai nem maradtak fenn olyan formában, amelyből az intézmény működése közvetlenül rekonstruálható lenne. Az intézmény ókori hírneve óriási volt, de a rá vonatkozó beszámolók töredékesek, gyakran későiek, és sokszor anekdotikus vagy politikai célú hagyományokat őriznek.
Alapítása és ptolemaioszi háttere
Alexandriát Nagy Sándor alapította i. e. 331-ben. Halála után Egyiptom I. Ptolemaiosz kezére került, aki megalapította a Ptolemaiosz-dinasztiát. Az új görög-makedón uralkodóház számára Alexandria nemcsak politikai főváros, hanem kulturális reprezentációs központ is volt. A könyvtár és a Muszeion létrehozása ennek a királyi programnak a részeként értelmezhető.
A Ptolemaioszok a görög kultúra örököseiként és mecénásaiként kívánták bemutatni magukat. A könyvtár egyszerre szolgálta a tudományos munkát, az udvari presztízst és az uralkodói hatalom ideológiai megjelenítését. Egy olyan gyűjtemény, amely az ismert világ szövegeinek összegyűjtésére törekedett, az uralkodóház hatalmát és kulturális tekintélyét is kifejezte.
A könyvtár alapításáról szóló hagyományban fontos szerepet kap Phaléroni Démétriosz. Démétriosz athéni politikus és peripatetikus filozófus volt, aki száműzetése után a Ptolemaioszok udvarába került. A hagyomány szerint tanácsaival hozzájárult a könyvtár tervének kialakításához. Forráskritikai szempontból azonban óvatosan kell fogalmazni: a vele kapcsolatos beszámolók részben a Pszeudo-Ariszteasz-levél és későbbi elbeszélések közvetítésével ismertek, ezért nem állapítható meg biztosan, hogy ténylegesen milyen szervező szerepet játszott.
Az intézmény kiépülése valószínűleg II. Ptolemaiosz Philadelphosz idején gyorsult fel. A könyvtár gyarapítását III. Ptolemaiosz uralkodása alatt is folytatták. A Ptolemaioszok nem csupán vásárlással és másoltatással gyűjtöttek könyveket, hanem diplomáciai és hatalmi eszközöket is alkalmaztak a tekercsek megszerzésére. A későbbi hagyomány több olyan történetet őrzött meg, amely a könyvgyűjtés erőteljes, olykor kényszerítő jellegű módszereit mutatja be.
A Muszeion és a könyvtár működése
A Muszeion a Ptolemaioszok által támogatott tudósközösség volt. A források szerint a tagok királyi ellátást kaphattak, közösen étkezhettek, és szellemi munkájukat az udvar biztosította. A pontos szervezet nem ismert, de az intézmény bizonyos szempontból a későbbi tudományos akadémiák és kutatóközösségek ókori előzményének tekinthető, bár szervezete, célja és társadalmi közege jelentősen eltért a modern intézményekétől.
A könyvtár fő feladata a tekercsek összegyűjtése, másolása, rendszerezése és a tudósok számára való hozzáférhetővé tétele volt. A gyűjtemény papirusztekercsekből állt. Egy-egy nagyobb mű több tekercset is elfoglalhatott, ezért a tekercsek száma nem azonos a művek számával. A mai „könyv” fogalmát ezért óvatosan kell alkalmazni az ókori könyvtár állományára.
Az alexandriai könyvtár nem csupán őrzőhely volt. A hozzá kapcsolódó tudósok szövegkritikával, kommentálással, rendszerezéssel és tudományos kutatással foglalkoztak. A görög irodalmi hagyomány jelentős részét az alexandriai filológusok munkája révén ismerjük olyan formában, ahogyan a későbbi korokhoz eljutott. A homéroszi szövegek, a tragédiák, a lírai költészet és más klasszikus művek rendszerezése és kritikai javítása az alexandriai tudomány egyik legfontosabb teljesítménye volt.
A könyvtár működése szorosan kapcsolódott a hellenisztikus tudományos kultúrához. Alexandria tudósai nem a mai értelemben vett szakintézetekben dolgoztak, de tevékenységükben már felismerhetők a specializált kutatás, a tudományos vita, a bibliográfiai rendszerezés és a szövegkritika elemei.
Az állomány és a könyvgyűjtés módszerei
Az alexandriai könyvtár állományáról különböző ókori és bizánci források több százezres számokat közölnek. Ezeket a számadatokat nem lehet egyszerűen modern könyvtári statisztikaként kezelni. Nem mindig világos, hogy a források tekercseket, műveket, másolatokat vagy több művet tartalmazó tekercseket számolnak-e. Egyetlen mű több tekercsből is állhatott, és ugyanabból a műből több változat vagy példány is lehetett a könyvtárban.
A hagyomány többféle számot őrzött meg: 400 000, 490 000, 500 000 vagy még magasabb tekercsszámok is előfordulnak. Ezek inkább a könyvtár nagyságának és hírnevének érzékeltetésére alkalmasak, mint pontos leltári adatként való felhasználásra. A modern kutatás ezért rendszerint úgy fogalmaz, hogy az alexandriai könyvtár állománya rendkívül nagy volt, de pontos mérete nem állapítható meg.
A gyűjtemény főként görög nyelvű papirusztekercsekből állt. A Ptolemaiosz-kori gyűjtőprogramhoz olyan hagyományok is kapcsolódtak, amelyek idegen nyelvű vagy nem görög eredetű szövegek görögre fordításáról beszélnek. A Septuaginta, vagyis a héber Szentírás görög fordítása a hagyomány szerint szintén alexandriai környezetben, a Ptolemaioszok udvarához és a könyvtár gyűjtőprogramjához kapcsolódva jött létre. A fordítás keletkezéséről szóló ókori történeteket azonban forráskritikai óvatossággal kell kezelni.
A könyvgyűjtés módszereiről több híres anekdota maradt fenn. Az egyik szerint az Alexandriába érkező hajók könyveit átvizsgálták, a tekercseket lemásolták, és olykor az eredetit tartották meg, míg a másolatot adták vissza. Egy másik hagyomány szerint III. Ptolemaiosz nagy összegű letét ellenében elkérte Athéntól Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész hivatalos szövegeit, majd az eredeti tekercseket megtartotta, és másolatokat küldött vissza. Ezek az elbeszélések a Ptolemaioszok könyvgyűjtő szenvedélyét és kulturális versengését fejezik ki, de részleteik történeti pontossága nem minden esetben ellenőrizhető.
A Marcus Antonius és VII. Kleopátra nevéhez kötött hagyomány szerint Antonius a pergamoni könyvtár nagy részét Kleopátrának ajándékozta. Ez az elbeszélés politikai propagandával terhelt anekdotaként maradt fenn, ezért nem kezelhető biztos történeti adatként. A történet mégis jól mutatja, hogy az ókori emlékezetben Alexandria és Pergamon könyvtárai egymással versengő kulturális hatalmi központokként éltek.
Katalógusok és szöveggondozás
Az alexandriai könyvtár egyik legfontosabb újítása a gyűjtemény rendszerezése volt. A könyvtár nagysága és a gyűjtőprogram ambíciója magyarázza, hogy a rendszerezés és bibliográfiai leírás különösen fontossá vált. Ez a munka vezetett a görög filológia és bibliográfia egyik alapvető teljesítményéhez, Kallimakhosz Pinakes című művéhez.
Kallimakhosz költő és tudós volt, aki a könyvtárhoz kapcsolódó körben működött. A hagyomány szerint ő készítette el a Pinakes című, 120 könyvből álló bibliográfiai munkát. Ez nem modern értelemben vett raktári katalógus volt, hanem a görög szerzők és művek műfajok szerinti rendszerezése, életrajzi adatokkal, műcímekkel, kezdősorokkal és terjedelmi adatokkal. A mű teljes egészében elveszett, de töredékek és későbbi hivatkozások alapján nagy jelentőségű bibliográfiai segédletként rekonstruálható.
A Pinakes jelentősége túlmutatott a könyvtári gyakorlaton. Segített meghatározni, mely szerzők és művek tartoznak a görög irodalmi kánonba, és miként lehet a szövegeket szerző, cím, műfaj és terjedelem szerint rendszerezni. Kallimakhosz munkája ezért a bibliográfia és az irodalomtörténeti rendszerezés egyik ókori előzményének tekinthető.
Az alexandriai tudósok szövegkritikai munkája különösen Homérosz műveinél volt jelentős. A különböző kézirati változatok összevetése, javítása, jelölése és kommentálása a későbbi filológiai gyakorlat alapjait teremtette meg. Zenodotosz, Bizánci Arisztophanész és Szamothrakei Arisztarkhosz munkája nélkül a görög irodalmi hagyomány későbbi története másként alakult volna.
Könyvtárosok és tudósok