jobbra|bélyegkép|300px|Barázdában lévő zománccaries
A fogszuvasodás (régebbi nevén: fogszú, latinul caries dentium, caries „szuvasodás, rothadás”) egy idült folyamat, amely a fogak keményszöveteinek a roncsolódásával jár és a felszínről a fogbél (pulpa) felé halad. Ez az elváltozás eleinte egy visszafordítható folyamat, amely az idő elteltével tovább terjedhet, egy visszafordíthatatlan destrukciót előidézve, amely gyakran fájdalommal, gyulladással, a fognak az elvesztésével is járhat. Ép fogágynál (parodontium), ahol a fogíny (gingiva) még nem húzódott vissza (tehát a klinikai korona egyenlő az anatómiai koronával), inkább zománccaries jelentkezik. A fiatal fogak morfológiai tulajdonsága is elősegíti a zománccaries kialakulását, mivel a mély barázdákon a lepedék (dentális plakk, plaque) gyorsabban megtapad, nehezebben eltávolítható és emiatt főleg a barázdákban lokalizálódó zománccaries keletkezését idézi elő. Ha a fogíny visszahúzódik (főleg öregkorban és fogágybetegségek esetén) és a foggyökér (radix dentis) láthatóvá válik, a lepedéknek a gyökérre való tapadásának következménye lehet a gyökércaries létrejötte. Ha a zománc (enamelum) és a cement (cementum) nem találkozik a fognyak területén, akkor láthatóvá válik a dentin (dentinum) és keletkezhet dentincaries, melynek gyorsabb a lefolyása és hamarabb okoz szövődményt (complicatio). A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak, mint például cukor, fruktóz, glükóz stb. Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, mely károsítja az alacsony pH-ra érzékeny fogfelszínt demineralizáció által. Ha megfelelő időn belül a szájüreg pH-ja megemelkedik, akkor a kioldott szervetlen anyagok a nyálból visszaépülhetnek (remineralizáció). A fogszuvasodás mértékétől függően különböző eljárások léteznek a fog funkcionális, esztétikai és morfológiai helyreállításához.
Történelmi áttekintés jobbra|bélyegkép|200px|Egy angol festmény a 14. századból Régészeti leletek bizonyítják, hogy a fogszuvasodás egy antik betegség. Koponyákon, melyek több mint egymillió évvel ezelőttről származnak az újkőkorszakból, láthatók a fogszuvasodás bizonyos jelei. A neolitikumban a caries elterjedése visszavezethető a szénhidrátokat tartalmazó növényi ételek fogyasztására. Egyes adatok szerint a neolitikumban a carieses fogak száma körülbelül 1,6% körül lehetett. Dél-Ázsiában a rizstermesztés kezdetét tekintik a fogszuvasodás növekedési tényezőjének. Sumér írások i. e. 5. évezredből a caries kialakulásáért egy „fogkukac”-ot okolnak, amit ugyanúgy alátámasztanak egyiptomi, indiai, japán, pápua új-guineai és kínai leletek. Amikor Pannónia és Erdély a római birodalomhoz tartozott, a talált koponyákon 4,41%-os volt a szuvas fogak illetve a letört gyökerek száma. A honfoglalás idején a carieses fogak száma 2,33% volt, míg az Árpád-korban 5,7%-ra emelkedett. Ezek a számok a 19. században ugrásszerűen megnőttek. Az évszázadok során számtalan eljárással próbálkoztak a szuvas fogak kezelésére. Egy francia fogorvos, Pierre FauchardPierre Fauchard and his role in the development of obturators , British Dental Journal Vol. 199, No. 9, Nov. 12. 2005. a 18. században tömőanyagnak az ólmot javasolta. Ő volt az első, aki elutasította a „fogkukac”-elméletet és kijelentette, hogy a cukor káros a fogakra és a fogínyre. 1777-ben a bécsi születésű Plenk József elsőként leírta a konzerváló fogászati lépéseket és eljárásokat a „Doctrina de morbis dentium ac gingivarum” című műben, amiben a szuvas fogakat arannyal vagy ólommal tömték „dentis plumbatio” néven (innen a népies plomba, plombe elnevezés). Egy francia kémikus, Jean D'Arcet bizmut-ólom ötvözetet készített és azt helyezte a fogüregbe. Az 1830-as években a Crawcour testvérek alkalmazták az első amalgámtömést, ami ezüstreszelékből és higanyból készül. Ez az új tömőanyag Európában gyorsan elterjedt, mivel nagyon olcsó volt (azelőtt egyeseknek megfizethetetlen aranytöméseket használtak) és tartósnak is bizonyult. 1908-ban Greene Vardiman BlackGreene Vardiman Black: The Man, and His Work , Journal of the Allied Dental Societies 10 (4), Dec. 1915 osztályozta elsőként az üregeket (kavitások) a „Operative Dentistry” című művében. Willoughby D. Miller 1890-ben a „The Microorganisms of the Human Mouth” című műben leírja a fogszuvasodás kemoparazita elméletét, amely jelenleg is egy elfogadott elmélet.
Osztályozás bélyegkép|jobbra|150px|A fognyakból kiinduló előrehaladott caries A cariest többféleképpen lehet osztályozni: elhelyezkedése, mélységének kiterjedése és terjedési ideje szerint. Ily módon megítélhető a szomszédos fogakhoz viszonyítva a szuvasodás súlyossága is.
Elhelyezkedés szerint Greene Vardiman Black érdeme a fogak elhelyezkedés szerinti osztályozás és ezáltal a töméshez való üregek kialakításának az osztályozása is: Az őrlők és kisőrlők rágófelszínén és a frontfogak orális felszínén elhelyezkedő gödröcskék érintettsége: Ezen helyeken a caries a dentin felé kúp alakban terjed, majd eléri a dentint, ahol gyorsabban terjed alávájva a zománcot. A zománc elszíneződése eleinte kékes-fehéres illetve barnás-feketés, ha a dentint is eléri a szuvas folyamat. Az összes fog approximális felszínén: A fogszuvasodás itt a szomszédos fogakkal érintkező kontaktpontnál vagy alatta helyezkedik el, mivel itt a felszín nem öntisztuló és tisztítása egyéb eszközök (pl. fogselyem) segítségével valósítható meg. Míg a zománcban a caries szétterül, a dentinben kúp alakban halad. Az összes fog vestibuláris és orális felszínén (a fognyaki harmadban): Főleg a fogíny határán helyezkedik el, először fehéres, majd sárgás a szuvas terület elszíneződése. A gyökércaries a fogíny visszahúzódása következtében: Leginkább a zománc-cement határán fordul elő, amikor a dentin szabaddá válik. Terjedését tekintve megállapítható, hogy inkább a cementben terjed, mint a mélységbe.
Kiterjedés szerint A szuvasodás mélységének kiterjedése szerint több elnevezés van a felszíntől a mélybe haladva: caries incipiens (kezdeti), caries superficialis (felszíni), caries media (közepes), caries profunda (mély) és caries penetrans (behatoló). Különböző fokozatok léteznek a mélység megítélésére és a fog keményszöveteinek érintettségére. Ezek a fokozatok D1 és D4 között a felszínről a fogbél felé sorolhatók be: a D1 és D2 a zománcot érinti (a D2 természetesen mélyebb szuvasodást jelent mint D1), a D3 és D4 a dentinben lévő caries mélységének jelölése.
Terjedési ideje szerint A terjedési idő szerint a következő osztályozás lehetséges: heveny (akut) caries, idült (krónikus) caries, stagnáló caries és másodlagos (secunder) caries. Akut caries: A dentincsatornák fiatal egyéneknél tágabb, emiatt a heveny caries előfordulása náluk gyakoribb. A zománc szuvasodását követően a dentinben terjed a folyamat, elszíneződése inkább világos (fehéres-sárga), elérheti a pulpakamrát is. Krónikus caries: A szuvasodás lassabb haladása miatt a zománcból a dentinbe való terjedést követően a fogbél felől egy védekező reakció jön létre. A szuvas terület színe inkább sötét (barnás-fekete), akár több évig is fennállhat és a pulpakamrát csak ritkán érinti. Stagnáló caries: Eleinte kékes-fehér pontszerű foltként jelentkezik a zománcon, majd idővel egy sötétebb (barnás-fekete) színárnyalatot vesz fel. A stagnáló caries legtöbbször rendszertelen fogtisztítás következtében alakul ki. Ha javul a szájhigiéné, ilyen állapotban maradhat. A dentinben is jelentkezhet stagnáló caries (eburneació), amely idővel a többi dentin szerkezetét és színét is megváltoztathatja. Secunder caries: A tömések helytelen széli záródásánál figyelhető meg, ahova bejuthat lepedék és elindíthat egy szuvas folyamatot. Továbbá előfordulhat tömések alatt, ha az alatta lévő szuvas dentint nem távolítják el teljes mértékben, az ottmaradt caries kiújulhat (recidiva).
Epidemiológia A fogszuvasodás ma már az emberiség leggyakrabban előforduló idült betegségének tekinthető, a fogágy betegsége (parodontitis) mellett. A 20. században a cariesgyakoriság ugrásszerűen növekedett és elérte a 90–100%-ot is. A fejlettebb ipari országokban az epidemiológiai adatoktól megrémülve elkezdtek különböző prevenciós intézkedéseket, mint például fluoridprevenció, szájhigiéné javítása, táplálkozási szokások minőségi változtatása (a szénhidrátok mellőzése) stb. Az 1970-es években a prevenciónak köszönhetően a cariesgyakoriság csökkenést mutatott. 1996-ban Magyarországon a 12 évesek 84,5%-án mutattak ki fogszuvasodást.
A szuvas fogak számát a cariesintenzitás mutatja. A cariesincidencia-ról beszélünk, amikor adott személyek arányát tekintve, bizonyos időszakon belül új szuvasodás jelentkezett. A cariesszaporulat az egyénekre vagy csoportokra tekintve mutatja az új szuvas léziók keletkezését.
A caries regisztrálására illetve az előfordulásának a mérésére az ún. caries-indexek szolgálnak, mint például a DMF-index (angolul decayed „szuvas”; missing „hiányzó”; filled „tömött”). A szuvas fogak számát a DMFT-index (angolul tooth „fog”) jelzi, míg a DMFS-index (angolul surface „felszín”) a fogfelszínre vonatkozik. Míg a nagybetűk a maradó fogak regisztrálására, a tejfogaknak kisbetűket használunk: df-t és df-s, mivel az élettani fogváltás következtében elvesztett fogak szuvasodását lehetetlen megítélni.
Etiológia A fogszuvasodás kóroktanát az elmúlt évszázadokban sokan próbálták megmagyarázni. Az idő előrehaladtával a modern vizsgálati módszerek tisztázták a hipotéziseket. A történelmi elméletek sokszor megközelítették a mai tudásunkhoz hasonló keletkezési mechanizmusokat. Ezek az elméletek a következők: exogén elméletek kemoparazita (Miller): a lepedékben lévő mikroorganizmusok szénhidrát jelenlétében savat termelnek, amely megtámadja a fogzománcot proteolitikus (Gottlieb): a baktériumok proteolitikus enzimeket szabadítanak fel, amely szétroncsolhatják a fog keményszövetét foszforiláció (Eggers – Lura): a nyálban fellépő foszfáthiány elősegíti a fogakból a foszfát kioldódását és ezáltal a baktériumok anyagcseréjét proteolitikus-keláció (Schatz – Martin): a kelátképződés révén a fog keményszöveteiből kioldódnak kalciumvegyületek glikogén (Egyedi): a fogszuvasodás túltáplálkozás eredményeként jelenik meg, főleg sok édességet fogyasztó egyéneknél endogén elméletek neurológiai (Csernyei): a központi idegrendszer elváltozásai következtében a fognyirok összetétele megváltozik, a caries a fogbél felől halad a fogfelszín felé
A caries létrejöttét a modern felfogás szerint négy elsődleges tényezővel, de másodlagos tényezőkkel is magyarázzák. Az elsődleges tényezők a következők: gazdaszervezet (fogak, ásványi anyagok minősége, nyál minősége) mikroorganizmusok (lepedék formájában) táplálék (főleg szénhidrátok) idő (a fogakon lévő lepedék hosszú ideig való tapadása) A másodlagos tényezők pedig: biológiai, földrajzi, gazdasági, szociális, környezeti.