A Fogadalmi templom (hivatalosan Magyarok Nagyasszonya-székesegyház, másik közismert nevén szegedi dóm) neoromán stílusban épült székesegyház Szeged városában, a Dóm téren. Az épület a Szeged-Csanádi egyházmegye főtemploma, tornyainak 81 méteres magasságával az ország 5. legmagasabb temploma. A dóm a szegedi városkép igen jellegzetes eleme, a 20. századi magyar egyházi építészet egyik legmonumentálisabb alkotása, hazánk egyik legnagyobb temploma, melynek méltó építészeti kerete lett a Rerrich Béla által tervezett Dóm tér az egyetemi épületekkel és a püspöki palotával, melyek 1929–1932 között épültek, szintén dekoratív téglaarchitektúrával.Déry Attila–Merényi Ferenc: Magyar építészet. Budapest, Urbino, 2000 Dóm tér, 190. o. A több évtizeden át tartó tervezés és építkezés miatt mind a historizáló, mind a neoeklektikus építészet jellegzetességei megtalálhatók rajta. Ez Magyarország egyetlen 20. században épült római katolikus székesegyháza.
A történelem során mindig is a város központjának számító területen a 11. század óta állt a Palánk Szent Demeter-plébániatemploma. Az 1879-es nagyárvízben Szeged nagy része megsemmisült, a lakók pedig megfogadták egy új templom építését. Hosszas vitákat és egyeztetéseket követően végül a régi Szent Demeter-templom lebontása mellett döntöttek. Az eredetileg Schulek Frigyes által készített terveket Foerk Ernő jelentősen módosította, az építkezés pedig 1913-ban indulhatott meg. Az első világháború és az azt követő antant-megszállás miatt 1914 és 1923 között leálltak a munkálatok. Miután a város püspöki székhely lett, új lendületet kapott az építkezés. 1925-ben találták meg a bontási munkálatok közben a régi templomba falazott román kori Dömötör-tornyot, melyet végül sikerült megmenteni. A templomot és az időközben felépülő Dóm teret 1930 októberében adták át egy országos ünnepség keretében. Az épület a 2010-es évek második felében több éves renováláson és átépítésen esett át, és egy látogatóközponttal kiegészülve várja a hívek mellett a turistákat, művészet- és zenekedvelőket.
Története
A korábbi templomok A mai Fogadalmi templom helye Szeged történelme során már az Árpád-kor óta hasonló szerepet töltött be. Mivel a mindenkori itt álló templomok patrónusa Szent Demeter volt, aki jellemzően a keleti keresztény egyházak népszerű szentje, így valószínűsíthető, hogy már Géza fejedelem vagy Szent István uralkodása idején bizánci szerzetesek téríthettek és telepedhettek le a vidéken, viszont egykori jelenlétüknek csak a szent később is fennmaradó kultusza állít emléket. Az itt álló első, román stílusú templom legkorábbi említése 1199-ből származik, III. Ince pápa bullájában már ekkor mint a szegedi főesperesség központjaként írtak róla. Jelentőségét jól mutatja, hogy nemcsak az alapok, hanem a templom falazata is kőből épült, ami rendkívül ritkának és drágának számított az Alföldön. A későbbi bővítések és átépítések már téglából készültek, akárcsak a közeli templomok, valamint a vár falai. Az eredeti templomot az évszázadok során számos alkalommal bővítették és építették át, ekkor kapott gótikus jegyeket is, viszont a török uralom idején elpusztult.
A törökök kiűzését követően az épület falai tető nélkül álltak, és a hadsereg raktárként hasznosította. 1718-ban került vissza a püspökséghez, melynek 1723-ban rövid időre székesegyháza lett.
A dóm közvetlen elődjének tekinthető Szent Demeter-templom 1725 és 1749 között nyerte el végleges barokk formáját, de az oldalfalainál megmaradtak a gótikus eredetű támpillérek is. A belső díszítések munkálatait 1746-49-ben végezték, ekkor készült el a díszes és drága tabernákulum, a két mellékoltár s a hajóban felállított további négy oltár. Szentélye mellett emelkedett hagymasisakos harangtornya, amelynek alsóbb szintjeibe falazták be a mai Dömötör-tornyot, így 1731-re nyerte el új alakját. A leírások alapján a templomnak ekkor még mind a két középkori eredetű tornya megvolt. A források szerint új harangokat csak 1737-ben tudtak szerezni, ezeket, valamint az oltárokat báró Falkenstein Béla püspök 1739 év szeptemberében szentelte fel. Ezután bontották le a Lukács-féle kápolna tornyocskáját, ahonnan a kisebb harangokat a nagy toronyba áthelyezték. 1757-es állapotában már csak egy tornya maradt az épületnek, melyet megmagasítottak és barokk külsővel láttak el.
A piaristák 1720-ban kaptak plébánosi és oktatási jogot, rendházukat és iskolájukat, a mai gimnázium elődjét a templom mellett építették fel. A templomhoz kétoldalt a piarista rendház és a Palánk városrész plébániaépületei csatlakoztak, míg a délnyugati irányba néző homlokzata az akkor még háromszög alaprajzú Templom térre nyílt. A templom körüli területeket egészen az 1750-es évek elejéig, a barokk átépítés befejezéséig használták temetőként, ezt a funkcióját aztán a mai Belvárosi temető vette át. Egészen 1789-ig ez maradt Szeged egyetlen önálló plébániája, Alsóváros és Felsőváros csak ekkor kapta meg ezeket a jogokat.
A nagy árvíz és a fogadalom
A 19. századi Tisza-szabályozás nem egységes tempóban haladt, így a felsőbb szakaszok átvágásával felgyorsult a folyó sebessége és az árvizek levonulása, amit viszont a kevésbé szabályozott alsóbb szakaszok nem bírtak levezetni. Korábban a legnagyobb áradások tetőzése ritkán haladta meg a 600 centimétert, az 1860-es évek végétől viszont szinte mindig. A feljegyzések szerint a szabályozások után 1860. május 7-én 670 cm, 1868. május 17-én 697 cm, 1870. május 20-án 646 cm, 1871. január 24-én 680 cm, 1872. április 11-én 649 cm, 1874. június 4-én 696 cm volt a tetőző vízállás, az 1867. május 6-án mért 722 cm-es legmagasabb vízszint pedig először haladta meg a 700 cm-t. 1876. április 6-án már 786 cm, 1877. május 26-án 795 cm, 1878. április 27-én pedig 720 cm volt a tetőzés. Ezek vészesen közelítették a kritikusnak tartott 800 centiméteres maximális vízszintet. balra|bélyegkép|Az 1879-es nagy árvíz által elöntött Egyház tér, háttérben a Szent Demeter-templommal és Szent Anna-kápolnával Az 1878-as tél rendkívül csapadékosnak bizonyult, és a magas vízállás hosszú időn át terhelte és áztatta a védműveket. 1879 márciusának elejére kritikussá vált az állapot, ám a kért kormányzati segítség nem érkezett meg időben. A szerencsétlen módon szintén áradó Maros árhulláma visszaduzzasztotta az amúgy is tetőzés előtt álló Tiszát, ami így 806 centiméteren tetőzött. Március 5-én este aztán Petresnél átszakadt a gát. Másnap reggelre a folyó áttörte a gyönge sövényházi gátat, 7-én hajnalban pedig a macskási gátat, így mindössze az Alföld–Fiumei Vasút töltése választotta el Szegedet az áradattól, a városlakók nagyja ekkor már elmenekült. Március 11-én este nagy vihar támadt és az erős hullámzás az ideiglenes védműveken is átcsapott. Egy álhír miatt, amely szerint este 8-kor átszakadt a gát, a még a városban lévők többsége biztonságosabb helyekre menekült, mint később kiderült, hatalmas szerencséjükre. A vasúti töltés ugyanis március 12-én hajnali fél kettőkor valóban átszakadt. A hírek csak 1 óra alatt jutottak el a városházán lévő védekezési központba, ahol félreverték az öregharangot, majd a többi templom harangozása is továbbadta a vészjelzést. A víz először Rókust és Felsővárost öntötte el, majd a Palánkot. Az árvízben hivatalosan 151 ember veszítette életét. A város épületeinek túlnyomó többsége, 5458 ház összeomlott, csak 265 maradt állva. Köztük volt a Palánk Szent Demeter-temploma, melynek anyakönyvébe bejegyezték az eseményeket. Innen tudható, hogy egy anya a karzaton szülte meg a gyermekét, míg egy másik, magára hagyott csecsemőt a vízből mentettek ki, akit aztán azonnal örökbe is fogadtak.
A pusztítás mértéke nem csak a magyar, hanem a nemzetközi közvéleményt is sokkolta. Március 17-én Szegedre látogatott maga a király, I. Ferenc József és Tisza Kálmán miniszterelnök is. A közkeletű történet szerint ekkor hangzott el az uralkodó legendássá váló, sokszor idézett mondata, miszerint: „Szeged szebb lesz, mint volt!” A legendát árnyalja Benedek Elek visszaemlékezése, aki szerint a király némán szemlélte a katasztrófát, és csak az újságírók adták szájába a motiváló szavakat, melyeket eredetileg Sasvári Ármin talált ki a kollégáival való hazaút során. Az uralkodó ígérete viszont valóra vált, és a Monarchia segítségével, valamint jelentős nemzetközi támogatásokból lényegében 4 év alatt sikerült modern formában újjáépíteni a várost.
A városi közgyűlés még 1880. november 13-án bizottságot hozott létre az árvíz emlékére állítandó fogadalmi templom telkének kijelölésére. Alig két héttel később, 1880. november 28-án megszületett a határozat az új templom felépítéséről.
A város újjáépítésével párhuzamosan megkezdték az árvízvédelmi töltések magasítását, amire szükség is volt, mivel a még épülő Szegednél 1882 áprilisában a mindent elpusztító árvíznél jóval magasabban, 846 cm-en tetőzött a Tisza. A folyamatos fejlesztéseknek hála azóta sem öntötte el Szegedet a Tisza, bár több kritikus helyzet is történt. 1970-ben 961 cm-en, 2000-ben 929 cm-en, 2006-ban pedig az azóta is rekordnak számító 1009 cm-en tetőzött az árhullám, ez utóbbi közel 2 méterrel több annál, mint ami a várost 1879-ben megsemmisítette.
A helyszín körüli viták A leendő templom helyszínének kiválasztása váratlanul hosszú, több évtizedes vitával járt, amely során számos érdekcsoport próbált a különféle helyszínek mellett és ellen érvelni. Az 1880. november 28-i közgyűlésen két területet javasoltak az új templom felépítéséhez. A tanács által megbízott küldöttség javaslata a Dugonics téren lévő helyszín volt, Tóth János képviselő pedig azt javasolta, hogy a felépítendő templomot Szent Erzsébetről nevezzék el, ami egyszerre állított volna emléket a vár 18. század végén lebontott gótikus Erzsébet-templomának, valamint az uralkodó feleségének, a magyarok közt rendkívül népszerű Erzsébet királynénak is. Tóth ezzel együtt a tervezett Erzsébet-egylet számára 100 forintot adományozott, évenkénti 10 forint hozzájárulással. Ezen tette elismerést váltott ki, de a képviselők Magyar János vezetésével az éppen bontásra ítélt szegedi vár helyét jobbnak tartották volna, vagy legalábbis egy későbbi döntésig ott tartottak volna fenn telkeket e célra. A közgyűlés hosszúra nyúló vitát követően 24-20 szavazataránnyal elfogadta Magyar János indítványát, és fölterjesztést küldött a város újjáépítéséért felelő királyi biztoshoz, Tisza Lajoshoz.
Az egykori Püspök-bazár (a későbbi Skála Áruház, valamint a mai „Centrum-gödör” területe) térségét Bonnaz Sándor csanádi püspök javasolta. A püspökség már megkapta a telket egy nőnevelő intézet létrehozására, így logikusnak tűnt felajánlani a leendő templomnak. Tulajdonképpen a mai Püspök utca is ezért viseli ezt a nevet. Az építkezéshez az első jelentős összeget szintén Bonnaz Sándor püspök adományozta, aki 1888-ban kelt végrendeletében 200 000 koronát hagyományozott a fogadalmi templomalapra. Ezt követően viszont a századfordulóig ismét lelassultak a tervezési folyamatok.
A Sas utca elején (jelenleg Feketesas utca, Kossuth Lajos sugárút és az Anna-kút határolta terület) a mai vasúti igazgatóság telkét azért vetettek el, mert szerencsétlenül nézett volna ki, ha a katolikus nagytemplom éppen szembenézett volna a református egyház korábban 200 méterre felépíttetett, Schulek Frigyes tervezte kakasos templomával. Ekkor még nem voltak tervek a leendő épületről, de bizonyára érdekes helyzet lett volna, ha mindkét Schulek által tervezett szegedi templom egymással szemben épült volna fel.