Johan Huizinga (ejtése: [jóhan heüzinga], eredeti holland: [ˈjoʊ̯hɑn ˈhœʏ̯zɪŋɣaː]) (Groningen, 1872. december 7. – De Steeg, 1945. február 1.) holland kultúrtörténész, történetfilozófus és indológus.

Élete

1872-ben született Groningenben, ahol apja, Dirk Huizinga pszichológiaprofesszor volt az egyetemen. Történelmi érdeklődését a groningeni diákegylet egyik felvonulása keltette fel, melynek témája Edzard keletfríz fejedelem 1506-os groningeni bevonulása volt. Történelmi érdeklődésébe hamar melankólia vegyült, aminek egyik oka valószínűleg édesanyja korai halála volt. 1894-ben egyetemistaként vett részt egy hasonló jelmezes felvonuláson, melyen Orániai Móric 1594-es groningeni bevonulását ünnepelték. Az ünnepélyt lezáró vacsorán Huizinga azt mondta, hogy a jelmezbál a hanyatlás tüneteit mutatja, s még az is lehet, hogy ez lesz az utolsó. A középkor alkonyában megjelenő elmúlás-hangulat, valamint szellemtörténeti beállítottsága rokonítja Spenglerrel.

Holland nyelv és irodalom szakon tanult tovább a groningeni egyetemen, de földrajzot és történelmet, valamint szanszkrit nyelvtant is tanult. Az egyetem után négy hónapot töltött Lipcsében, ahol összehasonlító nyelvtudománnyal foglalkozott, ebből a témából szándékozta eredetileg írni a doktoriját is. Ebbéli szándékát később megváltoztatva, disszertációját a vidúsakáról (az indiai dráma jellegzetes udvari bolond figurájáról) 1897-ben védte meg Jacob Speyernél. Még ugyanebben az évben haarlemi gimnáziumban kapott történelemtanári állást. 1905-től a groningeni, 1915-től a leideni egyetemen tanított.

1902-ben megnősült, feleségétől, a middelburgi családból származó Mary Vicentia Schorerttől öt gyermeke született, akiket felesége korai halála után (1914) egyedül nevelt. 1937-ben újra megházasodott. Új feleségétől, Augusta Schölvinck-től egy gyermeke született.

1916-ban tagja lett a holland Királyi Tudományos Akadémiának, ezen kívül 1915-1932 között szerkesztője volt a „De Gids”-nek, Hollandia egyik vezető kulturális lapjának.

1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tiszteleti tagjává választotta. Magyarországon először 1936-ban járt a Szellemi Együttműködés Népszövetségi Bizottságának tagjaként.

Hollandia német megszállása után tiltakozott amiatt, hogy a németek eltávolították a zsidó származású egyetemi professzorokat. 1942-ben, R. Krannenburg egyetemi tanár kizárása elleni tiltakozásul 57 társával benyújtotta lemondását a professzori állásukról. Ezt követően 1942 augusztusa és októbere között a németek túszként tartották fogva a St. Michielsgesteli fogolytáborban, ellentétesnek érezvén a nácizmus diktálta vitalitást a Huizinga nevéhez kapcsolt dekadenciával. A nemzetközi tiltakozás hatására azonban jó körülmények között tartották, majd szabadon engedték, azzal a kikötéssel, hogy nem térhet vissza Leidenbe. De Steegben telepedett le, nem élte meg a felszabadulást.

Munkássága

Világhírűvé A középkor alkonya (más kiadásban Őszi középkor, hollandul: Herfsttij der middeleeuwen; 1919) c. műve tette, amelyben főleg a késő középkori francia és dél-németalföldi kultúra történeti feldolgozásával és jellegzetességeik elemzésével a kulturális folyamatok általános törvényszerűségeit kutatta. A mű egyik ihletője egy 1902-es bruggei kiállítás volt, ahol Huizinga a németalföldi primitív festők képeivel találkozott. Huizinga stílusa tükrözi erős képzőművészeti érdeklődését: erős vizualitás, "szóval festés" jellemzi – szaktudományos művei emiatt rendkívül olvasmányosak. A mű jórészt Jean Froissart történetíró Krónikájára támaszkodik.

Számos nyelvre lefordították, magyarra Szerb Antal ültette át 1938-ban. A mű a késő középkori Németalföld életeéről szól, és az események helyett az akkori élet hangulatának bemutatását tartja fő feladatának. Huizinga szerint a kor mindenben megnyilvánuló legfőbb jellegzetessége az élet feszültsége volt: egyszerre vannak jelen ugyanis a korábbi korszak kiüresedett maradványai és az új korszak még formálódó elemei. Ez magyarázza az akkori ember szélsőséges hangulatingadozásait, melyet egyszerre jellemzett harsány életigenlés és halálvárás, vallási fanatizmus és a papok kigúnyolása, lovagiasság és kegyetlenség, asszonyszolgálat és nemi erőszak.

A reneszánsz ezután az életnek ebbe a túlfeszítettségébe igyekezett harmóniát vinni. Huizinga – elvetve Karl Lamprecht nézetét, mely szerint minden korszak jellemezhető egy tipikus jellemvonással, egyetlen formulával – szembeszállt a reneszánsz és a középkor merev szembeállításával. Felfogása szerint ugyanis sokkal több a folytonosság a középkorinak nevezett kultúra és a reneszánsz kultúrája között, mint hitték korábban. A középkort nem jellemezte általánosságban a világ megvetése, a contemptus mundi: a skolasztikusokra, illetve Dantéra is már jellemző a világ esztétikai-optimisztikus szemlélete. Másfelől pedig a felhőtlen életöröm sem volt jellemző általában a reneszánsz korára: az új életkedve himnuszának hangjai „bizonyára nem harsogják túl Luther, Kálvin és Loyola hangját”.Huizinga: A reneszánsz problémájáról. In: A reneszánsz irodalmából. Háttér Kiadó, 11. old. A képzőművészetek terén sem akkora a szakadék: a késői gótika is a realizmusáról híres, illetve alaposan ismerte az antikvitás mitológiai szimbólumait. Másfelől pedig felmerül Huizingában az is, hogy amennyiben elfogadjuk, hogy mégis szakadék választhatja el a középkort a reneszánsztól, úgy ez a szakadék a modern kultúra és a reneszánsz között is fennáll.

Kultúrtörténeti és filozófiai nézeteinek összefoglaló műve a Homo ludens (1938), amely a játékos elem szerepét tanulmányozza az emberi alkotó tevékenység különböző területein, így például a történettudomány és az irodalomtudomány elhatárolása kapcsán írjaː "A történelem és irodalom közötti éles választóvonalnak az az oka, hogy az előbbi teljesen híján van a játék elemének, ez pedig az irodalomnak kezdeteitől máig alapja és jellemzője."Gyurgyák János – Kisantal Tamás (szerk.): Történetelmélet I. kötet, 28. oldal - Johan Huizinga: A történelem fogalmának meghatározása (Osiris, 2006).

A holnap árnyékában (In de schaduwen van morgen, 1935) c. műve szkeptikus jövőképet fest a nyugati életforma kulturális következményeiről. Egyik – azóta nagy karriert befutott – alaptétele szerint a modern európai embert elárasztja a tömegkommunikáció biztosította információtömeg. Ennek következtében az átlagember képtelen átlátni a saját világát, képtelen ítéletet mondani róla, és pusztán tények és adatok visszaadására képes. Az átlagemberek életét így kollektív mítoszok vezérlik. Az ilyen kultúrában az ifjúság lesz a példakép. Ezért a kultúra ahelyett, hogy felnevelné az ifjakat, maga próbál meg hozzájuk hasonulni életstílusban, divatban, fogyasztásban. A kultúrák ezen jellemzőjét Huizinga gyerekességnek, puerelizmusnak nevezte. Legfőbb jellemzőjének a hősök – ma azt mondanánk: sztárok – és a hősiesség kultuszát tartja. A tömeg szeret velük azonosulni – ez viszont azt is jelenti, hogy a tömeg számára saját maga a pozitív, aki nem azonosul vele, az megvetendő.

Huizinga legfontosabb művei szinte kivétel nélkül olvashatók magyarul, köszönhetően a 30-40-es évek élénk magyar érdeklődésének.

Magyarul megjelent művei A középkor alkonya; ford. Szerb Antal; Athenaeum, Budapest, 1938 (Az európai kultúra története) – [ez a rövidített angol változat fordítása és több kiadásban is így jelent meg, majd Őszi középkor címen is megjelent 2022-ben a teljes és eredetiből fordított szöveg] A holnap árnyékában. Korunk kulturális bajainak diagnózisa; ford. Garzuly Mária; Egyetemi Ny., Budapest, 1938 Patriotizmus, nacionalizmus; ford. Szentkúty Pál; Danubia, Pécs, 1941 (Vita nova) Válogatott tanulmányok. Tudomány, irodalom, művészet; ford. Radnóti Miklós; Pharos, Budapest, 1943 Homo ludens. Kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására; ford. Máthé Klára; Athenaeum, Budapest, 1944 A középkor alkonya. Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században; ford. Szerb Antal, Vas István, Tótfalusi István, utószó Klaniczay Gábor, jegyz. Vidrányi Katalin; Magyar Helikon, Budapest, 1976 Homo ludens. Kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására; ford. Máthé Klára; Universum, Szeged, 1990 (Universum reprint) A holnap árnyékában. Korunk kulturális bajainak diagnózisa; ford. D. Garzuly Mária; Tevan, Békéscsaba, 1991 Erasmus; ford. Gera Judit; Európa, Budapest, 1995 (Mérleg) A történelem igézetében. Válogatott tanulmányok; ford. Radnóti Miklós, vál. Tolnai Gábor, szöveggond. Kicsi Sándor András; Akadémiai, Budapest, 1997 (Hermész könyvek) A történelem formaváltozásai. Válogatott tanulmányok; ford. Radnóti Miklós; Maecenas, Budapest, 1997 (Maecenas kiskönyvtár) Huizinga, a rejtőzködő; ford. Balogh Tamás, bev. Gera Judit, versford. Tóth Krisztina; Balassi, Budapest, 1999 Hollandia kultúrája a tizenhetedik században; ford. Gera Judit; Osiris, Budapest, 2001 Hogyan határozza meg a történelem a jelent? Válogatott írások, 1915–1943; ford., bev., utószó Balogh Tamás; Typotex, Budapest, 2015 Őszi középkor; ford. Balogh Tamás, N. Kiss Zsuzsa; Helikon, Budapest, 2022 – [A középkor alkonya (Herfsttij der middeleeuwen) holland eredetiből készült, teljes fordítása. A mű A középkor alkonya címen is megjelent korábban többször, egy rövidített angol kiadás nyomán]

Jegyzetek

Források Wessel Krul: Egy korszerűtlen történész, Johan Huizinga élete és művei; ford. Balogh Tamás, szerk. Fenyves Miklós; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003 Balogh Tamás–Törő Krisztina: Huizinga magyar barátai. Johan Huizinga magyar recepciója a harmincas-negyvenes években. Tanulmányok; ELTE Eötvös, Budapest, 2002 Történetelmélet I. Szerk.: Gyurgyák János–Kisantal Tamás. Budapest. Osiris Kiadó, 2006.

További információk http://www.antiskola.eu/beszamolo_beszamolok_puskak/index.php?page=show_detail&id=8392 https://web.archive.org/web/20120624060250/http://www.foldvary.eoldal.hu/cikkek/elte-latin-tanszek/vallastortenet-ii_-kiegeszites-1_-.html#_ftn6 https://web.archive.org/web/20150702180149/http://magyarnarancs.hu/zene2/konyv_a_maga_heroszai_johan_huizinga_a_holnap_arnyekaban-56457 http://masport2.uw.hu/cikk.php?tipus=s&id=19 http://www.jegyzetbank.org/index.php?c=ds&k=210 Balogh Tamás: Mélyenszántó Gondolati és Hûséges Megemlékezés. Johan Huizinga és Szerb Antal. In: Holmi 20000/4 http://www.vilagossag.hu/pdf/20060501201344.pdf Balogh Tamás: Elveszett paradicsom. Nijhoff és Huizinga; ELTE Germanisztikai Intézet, Budapest, 1997 (Néderlandisztikai füzetek) Huizinga, 1999; szerk. Balogh Tamás; ELTE Germanisztikai Intézet, Budapest, 1999 (Néderlandisztikai füzetek) Willem Otterspeer: Rend és hűség. Johan Huizinga szellemi DNS-e; ford. Balogh Tamás; Gondolat, Budapest, 2008 Balogh Tamás: Huizinga Noster. Filológiai tanulmányok J. Huizinga magyar recepciójáról; KRE–L'Harmattan, Budapest, 2017 (Károli könyvek. Monográfia)

Kategória:Holland történészek Kategória:Holland filozófusok Kategória:A Leideni Egyetem oktatói Kategória:MTA-tagok Kategória:1872-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Groningeniek Kategória:Holland egyetemi, főiskolai oktatók