Patrice Émery Lumumba (1925. július 2. – 1961. január 17.) afrikai antikolonialista politikai vezető, a Kongói Demokratikus Köztársaság első, szabadon választott miniszterelnöke, ő vezette át Kongót a gyarmati sorból a független államok közé. Lumumba vezetésével az állam 1960 júniusában elnyerte teljes függetlenségét Belgiumtól. Alig tíz héttel a függetlenség kikiáltása után kormányát egy, az ENSZ és az amerikai kormány támogatásával a belga kormány által kitervelt és lebonyolított összeesküvés során lemondatták (lásd: kongói válság), őt pedig törvényellenes módon és megalapozatlan indokok alapján – a térségben állomásozó ENSZ békefenntartók jelenléte ellenére – bebörtönözték és később kivégezték Élisabethville-ben (mai nevén Lubumbashi) Moise Csombe katangai és belga katonái.

Életpályája Paraszti családban született, majd misszionárius iskolákban szerezte meg alapképességeit. Művelt, tanult és intelligens politikus volt, de ezt autodidakta módon volt kénytelen elsajátítani, mert a belga gyarmat Kongóban, ahol az afrikai lakosság csupán a kizsákmányolás eszköze volt, 1954-ig egyetem sem volt. 1960-ra vált egyértelművé a belga gyarmati léttel váló szakítás igénye, de az ország több politikai irányvonal miatt is nem látott maga előtt pontos jövőt. 1960 májusában tartottak először szabad választást az országban, ahol a Lumumba vezette MNC (Mouvement National Congolais) nyert, bár más pártok miatt nem volt abszolút többsége. A politikailag több irányban megosztott országban ezután belharcok kezdődtek, főleg azután, hogy Belgium katonailag is megjelent az országban, miután továbbra is érdekelt volt Kongó kizsákmányolásában. A Lumumbával szembeforduló szakadár Moise Csombe belga támogatással nem tudott mit kezdeni, ezért az Egyesült Államokhoz fordult segítségért, akik segítség helyet az ENSZ-hez irányították. Dag Hammarskjöld főtitkár küldött is egy főleg afrikai és semleges európai államok katonáiból álló kontingenst, de nem engedélyezte, hogy azok az ország belügyeként kezelt konfliktusba avatkozzanak. Lumumba ezután, kényszerből a szovjetekhez fordult. A szovjetek küldtek is segítséget, de a belső konfliktusok rendezéséhez az is kevés volt, a szovjetekhez való fordulása pedig az amerikaiak számára is ellenséggé tették az afrikai politikust. Még a CIA is tervezett mérgezéses merényletet ellene, de ez végül elmaradt. Ezt követően az Egyesült Államok és Belgium által támogatott Mobutu Sese Seko, az ország későbbi véreskezű diktátora előbb megpuccsolta, majd belga zsoldosok segítségével kivégeztette, kiváltva ezzel az egész világ közvéleményének megdöbbenését. Holttestét később feldarabolták majd savban feloldották. A nyugati nagypolitika azonban mindezek ellenére továbbra is Mobutu mellett ált ki és az ország gazdasági és társadalmi szabadságának lehetősége szertefoszlott. A Lumumba kivégzését elkövetők közül senkit nem ítéltek el.

Emlékezete bélyeg|235px|Lumumba szovjet bélyegen Magyarországon a szocializmus időszakában több városban is utcát neveztek el róla, Budapesten 1961 és 1990 között a XIV. kerületi Róna utca viselte a nevét, Szegeden pedig a rendszerváltás előtt a mai Apáca utca. A moszkvai Népek Barátsága Egyetem 1961 és 1992 között Patrice Lumumba Egyetem néven működött, 1992 után azonban visszavette korábbi nevét. A Belgrádi Egyetem egyik kollégiuma máig Patrice Lumumba nevét viseli.

Forrás Hatvan éve végezték ki Patrice Lumumba kongói miniszterelnököt, a gyarmati népek mártírját Mérce, 2021. január 17.

További információk Ludo De Witte, The Assassination of Lumumba, Trans. by Ann Wright and Renée Fenby, 2002 (Orig. 2001), London; New York: Verso, Who Killed Lumumba az Africa Within oldalain. (angol) Lumumba az Africa Within oldalain. (angol) Eisenhower szerepe Lumumba meggyilkolásában (rövid The Washington Post-cikk fordítás – sulinet.hu) 80 éve született Patrice Lumumba (múlt-kor.hu) Serge Michel: Uhuru Lumumba; franciából ford. Gellért György; Kossuth, Bp., 1963

Kategória:Kongói politikusok Kategória:Kivégzett miniszterelnökök Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek