Vito Acconci (New York, 1940. január 24. – Manhattan, 2017. április 27.) amerikai performansz-, videó- és installációs művész, költő és építész, a body art és a konceptuális művészet egyik úttörője. Munkája New Yorkhoz köti. Sok installációt készített.
Életpályája Acconci New York Bronx városrészében született, Vito Hannibal Acconci néven, olasz családban. 1962-ben irodalom szakos alapdiplomát (BA) szerzett a massachusettsi College of the Holy Cross intézményében, majd mesterfokozatot (MFA) az Iowai Egyetem írásprogramjában. Pályáját költőként kezdte: 1967 és 1969 között Bernadette Mayer költővel közösen szerkesztette a 0 to 9 című irodalmi folyóiratot. Az 1960-as évek végén fordult a performansz- és videóművészet felé, saját testét használva munkái alapanyagaként.
Dennis Oppenheim mellett a második amerikai, aki a fájdalmat mint kreatív elemet használta Acconci volt, aki 1969-től fokozatosan hagyta el az írás és költészet világát a helyért, amelyben a test szerepe lett a döntő. Első munkái happeningek voltak, melyeknek története a verseiből származott.
Acconci akciói kezdetben a művész testét olyan helyként határozták meg, ahol a fizikai és alkotó beavatkozások párhuzamosak a festői szobrászi működéssel. De különböznek is ezektől abban, hogy a fájdalom különböző érzetei mint az égés, harapás, a bioritmusnak a fizikai erőfeszítésre adott válaszai a kívülálló számára ösztönösen átélhetők, összehasonlíthatók éppúgy mint a test fizikai és pszichikai fáradtsággal szembeni ellenállása. Ebben az időszakban alakult ki a tulajdonképpeni „test-nyelve".
Acconci leginkább a test fizikai mivolta iránt érdeklődött. Gondolati kiindulópontja volt, hogy a testtel végzett cselekmények az egyént a bekövetkező feszültségek hatására fizikailag és lelkileg is (át)változtatják. Az akció a kimerültség utolsó fázisában, a valóságos fizikai és lelki halál közeledtével fejeződik többnyire be. A halál – ha bekövetkezne – egy olyan végső változás volna, amely brutálisan megszakítaná a folyamatos és nagy végletek között lejátszódó változást, a fizikai ellenállást és a művésznek önmaga legyőzésére, valamint a legyőzés megakadályozása érdekében egyszerre érvényesített szándékát. Ami kiválóan kommunikálható.
Alkotásai Following Piece(Követés): Egyfajta utcai mű ez. Ahelyett, hogy írt volna egy verset a követésről inkább egy utcai happeninget rendezett. Alkalomszerűen kiválasztott járókelőket, akiket elkezdett követni. A fő elem itt az izgalom. Ezen akcióját nem dokumentálta. Áttekintés: (1969) Rubbing Piece(Radírgumi): Trademarks (Védjegyek): A test határait vizsgálja. Ahol el tudta érni a saját testét ott beleharapott. Célja: „Megmutatni önmagam önmagam számára.” Így jelölte külső és belső határát, egy önreflektív, zárt rendszerben. Kéz és száj: (1970) Seedbed (1972): Acconci legismertebb műve. A New York-i Sonnabend Gallery kiállítóterében egy alacsony fapadló alá rejtőzve maszturbált, és a fölötte elhaladó látogatókról szóló fantáziáit hangszórókon keresztül közvetítette a terembe. A performanszot 1972 januárjában mutatta be.
Későbbi munkássága Az 1970-es évek végétől Acconci a szobrászat, a köztéri művészet, valamint a bútor- és épülettervezés felé fordult, és műveinek léptékét jelentősen megnövelte. 1988-ban Brooklynban megalapította az Acconci Studio nevű tervezőirodát, amely köztéri építészeti projektekre összpontosított. Ebből az időszakból való ismert munkája az ausztriai Graz városában létesített Murinsel (2003), a Mura folyón kialakított mesterséges sziget, amely egyszerre szolgált hídként, színpadként és kávézóként.
Jegyzetek
További információk The artist's website (acconci.com) Guide to the 0 TO 9 archive
Kategória:Amerikai művészek Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:New York-iak