Zárda Sarolta (Budapest, 1951–) magyar közgazdász, informatikus, főiskolai tanár.

Diplomái 1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem népgazdasági tervező-elemző szak 1976 egyetemi doktori fokozat a számítástudományban, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem 1996 a közgazdaság-tudomány kandidátusa, MTA

Jelenlegi munkahelyei Gábor Dénes Főiskola, rektori tanácsadó, rektor emeritus

Jelentősebb szakmai tevékenységei 1974–1988-ig rendszerszervező, programozó, számítógéprendszer elemző fejlett nyugati oktatási programok behozatala és adaptációja Magyarországon a menedzserképzés területén (ICL, Döntési Konferencia, Time Manager International oktatási rendszer) 1989 az első magyarországi üzleti iskola megteremtése: International Business School – Budapest az Oxford Brookes Universityvel kötött franchise szerződés alapján (1991). Az iskolát államilag elismert főiskolává nyilvánították 1997-ben az első magyarországi államilag elismert alapítványi főiskola távoktatási hálózatának létrehozása: Gábor Dénes Főiskola (1992). Jelenleg háromezer hallgató vesz részt az informatikus képzésben. Több száz erdélyi, szerbiai és szlovákiai magyar hallgatót is képez. Főigazgató: 1997–2002. a távoktatási módszer elterjesztése Magyarországon és a környező országokban az oktatási tevékenység minőségbiztosításának kutatása és meghonosítása Magyarországon: az első ISO 9001-es nemzetközi tanúsítvány megszerzése tananyagfejlesztésre, szakképzésre és főiskolai szintű képzésre

Részvétele hazai bizottságokban a Nemzeti Távoktatási Tanács tagja a Népjóléti Képzési Tanács tagja a Vezetőképzési Tanács szakértői bizottságának tagja a Magán- és Alapítványi Felsőoktatási Intézmények Vezetői Kollégiuma Egyesületének tagja a European Computer Driving Licence vizsgaközpont akkreditációs bizottságának a tagja a Magyar Akkreditációs Bizottság Távoktatási Albizottságának tagja 2001–2004 a Felsőoktatási Tudományos Tanács tagja 2004–2007 a Digitális Taneszköz Minősítő Bizottság állandó meghívott tagja 2005-2012 a TIT Stúdió egyesület elnökségi tagja 2012-; 2020.-tól elnök igazgatója. Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület elnökségi tag 2023-tól .

Részvétele nemzetközi testületekben az European Distance Education Network Operatív bizottságának tagja 1998–2004 az European Journal of Open and Distance Learning c. elektronikus újság szerkesztőbizottságának a tagja 2001–2007

Díjai, elismerései 1996 Tarján Rezső díj Neumann János Számítógéptudományi Társaság 1999 Gábor Dénes Nívódíj (Gábor Dénes Főiskola) 2000 Magyar Felsőoktatásért emlékérem (Oktatási Miniszter) 2003 Gábor Dénes-díj (NOVOFER) a távoktatás elterjesztéséért 2007 International Socrates Award (European Business Assembly)for the personal contribution to the intellectual development of the modern society 2007 Hutter Ottó díj az e-learning közösség építéséért 2007 EDEN Fellow (Excellence in professional practice of open, distance and e-learning) 2009 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2010 Kármán Tódor-díj (Nemzeti Erőforrás Miniszter) az oktatásban, képzésben kiemelkedő munkájáért

Publikációi 1993-tól Disszertáció 4 jegyzet, tankönyv 6 szakmaspecifikus alkotás, tanulmány: Nyomtatott publikációk (periodikák, konferencia-kiadványok) 20 magyar nyelvű, 16 idegen nyelvű Zárda Sarolta–Nagy Anna: A GPSS installálása és alkalmazása; ASZSZ, Bp., 1977 (Software közlemények) Zárda Sarolta–Nagy Anna: A SIMSCRIPT installálása és alkalmazása. Felhasználói kézikönyv; ÁSZSZ, Bp., 1977 (Software közlemények) Az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszer alkalmazhatósága a szakképzésben; MPI, Veszprém, 1999 (Minőségfejlesztő közoktatás Veszprém megyében) Zárda Sarolta–Molnár Zsolt: Szervezési, vezetési ismeretek. Távtanulási útmutató; Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola, Bp., 1995

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar oktatásban, II. kötet, FISZ, Budapest, 2006

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Gábor Dénes-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei