Nicolas Schöffer (Schöffer Miklós) (Kalocsa, 1912. szeptember 6. – Párizs, 1992. január 8.) magyar születésű francia képzőművész, a művészettörténet első kibernetikus művének alkotója, a kibernetikus művészet megteremtője és kiemelkedő képviselője. A kibernetikus alkotás vezérlési és visszacsatolási ciklusok mentén reagál a környezetből érkező jelekre, így szemben a kinetikus művekkel, működése nem előre determinált, hanem a környezetre jellemző véletlenek függvénye.
Schöffer a kibernetikus elveket a művészeti ágak széles skáláján alkalmazta. Életműve a festőművészet, grafika, szobrászat, film, televízió, zene, építészet és urbanisztika területeit öleli fel, több területen is korszakot indító ötletekkel. Alkotói koncepcióját írásaiban foglalta össze és oktatói tevékenysége során is továbbadta.
A második avantgarde hullám alkotója. Művészete az anyagtalan médiumok formálása, melyeket öt topológiaként értelmezett. Ezek az idő, a tér, a fény, a hang és a klimatikus hatások (hőmérséklet, páratartalom, légmozgás, szaglási ingerek). Mivel ezek az effektusok folyamatos mozgásban vannak, Schöffer műveinek lényege a mozgás dinamikája, melyet kibernetikus módon programozott.
A kor társadalmi változásait figyelve és továbbgondolva alakította ki jövőképét, és tervezte meg a jövő igényeinek figyelembe vételével a kibernetikus várost, melynek vezérelve a művészet, és ahol a demokrácia és a polgár szabadságának alapja a többség döntése a kibernetikus centrálékon keresztül.
A művészi szabadság eszméje nevében az alkotásokat az anyagtól, a műfajokat az idő és térbeli korlátoktól fosztotta meg. Automobil szobrot alkotott, időben és térben végtelen hangstruktúrákat tervezett.
Vezérelve az alkotási folyamatban a tudomány, technika és művészet harmóniája volt, ez pedig team munkát feltételez. Nem csak kollégáknak, hanem bizonyos műveinél a nézőknek is részt engedett az alkotási folyamatban. Sorozatgyártású műveket is alkotott.
Életpályája
A gyermek- és fiatal évek alatt meghatározó szerepe volt a szülőknek és a kalocsai zsidóság történelmileg változó helyzetének.
Schöffer Miklós édesanyja hegedűn játszott. Nagy gondot fordított a fiú zenei nevelésére. A gyermek hétéves korától zongorázni tanult, és sokat rajzolt, festett. Az általános iskola befejezése után zsidó származása ellenére a Jezsuita Gimnáziumban tanult tovább.
Ügyvéd édesapja befolyásának köszönhetően, aki tartott attól, hogy művészetből nem lehet megélni, a megmutatkozó tehetség ellenére először jogi tanulmányokat folytatott Budapesten a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán. Jogi diplomájának megszerzése után a budapesti Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1932-ben részt vett a Nemzeti Szalon téli kiállításán. Ez az egyetlen szereplése Magyarországon, mielőtt 1936-ban emigrált Franciaországba, és Párizsban telepedett le. Budapesten megkezdett művészeti tanulmányát Fernand Sabatté vezetésével Párizsban folytatta az École Nationale Supérieure des Beaux-Arts hallgatójaként. 1937-ben részt vett a Salon d’Automne kiállításon, majd 1938-ban a Salon des Indépendants kiállításán szerepelt. bélyegkép|alt= A Művészet és Technológia a Modern Életben Nemzetközi Kiállítás 1937 térképe|A Művészet és Technológia a Modern Életben Nemzetközi Kiállítás 1937 térképe Az 1937-ben Párizsban megtartott Művészet és Technológia a Modern Életben Nemzetközi Kiállítás (Exposition Internationale des Arts et Techniques dans la Vie Moderne) döntően befolyásolta Schöffer karrierjét. A nemzetközi kiállítás fő attrakciója, a Grand Palais nyugati szárnyában található Felfedezések Palotája felkeltette Schöffer érdeklődését a tudományos kutatás és a műszaki újítások iránt. Elkezdett információkat gyűjteni és olvasni az aktuális tudományos és műszaki fejleményekről. Ennek az érdeklődésnek köszönhető, hogy alig több mint egy évtizeddel később a kezébe került Norbert Wiener könyve a kibernetikai elvekről, amely gyökeresen megváltoztatta a művészetről alkotott nézeteit, és hirtelen változást idézett elő művészi gyakorlatában.
1940. június 14-én a Wehrmacht katonai egységek harc nélkül vonultak be Párizsba. Schöffer Dél-Franciaországba menekült, és Aveyron térségében töltötte az időt Párizs felszabadítása utáni visszatéréséig. Ebben az időszakban ismerkedett meg első feleségével, Marie Rose Marguerite Orlhac-kal. 1945. február 22-én vette feleségül Capdenacban.
A háború után Schöffer visszatért Párizsba. Első feleségével a rue de Paris 12. szám alatt élt Clichyben. Felesége régiségkereskedése biztosította a megélhetést. 1945 és 1949 között Schöffer festészettel és grafikával kísérletezett, mígnem a kezébe került Wiener Norbert könyve. bélyegkép|alt=Nicolas Schöffer emléktábla a Villa des Arts kapujánál|Nicolas Schöffer emléktábla a Villa des Arts kapujánál, Montmartre rue Hégésippe Moreau 15. Schöffer 1954-től a Villa des Arts-ban élt, először a negyedik emeleten, később a földszinten. A Villa des Arts a Montmartre-i temetőből elválasztott területen épült. 1890-ben XV. Lajos francia király 67 műteremlakást építtetett itt művészek számára az Univerzális kiállításról leszerelt fémanyagok felhasználásával. A régi Gare Saint-Lazare lépcsőit is újrahasznosították az épületegyüttesben.
A műtermekben számos neves művész élt és alkotott, köztük Cézanne, Sisley, Marcoussis és Renoir. Legaktívabb éveiben Schöffernek két műterme volt itt, amelyek közül az egyik korábban Cézanne-é volt. Az 5. számú műtermet, egy lovas szobrokat alkotó szobrász egykori műtermét, 1964-ben újították fel. Ez a Villa des Arts leglátványosabb műterme. 1964-től Schöffer két műteremben dolgozott, a földszinten az 5-ös számúban, és a negyedik emeleten a 2-es műteremben.
Művészeti áttörése az 1950-es években következett be. 1950-ben mutatkozott be először szobrászként. Ezután gyorsan ívelt fel pályája. Számos egyéni kiállítást szenteltek neki neves intézményekben, és nagyobb megbízásokat is kapott. 1953-ban a Földmérők VIII. Nemzetközi Kongresszusa kiállításának installációját készítette. A kiállítások alkalmával 1954-ig készült el első két tornya, melyeket a tárlatok bezárása után lebontottak. Részt vett a Documenta II (1959) és Documenta III (1964) kiállításokon Kasselben. 1968-ban részt vett a Velencei Biennálén, ahol a fődíjjal tüntették ki.
1982-ben gazdag munkássága elismeréseként a Francia Képzőművészeti Akadémia tagjává választották. 1983-ban megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendje tiszti keresztjét. 1985-ben a Művészetek és Irodalom Érdemrendje tiszti fokozatát nyerte el. 1986-ban a Fank J. Malina Leonardo díjat vehette át. Ezt 1990-ben a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje parancsnoki fokozatának odaítélése követte a díjak sorában.
1986-ban agyvérzést szenvedett, és többé nem épült fel. Élete utolsó hét évét tolószékhez kötve töltötte. Második felesége gondoskodott róla, akivel Marguerite Orlhac halála után házasodott össze. Schöffer 1992-ben halt meg. Özvegye, Eléonore de Lavandeyra Schöffer a műalkotásokat évtizedekig az eredeti műteremben őrizte, és Schöffer szellemi hagyatékát gondozta. Eléonore de Lavandeyra Schöffer 2020. január 15-én elhunyt.
Alkotói korszakok Bevezetés Nicolas Schöffer művészi karrierje két nagyon határozott törésponttal, három alkotói korszakra bontható, melyekhez tartozó művek további rövidebb alkotói ciklusokba sorolhatók. Az első korszak a viszonylag hosszú útkeresés időszaka, melynek során saját művészi pozícióját, egyéni hangját igyekezett megtalálni. Ennek során a művészettörténetet tanulmányozva a régi mestereknél keresett inspirációt.
Életművének legjelentősebb részét a második alkotói korszakában alkotta. E két első periódus közötti átmenetet Schöffer töréspontként, a korábbi tevékenységgel való szakításként értékelte nyilatkozataiban, hangsúlyozva az ezt kiváltó élmény, Norbert Wiener könyve által a kibernetika elméletével való találkozás, jelentőségét. Ennek a töréspontnak a lényege a múlttól a jövő felé fordulás, a művészi fejlődésben azonban nem tűnik ki ennyire hirtelen átmenet, hanem sokkal inkább az új gondolatok logikus és fokozatos egymásra épülése mutatható ki. A kibernetika elméletével való megismerkedés és első kibernetikus műve megalkotása közt valójában másfél évtized telt el. Ez a második alkotói periódus úgy osztható kisebb egységekre, ahogy az anyagtalan művészeti médiumok egymás után bekapcsolódtak az alkotói folyamatba. Előbb a tér, ezt követve a fény és idő dinamikája került figyelme középpontjába. Elméleti munkáiban Térdinamizmus (Spatiodynamismus), Fénydinamizmus (Luminodynamismus) és Idődinamizmus (Chronodynamismus) címmel foglalta össze ezeknek a korszakoknak az eredményeit.
A harmadik nagy alkotói korszakot hirtelen bekövetkezett betegsége indította el. Agyvérzés miatt bal oldala lebénult, és korlátozott mozgási képessége miatt nem tudott több nagy projektet lebonyolítani. Grafikai munkák születtek, de ez nem visszatérés az első korszak gondolatvilágához, sokkal inkább egy olyan új lépcsőfok, amit számítógép segítségével, saját fizikai korlátaival küzdve tudott megtenni.
Első alkotói korszak Az első alkotói korszakot meglepően nagy stilisztikai és tematikai változatosság jellemzi, mely a tanulási folyamat és az útkeresés eredménye. Katedrálisok, Jézus ábrázolások, turbános figurák, aktok, férfi arcok, kétarcú szürrealista lények, vázlatosan ábrázolt állatok, csendéletek, humoros rajzok, absztrakt képek szerepelnek a repertoárban. Nem készített pontos másolatokat, de abból a célból imitálta korábbi alkotók műveit, hogy megértse alkotói módszerüket. Így számtalan képe párba állítható az inspirációt kiváltó mester hasonló művével. Ezek közül néhány az inspiráló mester, Paul Cezanne eredeti pasztellkrétáival készült, melyekhez Vincent van Gogh mecénása, Dr. Paul Gachet házában jutott hozzá, Émile Bernard ismeretsége révén.
Mivel ennek a korszaknak a képeit ritkán datálta, pontos kronológiai sorrendet szinte lehetetlen felállítani. Ennek ellenére kimutatható egy fejlődési ív a figuratív ábrázolástól az absztrakt felé, és a síkból a térbe kilépés felé. Az absztrakt fázis a gyors alkotói módszer kereséséből fakadt. Festőingával és festőpisztollyal kísérletezett.
A stílusváltások során egy felszabadító folyamaton ment keresztül, hogy végül az elnyert művészi szabadságot önként vállalt szigorú rendbe állítsa. A realista ábrázoláshoz közeli, majd impresszionista hatású képek után Jean-Michel Atlan hatására egy rövid szürrealista fázis következett, majd a felszabadult expresszív ábrázolás.
Piet Mondrian neoplaszticizmusánakalapeszméje Jean Gorin közvetítésével jutott el Schöfferhez. Ez vezette be a geometrikus absztrakciót Schöffer művészetébe. Ennek a művészi nyelvnek az elemei a vízszintes/függőleges, nagy/kicsi, világos/sötét ellentétpárok és a színek redukálása a három alapszínre: pirosra, sárgára és kékre, valamint a fekete, fehér és szürke árnyalataira. Az arányok meghatározásában az aranymetszésnek van döntő szerepe. Ez a szigorú rend végigkíséri a második korszak alkotásait is, és csak annak vége fele kezd lazulni.
A síkból a tér felé haladó úton az első lépés a térben gondolkodás volt. A művész egy térbeli konstrukciót képzelt el, és ennek vetületét ábrázolta kétdimenziós felületen. A háttér tehát nem háttérnek tekintendő, hanem térnek, amiben a konstrukció lebeg. A következő lépés a konstrukció kiemelése relief formájában. Ezeknél a műveknél a térbe való kilépés mérsékelt, és van eleinte egy hátsó tartólap. Később a hátsó támasz eltűnik, és a domborművek elhagyják a falat, hogy szobrászati alkotásként, de továbbra is egyetlen főnézettel lépjenek be a térbe. Ezek az alkotások a második művészeti korszakba való átmenetet jelzik.
Második alkotói korszak bélyegkép|Nicolas Schöffer Chronos 10B című mobiljaMünchen, (1980)