A togói labdarúgó-válogatott, vagy becenevükön Les Eperviers, azaz A karvalyok Togo nemzeti csapata, amelyet a togói labdarúgó-szövetség (franciául: Fédération Togolaise de Football) irányít. A 2006-os labdarúgó-világbajnokságon bemutatkozó nyugat-afrikai csapat eddig hat alkalommal vett részt az afrikai kontinensviadalon, ahol még nem sikerült a csoportkörön túljutniuk.

Története

Támadás a togói válogatott ellen

2010. január 8-án fegyveresek nyitottak tüzet a Togói labdarúgó-válogatott buszára Cabindában. A támadásban összesen 7 embert talált lövés, melyből négyen a válogatott buszsofőre, a csapat másodedzője, Abalo Amelete, valamint a sajtófőnök, Stanislaud Ocloo életüket vesztették. Togó válogatottja először úgy döntött, visszalép az Afrikai nemzetek kupájának versenyein való részvételtől. Togo középcsatára, Alaixys Romao szerint a csoport megpróbálta a csoportjában lévő többi csapatot is rábeszélni, arra, hogy lépjenek vissza a versenyzéstől. Később a játékosok mégis a tornán való részvétel mellett döntöttek. Togó megváltoztatta döntését, s részt fog venni a megmérettetésen. Minderre azt követően került sor, hogy a játékosok jelezték, szeretnének szerepelni, s Thomas Dosevi szavaival élve szeretnék ők is megmutatni nemzeti színeiket, értékeiket, s hogy ők is férfiak.http://news.smh.com.au/breaking-news-world/togo-in-dramatic-african-nations-cup-uturn-20100110-m0fu.html Végül azonban a togói kormány elrendelte, hogy biztonsági megfontolásokból a csapat mégis térjen haza.

Nemzetközi eredmények CEDEAO-kupa Ezüstérmes: 1 alkalommal (1983)

Nyugat-afrikai nemzetek kupája (CSSA-kupa) Ezüstérmes: 4 alkalommal (1982, 1983, 1984, 1986)

Világbajnoki szereplés 1930 - 1974: Nem indult. 1974 - 2002: Nem jutott be. 2006: Csoportkör. 2010 - 2018: Nem jutott be.

Afrikai nemzetek kupája-szereplés 1957 - 1965: Nem indult. 1968: Nem jutott be. 1970: Nem jutott be. 1972: Csoportkör. 1974: Visszalépett. 1976 - 1982: Nem jutott be. 1984: Csoportkör. 1986: Nem jutott be. 1988: Nem jutott be. 1990: Visszalépett. 1992: Nem jutott be. 1994: Visszalépett a selejtezők során. 1996: Nem jutott be. 1998: Csoportkör. 2000: Csoportkör. 2002: Csoportkör. 2004: Nem jutott be. 2006: Csoportkör. 2008: Nem jutott be. 2010: Kijutott, de visszalépett a tornán való részvételtől, miután a buszukat fegyveres támadás érte Cabindában. 2012: Nem jutott be. 2013: Negyeddöntő. 2015: Nem jutott be. 2017: Csoportkör

Játékosok Jelenlegi keret A 2010-es labdarúgó-világbajnokság afrikai-selejtezőjének május 30-ai játéknapjáig nincs hivatalos információ.

Legutóbbi keret A 2006-os labdarúgó-világbajnokságra nevezett hivatalos játékoskeret. (2006. június)

Híresebb játékosok Jean-Paul Abalo, a togói válogatottsági csúcstartó. Emmanuel Adebayor, az Arsenal csatára, a legeredményesebb togói válogatott labdarúgó.

Külső hivatkozások Togói Labdarúgó-szövetség - hivatalos honlap Togo a FIFA.com-on Togo a cafonline.com-on Togo mérkőzéseinek eredményei az rsssf.com-on Togo mérkőzéseinek eredményei az EloRatings.net-en Togo a national-football-teams.com-on Togo a transfermarkt.de-n Togo a weltfussball.de-n Togo a fedefutbol.net-en

Jegyzetek

V Kategória:Afrikai labdarúgó-válogatottak