A 2008-as amerikai elnökválasztást az érvényes jogszabályoknak megfelelően 2008. november 4-én, kedden rendezték meg. Az előírások szerint aznap az egyes államok és egyéb területek lakói megválasztották az elektori kollégium tagjait. A választást nagy fölénnyel a Demokrata Párt jelöltje, Barack Obama nyerte, a republikánus párti John McCainnel szemben. Obama személyében az Egyesült Államok első afroamerikai származású elnökét választották meg. Alelnöke Joe Biden lett.

Az ország kongresszusának nagy hányadát – a képviselőház 435 és a szenátus 34 tagját – is ekkor választották meg.

Jelöltek A Demokrata Párt elnökjelöltje bélyegkép|középre|300px|Barack Obama, Illinois szenátora Barack Obama az előválasztások során csak lassan tudta a többi jelöltet maga mögé utasítani. Különösen hosszú és éles, a személyeskedéstől sem mentes verseny folyt közte és Hillary Clinton között a demokrata párti elnökjelöltség elnyeréséért.Hillary Clinton még esélyes – elemzés a Kanadai Magyar Hírlapban Támogatói John Fitzgerald Kennedy elnökhöz hasonlították viszonylag fiatal kora és változásokat igérő politikája miatt.

Obama alelnökjelöltje Joe Biden.

Visszaléptek

A Republikánus Párt elnökjelöltje bélyegkép|középre|400px|John McCain arizonai szenátor

Visszaléptek

További elnökjelöltek

Fentieken kívül még több mint harminc, valamelyik kisebb párt által támogatott vagy független jelölt indult a választáson.

Kampány thumb|right|250px|John McCain és Sarah Palin házastársaikkal közösen egy republikánus kampányrendezvényen 2008 nyarán még úgy tűnt, hogy külpolitikai kérdések kerülnek a választási kampány középpontjába (pl. az iraki háború), de azután 2008 októberében az amerikai jelzáloghitel-válság vált a legfőbb témává. (A gazdasági kérdések választási tematizálása hagyományosan a demokratáknak kedvez.) George W. Bush elnök óriási népszerűtlensége McCaint olyan nagy hátrányba hozta, amit Sarah Palin alelnöki jelölése is csak ideig-óráig tudott kompenzálni. A republikánusok nem tematizálták a faji kérdést a kampány során, noha az nyilvánvalóan előnyös lehetett volna a számukra.

Közvélemény-kutatási adatok Az Obamára vagy McCainre való szavazási hajlandóság tagállamok szerint és a potenciálisan elnyert elektori szavazatok száma a megelőző egy hónap amerikai közvélemény-kutatási eredményeiből számított átlag alapján (forrás, legutóbb frissítve: 2008. október 27.): 400px|Obama vs. McCain (földrajzi térkép) 400px|Obama vs. McCain (elektorarányos térkép) Földrajzi térkép A tagállamok elektorainak száma szerint arányosított területű térképBiztos Obama + 10% fölött255Valószínű Obama + 5–10% 41Obama előnye + 1–5% 78Billegő állam a különbség 1%-on belül 14McCain előnye + 1–5% 3Valószínű McCain + 5–10% 33Biztos McCain + 10% fölött124 Ekkor összesen: Obama 364 elektori szavazatra volt esélyes.McCain 160 elektori szavazatra volt esélyes.

Hivatalos végeredmény Az adatok 100%-os feldolgozottsága mellett. Országos összesítés Név (elnökjelölt / alelnökjelölt) Párt Szavazatok Elektorok száma száma százalék Barack Obama / Joe Biden Demokrata Párt 69 456 897 52,9 365 John McCain / Sarah Palin Republikánus Párt 59 934 814 45,7 173 Ralph Nader / Matt González független 736 804 0,56 0 Bob Barr / Wayne Allyn Root Libertariánus Párt 524 524 0,4 0 Egyéb 584 564 0,33 0 Összesen 131 637 407 100 538

Elnyert elektori szavazatok tagállamok szerint bélyegkép|középre|400px|A 2008-as amerikai elnökválasztás eredménye tagállamok szerintbélyegkép|középre|220px|2008-ban a demokraták a legtöbb tagállamban javítottak 2004-es eredményükhöz képest

bélyegkép|jobbra|250px|Billegő államok: a két jelölt eredménye között legfeljebb 6 százalékpont különbség volt

Obama számos olyan vidéki megyében nyert vagy ért el legalábbis jelentősen jobb eredményt, ahol John Kerry 2004-ben veszített, és így meg tudott fordítani olyan hagyományosan republikánus tagállamokat is, mint Indiana, Ohio, Iowa és Nevada. A republikánusok számára kedvezőtlen hosszú távú hatás is megmutatkozott a választásokon: több ingadozó állam látszott stabilan átállni a demokratákhoz (Új-Mexikó, Colorado, Iowa, Oregon), míg több republikánus államból is ingadozó állam lett (Virginia, Nevada, Észak-Karolina, Montana és nem utolsósorban McCain szűkebb pátriája, Arizona).A szakasz forrása: Bush lerombolta a republikánus jövőt? – FigyelőNet-cikk, 2008. november 15.

További statisztikák Választási térkép: thumb|center|400px|A 2008-as amerikai elnökválasztás eredménye megyék (County) szerint:

Szociológiai csoportok szerinti szavazati arányok:Forrás: Népszabadság, 2008. november 15. Obama Más McCain   Nem   49 3 48 Férfi 56 1 43 Nő Faj és etnikum   43 2 55 Fehér 95 1 4 Fekete 67 2 31 Spanyol ajkú 62 3 35 Ázsiai Életkor   66 2 32 18-29 52 2 46 30-44 49 2 49 45-59 47 2 51 60 fölött Iskolai végzettség   63 2 35 Nem végzett középiskolát 52 2 46 Középiskolát végzett 51 2 47 Főiskolára járt (nem diplomázott) 53 2 45 Főiskolai vagy magasabb végzettség Első választók   69 1 30   Vallás   45 1 54 Minden protestáns 54 1 45 Katolikus 78 1 21 Zsidó 43 2 55 Hetente legalább egyszer templomba jár Lakóhely   70 2 28 Nagyváros (500 000 fő fölött) 59 2 39 Nagyváros (50 000 és 500 000 fő között) 50 2 48 Előváros 45 2 53 Kisváros (30 000 és 50 000 fő között) 45 2 53 Vidék

Jegyzetek

További információk Az elnökválasztás folyamata – Népszabadság-infografika Kitekintő.hu dossziéja a 2008-as elnökválasztásról Az előválasztások eredményei – a The New York Times összeállítása Új démon születhet Amerikában – Origo-elemzés a választási kampány háttérembereiről IWantToVoteToo – Én is akarok szavazni! Bárki regisztrálhat és a lehetősége van szavazni!

Kategória:Elnökválasztások az Amerikai Egyesült Államokban Amerikai Kategória:Barack Obama Kategória:Joe Biden