Magyar Pál mester az Anjou-kor kezdetén kialakuló új arisztokrácia egyik „homo novus”-a. A magyar királyság első kincstartója. A korabeli iratokban magister Paulus dictus Magyar illetve magister Pauli dicti Magyar (Magiar)-ként szerepel.
Származása, rokonai Valószínűleg a Felső-Tisza vidékéről köznemesi családból származott, birtokai mind szerzeményesek.
Testvére – Pór Antal szerint – Tamás, kinek fiai István és János, közülük István Magyar Pál gimesi (Gymus) várnagysága idején mint helyettese szerepel. – Aki valószínűleg azonos az egy 1346-os ítéletlevélben tihanyi várnagyként említett Magyar Istvánnal, kinek Ilona nevű leánya ekkor a veszprémvölgyi zárda egyik apácája volt.
Rokona lehetett még Magyar Dénes nevű officiálisa is, kinek nevével Magyar Pál demecseri birtokához kapcsolódó hatalmaskodás ügyében találkozunk.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 51588, 51591, 51592
Második felesége a Nádasd nemzetségből származó Gelsei Margit volt, aki – mivel családját annak pártállása miatt még kiskorában elveszítette,– 1332 -ben történt fiúsítása révén családja minden javainak örököse lett. A fiúsítás időpontjában (1332. november 8., első hazai fiúsítás) Gelsei Margit már Magyar Pál társaként szerepel.
Ezen házassága révén rokonságba kerül Köcski Sándor országbíró családjával és a Nádasd nemzetség Pető ágával.
Gyermekei: első házasságából Domonkos, második házasságából Erzsébet és László.
Leányának férje egy későbbi – valószínűleg hibás keltezésű – iratból beazonosíthatóan Körtvélyesi (Kwrthweles) Miklós volt.
Élete, pályafutása 300px|bélyegkép|Gímes vára
Károly Róbert országba jövetelétől a király oldalán található, kezdetben udvari vitéz majd: 1323–1355 között gimesi várnagy (castellanus), 1324–1326 között tárnoknagy (maior tuarnicorum regis), 1340-től mint királyi kincstartó (thesaurarius).
Tagja volt a királyi udvari bíróságnak is. Jelentős szerepe volt – mint királyi biztosnak – a királyi birtokok visszaszerzésében.
1323 elején a budai káptalan által kiállított irat szerint Magyar Pál mester, mint udvari vitéz a királytól adományként kapott Pátrohát a rajta lévő kőegyházzal együtt 20 márka ellenében örök birtokul veheti.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 50739
1324 november elején a győri káptalan I. Károlynak írt jelentéséből, már mint gimesi várnagynak Gelse és Mákfa (Makua) vas vármegyei valamint Zala (Pacsa) és Páhok (Paah) Zala vármegyei birtokokba való beiktatásáról értesülünk. Ezen birtokok a gelsei hatalmaskodást megelőzően, második felesége – Gelsei Margit – családjának birtokában voltak. A család másik ága – Gelsei Márk fia Pethő (Pethew) – a beiktatásnak ellentmond, a király elé idézve azonban ellentmondását visszavonja.Nagy I. – Véghely D. – Nagy Gy.: Zala vármegye története. Oklevéltár I./129.
1325 október végén egy Köcski Sándor országbíró által Visegrádon kiállított oklevélből, Magyar Pál gimesi várnagynak a szatmár vármegyei Kisszalka (Kywzalka) és Belszalka (Belzalka) birtokokra és a szabolcs vármegyei Tos birtokra vonatkozó új szerzeményeiről értesülünk.Nagy I.: Anjoukori okmánytár II./201.
1327-ben nevével Szőlős, Csopak, Paloznak, Örs és Ábrahám zala vármegyei birtokok lefoglalása ügyében találkozunk. A Magyar Pál által a király számára lefoglalt birtokokat a veszprémi egyház bemutatott 1082 és 1222 évi privilégiális iratai alapján Köcski Sándor az egyház jogos tulajdonául ítéli, az ítéletet I. Károly csak 1330-ban erősíti meg.Fejér G.: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII.3./XCIV.Nagy I. – Véghely D. – Nagy Gy.: Zala vármegye története. Oklevéltár I./180.
1329 közepén a király Magyar Pálnak – jobbágyait érintő – ítélkezési kiváltságot biztosít, melyet 1332-ben új pecsétjével is megerősít.Nagy I. – Páur I. – Ráth K. – Véghely D.: Hazai okmánytár I.,106.Nagy I. – Páur I. – Ráth K. – Véghely D.: Hazai okmánytár I.,110.
1331-ben mint gimesi várnagy a nyitra vármegyei Gron-i Benedek – rendi kolostor szegénysorú lakóinak, a kolostor Solmos és Újfalu között található Báluány nevű prédiumára földbérleti jövedelmet biztosít.Fejér G.: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII.3./CCLIV.
Magyar Pál ez évben szerezte meg a bodrog vármegyei Alsóadorján (Oladryan) és Adorján (Adrián) birtokokokat – Moogh és Keled utódaitól – mely szerzemények 1354 -ig egyik legtöbbet hivatkozott uradalmának alapját képezték.Nagy I.: Anjoukori okmánytár II./484.{Nagy I.: Anjoukori okmánytár II./475.
1332. november 11-én Károly Róbert megerősíti az 1324 évi Gelse, Mákfa, Zala és Páhokra vonatkozó adományában. A királyi megerősítés bizonyosan szorosan kapcsolódik feleségének, ezt három nappal megelőző fiúsításához.Nagy I. – Véghely D. – Nagy Gy.: Zala vármegye története. Oklevéltár I./192.
Magyar Pál ügyeit több esetben is ügyvédek képviselték – először 1334 –ben Bana fia Lukács ügyvédjének nevével találkozunk.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 50982
1335-ben Drugeth Vilmos nádor előtt Várdai János birtokai használatától tiltja Magyar Pál pátrohai és ajaki jobbágyait.Nagy I. – Nagy I. – Véghely D.: Zichy okmánytár I./452.
Károly Róbert ez év végén – a kői káptalan által lefolytatott beiktatás és határjárás alapján – erősíti meg Felsőadorján (Felseuadrian) birtokában – birtokrészében – is.Nagy I.: Anjoukori okmánytár III./150.
1337 tavaszán Nagymartoni Pál országbíró által Visegrádon kiállított oklevél szerint Zolouch utódai a szatmár vármegyei Kék (Keek) birtokot örökjogon átruházzák Magyar Pál gimesi várnagyra.Nagy I.: Anjoukori okmánytár III./236.
Az év végén Pál országbíró utasítja az egri káptalant, fia Domonkos mester Bogda birtok negyedrészébe történő bevezetésébe, mivel azt királyi adományként megkapta.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 51078
1338 május elején a csanádi káptalan királynak írt jelentéséből Temes és Keve vármegyék közt fekvő Borzuatuebaka nevű birtokának határjárásáról értesülünk.Nagy I.: Anjoukori okmánytár III./305.
1341 február elején I. Károly a Magyar Pál által meghagyásra elfoglalt két keve vármegyei birtok – felmutatott oklevelek alapján történő – visszaadásáról intézkedik.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 43172
Ez év május végén a király Magyar Pál kérésére, a bodrog vármegyei Alsó – és Felső – Adorjánban lakó servienseit és föld nélküli jobbágyait más jobbágyaihoz hasonlóan az ország rendes bíróságainak hatósága alól kiveszi – így csak a király vagy más királyi bíróság ítélkezhet felettük.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 3665
Szeptember közepén I. Károly a Damas-i vadásztanyán, hű szolgálataiért a sopron vármegyei Rábaközben fekvő Dág (Daag) és Tyák (Thyak) birtokokat adományozza.Nagy I. – Páur I. – Ráth K. – Véghely D.: Hazai okmánytár I./123.
1342. július 16-án Károly Róbert meghalt, a király halálát követően több esetben is találkozunk Magyar Pál elleni tiltakozásokkal. Elsőként 1342 augusztusában Krassó megye előtt Heym fia Pál comes tiltakozott, mert Rayka nevű kenézét minden javaival Magyar Pál Bratan nevű kenéze az ország igazsága ellenére annak birtokára áttelepítette.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 106789
1343 januárjában I. Lajos király előtt Biri-i János fia Tamás tiltakozott Magyar Pál ellen, mivel az Köcski Sándor alországbírója Péter révén őt nemes volta ellenére bebörtönöztette és addig kínoztatta míg halálfélelmében a szatmár vármegyei Béltelek (Beltuk) és Pócslaka (Pochloka) nevű birtokait neki nem ajándékozta.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 51206 – Az ügyek további folytatásáról nem található irat.
1344 szeptemberében Visegrádon, I. Lajos király előtt a Koppan nembéli Kemey-i Miklós maga és a fiai nevében a komárom vármegyei Konkoly (Kunkul) birtokot Magyar Pál gimesí várnagynak adta és kötelezte magát – amennyiben ezt fiai Lengyelországból való visszaérkezésük 15. napján nem erősítik meg – kártérítésként 40 budai márka megfizetésére.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 3717 A következő hónap elején Erzsébet királyné a nyitra vármegyei – a várnagy által használatra átegendett – Koachy és Gerencher birtokok Gimes várához történő visszavételére utasítja és egyben meghagyja, hogy bírói úton a várnagy ellenében semmiféle ítéletet hozni ne merészeljenek.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 58519
November végén Nagymartoni Pál országbíró előtt a Harazth nemzetségből származó Tarnuk- i nemesek a Bodrog vármegyében a Tisza (Tycie) partján fekvő Felsőadorjánt (Fulseuadryan) minden tartozékával és haszonvételével, a rajta lévő Szent Márton egyház és kolostor patronátusi jogával és a tiszai rév vámjövedelmével 60 budai márka zálogösszegen Magyar Pál gimesi várnagynak és örököseinek átengedték. Egyúttal kötelezettséget vállaltak a birtok vitás ügyei – hitbér, jegyajándék és leánynegyed – miatt Pál mester és utódai megvédésére is.Nagy I.: Anjoukori okmánytár IV./281.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 2689, 3735
Magyar Pál ez év december 21-én a titeli káptalan előtt tette első végrendeletét. Ebben a feleségére, Margit asszonyra hagyja Sopron, Zala és Vasvár vármegyékben fekvő vásárolt birtokait, budai és esztergomi házát, visegrádi telkét és Óbuda területén lévő szőlőjét; leányára Erzsébetre pedig Szabolcs, Bodrog, Temes és Esztergom vármegyékben fekvő – tételesen felsorolt -birtokait az Adorján birtokon lévő ménessel és a Buda melletti Szent Jakab faluban lévő szőlővel. Meghagyva azt is, hogy a birtokokkal szabadon rendelkezzenek.Nagy I.: Anjoukori okmánytár IV./288.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 3609
1345 január elején a bácsi káptalan előtt Magyar Pál és fiai, valamint a név szerint felsorolt Tarnuk- i nemesek bemutatták Nagymartoni Pál országbíró Felsőadorján birtok és tartozékai adásvételére vonatkozó oklevelét és kinyilvánítják, hogy az ebben részletezett feltételek mellett 54 budai márka és 6 márka értékű 10 ménesbeli ló ellenében a birtokot Magyar Pál mesternek és fiainak eladták. A bácsi káptalan ezen oklevelét Nagymartoni Pál országbíró Magyar Pál – még mint gimesi várnagy – kérésére február elején átírja.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 3736
Ez évben tiltakozik Zward Szabolcs vármegye alispánja előtt Várdai János mester Miklós nevű officiálisa Magyar Pál mester Konak István nevű officiálisa és szolgái ellen, mivel ezek a várdai (Warada) vásárra menő kereskedőket feltartóztatták.Nagy I. – Nagy I. – Véghely D.: Zichy okmánytár II./113.
1346-ban felesége és annak rokonai közötti birtokviták folytatásaként I. Lajos király előtt Magyar Pál, fia László valamint Margit asszony másfelől Márk fia Pethő megállapították, hogy őseiktől örökölt birtokaikat: Gelse, Makwa, Mezado, Sarfewmezado, Hodaz, Zalateluk, Pah és Derze tőlük az idők folyamán elidegenítették, ezeket azonban Károly király örökjogon Margit asszonynak adományozta. Margit asszony Makwa, Hodaz és Zalateluk birtokokat feltételesen rokonának Márk fia Pethőnek adja.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 90927
1346 február végén I. Lajos király előtt Magyar Pál mint Nyakas Pál feleségének és gyermekeinek pártfogójaként lép fel, tiltakozik Nyakas Pál ellen mivel az a megbízóit megillető kiskércsi (Kyskerch) birtokrészeket el akarja adni.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 51374
A vasvári káptalan március végén kiállított oklevele Magyar Pál mézadói hospeseinek az ellenük – az Iwanch-i Aykas János és famulusai által – elkövetett gaztettekért szolgáltatott elégtételéről ad bizonyságot.A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL-DF: 41004