bélyegkép|jobbra|300px|Erasmus Darwin evolúciós-témájú költeményének, a The Temple of Nature-nek (A természet temploma) a borítóján az látható, hogy egy istennő lehúzza a fátylat a természetről (amit Artemisz személyesít meg). Az allegória és metafora gyakran fontos szerepet játszott a biológia történetében.
A biológia története az élővilág tanulmányozásának történetét követi végig az ókortól napjainkig. Bár a biológia csak a 19. században fejlődött önálló tudományággá, a biológiai tudományok a korábbi orvostudományi és természetrajzi hagyományokból alakultak ki, melyek egészen az ókori görög Galenusig és Arisztotelészig vezethetők vissza. A reneszánsz korában és a korai újkorban a biológiai gondolkodásmódot forradalmasította az újonnan felélénkülő érdeklődés az empirizmus iránt és számos új faj felfedezése. A mozgalom élén járt Andreas Vesalius és William Harvey, akik élettani kutatásaikban kísérleti módszereket alkalmaztak és gondos megfigyeléseket tettek; valamint Carl von Linné és Buffon gróf természettudósok, akik megkezdték az élő és fosszilis szervezetek tudományos osztályozását és az organizmusok fejlődésének és viselkedésének tanulmányozását. A mikroszkópia felfedezése a mikroorganizmusok korábban ismeretlen világa felé nyitott kaput és lefektette a sejtelmélet alapjait. A természeti teológia növekvő fontossága – részben a mechanikai filozófiára válaszként – elősegítette a természetrajz fejlődését (bár segítette a teológiai érvelés berögzülését is)
A 18-19. század folyamán a biológiai tudományok (növény és állattan) egyre elismertebb tudományterületté váltak. Lavoisier és más természettudósok megindították azt a folyamatot, melynek során az élő és élettelen világ egyre közelebb került egymáshoz a közös fizikai és kémiai törvények miatt. Alexander von Humboldt és más kutató természettudósok kutatni kezdték a szervezetek és környezetük közötti kölcsönhatásokat és azt, hogy ezek hogyan függenek a földrajzi adottságoktól – ezzel lefektették a biogeográfia (természetföldrajz), ökológia és etológia tudományának alapjait. A természetkutatók már egyre kevésbé fogadták el az esszencializmust és fontosabbnak találták a kihalást és a fajok mutabilitását. A sejtelmélet új perspektívába helyezte az élet alapjait. Ezek a fejlődések, valamint az embriológiai és paleontológiai ismeretek bővülése vezetett el ahhoz, hogy Charles Darwin felállította az evolúció és a természetes kiválasztódás elméletét. A 19. század végére a spontán képződés eszméje elbukott és felváltotta a betegségek csíraelmélete, bár a biológiai öröklődés mikéntje egyelőre ismeretlen maradt.
A 20. század elején Gregor Mendel életművének ismertté válásával a genetika gyors fejlődésnek indult – Thomas Hunt Morgannek és tanítványainak köszönhetően – és az 1930-as évekre a populációgenetika és a természetes kiválasztódás kombinációjával kialakult az új-Darwinizmus eszméje. Egyre újabb tudományágak indultak fejlődésnek, különösen miután James D. Watson és Francis Crick megfejtették a DNS szerkezetét. A központi dogma (Central Dogma) felállítása és a genetikai kód feltörése után a biológiai tudomány kettévált a szervezeti szintű biológia – az a terület, amely teljes élő szervezetekkel és ezek csoportjaival foglalkozik – és a sejt- és molekuláris biológia területeire. A 20. század végére a genomika és proteomika előretörésével a két nagy terület újra közeledni kezdett egymáshoz, mivel a szervezet-biológusok molekuláris technikákat kezdtek használni; a molekuláris és sejtbiológusok pedig vizsgálni kezdték a gének és a környezet kölcsönhatásait, valamint a szervezetek természeti populációinak genetikáját.
A biológia szó etimológiája
A biológia szóban az ógörög βίος (bios – „élet”) és a '-lógia' utótag kapcsolódik egymáshoz, („tudomány, tudás, tanulás”) amely a görög λεγειν ('legein' – „választ, gyűjt”) igéből származó, (λόγος, 'logos' – „szó”) főnév képzős alakja. A biológia szót mai értelmében három független tudós vezette be a köztudatba: Karl Friedrich Burdach (1800-ban), Gottfried Reinhold Treviranus (Biologie oder Philosophie der lebenden Natur, 1802) és Jean-Baptiste Lamarck (Hydrogéologie, 1802).Junker Geschichte der Biologie, p8.Coleman, Biology in the Nineteenth Century, pp 1–2. A szó első előfordulását azonban Carl von Linné (Linnaeus) 1736-ban megjelent Bibliotheca Botanica című művében találjuk.https://books.google.hu/books?id=wAK4DAAAQBAJ&pg=PA4&lpg=PA4&dq=#v=onepage&q=1736&f=false A biológia szó elterjedése előtt számos kifejezést használtak a növényi és állati élet tanulmányozására. A természetrajz a biológia leíró aspektusait tárgyalta, bár ide tartozott az ásványtan és más nembiológiai területek is. A középkortól a reneszánsz koráig a természetrajzot egyesítő keretrendszer a scala naturae volt (nagy létezési lánc).
A természetfilozófia és a természeti teológia foglalkozott a növényi és állati élet fogalmi és metafizikai alapjaival és olyan problémákkal, mint pl: miért léteznek a szervezetek és miért viselkednek úgy ahogyan, bár ezekhez a tudományokhoz tartozott a mai geológia, fizika, kémia és csillagászat tárgyköre is. Az élettan és a (gyógy)növénytan az orvostudomány területéhez tartoztak. A botanika (növénytan), a zoológia (állattan) és a geológia már a 19. század folyamán felváltották a természetrajz és a természetfilozófia elnevezéseket, még azelőtt hogy a biológia szó széleskörűen elterjedt volna.Mayr, The Growth of Biological Thought, pp36–37Coleman, Biology in the Nineteenth Century, pp 1–3.
Ókori és középkori ismeretek A korai kultúrák biológiai ismeretei
Már a legrégebbi emberek is rendelkeztek tudással a növényekről és az állatokról és azt tovább is adták utódaiknak, ezzel is növelve túlélési esélyeiket. Lehettek ismereteik az emberi és állati anatómiáról és állati viselkedési mintákról mint például a vándorlási szokásokról. A biológiai tudás fejlődésében az első nagyobb fordulat azonban a neolitikus forradalom idején jelentkezett kb. 10 000 évvel ezelőtt. Az emberek először a növényeket háziasították termesztés céljából, majd a haszonállatokat, melyek a letelepült életmód kialakulását segítették elő.Magner, A History of the Life Sciences, pp 2–3
Az olyan nagy ókori kultúrákban, mint a mezopotámiai, egyiptomi, indiai és kínai (többek között) kifinomult filozófiai, vallási és technikai tudás halmozódott fel – amelybe az élővilágról szerzett tudás is beletartozott –, valamint olyan teremtésmítoszok jöttek létre, amelyek az élet valamilyen aspektusán alapultak. A modern biológia gyökereit azonban a világi ógörög filozófiáig szokás visszavezetni.Magner, A History of the Life Sciences, pp 3–9
Ókori Mezopotámia A mezopotámiaiak nem mutattak nagy érdeklődést a világ természetes mivolta felé, őket sokkal inkább az istenek világmindenség irányításában betöltött szerepe foglalkoztatta. Az állati élettanban megszerzett ismereteket is a jóslás területén használták fel, elsősorban a máj felépítését tanulmányozták, melyet a haruspexek egy fontos szervnek tartottak. Az állatok viselkedését is hasonló célokból figyelték meg alaposabban. Az állatok idomításáról és háziasításáról szóló ismeretek nagy része szájhagyomány útján terjedt, de egy lovak kiképzéséről lejegyzett szöveg fennmaradt.McIntosh, Jane R. (2005). Ancient Mesopotamia: New Perspectives. Santa Barbara, California, Denver, Colorado, and Oxford, England: ABC-CLIO. pp. 273–276. .
Az ókori mezopotámiaiak nem tettek különbséget a ,,racionális tudomány" és a mágia között.Farber, Walter (1995). Witchcraft, Magic, and Divination in Ancient Mesopotamia(PDF). Civilizations of the Ancient Near East. 3. New York City, New York: Charles Schribner’s Sons, MacMillan Library Reference USA, Simon & Schuster MacMillan. pp. 1891–1908. .Abusch, Tzvi (2002). Mesopotamian Witchcraft: Towards a History and Understanding of Babylonian Witchcraft Beliefs and Literature. Leiden, The Netherlands: Brill. p. 56. .Brown, Michael (1995). Israel's Divine Healer. Grand Rapids, Michigan: Zondervan. p. 42. . Mikor valaki megbetegedett, az orvosok egyszerre gyógykezeléseket és mágikus ráolvasásokat is írtak fel a beteg számára. A legkorábbi orvosi recept, amit megtaláltak, sumer nyelven íródott a III. uri dinasztia idejében (kb. a Kr.e. 2112 – Kr.e. 2004. időszakban)."Medicine, Surgery, and Public Health in Ancient Mesopotamia". Journal of Assyrian Academic Studies. 19 (1): 7–18. Azonban a leghosszabb babiloni orvosi szövegnek, a Diagnosztikai kézikönyvnek, Eszagil-kin-apli a szerzője, aki Borszippa vezető tudósa (ummânū) voltHeeßel, N. P. (2004). "Diagnosis, Divination, and Disease: Towards an Understanding of the Rationale Behind the Babylonian Diagonostic Handbook". In Horstmanshoff, H. F. J.; Stol, Marten; Tilburg, Cornelis (eds.). Magic and Rationality in Ancient Near Eastern and Graeco-Roman Medicine. Studies in Ancient Medicine. 27. Leiden, The Netherlands: Brill. pp. 97–116. . Adad-apla-iddina babiloni király uralkodása alatt (Kr.e. 1069 – Kr.e. 1046.)Marten Stol (1993), Epilepsy in Babylonia, p. 55, Brill Publishers, . A kelet sémi kultúrákban a fő orvosi tekintélynek egy ördögűző-gyógyító, ún. āšipu számított. A mesterség apáról fiúra szállt, és nagy tisztelet övezte. Kevésbé gyakran fordultak az asu-hoz, egy gyógyítóhoz, aki a testi tüneteket különböző orvosságokkal kezelte, melyek gyógynövényekből, állati eredetű termékekből és ásványokból álltak, emellett főzeteket, beöntést, balzsamokat és borogatást is alkalmazott. Ezek az orvosok, akik férfiak és nők egyaránt lehettek, sebek bekötözésével, végtagok helyreállításával, valamint egyszerű műtétek végrehajtásával is foglalkoztak. Prevenciós feladatokat is végeztek, megvizsgálták az adott betegséget, hogy képesek legyenek megelőzni annak továbbterjedését.
Ókori kínai hagyományok Az ókori Kínában szórványosan számos különböző tudományterületen bukkannak fel biológiai témák, beleértve a növénygyűjtőket, gyógyfűkereskedőket, orvosokat, alkímikusokat és filozófusokat. Tekintve a kínai alkímia taoista hagyományának fő célkitűzését, az élet elixírjének felfedezését, ez az irányzat is az egészségre helyezte a hangsúlyt, így ez szintén az élettudományokhoz sorolható. A klasszikus kínai orvostudomány rendszere általában a jin és a jang elmélete, illetve az öt elem körül keringett.Magner, A History of the Life Sciences, 4. o. Továbbá taoista filozófusok, mint a Kr.e. 4. században élt Csuang-ce, gondolatokat fogalmaztak meg az evolúcióval kapcsolatban, például tagadták a biológiai fajok állandóságát, azon elmélkedve, hogy a különböző környezeti körülményekre válaszolva a fajok különböző jellegeket fejlesztettek ki.Needham, Joseph; Ronan, Colin Alistair (1995). The Shorter Science and Civilisation in China: An Abridgement of Joseph Needham's Original Text, Vol. 1. Cambridge University Press. p. 101. }.
Ókori indiai hagyományok Az egyik legkorábbi szervezett orvostudományi rendszer Indiából ismert Ájurvéda formájában, ami a Kr.e. 1500 környékén keletkezett Atharvavédára épül, mely az indiai tudás, bölcsesség és kultúra négy legősibb könyveinek egyike.