A Unique egy magyar, három tagból álló elektronikus popzenei formáció, amely 1999-ben kezdte meg működését, és a mai napig aktívak.

Története

A zenekart 1995 őszén alapította Kovacsics Ádám és Ferbár Zsolt. Mindketten segédkeztek már más csapatokban, de egyre inkább szerettek volna egy saját együttest. 1997 elején csatlakozott hozzájuk Völgyesi Gabriella énekesként.

Két évvel később, 1999. augusztus 27-én megszületett az első lemezszerződés a Magneoton-Warnerral. 2000 októberében megkezdődtek az első nagylemez munkálatai az Aquarium stúdióban, majd december 16-ára elkészült az első klip, a Végtelen álom című számból, aminek az akkor még Z+ néven működő VIVA TV-n volt a premierje.

2001. január 30-án a klipes dalnak a maxija boltokba került, és februárban megvolt a zenekar első tévés szereplése. Még ebben a hónapban befejeződtek a lemezmunkálatok, és a márciusi borítófotózás után áprilisban megjelent az első nagylemez, az Úttalan utakon. A Viasat 3 májusi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a csatorna Bár nevű valóságshow-jának főcímzenéje a Mi van a nevedben? című dal lesz. Júliusban megjelent a kislemez, augusztusban pedig a videóklip.

2001. szeptember 19-én elindult az együttes hivatalos weboldala.

Októberben elkészítették a Depeche Mode Behind the Wheel című számának átiratát egy tribütlemezre. December 29-én megkapták Az év felfedezettje címet.

2002 februárjában megjelent a Csillagtenger című kislemez maxija, amely az év egyik legjobb slágere lett. A dalhoz tartozó videóklip március elején debütált. A szám azonnal a rádiós toplisták csúcsára tört, sőt ugyanebben az évben a VIVA TV – amely akkor még VIVA+ néven futott – először jelölte Comet-díjra a csapatot. 2002 októberében tartották első legnagyobb koncertjüket a Petőfi Csarnok-ban. 2002 szeptemberében megjelent a zenekar szintén egyik legsikeresebb szerzeménye, az Angyal című sláger maxija, a dalhoz tartozó videóklip pedig 2002. november 1.-én a VIVA+ Izé Balázzsal című műsorában debütált.

2003 decemberében jelent meg a második, Mozaik című stúdióalbum. Ez év májusában debütált a lemez előfutáraként a Mozaik című kislemez maxija, júliusban pedig a videóklip.

2004. november 4-én tartották a Petőfi Csarnok-ban a Mozaik Nagykoncert-et, ebben az évben a 2. Comet-jelölést is bezsebelték Úton című daluk sikerének is köszönhetően. A koncertről készült album 2005 áprilisában jelent meg Azonos néven.

2006. szeptember 16-án került boltokba a harmadik stúdióalbum, a Más világ.

2008. október 17-én jelent meg válogatáslemezük, a Best of Unique.

2018. február 23-án tartották a Unique 20 Jubileumi Nagykoncert-et a MOM Kulturális Központ-ban, megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából. 2019. március 5-én megjelent a Azonos című jubileumi koncertalbum.

2019. november 29-én tartották nagyzenekari koncertjüket, a Unique Nagyzenekari Koncert-et szintén a MOM Kulturális Központban, az erről készült koncertalbum 2021. december 3-án jelent meg, Azonos címen.

2023. szeptember 22-én tartották az Akvárium Klub-ban a Unique 25 Jubileumi Nagykoncert-et, megalakulásuk 25. évfordulója alkalmából.

2024. április 4-én tartották a Testközelben Nagykoncert-et az A38 Hajó-n.

2024. szeptember 20-án tartották a UNIQUEversum Nagykoncert-et szintén az Akvárium Klub-ban.

2025. szeptember 26-án tartották a UNIQUE Nagykoncert-et ugyancsak az Akvárium Klub nagyhalljában.

2026. szeptember 18-án megjelent negyedik, egyben 20 év után első stúdióalbumuk, a Felszín alatt, amely a 2010 és 2026 között kiadott valamennyi kislemezeiket tartalmazza.

Tagok

Völgyesi Gabriella Kovacsics Ádám Ferbár Zsolt

Diszkográfia Nagylemezek ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez2001Úttalan utakonstúdióalbum Megjelenés: 2001. április 28.302003Mozaikstúdióalbum Megjelenés: 2003. december 1.222005Mozaik Nagykoncertstúdióalbum és koncertlemez Megjelenés: 2005. április 8.362006Más világstúdióalbum Megjelenés: 2006. szeptember 16.42008Best of Uniqueválogatásalbum Megjelenés: 2008. október 17.272019Unique 20 Jubileumi Nagykoncertstúdióalbum és koncertlemez Megjelenés: 2019. március 5.2021Unique Nagyzenekari Koncertstúdióalbum és koncertlemez Megjelenés: 2021. december 3.2026Felszín alattstúdióalbum Megjelenés: 2026. szeptember 18.

LP-kiadások +ÉvAlbumMinősítés2001Unique EP vinyl Megjelenés: 2001. augusztus 1.

Kislemezek ÉvKislemezAlbum2001Végtelen álomÚttalan utakonMi van a nevedben?2002CsillagtengerAngyal2003MozaikMozaik2004ÚtonKépzeld el2005Itt vagyMozaik Nagykoncert2006ÉnMás világBölcsek útján2007Lassan elhiszemTükör2008Újra meg újra2010Unhappy ending dreamNem jelent meg albumon Hiszed vagy semFelszín alattHiszed vagy sem (Limited Edition EP cd)Nem jelent meg albumon 2011Semmi nem maradFelszín alatt 2012Ugye mindig itt leszel?2015Magadban keresdMagadban keresd Vol. 2Nem jelent meg albumon Magadban keresd (EP cd)Magadban keresd (Lotfi Begi Remix)Felszín alatt 2017Veled egy lélegzetben2018Egy lépéssel a föld felett2020Madárka/BirdyHVS10 (Hiszed vagy sem – 10h anniversary edition)Nem jelent meg albumon Home Sessions2022Nézz fel!Felszín alatt Nézz fel! (Jamie Vee Sunset Remix)Nem jelent meg albumon 2024Füst láng nélkül Felszín alatt Füst láng nélkül, Vol. 2 Nem jelent meg albumon Mementó Felszín alatt 2026 Kilincs egy szép világba

Slágerlistás dalok Év Dal Legmagasabb helyezés Album VIVA Chart Mahasz Editors’ Choice Top 40 Mahasz Rádiós Top 40 Mahasz Dance Top 40 Single Top 40 lista EURO 2002001Végtelen álom10Úttalan utakonMi van a nevedben?15 2002 Csillagtenger1 1 2 Angyal5 12 2 2003 Mozaik1 1 4 29 2 Mozaik 2004 Úton1 6 15 1 Képzeld el 1 6 2 2005 Itt vagy6 12 2 Mozaik Nagykoncert 2006 Én 4 4 1 Más világ Bölcsek útján 1 31 25 180 2007 Lassan elhiszem4 25 Tükör17 21 9 2008 Újra meg újra 7 2009 Fekete fehér - 39 Best of Unique 2010 Hiszed vagy sem 2 20 3 3Felszín alatt 2011 Semmi nem marad 14 4 2012 Ugye mindig itt leszel? 28 24 9Összesítés1. helyezett számok 1 1 2 Top 10-be bekerült 4 5 9 Top 40-be bekerült 12 9 1 9

Videóklipek +ÉvVideóklipAlbum2000Végtelen álomÚttalan utakon2001Mi van a nevedben?2002CsillagtengerAngyal2003MozaikMozaik2004ÚtonKépzeld el2005Itt vagy (Radio Edit)Mozaik Nagykoncert2006ÉnMás világBölcsek útján2007Lassan elhiszemTükör2008Újra meg újra2009Fekete fehérBest of Unique2010Hiszed vagy semFelszín alatt2011Semmi nem maradUgye mindig itt leszel?2015Magadban keresd (Lotfi Begi Remix)2017Veled egy lélegzetben2018Egy lépéssel a föld felett2020Madárka2022Nézz fel!2024Füst láng nélkül Mementó Angol nyelvű videóklipek +ÉvVideóklipAlbum2001It Could Be Me – a "Mi van a nevedben?" angol nyelvű verziójaNem jelent meg albumon2010Unhappy ending dream2020Birdy

Egyéb videóklipek +ÉvVideóklipAlbum2003Angyal (Ami Remix)Nem jelent meg albumon2004Úton (Short Club Mix)2005Itt vagy (Superboy Mix)2008Völgyesi Gabi: ÜnnepKarácsonyi zenevarázs2012Ugye mindig itt leszel? (Studio Session)Nem jelent meg albumon2020Végtelen álom (Home Session)Itt vagy (Home Session)Más világ (Home Session)Magadban keresd (Radio Edit)/Official Lyric VideoHiszed vagy sem (10th Anniversary Edit)2022Nézz fel! (Jamie Vee Sunset Remix)2024Völgyesi Gabi – Ahogy létezel (Official Lyric Video) 2025 Mementó (Jamie Vee Radio Edit)

Külső hivatkozások A zenekar hivatalos honlapja A Unique a MusicBrainz oldalain G-Portálos rajongói oldal Discogs

Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:1999-ben alakult együttesek Kategória:Magyar elektronikus zenei előadók