Méray Tibor, születési nevén Mayer Tibor László (Budapest, 1924. április 6. – Párizs, 2020. november 12.) Kossuth-díjas magyar író, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Életpályája
Mayer József (1883–1937) tanár és Braun Zelma fiaként született. Gyermekkorában a Wesselényi utca 13. szám alatti házban lakott szüleivel. Tizenhárom éves volt, amikor apját tüdőgyulladás következtében elvesztette. Középiskolai tanulmányait a Budapesti VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban végezte. 1942-ben felvételt nyert a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. A második világháború alatt zsidó származása miatt behívták munkaszolgálatra. A német megszállást követően csillagos házakban lakott anyjával és anyai nagyanyjával, majd a nyilas uralmat Szegeden bujkálva élték túl.Méray Tibor: az élet tele van véletlenekkel (2014. április 5.) Népszava (hozzáférés: 2020. november 13.) 1946-ban magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1945-től pártmunkás.
1946-ban a Szabad Nép újságírója, később észak-koreai tudósítója lett. Hozzá köthető az amerikai „baktériumháborúról” szóló kommunista propaganda itthoni terjesztése, amit 1957-ben, emigrációja után már ő is teljesen alaptalannak nevezett. 1953-ban „a koreai nép hősi harcairól írott, nagy politikai jelentőségű, irodalmi értékű tudósításaiért” vehette át a Kossuth-díj ezüst fokozatát.A Kossuth-díj hőskora - Az alkotómunka frontján, Magyar Narancs, 2008/10 Később a Szabad Nép berlini tudósítója lett.
A Csillaga Magyar Írók Szövetségének folyóirata, megjelenés: 1.1947:1(december 1.)--10.1956:10(okt.) című irodalmi folyóirat felelős szerkesztője volt 1947 és 1949 között. A Magyar Írók Szövetségében volt párttitkár 1953–1954-ben. 1954–1955-ben a Szabad Nép szerkesztőbizottságában dolgozott. 1955-ben Nagy Imre politikájának támogatása miatt eltávolították. 1956-ban a Béke és Szabadság munkatársa lett. 1956. október 26-án a Népszavában Nagy Imre politikáját helyeselte. 1957-ben menekülnie kellett a várható megtorlás elől, Jugoszlávián keresztül Párizsba ment. Feleségével és közös gyermekükkel disszidált, évtizedekig nem térhettek haza.
Munkássága Méray Tibor az emigrációban kezdetben a brüsszeli Szemle újságírója. 1962-től egyik szerkesztője, majd 1971 és 1989 között főszerkesztője lett a párizsi Irodalmi Újságnak s a hozzá tartozó Irodalmi Újság könyvsorozatoknak.Az Irodalmi Újság könyvsorozata rövidítve: I.U.S., e könyvsorozatnak egy másik sorozata volt a Politikai perek c. sorozat. Emigrációja korai szakaszában Asbóth Elemérként s más álneveken jelentette meg írásait. Az 1956-os forradalom emlékének ébren tartásáért nagyon sokat tett, számos írása és könyve szólt a magyar forradalomról. Nagy Imre élete és halála című könyvének első kiadása magyar nyelven Münchenben jelent meg 1978-ban,Újváry "Griff" K. 388 o. 2006-ban megérte a 8. kiadást.Budapest, Noran Könyvek Kft. 438 o. Többször kiadták a Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez (1949–1956)Aczél Tamással írta. Budapest, Noran Könyvek Kft. 456 o. . Első kiadása Londonban jelent meg angol nyelven, 1960-ban. című kötetét.
Filmforgatókönyveket,pl. A 9-es kórterem, rendezte Makk Károly, 1955 regényeketpl. Búcsúlevél, Párizs, 1965. is írt, s haláláig foglalkozott publicisztikával.A párizsi vártán : írások a Szajna mellől. Marosvásárhely, Mentor, 2000. A Le Monde című párizsi napilapban is jelentek meg írásai, valamint számos más mértékadó francia orgánumban.Le Figaro, Franc-Tireur, L’Express, Paris-Match, Les Temps Modernes, l’Esprit, Nouvelle Revue Française, Les Cahiers d’Histoire Sociale, Les Cahiers de l’Est, Miroir de l’Histoire
„Aki nincs ellenem, az velem van” A fenti, Kádár-korszakot leginkább szimbolizáló szólam 1961. október 23-án az ő tollából jelent meg az Irodalmi Újságban, mikor az 1956-os forradalom ötéves jubileuma kapcsán jegyezte meg a következőt Csodatevők vagy egyszerű emberek című írásában:
Kádár János másfél hónappal később a Hazafias Népfront 1961. december 8-án tartott kongresszusán egyértelműen tőle átvéve mondotta ezt beszédében, mely meghatározta a regnálásának évtizedeit, és amit a legtöbben Méray külföldön megjelent írásáról mit sem tudva neki tulajdonítottak.
Művei Közhivatal. Vidám egyfelvonásos; Szikra, Budapest, 1946 Sztrájk. Jelenet; Szikra, Budapest, 1946 Talpra magyar! Március 15-i ünnepély műsora; Szikra, Budapest, 1946 Méray Tibor–Békeffi István: Dalolva szép az élet. Filmregény; Szépirodalmi, Budapest, 1950 A film a békeharcban; Révai, Budapest, 1950 (Szabad világ könyvtár) Legyőzhetetlen Korea; Országos Béketanács; Budapest, 1952 (angolul és franciául is) Tanuságtétel. Riportok a harcoló Koreáról; Szikra, Budapest, 1952 Elbeszélés és tárca; Magyar Újságírók Országos. Szövetsége, Budapest, 1953 (Újságírók szakmai előadásai és vitái) Korea szíve; Szépirodalmi, Budapest, 1953 (Új magyar elbeszélések) Koreai béke; Egyetemi Nyomda, Budapest, 1953 (Mi van a nagyvilágban? Az Országos Béketanács külpolitikai füzetei) Koreai jelentés; Szikra, Budapest, 1953 A fehér folyam; Szikra, Budapest, 1954 Méray Tibor–Novobáczky Sándor: A genfi győzelem; Országos Béketanács, Budapest, 1954 (Mi van a nagyvilágban? Az Országos Béketanács külpolitikai füzetei) Hôtel de l’Écu és egyéb történetek; Szikra, Budapest, 1954 A csodacsatár; rendező: Keleti Márton; Magyar Filmgyártó Vállalat, Budapest, 1956 A teknőc hajók; szöveg: Mérai Tibor, rajz: Gönczi Tibor; Ifjúsági, Budapest, 1956 (Szivárvány kiskönyvtár) Der Feind. Roman; németre ford. Walter Lenz; Langen-Müller, München, 1958 Le dernier rapport. Roman; ford. franciára L. Gara; Calmann-Lévy, Paris, 1958 (Collection "Traduit de") The enemy; angolra ford. Edward Hyams; Criterion Books, New York, 1958 Thirteen days that shook the Kremlin. Imre Nagy and the Hungarian revolution; angolra ford.: Howard L. Katzander; Thames and Hudson, London, 1958 (Praeger publications in Russian history and world communism) Fjenden. Roman; dánra ford. Karina Windfeld-Hansen; Fremad, Köbenhavn, 1959 Förrädaren; svédre ford. Gertrud Galli-Olers; Gothia, Stockholm, 1959 Aczél Tamás–Méray Tibor: The revolt of the mind. A case history of intellectual resistance behind the Iron Curtain; Praeger, New York, 1959 (Praeger publications in Russian history and world communism) El ultimo informe. Novela; spanyolra ford. Alesandro Magnet; Ed. del Pacifico, Santiago de Chile, 1959 (Plenitud biblioteca de novelistas) Aczél Tamás–Méray Tibor: Die Revolte des Intellekts. Die geistigen Grundlagen der ungarischen Revolution; németre ford. Jutta, Theodor Knust; Langen-Müller, München, 1960 Imre Nagy, l’homme trahi; franciára ford. Imre László; Julliard, Paris, 1960 (Les Temps modernes) Aczél Tamás–Méray Tibor: The revolt of the mind. A case history of intellectual resistance behind the Iron Curtain; Thames and Hudson, London, 1960 Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez; Big Ben, London, 1960 Der Mann ohne Schnurrbart. Roman; németre ford. Peter Jonas; Langen-Müller, München, 1960 kör. Der Feind. Roman; németre ford. Walter Lenz; Goldmann, München, 1961 (Goldmanns gelbe Taschenbücher, 725.) Australie; Rencontre, Lausanne, 1962 (L'Atlas des Voyages) Aczél Tamás–Méray Tibor: La révolte de l’esprit; franciára ford. Jérôme Hardouin; Gallimard, Paris, 1962 (Problémes et documents) Búcsúlevél; Polyglottes, Párizs, 1965 (Magyar Könyves Céh könyvsorozata) Politik ohne Gnade; Schweizer, Zürich, 1965 Budapest. 23 octobre 1956; Laffont, Paris, 1966 (Ce jour-là) La rupture Moscou–Pékin; franciára ford. Christian Richard, Pierre Kamnitzer; Laffont, Paris, 1966 (L'histoire que nous vivons) George Marton–Tibor Méray: The raven never more; Spearman, London, 1966 La ruptura Moscu Pekin; spanyolra ford. Fernando de Castro; Caralt, Barcelona, 1968 (La vida vivida) George Marton–Tibor Méray: Haorév; ford. ivritre Jáffá Gárin; Topáz, Tel-Aviv, 1969 That day in Budapest. October 23, 1956; angolra ford. Charles Lam Markmann; Funk and Wagnalls, New York, 1969 George Marton–Tibor Meray: Catch me a spy. Novel; Allen, London, 1971 Nagy Imre élete és halála; Griff, München, 1978 Miért kellett meghalniuk. Jegyzetek a Nagy Imre-perhez; AB Független, Budapest, 1982 (szamizdat) Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar; AB Független–Áramlat, Budapest, 1986 (szamizdat) Nagy Imre élete és halála; Katalizátor Iroda, Budapest, 1988 (szamizdat) Nagy Imre élete és halála; Bibliotéka, Budapest, 1989 Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar; JATE, Szeged, 1989 Falra borsó. Szó és írás, 1989–1996; Argumentum, Budapest, 1997 Budapesta 1956. Atunci şi după 44 de ani; románra ford. Marilena Alexandrescu, Vlad Ranetescu, Tibori Szabó Zoltán; Compania, Bucureşti, 2000 (Clar obscur) A párizsi vártán. Írások a Szajna mellől 1–2.; jegyz. Petres László, előszó Pomogáts Béla; Mentor, Marosvásárhely, 2000 44 év után. A Budapest–Moszkva–Bukarest háromszög; Mentor, Marosvásárhely, 2001 Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez; Noran, Budapest, 2006 Imre bácsi. Nagy Imre közelről és a messzeségből; Alexandra, Pécs, 2008 Egy és más. Történetek, történelem, tört értelem; Jószöveg Műhely, Budapest, 2012
Szervezeti tagság Magyar Írószövetség (1945-től) Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) (1946-tól, 1997-től örökös tag) Magyar PEN Club (1957-től) PEN. Exil franciaországi csoportja (főtitkára, majd alelnöke) Pontoise-i Pissarro Múzeum megalapítója Nemzetközi Pissarro Társaság (alelnöke 1975-től) Emberi és Állampolgári Jogok (párizsi) Magyar Ligája (1985-től, 1997-től elnöke) Párizsi Magyar Ház Alapítvány (1998-tól elnöke)
Díjai, elismerései József Attila-díj (1951, 1952) Kossuth-díj (1953)koreai tudósításaiért Joseph Pulitzer-emlékdíj (1992)Életműve elismeréseként kapta A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994) Nagy Imre-emlékplakett (1994) Arany Pillangó díj (1996 októberében a Magyar Filmesek Világtalálkozója alkalmából) A francia Becsületrend (1997) Aranytoll (2000) Nagy Imre-érdemrend (2002) Gundel művészeti díj (2004) Pro Cultura Hungarica díj (2004) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2009) Budapest díszpolgára (2009) Erzsébetváros díszpolgára (2021) (posztumusz)
Jegyzetek
Források Méray Tibor életrajza Murányi Gábortól Hollandiai Mikes Kelemen Kör 30 éves a rendszerváltás interjú-sorozat, információk róla is
További információk Méray Tibor profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján Dalolva szép az élet (1951.) – végkifejlet Kilencven. Meglepetéskönyv Méray Tibor születésnapjára; szerk. Murányi Gábor; Argumentum–Philobiblon, Bp., 2014
Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Szabad Nép vezetői, újságírói Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:A kommunizmus üldözöttei Magyarországon Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Joseph Pulitzer-emlékdíjasok Kategória:Pro Cultura Hungarica díjasok Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői