A Tipsport liga (más néven: Szlovák Extraliga, , hivatalosan: Slovenská extraliga v ľadovom hokeji) Szlovákia legmagasabb szintű jégkorongbajnoksága. 1993-ban alakult meg a Szlovák Jégkorongszövetség rendezésében, az abban az évben felbomló Csehszlovák Köztársaság legmagasabb szintű jégkorongligáját, a Csehszlovák Jégkorongligát váltotta Szlovákiában. A bajnokságban 12 szlovák város csapata játszik. A ligát a pozsonyi székhelyű Asociácia profesionálnych hokejových klubov (APHK) irányítja, aminek az elnöke Miroslav Kováčik. 2010-ben az IIHF európai bajnokságokat rangsoroló listáján az ötödiket helyet foglalta el. Két évvel később a The Hockey Writers a világ hatodik legjobb ligájának nevezte, ugyanitt azonban már nem került fel a 2015-ös listára. A liga átlagos meccsenkénti látogatószámát tekintve a 8. legnépszerűbbnek számított Európában a 2023–2024-es szezonban 2 685 fővel. A legtöbb látogatót a meccseire a Slovan Bratislava vonzott, átlagosan 4 802 főt. A bajnokság alapszakaszának győztese a Dušan Pašek-kupát, a rájátszás győztese a Vladimír Dzurilla-kupát és a Szlovák bajnok címet nyeri el.
A szlovák bajnokságban sok olyan szlovák játékos kezdte a karrierjét, akik a sport legrangosabb bajnokságában, a National Hockey League-ben is komoly eredményeket tudtak elérni, a leghíresebb játékosok között van Marián Hossa, Pavol Demitra vagy Miroslav Šatan.
A bajnokság a főszponzor nevét viseli, így gyakran került sor változásra. A bajnokság megalapításától 1998-ig az Extraliga nevet viselte, majd a 2000–2001-es szezonig West Extraligának nevezték. Az ezt követő szezonban Boss Extraliga volt a neve. A 2002–2003-as szezonban Slovenské Telekomunikácie Extraliga néven, 2005-ig ST Extraliga név alatt került megrendezésre. A 2005–06-os szezonban T-Com Extraliga, 2007. január 16-tól Slovnaft Extraligának nevezték. A 2011–12-es szezontól az alapszakasz hivatalos neve Tipsport Extraliga (2015-től Tipsport liga) volt, míg a rájátszás a Slovnaft-Play-off nevet viselte. 2020-tól kezdődően egészen 2025-ig a bajnokság neve Tipos Extraliga volt. A rájátszássorozat győztese indulhatott a 2023–24-es szezonig a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) által rendezett Champions Hockey League-ben.
A legtöbb bajnoki cím a kassai HC nevéhez fűződik, összesen 10 bajnoki cím, ezt követi a pozsonyi Slovan 9 címmel. A kassai csapatnak 10 aranyérme mellett 7 ezüstje és 3 bronzérme van, a Slovan 9 aranyérme mellett kétszer vesztett a döntőben és 5 bronzérmet szerzett. Az eddigi 30 döntőből a kassaiak 16-ban léptek jégre, ezzel csúcstartók (a második a Slovan 11 fináléval). Az Extraliga összes eddigi szezonjában csak a kassai HC, a trencséni Dukla és a poprádi csapat lépett jégre. A 2011–12-es szezon után a Slovan kilépett a ligából, és csatlakozott az orosz alapítású, nemzetközi KHL-hez, majd visszatért a ligába a 2019-20-as szezonban. A 2018–2019-es szezontól a MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék csapata is a bajnokság résztvevője lett, majd 2, illetve 3 szezon lejátszása után elhagyta ligát.
2020. március 12-én a koronavírus-járvány miatt a rájátszást félbeszakították és az alapszakasz győztesét, a HC ’05 iClinic Banská Bystrica csapatát nyilvánították a 2019–2020-as bajnokság győztesének, amit utólag visszavontak, és végül nem hirdettek győztest a bajnokság szezonjában.
A 2024-25-as szezonban az alapszakaszt a HK Spišská Nová Ves nyerte, a rájátszássorozat győztese a HC Košice volt, ezzel tizedik alkalommal lett bajnok a liga történetében a HK Nitra legyőzésével. A bajnokság feljutás és kiesés rendszerű, az alapszakaszban az utolsó két helyen végzett csapat a másodosztályú TIPOS Slovenská hokejová liga első két helyezett csapatával osztályozókat játszik a bennmaradásért.
Története A legelső önálló szlovák jégkorongbajnokság a müncheni egyezmény után függetlenedő Első Szlovák Köztársaságban jött létre, és 6 szezonig létezett 1938 és 1944 között. A második világháború végével Szlovákia újra Csehszlovákia része lett, így a megszűnő szlovák bajnokság 4 csapata újból a Csehszlovák Jégkorongbajnoksághoz csatlakozott. 1945-től 1993-ig szlovák csapatok az első osztályú csehszlovák bajnokságban cseh csapatokkal együtt játszottak, míg csak szlovák csapatokból álló bajnokság 1969-ben jött létre 1. Szlovák Nemzeti Jégkorongbajnokság (1. slovenská národná hokejová liga) néven, ami a másodosztályt képviselte. A legmagasabb szintű Csehszlovák Jégkorongbajnokságban 8 szlovák csapat játszott legalább egyszer, azonban csak négy alkalommal lett szlovák csapat bajnok, a Slovan Bratislava és a Dukla Trenčín 1-1 alkalommal, illetve a HC Košice 2 alkalommal.
Megalakulás, kezdeti évek
A Csehszlovák Jégkorongligának az 1992–93-as szezonja közben történt meg 1993. január 1-én Csehszlovákia felbomlása, így ebben a szezonban játszottak utoljára csehországi és szlovákiai csapatok az első osztályú csehszlovák Szövetségi Jégkorongligában. A Szlovák Jégkorong Extraliga 1993-ban, az előző évben a csehszlovák Szövetségi Jégkorongligában szereplő 4 csapat (HK Dukla Trenčín, HC Košice, HC Poprad, HC Slovan Bratislava) és a másodosztályú 1. Szlovák Nemzeti Jégkorongliga tabelláján első 6 helyen végző szlovák csapat (AC Nitra, HK 32 Liptovský Mikuláš, Hutník ZŤS Martin, ZPA Prešov, ZTK Zvolen, Štart Spišská Nová Ves) csatlakozásával jött létre. A bajnokság első elnöke Ján Stanovský volt, aki 1993-tól 2000-ig irányította a szervezetet. A liga megalakulása alkalmából visszatért az országba Anton Šťastný és Peter Šťastný, hogy népszerűsítsék a bajnokságot a Slovan Bratislava színeiben játszva. A bajnokság menete a kiesés-feljutás rendszerében működött, tehát az alapszakasz során utolsó helyen végző csapat automatikusan kiesett a másodosztályba, míg a másodosztályú bajnokság bajnoka felkerült az első osztályba. A ZTK Zvolen kiesett a másodosztályba, a Spartak Dubnica nad Váhom csapata váltotta a következő szezonban. Az alapszakasz és a rájátszás győztese a Dukla Trenčín volt a HC Košice legyőzésével 3-2-es arányban.
Az 1994–95-ös szezonban az alapszakasz utolsó helyén végzett HK Spišská Nová Ves kiesett a másodosztályba, az ŠK Iskra Banská Bystrica csapata váltotta. Az alapszakaszt a Dukla Trenčín nyerte, a rájátszássorozat győztese a HC Košice volt a Dukla Trenčín legyőzésével 3-0-s arányban.
Az 1995–96-os szezonban az alapszakasz utolsó helyezettjének járó azonnali kiesés helyett új osztályozókat vezettek be, az alapszakasz utolsó két helyezettje a másodosztály alapszakaszának első négy helyezettjével játszott a bentmaradásért/feljutásért mindegyik csapattal egy hazai és egy idegenbeli meccset, a csapatonkénti 10 meccs lejátszása után a két legtöbb pontot szerző csapat folytatta a játékot a következő szezonban az Extraligában. Az utolsó két helyen ŠK Iskra Banská Bystrica és a Dragon Prešov csapata végzett, az osztályozók után csak a Banská Bystrica csapata tudta megőrizni a helyét a bajnokságban, a Prešov kiesett, és a helyére a HK Spišská Nová Ves került a másodosztályból. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a Dukla Trenčín legyőzésével 4-1-es arányban.
Az 1996–97-es szezonban az osztályozó meccsek csapatszámát kibővítették, így az Extraliga alapszakaszának utolsó négy helyezettje, illetve a másodosztály első négy helyezettje játszott osztályozó mérkőzéseket egymással. Az osztályozó mérkőzéseken a ŠK Iskra Banská Bystrica és a Spartak Dubnica nad Váhom csapata esett ki, helyükre a HKm Zvolen és a HK 36 Skalica csapata került. Az alapszakaszt és a rájátszást a Dukla Trenčín nyerte a HC Košice legyőzésével 3-1-es arányban.
Az 1997–98-as szezonban kivezették az alapszakasz végén a több csapatból álló osztályozó meccseket, így az alapszakasz utolsó helyezettje játszott a bentmaradásért a másodosztály harmadik helyezettjével, míg a másodosztály első és második helyezettje automatikusan felkerült az első osztályba. Az utolsó helyen végzett HK 32 Liptovský Mikuláš csapata meg tudta őrizni a helyét a bajnokságban a HK Spartak Dubnica nad Váhommal szemben, a másodosztály első két helyezettje, a ŠK Iskra Banská Bystrica és a HK VTJ Farmakol Prešov a következő szezontól az Extraligában játszott. Az alapszakaszt és a rájátszást a Slovan Harvard Bratislava nyerte a HC Košice legyőzésével 3-2-es arányban.
Az 1998–99-es szezonban a bajnokság neve West Extraligára változott, a bajnokságban részt vevő csapatok száma 10-ről 12-re nőtt. A következő szezonra a bajnokság csapatszámát 8-ra kívánták csökkenteni, így az alapszakasz utolsó hat helyezettje a másodosztály első két helyezettjével együtt osztályozó meccseket játszott a bentmaradásért, az osztályozók két legtöbb pontot gyűjtő csapata maradt az első osztályban, illetve jutott tovább a rájátszásba. A többi csapat a másodosztályba esett le. Az alapszakaszt a HC Slovan Harvard Bratislava nyerte, rájátszást a HC Košice nyerte a HC Slovan Harvard Bratislava legyőzésével 3-1-es arányban.
Az 1999–00-es szezonban a bajnokságban részt vevő csapatok száma 12-ről 8-ra csökkent, az alapszakasz végén az utolsó helyezett automatikusan kiesett az első osztályból. 2000. január 19-én alapították a Pro-Hokej a.s. vállalatot, ami a liga marketingtevékenységét hivatott végezni. A liga vezetését Marián Mjartan vette át. Az alapszakaszt és a rájátszást a Slovan Harvard Bratislava nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 3-2-es arányban.
A 2000–01-es szezonban megszűnt a kiesés-feljutás rendszere és a bronzmérkőzések is. Az alapszakaszt és a rájátszást a HKM Zvolen nyerte a Dukla Trenčín legyőzésével 3-1-es arányban. A Pro-Hokej főigazgatója, Peter Kotleb reklámszerződések meghamisítása miatt el lett bocsátva Marián Mjartan által 2001 augusztusában.
A 2001–02-es szezonban a bajnokság neve BOSS Extraligára változott, a bajnokságban részt vevő csapatok száma 8-ról 10-re nőtt. 2001 szeptemberében Ján Stanovský visszatért a liga vezetéséhez, leváltva Marián Mjartant, aki a reklámszerződések meghamisításának eltusolása miatt lemondott tisztségéről. Újból bevezetésre került a kieséses rendszer, az alapszakasz utolsó helyezettje mérkőzött meg a bentmaradásért a másodosztály győztesével. A rájátszássoroztatot ettől a szezontól kezdve 4 nyert meccsig játszották. 2002 januárjában Ján Stanovský lemondott a liga vezetéséről. A másodosztályba kiesett a MHC Nitra, a HK Spišská Nová Ves került fel. Az alapszakaszt a HKm Zvolen nyerte, a rájátszást a Slovan Slovnaft Bratislava nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 4-2-es arányban.
Pro-Hokej időszak
A 2002–03-as szezonban a bajnokság neve Slovenské telekomunikácie Extraligára változott. 2002 májusában vette át az Extraliga irányítását a Pro-Hokej a.s. Vladimír Paštinský vezetésével. Az alapszakasz utolsó helyezettje automatikusan kiesett a másodosztályba. Az alapszakaszt és a rájátszást a Slovan Slovnaft Bratislava nyerte a HC Košice legyőzésével 4-0-s arányban.
A 2003–04-es szezonban a bajnokság neve ST Extraligára változott. Az alapszakaszt és a rájátszást a HK Dukla Trenčín nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 4-2-es arányban.