Az NFI Stúdió (1948 és 2022 között mint Mafilm) 1948-as létrehozásától a magyarországi mozgóképipar stratégiai bázisa. Története szerteágazó, megélt világraszóló dicsőséges napokat éppúgy, mint ahogy túlélt súlyos haláltusákat. Születésének gyökerei Kolozsvárra nyúlnak vissza, felmenői közt volt Európa harmadik legnagyobb némafilmgyára csakúgy, mint az öreg kontinens egykor harmadik legtöbb filmjét gyártó hangosfilmgyára. A Mafilm címe: Róna utca 174. Mióta Korda Sándorék 1917-ben leverték e helyütt egy filmgyár cölöpjeit, azóta megállás nélkül folyik itt a filmgyártás. A hely jelentőségét növeli az is, hogy szinte nincs olyan magyar filmes, aki ne itt tanulta volna a szakma alapjait. A Mafilm elődeivel közös története lefedi a teljes magyar filmgyártás több mint 100 éves történetét.
Út a Mafilm megalakulásáig
A magyar filmgyártás kezdete
Az első magyar film A táncz, ez volt a címe az 1901-ben az Uránia Magyar Tudományos Színházban bemutatott filmnek, mellyel kezdetét vette a magyar filmművészet. Az Urániában dolgozó Zsitkovszky Béla, vetítőgépész egyik projektorát alakította át kamerává, hogy Pekár Gyula író náluk tartandó tánctörténeti előadásához újszerű, mozgóképes hátteret teremtsen. A 24 filmetűd, úgynevezett „kinematogram”, elkészítése 3 hónapot vett igénybe, benne a kor ünnepelt színészei szerepeltek, úgymint Blaha Lujza, Márkus Emília és Hegedűs Gyula. Az első magyar filmet 1901. április 30-án mutatták be, ekkortól datálódik a magyar filmtörténet, Magyarországon minden évben április 30-a a Magyar Film Napja. A táncz forgatásával indult világhódító útjára a magyar filmgyártás.
A professzionális filmgyártás, akkori nevén kinematográfia, kezdete az 1908-ban alapított Projectograph Rt. tulajdonosai, Neumann József és Ungerleider Mór nevéhez kötődik, akik akkorra már 10 éve foglalkoztak „mozgófénykép bemutató üzletek”, azaz mozik üzemeltetésével.
Az első Hunnia A Hunnia Biográf Társaság 25 méter széles és 50 méter hosszú üvegcsarnok műtermét 1911 júniusában Budapesten, a külső Lipótvárosban, a Sziget [ma: Radnóti] utca és a Pannónia utca sarkán építette fel, és Hunniának nevezte el. Ez a műterem érdemben két éven keresztül működött. Később a Projectograph tulajdonába került. A névrokonságon túl nincs köze a Mafilm-előd Hunnia Filmgyárhoz.
Világraszóló filmsikerek Erdélyből 1913-ban a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, dr. Janovics Jenő forgatókönyvéből, a párizsi Pathé Filmgyárral való koprodukcióban, született meg az első erdélyi némafilm, a Sárga csikó, mely világsiker lett. Janovics 1914-től a Projectograph Rt.-vel együttműködve, Proja-film néven kezdte el gyártani első, nagy sikerű filmjeit. Ekkor a némafilmkészítés harmadik európai nagyhatalma Dánia volt, a magyar némafilmgyártásra pedig az amerikai, vagy angol iskolával szemben elsődlegesen a dán hatott, mely erősen az irodalomra és a színészi játékra koncentrált. Nem volt véletlen, hogy Kertész Mihály, a későbbi Oscar-díjas filmrendező Dániába ment tanulmányútra. Hazatérve rendezte meg a korszak filmalkotásai közül kiemelésre méltó A tolonc című filmet, melyre napjainkban, mint filmtörténeti ritkaságra tekintünk. Ugyanis ez az egyetlen fennmaradt némafilm Kertész magyarországi rendezéseiből, hasonlóképpen ez a később Hollywoodban világhírűvé vált Várkonyi Mihály egyetlen, magyar, épségben maradt némafilmje. Jászai Marit, kora leghíresebb színésznőjét is csak ennek a mozgóképnek a filmkockái őrizték meg számunkra.
Corvin Filmgyár Janovics függetlenítette magát a Projectographtól és 1916. október 16-án Kolozsvárott megalapította a világ sorrendben hetedik filmgyárát, a Corvin Filmgyárat, mely a Pinewood és a Cinecitta mellett Európa harmadik legmodernebb, legnagyobb, filmstúdiója lett. Az alapító –akit később méltán neveztek az erdélyi Hollywood megteremtőjének– filmjeiben Budapest akkori kozmopolita, "nemzetköziségre" törekvésével szemben Erdély fővárosában „a nemzeti nyomok" felmutatására törekedett. A helyi filmipar megteremtésével megalapozta a város mozgóképgyártással kapcsolatos tradícióit, megépíttette az új filmgyár műtermét; Kolozsvárt a magyar némafilmgyártás meghatározó helyszínévé tette. Az akkor 23 éves Korda Sándort választotta főrendezőjéül.
1917 áprilisában Korda Pásztory M. Miklóssal megvette a filmgyárat addigi főnökétől, melyet hamarosan Budapesten bővítettek tovább, egy akkor, frissen felparcellázott, zuglói mezőt választva új filmstúdiójuk helyéül. Ez a városhoz viszonylag közel lévő, hatalmas ingatlan ideálisnak ígérkezett a filmforgatás céljaira. Kordáék választása kitűnőnek bizonyult, több mint 100 éven át a magyar filmgyártás meghatározó helyszíne lett az itt, a Róna utcai telepen létrehozott stúdió bázis. Az alapkőletételét követően, jó 30 év múlva már a Mafilm filmalkotásai forogtak itt, de előtte még, a Corvint követően, az első magyar hangosfilmgyár, a Hunnia is itt készítette filmjeit 20 éven keresztül. Hamarosan felépült a Corvin negyven méter hosszú, európai színvonalú, korszerű, üveg műterme, mely aztán a Mafilm stúdiójaként is tovább szolgált, és filmtörténeti ritkaságként mindmáig ott áll egykori helyén. Az első világháború alatt az amerikai filmbehozatal tiltása érezhető módon megnövelte a Corvin Filmgyár filmjei iránti magyarországi keresletet. A hazai sikerek mellett a Corvin filmjei ekkor már a nemzetközi piacon is megjelentek. Korda, amellett hogy tulajdonos-igazgató volt, rendszeresen rendezett is, 1916-ban Fehér éjszakák című némafilmje volt az egyik első, külföldön is bemutatott magyar film. A háború okozta konjunktúra idején a Corvin Filmgyár alaptőkéjét ötszörösére növelve részvénytársasággá vált. A Trianoni békeszerződéssel elszakított nemzetrészek jelentette közönség eltűnése, valamint az amerikai filmek dömpingje következtében a világháborút követően évről évre csökkent a magyar filmek iránti kereslet, egyre kevesebb film forgott a Corvin stúdióiban, míg aztán a filmgyár 1922-ben átmenetileg be is szüntette a játékfilmkészítést. 1923-ban modernizálták, átszervezték a gyárat, mely 18 méteres magasságával és 4x20 méteres alapterületével Közép-Európa harmadik legnagyobb filmstúdiója lett. Azonban 1926-ban a dekonjunktúrának köszönhetően már ez a nagy beruházás sem segített, a Corvin Filmgyár nem tudta elkerülni a csődöt.
Hunnia Filmgyár Az állam nem hagyta, hogy az addigra már nemzetközi szinten is sikeres magyar filmgyártás ellehetetlenüljön, így létrehozta a Magyar Filmirodát (MFI) és a Filmipari Alapot. Ezt követően, 1927-ben, a Filmipari Alap árverés útján megvásárolta a Corvin Filmgyárat. Az 1928 december 19-én Hunnia Filmgyár néven megalakult új filmgyár tevékenységi körét egyértelműen és kizárólagosan a játékfilmgyártásban határozták meg. A rekonstrukciós munkákat és a hangosfilmgyártásra való műszaki átállást a Kordáék által épített, nevezetes üveg műterem ún. "cellotex" hangelnyelő burkolattal való ellátásával kezdték, majd a Siemens-cég kivitelezésében saját gépházat és önálló generátort is kapott a filmstúdió a zavartalan energiaellátás biztosítása végett. A célul kitűzött világszintű filmtechnikai háttér kialakítása komoly és stratégiai kihívás volt, azt ugyanis Európában csak Németországból lehetett beszerezni, ők viszont a magyarokat – teljes joggal – az egyik legnagyobb versenytársuknak tartották, s mint ilyeneket, nem akarták őket segíteni. Scitovszky Bélának, a Nemzetgyűlés volt elnökének, hosszú, kitartó, kemény tárgyalásokat követően sikerült végül az óhajtott csúcstechnikát beszereznie, félmillió pengőért került a berlini Klang G.m.b.H. technikai csodája, a kilenc mikrofonnal dolgozó hangfelvevő– és utószinkronizáló berendezés az ekkorra már egyre tekintélyesebb filmtechnikai hátországgal rendelkező filmgyárba. A Hunnia filmjei hamarosan a világ legjobb filmstúdióinak színvonalán foroghattak, segített ebben a kameramozgató krán, csakúgy, mint a háttérvetítés lehetősége, ezeket a kontinensen itt szabadalmaztatták először . Az újjáépült Hunnia Filmgyár 1931. április 28-i felavatását követő napon már teljes sebességgel folyt a munka, forgott a Kék bálvány, a filmstúdió első filmje, mely egyben a magyar filmtörténelem első hangosfilmje is lett. Idővel sor került a II. stúdió megépítésére is, majd áttértek a 24 órás üzemmódra. 1936-ban további két műtermet építettek a régiek mellé, ezek egybenyitásával már 18 000 légköbméteres zárt teret lehetett képezni. Ennek az ún. „ikerműteremnek” saját légkondicionáló– és áramfejlesztő berendezése volt, az egyik felébe ráadásul hatalmas medencét is építettek, vízi felvételekhez.
A Hunnia Filmgyár egyeduralkodónak számított a magyar filmgyártás területén. Magyarország Európa harmadik, a világnak pedig a negyedik legnagyobb filmgyártójává vált. E fegyvertény súlyát növeli, hogy mind Németország, mind Olaszország komoly állami támogatás mellett érte el a fenti eredményt, míg Magyarország támogatás nélkül.
A második világháború kezdetétől a hatalmas konkurenciát jelentő amerikai filmek behozatalára elrendelt stop, csakúgy, mint anno, az első világháború idején, jelentősen megnövelte a magyar filmek piaci részesedését a hazai filmforgalmazásban. A magyar filmek, így a Hunnia filmjei iránti hatalmas keresletnövekedést tovább erősítette a második bécsi döntést követően az elszakított magyar területek egy részének visszacsatolása. A Hunnia pedig mindent megtett a megnövekedett igények kielégítésért, mind minőségben, mind mennyiségben. Míg 1939-ben 25 nagyjátékfilmet készített addig 4 évre rá már 53-at. (A két időpont között az elkészült filmek száma: 38/1940, 40/1941, 48/1942.) Minthogy 1940-re a fentiek szerint már egyetlen esztendő alatt 50 százalékot meghaladóan, 38-ra nőt az elkészített filmes produkciók száma, így a Korda-féle filmgyár területét kinőve a továbblépéshez új helyszín után kellett nézniük. Az 1916-ban alapított pasaréti Star Filmgyárra esett a választás, amely fénykorában a némafilmgyártás egyik hazai központja volt, 1941 tavaszán a Hunnia megvette, majd a felújítási munkálatokat követően már szeptemberben használatba is vette a régi-új stúdiót a Kísértés forgatásával. Ettől kezdve a pasaréti telep hosszú ideig újra a magyar filmgyártás fontos helyszíne lett.
1944-re a Hunnia Filmgyár már kis birodalommá vált: 7 műterme volt, majd 1300 embernek adott munkát folyamatosan, ebből 90 fő volt olyan, aki nem filmes, csupán adminisztratív dolgozó volt. Ekkorra, az alapítástól számolva, mintegy húszmillió méternyi filmet forgattak le.
A Hunnia Filmgyár filmjei sorra nyerték a különböző díjakat a nemzetközi filmfesztiválokon, így a Velencei Filmfesztiválon is, mely akkoriban a legtekintélyesebb európai filmmegmérettetés helyszíne volt. 1941-ben az Egy éjszaka Erdélyben, míg 1942-ben a magyar filmművészet megújítójaként számon tartott Szőts István Emberek a havason filmje nyert díjat.
A második világháború végül a Hunniát sem kímélte meg, műtermeit mind lebombázták, a pasaréti gyártelepen romba dőlt minden. A székesfőváros polgármestere, dr. Csorba János, azonban a Hunnia, még Kordáék által építtetett műtermének felújításához hathatós és gyors segítséget nyújtott. Ennek köszönhetően a világháborút követően, 1945. október 2-án, Európában először, a Hunnia Filmgyárban kezdődött el újra filmgyártás. Az első film Bródy Sándor A tanítónő című színdarabjának filmre vitele volt Keleti Márton rendezésében, Szörényi Éva és Jávor Pál főszereplésével.