Az amerikai labdarúgó-válogatott az Amerikai Egyesült Államok nemzeti labdarúgócsapata, amelyet az amerikai labdarúgó-szövetség (angolul: United States Soccer Federation) irányít. A szövetséget 1913-ban alapították és még ugyanebben az évben felvételt nyert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségbe is.
Az amerikai labdarúgó-válogatott Észak- és Közép-Amerika legeredményesebb csapata. A világranglistán tartósan a legjobb helyezést foglalja el a térség válogatottjai közül, emellett eredményeit tekintve is a legsikeresebb.
A labdarúgó-világbajnokságokon eddig tíz alkalommal szerepelt. Legjobb eredménye egy harmadik helyezés volt, amelyet az első, 1930-as tornán sikerült elérnie. Ezt követően a csapat számára legtöbbször már a csoportkör után véget ért a küzdelem. A labdarúgó-világbajnokságok során eddig egy ízben, 1994-ben szerepelhetett rendezőként. Ekkor a nyolcaddöntőig jutott el. Az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon az abszolút utolsó helyen végzett, 2002-ben azonban egészen a negyeddöntőig jutott. 2006-ban az előzetesen „halálcsoportnak” nevezett négyesből nem sikerült továbbjutnia és a csoport utolsó helyén végzett, mindössze egy szerzett ponttal.
A térség válogatottjai számára megrendezett CONCACAF-aranykupában az amerikai nemzeti tizenegy a második legsikeresebb csapat. Mindössze egy alkalommal, 2000-ben nem szerzett érmet, ekkor a negyeddöntőben kiesett. Ezenkívül azonban négyszeres kupagyőztes, háromszoros ezüst- és kétszeres bronzérmes volt a csapat. Az 1991 előtt rendezett, CONCACAF-bajnokság néven futó tornákat is beleértve a legtöbb győzelmet a mexikói labdarúgó-válogatott szerezte az amerikai előtt.
A Copa América küzdelmeire eddig négyszer kapott meghívást, először 1993-ban. Legjobb eredménye eddig egy negyedik helyezés volt 1995-ben. 1997-től kezdődően a csapatot minden tornára meghívják, mivel azonban ez legtöbbször egybeesik a bajnokság mérkőzéseivel, azóta mindössze egy tornán vett részt.
A konföderációs kupán rendkívül jól szerepel az amerikai labdarúgó-válogatott és eddig itt érte el a legnagyobb nemzetközi sikereit is felnőtt szinten. 1992-ben, az első tornán, amelynek még csak négy résztvevője volt, az amerikai válogatott bronzérmet szerzett. Ezt 1999-ben megismételte. 2009-ben pedig egészen a döntőig jutott. A csoportmérkőzések után a továbbjutáshoz némi szerencsére is szüksége volt, azonban az egyenes kieséses szakaszban már semmi sem emlékeztetett a csoportkörben elszenvedett két háromgólos vereségre. A csapat az elődöntőben az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatottat búcsúztatta. A döntőben pedig a brazil labdarúgó-válogatott volt az ellenfele. Az első félidő végére kétgólos előnyhöz jutott az amerikai válogatott. A második félidőben azonban a brazilok előbb kiegyenlítettek, majd megfordították a mérkőzés állását és így végül ők nyerték meg a tornát.
Az amerikaiak legnagyobb riválisa a mexikói labdarúgó-válogatott. A mexikóiakkal szemben egészen az 1990-es évekig szinte teljesen esélytelen volt a csapat. Addig egy-egy győzelemtől, illetve döntetlentől eltekintve a mexikóiak többnyire súlyos vereséget mértek az amerikai labdarúgó-válogatottra. Azóta viszont az amerikai csapat számít Észak- és Közép-Amerika legerősebb válogatottjának.
A válogatott gólrekordere Landon Donovan, aki pályafutása során összesen 57 gólt szerzett. A legtöbb mérkőzésen pedig Cobi Jones (164) lépett pályára, aki 1992 és 2004 között szerepelt a nemzeti csapatban. 2009 júliusáig az amerikai válogatottban tizenegy olyan játékos szerepelt, aki száznál is több alkalommal lépett pályára a csapat színeiben.
Története A kezdetek
Az amerikai labdarúgó-válogatott első, nem hivatalos mérkőzésére 1885. november 28-án került sor Newarkban. A csapat ellenfele a kanadai labdarúgó-válogatott volt. A mérkőzést Alex Gibson találatával a kanadaiak nyerték 1:0 arányban. 1886. november 25-én ugyanezen a helyszínen újabb mérkőzést játszott egymással a két csapat, de ekkor már a hazaiak csapat nyert 3:2-re. A következő két mérkőzést is Kanadával játszották, igaz, nyolc évvel később, 1904-ben. Kanada mindkétszer sima győzelmet aratott, előbb 4–0-ra, majd 7–0-ra győzte le az amerikai csapatot.
Az 1904. évi nyári olimpiai játékokon az a különleges helyzet állt elő, hogy az amerikaiak ezüst- és bronzérmet is szereztek. A tornán ugyanis csak három csapat vett részt, a kanadai Galt FC és két amerikai, a Christian Brothers és a St. Rose Parish. A Galt mindkét csapatot legyőzte, így végül megszerezte az aranyérmet. A Christian Brothers két megismételt mérkőzésen győzte le a másik amerikai csapatot (az első két mérkőzésük gól nélküli döntetlent hozott).
Az 1930-as évek
A világbajnokságok történetének első győzelmét az USA szerezte 1930. július 13-án, az uruguayi világbajnokságon, miután 3–0 arányban múlták felül Belgiumot. A mérkőzést a montevideói Estadio Gran Parque Centralban játszották.
A csapat a következő mérkőzésen Paraguay ellen is győzött, ismét 3–0 arányban. A FIFA hivatalos állásfoglalása szerint Bert Patenaude szerezte az első és a harmadik, míg Tom Florie a második gólt. Más források szerint a második gólt is Patenaude vagy a paraguayi Ramón González szerezte. 2006 novemberében a FIFA megváltoztatta véleményét, eszerint mindhárom gólt Patenaude szerezte, így ő lett a világbajnokságok történetének első mesterhármast szerző játékosa. Két győzelmével a válogatott bejutott az elődöntőbe, ahol súlyos, 6–1-es vereséget szenvedett az argentinoktól. Bronzmérkőzés nem volt, így Jugoszláviával együtt bronzérmes lett.
Két évvel később, az 1932. évi nyári olimpiai játékokon a labdarúgás nem szerepelt a programok között, nagyrészt a sportág amerikai népszerűtlensége miatt. Így a hazai rendezésű versenyen a labdarúgás csak nem hivatalos keretek között zajlott. A tornán az USA győzni tudott, a második helyen Mexikó, a harmadikon Kanada végzett.
1950 és 1980 között
1950-ben a válogatott a második világháború utáni első világbajnokságra is kijutott. A csoportkör során Spanyolország, Anglia és Chile volt az ellenfél. Az első meccsen Spanyolországtól 3–1-es vereséget szenvedtek, azonban a következő mérkőzésen 1–0-ra legyőzték az angol válogatottat. A gólszerző Joe Gaetjens volt. Ez volt a világbajnokság legnagyobb meglepetése, főleg annak tükrében, hogy egy barátságos meccsen az amerikaiak sima, 6–1-es vereséget szenvedtek az angol csapattól. A Sports Illustrated és a Soocer Digest magazin a mérkőzést „Miracle on Grass”-ként (Csoda a füvön) jellemezte. Mivel a harmadik csoportmérkőzésen 5–2-re kikaptak Chilétől, ez azt jelentette, hogy azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel a negyedik, utolsó helyen végeztek.
Az ezt követő bő harminc évben az amerikai válogatott szinte semmilyen szerepet nem játszott a világ labdarúgásában. A világbajnokságokra nem sikerült kijutni, más torna pedig ekkor még nem volt, amin részt vehetett volna. Ekkoriban tehát csak barátságos mérkőzéseket játszott, ám ezek nagy többségén sem sikerült győznie. Kevés győzelmét többnyire gyengébb, karibi válogatottak ellen aratta. Az egyetlen európai válogatott, akit 1973 augusztusában sikerült legyőznie, Lengyelország volt.
A 80-as évek
Az 1970-es évek végén megalakult a North American Soccer League, amihez nagy reményeket fűztek. Azt várták, hogy az amerikaiak ennek hatására egyre inkább meghatározó résztvevői lesznek a különböző tornáknak. A várt áttörés azonban elmaradt, a válogatott maradt a korábbi szinten. 1981 és 1983 között például összesen két mérkőzést játszottak.
A nemzeti csapat 1983-ban elindult a bajnokságban, Team America néven. Ez sem hozta meg a kívánt sikert, ugyanis a válogatott játékosok inkább saját klubjukban szerepeltek a válogatott helyett. A csapat végül a bajnokság utolsó helyén végzett, így úgy döntöttek, a válogatott visszalép a bajnokságban való indulástól.
A vezetők következő célja az volt, hogy kijussanak az 1984-es olimpiára és az 1986-os világbajnokságra. A NOB megengedte a nem európai és nem dél-amerikai csapatoknak, hogy teljes felnőtt kerettel szerepeljenek az olimpián. Ennek ellenére az amerikai csapatnak nem sikerült továbbjutnia, ugyanis csak a csoport harmadik helyén végezett, Egyiptommal azonos pontszámmal, viszont rosszabb gólkülönbséggel. Az első mérkőzésen még 3–0-ra legyőzte Costa Rica csapatát, az ezt követő két találkozón azonban előbb kikapott az olaszoktól, az utolsó meccsen pedig csak egy döntetlenre volt képes Egyiptom ellen.
A két évvel később megrendezett világbajnokság megrendezésére az USA Kanadával közösen pályázott, de a tornát végül Mexikó rendezhette meg, annak ellenére, hogy nem sokkal azelőtt egy erős földrengés rázta meg az országot.
A kvalifikáción a résztvevőket először három hármas csoportba osztották be. Ezután a csoportelsők egy újabb hármas csoportot alkottak, ahol oda-visszavágós rendszerben játszottak a csapatok. Az itt lejátszott négy mérkőzés után derül ki, melyik válogatott kvalifikálja magát a világbajnokságra. A selejtező sokáig jól alakult az amerikaiak számára, mert egészen az utolsó fordulóig az első helyen álltak csoportjukban, így az utolsó fordulóban már egy döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz. Ekkor azonban hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedtek attól a Costa Ricától, akiket korábban már 3–0-ra sikerült legyőzni. A győztes gólt a 35. percben Evaristo Coronado szerezte. Az amerikai válogatott ezzel csoportjuk második helyén végzett, és kiesett. A zónából végül Kanada kvalifikálta magát a vb-re.
A 90-es évek
A sikertelen vb-selejtezőket követően nagy változások történtek az amerikai labdarúgásban. 1984-ben megszűnt a NASL, ezért az amerikai labdarúgók egyre nagyobb számban szerződtek erősebb bajnokságokba, főleg Európába.U.S. Soccer Team Hindered
1989-ben az USA megkapta az 1994-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. Ez a döntés nagyrészt negatív visszhangot kapott, egyrészt a válogatott gyengesége, másrészt a professzionális bajnokság hiánya miatt. Ez valamelyest csillapodott akkor, amikor 1–0-ra legyőzték Trinidad és Tobago válogatottját. Közel két év után ez volt az első idegenbeli győzelmük, és mivel ez a CONCACAF-bajnokságon történt, ez azt jelentette, hogy negyven év után ismét kijutottak a világbajnokságra. A torna azonban nem volt túl sikeres számukra, mindhárom csoportmeccsükön kikaptak és kiestek.
A következő évben a válogatott ismét, ezúttal veretlenül megnyerte a CONCACAF-aranykupát. A sikerek 1992-ben is folytatódtak, a US Cupon is győzni tudtak. Itt sikerült legyőzni az ír és a portugál csapatot, az olaszokkal pedig döntetlent játszottak. Ugyanebben az évben meghívást kaptak az újonnan létrehozott konföderációs kupára is. A tornán ekkor még csak négy csapat szerepelt. Az elődöntőben kikaptak, így a torna első kiírásán a bronzéremért játszhattak, amit végül sikerült is megszerezni.
1994-ben, a hazai rendezésű világbajnokságon elérkezett a hosszú idő óta várt áttörés. A tornát egy döntetlennel nyitották Svájc ellen. A következő találkozón sikerült a győzelmet is megszerezni Kolumbia ellen, többek között a később meggyilkolt Andrés Escobar öngóljának is köszönhetően. Bár az utolsó mérkőzésen a csapat 1–0-ra kikapott a románoktól, ennek ellenére továbbjutott. A végállomást a nyolcaddöntő jelentette, ahol az USA 1–0-s vereséget szenvedett a későbbi világbajnok brazil csapattól.