Paul Bettany (London, 1971. május 27. –) brit színész.
Gyermekkora és családja Paul Bettany színészcsaládban született. Édesapja, Thane színművészeti tanár, színész. Édesanyja, Anne már visszavonult színésznő. Nővére, Sarah író. Anyai nagyanyja, Olga Gwynne sikeres színésznő volt, anyai nagyapja zenész. Már kilencéves korában beiratkozott egy londoni drámaiskolába.
Öccse, Matthew 8 éves korában meghalt. Nem sokkal később Bettany elhagyta a szülői házat és saját londoni házba költözött. Egy kis lakásban lakott, és az utcán gitározott, hogy pénzt keressen.
Pályafutása A Kiss Kiss (Bang Bang), a Gengszterek gengsztere és a Copperfield Dávid hozta meg számára az elismerést 2000-ben. Egy évvel később már Hollywoodban is játszott, a Lovagregényben Geoffrey Chaucert formálta meg, de feltűnt Russell Crowe oldalán az Egy csodálatos elme című filmdrámában is.
Lars von Trier osztott fontos szerepet rá a 2003-ban bemutatott Dogville – A menedék című rendezésében. A kapitány és katona című filmben ismét Russell Crowe oldalán játszott.
Főszerepet kapott a Wimbledon – Szerva itt, szerelem ott című, teniszről szóló romantikus sportfilmben, partnere Kirsten Dunst volt, de Sam Neill is feltűnt a filmben.
2006-ban a sötét arcát is megmutatta, előbb Harrison Ford elvetemült zsarolójaként tűnt fel a Tűzfalban, majd egy vatikáni bérgyilkost alakított A Da Vinci-kód filmadaptációban.
Magánélete 2003. január 1-jén vette feleségül Jennifer Connelly színésznőt. 2003. augusztus 5-én megszületett kisfiuk, Stellan. Nevét Stellan Skarsgård színészről kapta, aki együtt játszott Bettanyval a Kiss Kiss (Bang Bang) és a Dogville című filmekben. Jennifer Connelly-vel két közös gyermekük van, illetve egy mostohafia van, Kai Dugan, felesége előző kapcsolatából.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1997HajlamBentkapitány 1998Három nő háborúban és szerelembenThe Land GirlsPhilip 1999After the RainSteph 2000Kiss Kiss (Bang Bang)Kiss Kiss (Bang Bang)JimmyZámbori SomaThe Suicide ClubShaw Dead BabieQuentin Gengszterek gengsztereGangster No. 1fiatal gengszterAnger Zsolt2001LovagregényA Knight's TaleGeoffrey ChaucerAlföldi RóbertEgy csodálatos elmeA Beautiful MindCharles HermanKaszás Attila 2002Euston Road (rövidfilm)"Y"The Heart of MeRickie2003Kapitány és katona: A világ túlsó oldalánMaster and Commander: The Far Side of the WorldDr. Stephen MaturinForgács PéterDogville – A menedékDogvilleTom EdisonZámbori Soma Ördögi Színjáték – A Pap, a Várúr és a BoszorkányThe ReckoningNicholasStohl András2004Wimbledon – Szerva itt, szerelem ottWimbledonPeter ColtEpres Attila2006TűzfalFirewallBill CoxForgács Péter A Da Vinci-kódThe Da Vinci CodeSilasForgács Péter2008A VasemberIron ManJ.A.R.V.I.S. (hangja)Szabó Sipos BarnabásA méhek titkos életeThe Secret Life of BeesT. Ray OwensEpres AttilaTintaszívInkheartDustfingerZámbori Soma SzakításokBroken LinesChester 2009Az ifjú Viktória királynőThe Young VictoriaLord MelbourneLux ÁdámTeremtésCreationCharles DarwinStohl András2010LégióLegionMihályNagy ErvinVasember 2.Iron Man 2J.A.R.V.I.S. (hangja)Szabó Sipos BarnabásAz utazóThe TouristJohn AchesonForgács Péter 2011A pap – Háború a vámpírok ellen PriestpapForgács PéterKrízispontMargin CallWill EmersonZámbori Soma 2012BosszúállókThe AvengersJ.A.R.V.I.S. (hangja)Kárpáti Levente2013Vasember 3.Iron Man 3J.A.R.V.I.S. (hangja)Kárpáti Levente VérBloodJoe FairburnSimon Kornél2014TranszcendensTranscendenceMax WatersSzéles TamásShelter (író és rendező) 2015MortdecaiMortdecaiJock StrappKirály AttilaBosszúállók: Ultron kora Avengers: Age of UltronJ.A.R.V.I.S. (hangja)Kárpáti LeventeLegendaLegendCharlie Richardson 2016Amerika Kapitány: PolgárháborúCaptain America: Civil WarVízióKárpáti Levente 2017 Az utazás végeJourney's End Osborne hadnagySimon Kornél2018Bosszúállók: Végtelen háborúAvengers: Infinity War VízióKárpáti LeventeSolo: Egy Star Wars-történet Solo: A Star Wars Story Dryden Vos Bozsó Péter2020Frank bácsi Uncle Frank Frank Bledsoe2024Itt Here Al Czvetkó SándorTBAThe CollaborationAndy Warhol
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1994 Wycliffe Ian Greaves 1 epizód 1996 The Bill Jake Connolly 1 epizód 1997 Sharpe végső ütközete Sharpe's Waterloo Vilmos herceg tévéfilm1998 Rosamunde Pilcher: Különös kastély Coming Home Edward Carey-Lewis főszereplő Killer Net Joe Hunter 1999 Női titkok Every Woman Knows a Secret Rob 2000 Copperfield Dávid David Copperfield James Steerforth 2017 Manhunt Manhunt: Unabomber Ted Kaczynski minisorozat főszereplője2021 WandaVízió WandaVision Vízió / Fehér Vízió Mi lenne, ha…? What If...? Vízió / J.A.R.V.I.S. (hang) Marvel Studios: Betekintés Marvel Studios: Assembled önmaga 1 epizód Botrány brit módra A Very British Scandal Ian Campbell főszereplő
Érdekességek A Lovagregény forgatásán gégegyulladást kapott a sok kiabálástól, amit Chaucer szerepéhez kellett tennie. Példaképei Humphrey Bogart, Al Pacino, Robert De Niro, Peter O’Toole és Vincent Cassel. 2005-ben felhagyott a dohányzással. (látta, hogy 2 éves kisfia egy ceruzával próbálja utánozni őt)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Angol színészek Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Londoniak