Nicolas Ivanoff (Ajaccio, Korzika, 1967. július 4. –) francia repülőversenyző, pilótaképző. 2004-től a Red Bull Air Race Világkupa rendszeres résztvevője. Beceneve: "Az eleven korzikai".

Versenyzői pályafutását megelőzően pilótaoktatóként dolgozott a Corse Voltige pilótaképzőben, Ajaccio városában. Egy Extra 300S repülőn oktatott, ezután kezdett el légi akrobatikával foglalkozni. Életének meghatározó élménye volt, amikor 1990-ben első alkalommal szállt fel, hogy repülőgépén bemutatót tartson. Ez döntő pillanatnak bizonyult a karrierjében. Úgy nyilatkozott, ekkor hirtelen megváltozott benne valami.

A kezdeti sikerek után, 2000-ben tagja lett a francia csapatnak, amely Toulouse-ban megszerezte a világbajnoki címet. 2004-ben pedig 2. helyen végzett, és a francia bajnokságon is a dobogóra állhatott.

A rákövetkező évben első alkalommal vett részt az Air Race-en. Az eseményre Budapesten került sor és – bár ez volt az első próbálkozása – ötödik helyezést ért el. 2005-ben a világfutamon összesítettben 7. lett. 2006-ban pedig szintén a 7. helyen végzett.

2007-ben ígéreteket tett, hogy eredményesebb lesz. Gépének minden részletét alaposan áttanulmányozta és megvizsgálta. Az egészet úgy alakította át, hogy elvárásainak megfeleljen. Az akkor 39 évében járó pilóta úgy vélte, hogy abban a szezonban kiemelkedhet a középmezőnyből és felállhat a dobogóra. Eredményei 2000-ben győztes a csoportos műrepülő-világbajnokságon 2004-ben második helyezett a francia korlátlan műrepülésben 2005-ben 7. a Red Bull Air Race Világkupában 2006-ban 8. a Red Bull Air Race Világkupában

Red Bull Air Race World Championship 2004-2010 Nicolas Ivanoffa Red Bull Air Race VilágkupábanÉv 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12PontokGyőzelmekHelyezés 2004 DNP5.DNS 2 08. 20054.6.6.2.7.7.6. 11 07. 20065.5.9. CAN5.6.9.9.9. 7 07 20079111213 CAN891267 CAN1 7 17 20089106 CAN112109 CAN5 19 09 20093198127 33 15 2010966765CANCAN 33 06 Nem tartott 2011 és 2013 között Series

2014- Év 1 2 3 4 5 6 7 8PontokGyőzelmekHelyezés 2014851163161 42 24 2015849144977 15 09 201617147776 CAN 35 15 2017571371111913 16 011 2018101412710639 22 0 10 Jelmagyarázat: CAN: Törölve DNP: Nem vett részt DNS: Nem mutatják DQ: Kizárva NC: Nincs osztályozva

További információk

nicolasivanoff.com

Red Bull Air Race hivatalos honlapja

Kategória:Francia sportolók Kategória:Red Bull Air Race pilóták Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek