Alejandro Maclean (Madrid, 1969. augusztus 6. – Casarrubios del Monte, 2010. augusztus 17.) spanyol versenypilóta.
Alex Maclean-nak a gépek iránti csodálata már kiskorában kiderült, amikor repülőgépmodelleket kezdett építeni és gyűjteni. Azután távirányítású gépekkel foglalkozott, de mindez nem volt elég, tehát ő maga is beugrott a pilótafülkébe és 18 éves korában megvette első ultrakönnyű gépét. Aztán továbblépett és az Egyesült Államokban vett egy Pitts S-2B-t. Ez egy motorizált kétfedelű repülő, meglehetősen sajátos repülési jellemzőkkel. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy 37 éves korában két számban is győzzön a spanyol műrepülő-bajnokságon.
Alex, a stresszt jelentő feladatot – gondolunk itt az Air Race pilótájaként betöltött szerepre – úgy ellensúlyozza, hogy saját filmgyártó cége van, otthon pedig várja a felesége, Emma, valamint a fiúk, Alex és Eduardo. „A család nagyon lényeges” közli a rapzene rajongója, majd hozzáteszi: „A család jó szerencsét hoz és nekem bizony arra igencsak szükségem van.” Egyszer eltört a propellere, amikor kísérleti gépen repült és bizony számos csontja eltört az ezt követő lezuhanás során. Másik alkalommal egész gépe szétesett a levegőben. Csupán 200 méteren volt, amikor ejtőernyővel kiugrott, de egy karcolás nélkül megúszta.
Miután nehézségei támadtak régi Szuhoj gépével, Alejandro 2005-ben kísérletezésbe kezdett más géptípusokkal is, de nem ment vele sokra. Egészen a 2006-os szezonig képtelen volt következetesebb teljesítményt felmutatni. A szezon kezdetekor rögtön magasra tört, de aztán többnyire a mezőny közepén végzett Edge 540-esével. Összesítettben pedig 9. lett múlt évben a három világbajnoki pontjával.
2010. augusztus 17-én egy légigyakorlat közben végzetes balesetet szenvedett a spanyol Casarrubios del Monte városában.
Eredményei
1998 litvániai műrepülő-bajnokság – 1. 2001 10. hely a „korlátlan” világbajnokságon 2005 a spanyol műrepülő-csapat kapitánya Kétszeres spanyol műrepülő-bajnok
Red Bull Air Race Alejandro Macleana Red Bull Air Race VilágkupábanÉv 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12PontokGyőzelmekHelyezés 2003 NC DNS 0 0 NC 2004 DNP8 DNS 0 011 2005799 TP10910 0 08 200647. DNS CAN7 8 7 DQ7. 3 09 2007725 4 10 05 Total 13 09
Legend: CAN: Törölve DNP: Nem vett részt DNS: Nem mutatják DQ: Kizárva TP: Technikai probléma
Jegyzetek
További információk Red Bull Air Race hivatalos honlapja
Kategória:Red Bull Air Race pilóták Kategória:Spanyol sportolók Kategória:1969-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Madridiak Kategória:Légi balesetben elhunyt pilóták