Pásztor Erzsébet, született Pápay Erzsébet (Budapest, 1936. szeptember 24. –) Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművész, érdemes művész, a Soproni Petőfi Színház, a Turay Ida Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája Édesanyja fodrásznő volt.youtube Általános és középiskolába (Kanizsai Dorottya Gimnázium) https://kirint.kir.hu/IntezmenyKereso/Intezmeny/Index/520082 Újpestre járt. 1955-ben érettségizett. 1959-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahol Szinetár Miklós volt az osztályfőnöke, akit meghatározó mestereként tart nyilván a mai napig. A mesterségre tanította még Gellért Endre, Olthy Magda és Sulyok Mária. A főiskolán változtatta nevét Pásztorra, hiszen Pápay Erzsiként már játszott színésznő Magyarországon. Az akadémia elvégzése után a debreceni Csokonai Színház tagja lett, ahova Szendrő József szerződtette.

1961–1964 között a budapesti Petőfi Színházban szerepelt, az intézmény azonban megszűnt. 1964-ben egy évet töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, ahova Berényi Gábor szerződtette, aki később a Játékszín igazgatójaként is többször meghívta a teátrumba szerepelni.

1965–1978 között a Pécsi Nemzeti Színház művésznője volt, ahol Sík Ferenccel és Babarczy Lászlóval dolgozott. Itt született meg lánya, Holl Henriette 1966-ban.

1978–1983 között a Mafilm társaságához tartozott, majd hosszú évekig a Madách Színházban játszott. Itt Kerényi Imre, a Madách Színház akkori igazgatója, 1993-ban nyugdíjazását kérte, nem maradhatott társulati tag, bár vendégként továbbjátszott a színházban.

2008-tól 2011-ig a Soproni Petőfi Színházban játszott, közben a Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepelt Székhelyi József invitálására 2003 és 2008 között.http://fidelio.hu/szinhaz/2015/03/13/pasztor_erzsi_idoskorom_legszebb_ajandeka_ez_a_szerep/ Az utóbbi években a Karinthy Színházban és a Játékszínben vállal szerepeket. 2003-tól a Turay Ida Színházban is játszik.

Alapvetően komikai tehetségét furcsa, belső indíttatású groteszk humor színezi, de a tragédia sem idegen tőle. Gyakran filmezik. A '45 utáni magyar filmtörténet egyik legfeledhetetlenebb alakítását nyújtotta a „Veri az ördög a feleségét” című film főszerepében, amelyért megkapta a Filmszemle „legjobb női alakítás” díját.

Több darabot is a pályáját meghatározó előadásaként említ, ezek közül néhányat többször is szerencséje volt eljátszani. Ilyen előadás volt Örkény: Macskajátékában Orbánné, a Koldusopera, a Bors néni, vagy a Bernarda Alba háza című darab egy-egy szerepe.

A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja.

2022-ben Mohorán, a Tolnay Klári emlékház a szabadtéri színpadát róla nevezték el.

2023 januárjában bejelentette, hogy visszavonul a szinkronizálástól, hallásának megromlása miatt.

2026 márciusában színpadi rosszulléte után bejelentette, hogy az évben nem lép már színpadra. 2026 augusztusában végleg visszavonult a színpadtól. https://index.hu/kultur/2026/08/30/pasztor-erzsi-visszavonulas-szinhazi-karrier https://www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/pasztor-erzsi-mutet-visszavonulas-rak/sc48zw0

Magánélet Az első házassága, Jászai László színésszel a főiskolán 6 hónapig tartott. Második férje Holl István színész volt, akitől 21 év házasság után annak alkoholproblémái miatt elvált. Egy lánya született 1966-ban, Holl Henriette, aki közel 30 évig Olaszországban élt. 2021-ben visszaköltözött Magyarországra. Két unokája van (Júlia és Áron), akik közül az idősebb Júlia gyakran meglátogatja őt Budapesten, s folyékonyan beszéli a magyar nyelvet.http://www.borsonline.hu/aktualis/nem-beszelhet-az-unokajaval-pasztor-erzsi-interju/119466 Úgy véli, Júlia unokája révén kaphatta, kaphatja meg magánéletében azt az elismerést, amelyre lányával kapcsolatban is mindig vágyott.https://www.youtube.com/watch?v=pRWVT7qovWg

Van egy féltestvére, aki Pécsett él.

2018 elején végbélrákot diagnosztizáltak nála, átesett több műtéten, kemoterápiás és sugárkezelésen is. 2018 őszén visszatért a színpadra.

Kollégái, barátai közül sokat említi Kovács Nóra, Zsurzs Kati, Balogh Erika, Bajza Viktória, Tóth Enikő és Menszátor Magdolna nevét.Bóta Café (2024. április 16.): Pásztor Erzsi. (Hozzáférés dátuma: 2024. május 6.) https://youtu.be/0it_aL0FZ4o?t=1976

Budapest 13. kerületében, Angyalföldön él.

Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 125; ugyanitt huszonöt színházi felvételen is látható.2011. október 3-i lekérdezés