Szicília (olaszul és szicíliaiul: egyaránt Sicilia, IPA: ) a Földközi-tenger legnagyobb, illetve Európa hetedik legnagyobb szigete, egyben Olaszország legnagyobb területű régiója, amely elsősorban a gazdag történelmi és kulturális örökségéről híres, beleértve az ókori görög és római emlékeket, valamint a barokk városokat. Emellett világszerte ismert a különleges konyhájáról és aktív vulkánjáról, az Etnáról. 25 708 km²-es területével Olaszország legnagyobb régiója, ezzel az ország területének mintegy 8,5%-át fedi le. Közel 5 millió fős lakosságával pedig az ország negyedik legnépesebb része, ezzel az Olaszország népességének 8,4%-ával rendelkezik.
Székhelye a "La Felicissima" beceneven is emlegetett Palermo, amely nevezetes gazdag történelméről, amelyben arab, normann, bizánci és barokk hatások keverednek, amit számos műemlék és épület is tükröz (pl. a Palotakápolna és a Katedrális). Emellett a város ismert élénk piacairól (mint a Ballarò és a Vucciria), gazdag gasztronómiájáról, valamint a közeli tengerpartjáról (Mondello). De nevezetesebb települései közé tartozik Catania, az Etna lábánál fekvő város, fontos ipari és egyetemi központ, Messina, stratégiai kikötőváros a szoros mellett, kapu a szárazföld felé, illetve Siracusa történelmi városa, gazdag ókori görög örökséggel.
Szicília a Földközi-tenger legnagyobb szigete, Olaszország déli részén, a Messinai-szoros választja el az olasz szárazföldtől. Területe hegyvidékes, a sziget belsejét dombok és középhegységek uralják, míg a partvidék síkabb és termékenyebb. A legmagasabb pontja az Etna, Európa legaktívabb vulkánja. Szicília partjait számos kisebb öböl, sziklafal és homokos strand tagolja. A szigetet több kisebb szigetcsoport veszi körül, például a Lipari-, az Egadi- és a Pelagie-szigetek. Éghajlata tipikusan mediterrán: forró, száraz nyarakkal és enyhe, csapadékos telekkel. A földrajzi változatosság kedvez a mezőgazdaságnak is, különösen az olajfa, citrusfélék, szőlő és mandula termesztésének. Szicília fekvése miatt mindig is fontos kereskedelmi és stratégiai központ volt a Földközi-tenger térségében.
Történelme rendkívül gazdag és sokszínű, mivel a szigetet számos civilizáció uralta az évezredek során. Az ókorban görög gyarmatosítók alapították városait, mint például Szürakuszát, amely fontos kulturális központ lett. Később a rómaiak hódították meg, majd a Nyugatrómai Birodalom bukása után bizánci, arab és normann uralom következett. Az arabok fejlett mezőgazdaságot és kultúrát hoztak, a normannok pedig fénykorát hozták el Palermónak. A középkorban a sziget a spanyol, majd a Bourbon uralom része lett. 1860-ban Giuseppe Garibaldi vezetésével csatlakozott az egységesülő Olaszországhoz. A második világháború alatt stratégiai jelentősége miatt súlyos harcok színtere volt. Ma Szicília autonóm régióként része Olaszországnak, és történelmi öröksége továbbra is fontos szerepet játszik identitásában.
Nevének eredete Szicília nevének eredete az ókori szikán és szikel népekhez vezethető vissza, akik a sziget őslakosai voltak. A görögök Sikelia néven említették a területet. Később a rómaiak átvették ezt a nevet, és latinul Sicilia formában használták.
Földrajza Nyugatról a Szicíliai-szoros, északról a Tirrén-tenger, keletről a Messinai-szoros és a Jón-tenger, délről pedig Földközi-tenger és Málta határolja.
Szigetek és vulkánok Olaszország Calabria tartományától a Messinai-szoros választja el kelet felől. A szigeten található Európa leghatalmasabb tűzhányója, az Etna (3370 m), nem messze Catania városától. Igen aktív vulkán, gyakori kitörések jellemzik.
Szicíliához tartoznak a tőle északra fekvő Lipari-szigetek (más néven: Éoli-szigetek), Ustica szigete északnyugati irányban, a nyugati partokhoz közeli Egadi-szigetcsoport és Pantelleria szigete, valamint a délnyugati irányban húzódó Pelagie-szigetek, (Málta és Tunézia partja közt félúton). A térségben az Etnán kívül vulkáni eredetűek a Lipari-szigetek, Ustica, valamint Pantelleria szigete is. Az itt található vulkánok közül több még ma is működik: ilyen a Stromboli és a Vulcano.
Domborzat és vízrajz bélyegkép|balra|220px|Domborzati térkép
Szicília szigetén négy nagyobb hegyvonulat található. A Szicíliai-Appenninek a Messinai-szorostól a Torto folyóig húzódik az északi partvonal mentén. A hegylánc a Calabriai-Appenninek folytatása, három szakasza van: a Peloritani, a Nèbrodi (v. Caronie) és a Le Madonie. Legmagasabb csúcsai 2000 méteresek.
Egy másik hegycsoport, a Sicani-hegység a nyugati vidékeket öleli körül, a Torto és a Platani folyóktól nyugatra helyezkedik el.
A harmadik hegylánc délnyugaton a tengerig húzódik. Legjellemzőbb vidékét Kéntermő Fennsíknak is nevezik. A 19. század folyamán Ennában és Caltanissettában jelentősebb kénbányászat folyt, de az ötvenes években a kitermelés hanyatlásnak indult. A sziget délkeleti csücskében egy, többnyire táblás szerkezetű kiemelkedés, az Iblai-hegység található.
Szicília legnagyobb síksága a Cataniai-síkság, kiterjedése 430 km², az Etna és a Siracusa környéki hegyek közé ékelődik. Az itteni vörös talajon kiváló szőlő terem.
A sziget két legnagyobb folyója a Salso (Déli Imera) és a Platani. Nyáron a folyók vízhozama igencsak megcsappan, szinte kiszáradnak.
Éghajlata Szicília éghajlata a tengerparti területeken kellemes, földközi-tengeri. A nyár meleg, de nem túl forró, a tél rövid és enyhe, október és március között pedig mérsékelt esőzés jellemző. A napsütéses napok évi száma átlagosan: Palermo – 98, Messina – 110, Taormina – 130, Siracusa – 133. Az évi középhőmérséklet a partok mentén 17 és 19 Celsius-fok között ingadozik. A legforróbb hónap a július. A klímaváltozás nyomán a közelmúltban felgyorsuló tendencia eredményeként gyakorivá váltak a szigetet sújtó csapadékmentes, aszályos időszakok. Felerősödött a sziget belső területét sújtó tartós elsivatagosodás veszélye.Bryan Carter - A szemünk előtt válik sivataggá Szicília / riport a klímaválság frontvonalából (Euronews, 2024.07.19.)
Növényzet és mezőgazdaság Az elmúlt kétezer esztendőben Szicília gabonatermő vidékként vált híressé. A durumbúza mellett ma elismert termékei az olívabogyó és a bor. A szigeten jellemző növény a macchia-bozót. A régi tölgyerdők maradványai is fellelhetők még itt-ott, amelyek egykor a ma már kopár hegyeket borították. Az örökzöld tölgy a tengerszint feletti 300 és 600 méter közötti sávban tenyészik. A szigeten parafaerdőket is találhatunk.
Az olajbogyó, szőlő, mandula, pisztácia és gránátalma az ókorban kerültek a szigetre, feltehetően a Közel-Keletről, s azóta termesztik őket. A mogyorót Campania-tartományból hozták be. Megtalálható még a datolyapálma, szentjánoskenyérfa, szeder, cserszömörce, citrom, keserű narancs is; ezek a növények is Keletről érkeztek. Az édes narancsot a portugálok hozták be Kínából a 16. században, a mandarint pedig az indokínai Madurájból.
Megyék bélyegkép|jobbra|300px|Szicília megyéi Agrigento Caltanissetta Catania Enna Messina Palermo Ragusa Siracusa Trapani
Történelem
bélyegkép|jobbra|Szicília antik térképe
A történelem során Szicíliának sokféle lakója volt. Népek és hódítók jöttek-mentek az évezredek során, és mindegyikük sajátos nyomot hagyott a sziget kultúráján-génjeiben. Szicília legkorábbi lakói a szikánok, az elümoszok, az aszónok és a szikeloszok voltak. A Kr. e. 8. században görög gyarmatosítók érkeztek. Az ő nevükhöz fűződik az első szicíliai városok megalapítása: Siracusa (Szürakuszai), Lentini, Naxos, Catania (Katané) és Messina. Ezek mind tengerparti városok voltak. Az itt élők később további településeket alapítottak, így jött létre többek között Taormina (Tauromeion), Megara Hyblea, Gela, Imera, Szelinusz, Agrigento (1929-ig szicíliai nevén Girgenti) (Akragasz), Milazzo (Mylai), Segesta. Az oligarcha irányította városok vezetését hamarosan türannoszok, zsarnokok vették át. A leghíresebb és leghatalmasabb Szürakuszai zsarnoka, Gelosz volt. Háborúba keveredett a punokkal, akik kolóniákat kezdtek létrehozni a sziget nyugati részén. Az imerai csatában (Kr. e. 480) Szürakuszai, szövetségesével, Akragasz uralkodójával együtt legyőzte a Hamilkar (nem azonos a Hannibál apjaként ismert, jóval később élt Hamilkar Barkasszal) vezette punokat. A vetélkedés Szicília és Karthágó között azonban folytatódott. Az i. e. 4. század elején az akkori szürakuszai türannosz, I. Dionüsziosz újra háborúskodott Karthágóval, és bár néhány várost feladni kényszerült, megállította a pun terjeszkedést.
A következő hódító a Római Birodalom volt. Szicília teljes meghódítása három nagy háborúba került Rómának (pun háborúk). A sziget római provincia lett, egy siracusai praetorral és két quaestorral (egyik Siracusában, a másik Lilybaeumban).
A birodalom kettészakadása után Bizánc fennhatósága alá került a sziget. A békés időszak 827-ben ért véget, amikor az arabok (szaracénok) elfoglalták a szigetet, amit csak két évszázad múltán foglaltak vissza a pápa által megbízott johanniták. A sereget a Hauteville-családból származó Robert Guiscard és testvére, I. Roger (olaszul Ruggiero) vezette. Az 1130-ban megalakult Szicíliai Királyság uralkodója II. Roger lett, mint a Hauteville-dinasztia első uralkodója. Országának határait egészen Albániáig és az afrikai partokig (Tuniszig és Tripoliig) tolta ki. A következő évtizedekben a palermói udvar nemzetközi kulturális központtá vált: a világ minden szegletéből érkeztek ide tudósok, politikusok és művészek. 1189-ben (II. Vilmos király halálakor) a Stauf-ház került a trónra. 1208-ban lett Szicília királya a Német-Római Császárság uralkodója, II. Frigyes (szicíliai uralkodóként I. Frigyes). Udvarában már megjelentek a reneszánsz kor csírái. Nagy államférfi hírében állott, a természet- és államigazgatási tudományokban is jártas volt. 1250-ben bekövetkezett halála után nehéz idők következtek.
A francia király testvére, Anjou Károly lett Szicília királya, a pápai invesztitúra révén (Szicília pápai hűbéres volt). Ennek eredményeként a szigetet megszállta a francia hadsereg. A feldühödött lakosok 1282 húsvét hétfőjén fellázadtak az Anjou-uralom ellen. A történelem Vespro-lázadás vagy szicíliai vecsernye néven emlékezik a történtekre. A nemesség támogatásával, 1282. szeptember 4-én emelték trónra Aragóniai Pétert, akit a korona házassági jogon megilletett. A szicíliai-aragóniai dinasztia (Corona di Trinacria) azonban többségükben gyenge kezű uralkodók sorát jelentette. Emiatt a 14. században a legnagyobb arisztokrata családok (Alagona, Peralta, Ventimiglia, Chiaramonte) magukhoz ragadhatták a hatalmat, és érdekszférákra osztották a szigetet (Négy Vikárius kora). Mivel az Anjouk megtartották a Szicília Királya címet, és a szicíliai aragónok is tehetetlen uralkodóknak bizonyultak, a spanyol aragónok ragadták magukhoz a kezdeményezést. 1415-ben a szigetet az Aragóniai Koronához csatolták, Szicília élére alkirály (vicere) került. A század folyamán "Regno delle due Sicilie" (a Kettős Királyság) néven Nagylelkű Alfonz király egyesítette Dél-Itáliát és Szicíliát. Évszázadokig franciák által támogatott felkelések törtek ki az országban, végül Messinában lángolt fel a népharag, 1672-ben. A Spanyolországgal hadban álló Franciaország (élén XIV. Lajossal) nyíltan támogatta a felkelést. A győzelmek ellenére a franciák kihátráltak az időközben szintén fellázadt Augusta, valamint Messina mögül. Ez utóbbit az aragónok kíméletlen büntetésekkel sújtották, és ezzel a hanyatlás korszaka vette kezdetét a szigeten.