bélyegkép|jobbra|300px|Az amerikai hadsereg M1 Abrams általános harckocsija, 120 mm-es M256 típusú sima csövű lövegével és masszív páncélzatával korunk egyik legsikeresebb harckocsi-konstrukciójaLásd: Forty, George (2005), 154. oldal bélyegkép|jobbra|300px|Egy gyengén álcázott holland Leopard 2A6 általános harckocsi. Németországon kívül 15 ország állította hadrendbe bélyegkép|jobbra|300px|A francia Leclerc általános harckocsi árokáthidaló képességét prezentálja egy akadálypályán bélyegkép|jobbra|300px|Orosz gyártmányú T–90 általános harckocsi az Indiai Hadsereg kötelékében
A harckocsi (hétköznapi nevén tank vagy páncélos) nagy tűzerejű fegyverekkel ellátott, erősen páncélozott, mozgékony, lánctalpas harcjármű.A körbeforgatható lövegtoronnyal nem rendelkező „harckocsit” önjáró lövegnek nevezik. Ez alól is van kivétel, lásd Stridsvagn 103.
A tank elnevezés eredete a TANK kódszó, amely a harckocsi fedőneve volt az I. világháborúban, az angol watertank, azaz „víztartály” szó rövidítése.Lásd: Westwell, Ian (2001) 74. oldalA Bombay–Gyarmati–Turcsányi (1999) Water Carrier-t (vízhordó kocsit) említ, amit a későbbiekben Tank azaz tartály megnevezésre redukál. A nyugati (angol nyelvű) terminológiában használt Main Battle Tank (MBT) megnevezés az általános, harckocsi célra kifejlesztett páncélozott eszközöket jelenti.Ezért alkalmazzák a svéd Stridsvagn 103 típusra is, amely egyébként felépítéséből fakadóan az önjáró, illetve rohamlöveg kategóriába sorolható be. Ez a harckocsikategória a magyar szakirodalomban alapharckocsi néven ismert.
A harckocsi komplex fegyverrendszer, a közvetlen harci érintkezés feltételeinek megfelelően kifejlesztett páncélozott harcjármű. A harckocsi a tűzerő, a páncélvédettség és a mozgékonyság megfelelő kombinációja.Ezt az alapvető hármas elv megalkotását Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij, Charles de Gaulle és Heinz Guderian is a magukénak tulajdonította. A tűzerő a harckocsin elhelyezett fegyverzetet, legtöbbször a harckocsilöveget és a kiegészítő fegyverzetet jelenti. A páncélzat a személyzetet, a motort és a lőszereket védi, a páncélvédettség függ a páncél vastagságától, anyagától, illesztésének módjától és nem utolsósorban a páncéllemezek dőlésszögétől is. A mozgékonyság legfőbb jellemzői a sebesség, a terepjáró képesség és a hatótávolság. A mozgékonyságot sok minden befolyásolja: a motor típusa és teljesítménye, a futómű felfüggesztése és elrendezése, a lánctalp szélessége, az erőátviteli rendszer, a páncélzat vastagsága, azaz a jármű össztömege.
A harckocsi konstrukcióját az első világháború harcászati elvárásai hívták életre, tervezését 1915-ben kezdte meg Sir William Tritton és Walter Gordon Wilson. Az általuk létrehozott első valódi harckocsi a „Mother” harckocsi volt. A franciaországi fejlesztésekkel párhuzamosan 1916-ban megkezdődött a harckocsik tömeges gyártása és alkalmazása. A huszadik század hadtörténetének egyik legmeghatározóbb eleme volt a tüzérség harcjárművekre adaptálása. A harckocsik napjainkig meghatározó elemei korunk hadseregeinek. Gyakran felbukkan az a tézis, hogy a harckocsikat azok árának töredékéért beszerezhető páncéltörő eszközökkel megsemmisíthetik, ezért feleslegesek. Erre rendre rácáfol a valóság, ugyanis komplexitása miatt az egyre fejlődő harctéri kihívásoknak is képes megfelelni. A fejlesztés, gyártás és fenntartás költségeinek dacára harcászati támadó és védő szerepkörben egyaránt hatékony. Mivel ez a szárazföldi fegyvernemek legerősebben páncélozott harceszköze, képes az alá beosztott alegységeket megvédeni és védelemből támadásba átmenni. Egy területet huzamosabb ideig megtartani szinte csak harckocsikkal lehet. Jelenlétével képes lehet demoralizálni az ellenfél gyalogságát. Napjainkban a harckocsik feladata tovább bővül, meg kell felelniük az irreguláris és az aszimmetrikus hadviselés követelményeinek is.
Történet Az első világháború és az első harckocsik. bélyegkép|300px|bal|A harckocsi Leonardo da Vinci (1452-1519) terveiben bélyegkép|200px|A Little Willie, a modern harckocsik „ősatyja”
Az első harckocsikat az első világháború elkeseredett állóháborúja hívta életre, amikor a háború fő harctere Flandria és Észak-Franciaország volt. Ezeket a területeket nagy mélységben szabdalták a lövészárkok, és az ellenség területeinek elfoglalása hatalmas emberveszteségekkel járt. A cél egy olyan eszköz létrehozása volt, mely képes leküzdeni szögesdrótok és védelmi árkok vonalait és megvédeni legénységét, miközben megfelelő tűzerőt biztosít annak. A harckocsik vagy „szárazföldi hajók” létrehozásának ötlete egészen Leonardo da Vinciig nyúlik vissza, de a valódi harckocsikra a belső égésű motor és a lánctalp kifejlesztéséig kellett várni.
bélyegkép|200px|A brit Mark IV harckocsi sok újító műszaki megoldást tartalmazottAlumínium ötvözetből készült motor, új lövegerkélyek és fegyverzet, rövidebb lövegek, javított futómű
A mai értelemben vett első harckocsi az 1916-ban megjelent brit Mark I volt. Már 1914-ben is készültek kezdetleges páncélozott járművek, de ezek képtelenek voltak a nyugati front árkokkal szabdalt területein mozogni. A felmerülő katonai nehézségekre válaszolva a brit hadügyminisztérium felállította a Landship (szárazföldi hajó) Bizottságot, melynek olyan jelentős támogatói is akadtak, mint E. D. Swinton vagy Winston Churchill. Egy nagy teherbírású alapjárműre volt szükségük, ami erős és jó terepjáró képességgel rendelkezett. Erre a célra az amerikai gyártmányú Bullock, valamint Holt traktorok voltak alkalmasak, amiket a brit szárazföldi erők a lövegek vontatására használtak. A traktorok átépítésével Sir William Trittont bízták meg, aki megépítette a Linkoln 1. számú gépet. A jármű ígéretesnek bizonyult, de a lánctalpai túl keskenyek voltak és gyakran meghibásodtak. A javítások 1915-ben a Little Willie néven ismertté vált modell kialakításához vezettek, ez volt az első brit harckocsi. A javítások ellenére a harckocsi még mindig nem felelt meg a landship követelményeinek, így W. G. Wilson hadnagy javaslatára nagyobb méretű, a test teljes hosszán körbefutó lánctalpakkal szerelték fel, így megnőtt a jármű stabilitása. Ezzel a kialakítással nyerte el a harcjármű közismert romboid alakját, ez lett a Mother (Anya). A Mother volt a prototípusa az Mk I harckocsinak, melynek 1916 februárjától megkezdődött a sorozatgyártása és ezzel kezdetét vette a „harckocsik korszaka”.
bélyegkép|balra|200px|A francia Schneider M16 CA1 harckocsi valahol az első világháború sújtotta Nyugat-Európában bélyegkép|jobbra|200px|Francia gyártmányú, Renault FT–17 harckocsi
A francia háborús vezetés J. E. Estinee ezredes ötletére, 1915-ben elkezdte egy gyalogsági páncélozott rohamkocsi kifejlesztését, hogy tervei szerint meglepetésszerű támadást mérhessen a nyugati front német állásai ellen. Ez a jármű volt a Char d'Assault Schneider, melyet a brit harckocsikhoz hasonlóan a Holt traktor alvázára terveztek. A tervezés kezdetben nehezen haladt, a Schneider mellett létrehozott Char d'Assault St. Chamond rohamkocsiból is csak 1917-re készült el használható mennyiség. Emellett az új harcjárművek nem hozták meg a kívánt áttörést, felépítményük még mindig nem felelt meg a nyugati front mostoha terepviszonyainak: a magas felépítmény miatt a jármű súlypontja is túl magasra került, így instabillá tette őket, valamint az árokáthidaló képességük is csekély volt. Viszont a francia fejlesztések vezettek a háború talán legsikeresebb harckocsijának kifejlesztéséhez, ugyanis a Renault FT–17 kialakítása meghatározó lett a harckocsik későbbi történelmében.Az FT–17 a világ első forgatható toronnyal felszerelt harckocsija lett. Az FT–17 könnyű gyalogsági támogató harckocsi volt, a háború végére közel háromezer állt hadrendben és egészen 1944-ig használták.
bélyegkép|200px|A Wotan elnevezésű A7V harckocsi másolata, a münsteri Német Páncélosmúzeumban, a jármű több mint hét méter hosszú és három méter széles voltKutatás a múltban a Wotan A7V harckocsi körül
A németek az új veszéllyel szemben kezdetben a tüzérség átszervezésével és a gyalogsági páncéltörő fegyverek hadrendbe állításával válaszoltak, majd 1917 májusára kifejlesztették az A7V harckocsit. Az új Sturmpanzerwagen (magyarul páncélozott rohamkocsi) ormótlan kialakítású jármű volt, 18 fős személyzettel. A kifejezetten sikertelen konstrukcióból mindössze 20 darabot gyártottak. A kezdeti német harckocsifejlesztések kudarcai azonban nem hagyták páncélozott járművek nélkül a hadsereget, a német vezetés a zsákmányolt szövetséges harckocsik használatát is engedélyezte. A hadtörténelem első páncélos csatájára 1918. április 24-én került sor Villers-Bretonneux térségében a brit Mark IV-esek és a német A7V-k között.
A harckocsik megjelenése sok tervező számára inspirálóan hatott, a háború időszakában számtalan olyan konstrukciót készítettek, amik mára a történelem süllyesztőjébe kerültek. Ezek többsége a Mark I romboid vagy az FT-17 mára hagyományos alakját mintázták, de fellelhetők könnyű vázas -mint az amerikai Skeleton tank, vagy a szuper-nehéz harckocsik is, illetve olyan formák, melyek a mai tapasztalatok mellett már nyilvánvalóan alkalmatlannak tűnhetnek, például a hatalmas kerekű Lebegyenko-harckocsi.
A harckocsik elleni harcra több eszközt fejlesztettek ki a németek. Ilyen volt a Gewehr 98 ismétlőpuskában és az MG 08 vízhűtéses géppuskákban alkalmazott S.m.K. lőszer (Spitzer mit Stahlkern, magyarul hegyes (lövedék) acélmaggal), amellyel eredményesen lehetett harcolni a brit Mark I és II típusú harckocsikkal szemben (lövedéke 100 m-es lőtávolságon belül átütötte az oldalpáncéljaikat). A másik hatékonynak bizonyuló fegyver az 1918 májusától sorozatgyártott, a TuF MG-re (Tanks und Flieger Maschinengewehr) kifejlesztett 13,25 × 92 mm HR lőszert tüzelő Tankgewehr M1918 harckocsielhárító ismétlőpuska, amelyet a Mauser és a Polte gyárak gyártottak. Alkalmaztak még kötegelt kézigránátokat is, a TuF MG-t viszont csak egy példányban tudta legyártani az MAN a háború végéig.A waffenhq.de szerint az első sorozatban gyártott harckocsi-elhárításra kifejlesztett rombolópuska, amelyet be is vetettek a háborúban. Lásd Das Tankgewehr M1918 .
Az első világháború alatt kialakult nézetté az vált, hogy a harckocsikat a harctéren szétszórva, a gyalogsággal egy lépésben haladva, támogató járműként kell bevetni. Ez a felfogás hatalmas veszteségeket okozott 1939 és 1942 között a szövetségeseknek, az új elgondolást megjelenítő német villámháború ellen.
A világháborúk közötti időszak bélyegkép|bal|200px|A lengyel hadsereg Vickers-harckocsija. A kor követelményeinek megfelelően kisméretű és olcsó, fegyverzete pedig csupán két géppuska
Az első világháború éveiben, 1916 szeptembere és 1918 novembere között a szövetséges harckocsik közel tízezer bevetésen voltak túl, az új haderőnem kisebb buktatókkal, de sikeresen vizsgázott a harctereken, és mint a háború gordiuszi csomójának megoldója, örökre beírta magát a történelembe.
A háború utáni időszak mégsem kecsegtetett túl sok reménnyel a harckocsikra nézve. 1919 után a britek a harckocsihadtesteket 25-ről 5 zászlóaljra csökkentették, míg az amerikaiak a teljes hadtestüket leszerelték és a harckocsikat a gyalogságnak adták át. A franciaországi hadtestet megtartották különálló fegyvernemként, de feladata kizárólag a teljhatalmú gyalogság támogatása maradt, miközben a világháború körülményei közt sikertelenül szereplő lovasság újra előtérbe került.