A Billy és Mandy kalandjai a kaszással (eredeti címén The Grim Adventures of Billy & Mandy) amerikai televíziós rajzfilmsorozat, amelyet Maxwell Atoms alkotott és a Cartoon Network Studios készített. A sorozatot Magyarországon és Amerikában egyaránt a rajzfilmekre szakosodott Cartoon Network sugározta. A sorozat első 16 része július 13-án került fel az HBO Max kínálatába.
A sorozat előtti részek Grim & Evil (magyar fordításban Zord és Gonosz) főcímmel kerültek adásba. Ekkor a Gonosz Con Carne sorozattal volt párban; mindkét sorozatból egy rövid epizód tett ki egy adást. A két sorozat ezután külön folytatta útját.
Cselekmény Amikor a Zord Kaszás eljön Végsővárosba, hogy magával ragadja egy szerencsétlen haldokló hörcsög, Ciróka úr lelkét, még nem sejti, hogy olyan erőkkel kerül szembe, amik legyőzése meghaladja képességeit: Billyvel és Mandyvel. A gyerekek kihívás elé állítják a Kaszást: ha ő nyer, viheti Ciróka urat, ha nem, Billy és Mandy szolgája lesz mindörökké. Egy frenetikus limbóversennyel kezdődnek tehát a kalandok, amelynek kimenetele a sorozat címének ismeretében nem lehet kétséges.
Szereplők
Billy
Minden körülmények között vidám, de buta. Természetes kíváncsisága hajtja hogy az idegen dimenzióktól a zoknis fiókig mindent felfedezzen... de gyakran maga sem találja a kiutat.
Mandy
Akaratos, alkalmanként gonoszka és határozott szőke kislány, aki általában puszta akaratával képes megszerezni, amit szeretne. A történetben tökéletes társai akadtak: Billy és Kaszás is bíznak benne és nem túlságosan eszesek.
Zord kaszás
Kaszás egy csontváz: maga a halál. Fekete csuklyában és kaszával a kezében igazán rémisztő tud lenni. Amióta a gyerekekkel van, sokat vesztett alvilági hírnevéből; néhány gonosz lény már lassan semmibe veszi.
Heg tábornok
Tábornok, aki nemrég költözött Billyék szomszédságába. Régen gonosz volt, most próbál jó lenni, bár néha visszatér az ördögi énje. Megpróbálta ellopni a kaszát is. A természetfeletti erők iránti rajongásán kívül szeret kertészkedni. Egyszer első lett a rózsák versenyén. A virágaiért ölni is képes, ezért nem tanácsos bántani a kertjét.
Milkshake
Billy cicája
Magyar változat A szinkront a Cartoon Network megbízásából a Mafilm Audio Kft. készítette. Felolvasó : Zahorán Adrienne Magyar szöveg : Csizmás Kata Hangmérnök : Kardos Péter Rendezőasszisztens és vágó : Simkóné Varga Erzsébet Gyártásvezető : Gelencsér Adrienn Szinkronrendező : Reholovszky Béla
Magyar hangok
Bognár Tamás - Fekete Arnold Elek Ferenc – Irwin (később) Előd Botond - Nergal öcsi Faragó András – Jeti Fekete Zoltán – Billy Jantyik Csaba – Billy apja Kálloy Molnár Péter – Irwin (korábban) Madarász Éva – Tanárnő Megyeri János - Nergal Murányi Tünde – Mandy Szokol Péter – Irwin (egy részben) Varga Tamás – Kaszás
További magyar hangok: Dobránszky Zoltán, Győri Péter, Kassai Károly, Kránitz Lajos, Náray Erika, Vass Gábor
Epizódok #Magyar címAngol cím MÁSODIK ÉVAD01 Boszorkány- és varázslóképző nyári iskola Toadblatt’s School of Sorcery A kaszás iskolába megy Educating Grim Az okémonkártya It’s Hokey Mon!02 Hús-vér kaszás: Az ehető zöld nyálka támadása Night of The Living Grim Haláli jó süti 1. Brownievil, Part 1 Haláli jó süti 2. Brownievil, Part 203 Mandy, a rettentő Mandy The MercilessKáosz és zűrzavar| Creating Chaos|- | Nagyon furcsa pár| The Really Odd Couple|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|04 |Ki kit ölt meg?| Who Killed Who?|- | Irwin, a farkasember| Tween Wolf|- | colspan=3 | |- | rowspan=3 bgcolor="#DFEEEF"|05 | A kaszás udvarol| Grim In Love|- | Szerelmes szívek| Crushed|- | Szeszélyes szerelem| Love Is EVOL Spelled Backwards|- | colspan=3 | |- | rowspan=3 bgcolor="#DFEEEF"|06 | Nyolclábú barátunk| The Crawling Niceness|- | Tanulni!| Smarten Up!|- | Kaszás-show| The Grim Show|- | colspan=3 | |- | rowspan=3 bgcolor="#DFEEEF"|07 | Nergal fia| Son of Nergal|- | Zord nővér| Sister Grim|- | Gokart 3000| Go-Kart 3000|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|08 | Bandaháború| Battle of The Bands|- | A fekete lovag gyötrelmei| Terror of the Black Knight|- | colspan=3 | |- | rowspan=3 bgcolor="#DFEEEF"|09 | Szerepcsere| Grim For A Day|- | Csirke Ball Z| Chicken Ball Z|- | Az idő csarnokai| The Halls of Time|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | HARMADIK ÉVAD |- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|10 | A pók papája| Spider’s Little Daddy|- | A terror triciklije| Tricycle Of Terror|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|11 | Balszerencse| Dumb Luck|- | A kaszás teste| Nobody Loves Grim|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|12 | Kicsi fasírt| Lil’ Porkchop|- | Örök heg| Skarred For Life|- | colspan=3 | |- | rowspan=3 bgcolor="#DFEEEF"|13 | A szenvedés háza| The House of Pain|- | Zord prófécia| A Grim Prophecy|- | Mandy megharapja a kutyát| Mandy Bites A Dog|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|14 | Dajkamesék habbal| Nursery Crimes|- | Billy szeme világa| My Peeps|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|15 | Nigel Panter és a titkok kis edénye| Nigel Planter and The Chamber Pot Of Secrets|- | A félelem cirkusza| Circus of Fear|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|16 | A mumus| Bully Boogie|- | Mi a manó?| Here Thar Be Dwarves!|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|17 | Mi volt előbb?| Which Came First?|- | A helyettesítő tanár| Substitute Teacher|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|18 | A szuper antihős| Super Zero|- | Kedves vidám| Sickly Sweet|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|19 | Szakállas Billy| Bearded Billy|- | Vak mersz| The Nerve|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|20 | Az idő próbája| Test Of Time|- | Asgardban| A Kick In The Asgard|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|21 | A bohócok támadása| Attack Of The Clowns|- | (Billy még gyagyább lesz!) Teljes, totális káosz| (Billy Gets Dumber!) Complete and Utter Chaos|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|22 | Mi van azzal a hogyishívják Billyvel?| Whatever Happened to Billy Whatisitsname?|- | Legyünk barátok!| Just The Two Of Pus|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|23 | A csokoládé-matróz| Chocolate Sailor|- | A jó, a rossz és a fogatlan| The Good, The Bad And The Toothless|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | NEGYEDIK ÉVAD |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|24 | Múmiamama| That’s My Mummy|- | Játékháború| Toys Will Be Toys|- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|25 | A titkos kígyó-kör| The Secret Snake Club|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|26 | Szellemek versenye| The Bad News Ghouls|- | Ahol nincsen holnap| The House of No Tomorrow|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|27 | Ormány-ármány| Wild Parts|- | Bajok Billyvel| The Problem With Billy|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|28 | Vidám, puha bújós maci| Happy Huggy Stuffy Bears|- | A titkos dekódergyűrű| The Secret Decoder Ring|- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|29 | Kívánságok| Wishbones|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|30 | Az álomkutya| Dream Mutt|- | Kasza eladó| Scythe For Sale|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | ÖTÖDIK ÉVAD |- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|31 | Kacsa!| Duck!|- | Én kicsi csupkakabrám| Aren’t You Chupacabra to See Me?|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|32 | Mit legyeskedsz itt?| Zip Your Fly!|- | Fejest a lavórba!| Puddle Jumping|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|33 | Nem dög, kabala!| He’s Not Dead, He’s My Mascot|- | Vad motorosok| Hog Wild|- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|34 | Világszép Mandy| My Fair Mandy|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|35 | Jeffy hálója| Jeffy’s Web|- | Irwin érti a csíziót| Irwin Gets A Clue|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|36 | Az elszabadult nadrág| Runaway Pants|- | Kasza 2.0| Scythe 2.0|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|37 | A tűzmadár| The Firebird Sweet|- | Buborék Billy| The Bubble With Billy|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|38 | Idióta Billy| Billy Idiot|- | Az aggok háza| Home Of The Ancients|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|39 | Varázslók egymás közt| One Crazy Summoner|- | Találd ki, mi jön vacsorára!| Guess What’s Coming To Dinner?|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|40 | Zsarnok mami| Mommie Fiercest|- | A lopós fa| The Taking Tree|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|41 | Az alvajáró| Reap Walking|- | Lúzer a Föld mélyéről| The Loser From The Earth’s Core|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|42 | Ektoplazmás Arcjavítás| Ecto Cooler|- | A béndzsák| The Schlubs|- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|43 | Cthulu téves hívása| Prank Call Of Cthulu|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS |- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|K1 | Billy és Mandy megmenti a karácsonyt| Billy & Mandy Save Christmas|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | HALLOWEENI KÜLÖNKIADÁS |- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|K2 | Elfuserált halloween| Billy And Mandy’s Jacked Up The Halloween|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | HATODIK ÉVAD |- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|44 | | Billy Ocean|- | | Hill Billy|- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|45 | | Keeper Of The Reaper|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|46 | | Modern Primitives|- | | Giant Billy And Mandy All Out Attack|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|47 | | The Wrongest Yard|- | | Druid, Where’s My Car?|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|48 | | Herbicidal Maniac|- | | Chaos Theory|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|49 | | Love That Dare To Speak Its Name|- | | Major Cheese|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|50 | | A Grim Day|- | | Pandora’s Lunch Box|- | colspan=3 | |- | bgcolor="#DFEEEF"|51 | | Billy And Mandy Vs. The Martians|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|52 | | Dumb-Dumbs And Dragons|- | | Fear And Loathing In Endsville|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|53 | | Dad Day Afternoon|- | | Scary Poppins|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|54 | | Hurter Monkey|- | | Goodbling and the Hip-Hop-Opotamus|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|55 | | Spidermandy|- | | Be A-Fred, Be Very A-Fred|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|56 | | The Crass Unicorn|- | | Billy & Mandy Begins|- | colspan=3 | |- | colspan=3 bgcolor="#DFEFFF" | HETEDIK ÉVAD |- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|57 | Minden romokban| Everything Breaks|- | A címét szégyenlő epizód| The Show That Dare Not Speak Its Name|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|58 | A titkos kígyók tornaundora| The Secret Snake Club vs. P.E.|- | Tutenputen fáraó| King Tooten Pooten|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|59 |Billy ötöst kap| Billy Gets an „A”|- | Jeti bújt, jeti nem, megyek!| Yeti or Not, Here I Come|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|60 | Nergal pizzája| Nergal’s Pizza|- | Tengermélyi nagy kaland| Hey, Water You Doing?|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|61 | Csapat, állj!| Company Halt|- | Önkontrollálatlanság| Anger Mismanagement|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|62 | Éber rémálom| Waking Nightmare|- |Óvakodj a mélyvarangytól!| Beware of the Undertoad|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|63 |A világ legszebb szerelmi története| The Most Greatest Love Story Ever Told Ever|- | Az elzárás-dimenzió| Detention X|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|64 |Hülye halottak napja Mexikóban| El dia de los Muertos Stupidos|- | Szívzűr| Heartburn|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|65 | Drakulának meg kell halnia| Dracula Must Die|- | Mesebeszéd| Short Tall Tales|- | colspan=3 | |- | rowspan=2 bgcolor="#DFEEEF"|66 | Nigel Planter és a sós mogyoró rendje| Nigel Planter and the Order of the Peanuts|-