A Beneventói Hercegség egy középkori longobárd államalakulat volt Dél-Itáliában

A hercegség alapítása A hercegség alapításának körülményei vitatottak. Egyes történészek szerint a longobárdok már jelen voltak Dél-Itáliában, amikor északi rokonaik meghódították a Pó síkságát, és a hercegséget valószínűleg már 571-ben megalapították. Más feltételezések szerint a hercegséget Zotto herceg alapította 590-ben, amikor csapataival megtelepedett Campaniában. Noha kezdetben önállóan vezette országát, Zotto később behódolt az észak-itáliai longobárd királyságnak. Utódjának unokáját, Arechist tette, ezáltal örökletessé téve dinasztiája számára a hercegi címet.

Terjeszkedés Zotto utódai révén a hercegség fokozatosan kiterjesztette területét a Bizánci Birodalom rovására. Zotto utóda, Arechis elfoglalta Capuát és Crotonét, kifosztotta Amalfit, azonban nem sikerült elfoglalnia Nápolyt. Halálakor a bizánciak birtokában csak Nápoly, Amalfi, Gaeta, Sorrento, Calabria valamint Puglia városai (Bari, Brindisi, Otranto stb.) maradtak. 662-ben I. Grimoald herceg segítségére sietett Godepert longobárd királynak, aki háborúba keveredett testvérével Perctarittal. A herceg elfogta és kivégezte úgy a király, mint az ellenfelét , elfoglalta Pavia városát és longobárd királlyá koronáztatta magát.

663-ban a bizánciak sikertelenül megostromolták Benevento városát és visszavonulni kényszerültek Nápolyba. Az akkori beneventói herceg, I. Romuald azonban rajtaütött a visszavonuló bizánciakon és Avellino mellett döntő vereséget mért rájuk. A Bizánci Birodalom és a Beneventói Hercegség 680-ban békét kötött.

A következő évtizedekben a hercegségnek sikerült kisebb területeket elhódítania a bizánciaktól, de a legfőbb ellenséget ekkor már az észak-itáliai Longobárd Királyság jelentette, miután Liutprand király többször is megpróbálta saját emberét ültetni a beneventói trónra. A király utódja, Ratchis, a Spoletói Hercegséget és a Beneventói Hercegséget idegen országoknak nyilvánította és megtiltotta a velük való kereskedelmet.

Secundum Ticinum 758-ban Desiderius longobárd királynak sikerült egy rövid ideig elfoglalnia Spoletót és Beneventót. Miután 774-ben Nagy Károly elfoglalta a királyságot, II. Arechis Beneventóba menekült, ahol megpróbálta visszaállítani a longobárd királyok méltóságát és a várost Secundum Ticinum-nak nevezte (második főváros Pavia után). Félve a frankok támadásaitól elhagyta a királyi címet, helyette fejedelemnek nevezte magát. 787-ben Salerno ostroma után kénytelen volt elfogadnia Nagy Károly fennhatóságát. Arechis idején kibővítették Beneventót, falait megerősítették és felépítették az új fejedelmi palotát.

788-ban a Desiderius fia, Adelchis által vezetett bizánci seregek megtámadták a hercegséget, de III. Grimoald hercegnek sikerült visszavernie őket. A frankok ugyan segítettek elűzni Adelchist, de többször is megtámadták a hercegséget, kisebb-nagyobb területeket elfoglalva. 814-ben IV. Grimoaldnak sikerült békét kötnie a frankokkal így a hercegség is fokozatosan visszanyerte teljes függetlenségét.

Hanyatlása Noha a frankok állandó fenyegetése nem szűnt meg, a 9. században a Beneventói Hercegség elérte hatalmának csúcsát meghódítva Amalfit és megsarcolva Nápolyt. Sicardus herceg halála után Radelchis, egykori hadvezére ragadta magához a hatalmat annak ellenére, hogy a cím Siconulfot, a herceg fiát illette volna. A kettejük között dúló polgárháború eredményeként a hercegséget két részre osztották: északon a Beneventói Hercegség Radelchis vezetésével, délen a Salernói Hercegség Siconulf vezetésével. A meggyengült központi hatalom és a folyamatos szaracén támadások miatt számos helyi nemes (gróf, herceg) kikiáltotta függetlenségét.

899-ben a capuai I. Atenulf elfoglalta a Beneventót és egyesítette saját hercegségével. Az új államalakulatot oszthatatlannak nyilvánította és bevezette a társ-uralkodói rendszert: apa és fia uralkodása egyazon időben.

978-ban Pandulf herceg elfoglalta a Salernói Hercegséget, 981-ben pedig a Spoletói Hercegséget. Halála után Beneventót IV. Landulf, Salernót pedig II. Pandulf örökölte.

A 11. században Benevento jelentősége messze elmaradt Salerno és Capua mellett. 1022-ben II. Henrik német-római császár elfoglalta úgy Beneventót, mint Capuát. Rövid uralkodása után a normannok érkeztek a vidékre, akikkel a hercegség, amely a pápa fennhatósága alá tartozott törékeny kapcsolatot tartott fenn.

A normannok 1053-ban Robert Guiscard vezetésével foglalták el a hercegséget, akik a pápának ajándékozták. A hercegség hivatalosan 1081-ben szűnt meg, miután ismét visszakerült a pápa birtokába, rövid normann uralom után.

1806-ban Napóleon, miután elfoglalta Benevento városát, Charles Maurice de Talleyrand-t nevezte ki herceggé. Rövid idejű hercegségének 1815-ben lett vége, amikor a franciákat kiűzték a Nápolyi Királyságból.

Benevento uralkodói 571–591 Zotto 591–641 I. Arechis 641–646 I. Aiulf 646–651 Radoald 651–662 I. Grimoald (662-671 között longobárd király) 662–677 I. Romuald 677–680 II. Grimoald 680–706 I. Gisulf 706–732 II. Romuald 732–733 Adelais 733–740 Gregory 740–743 Godescalc 743–749 II. Gisulf 749–758 Liutprand 758–774 II. Arechis 774–787 II. Arechis II 787–806 III. Grimoald 806–817 IV. Grimoald 817–832 I.Sico I 832–839 Sicardus 839–851 I. Radelchis 851–854 Radelgar 854–878 Adelchis 878–881 Waifer 881–884 II. Radelchis 884–890 II. Aiulf 890–891 Orso 891-895 bizánci fennhatóság alatt 895–897 IV. Guy, Spoleto hercege 897 Péter, beneventói püspök és régens 897–900 II. Radelchis (másodszor) 900–910 I. Atenulf 901–910 I. Landulf, társuralkodó 910–943 I. Landulf 911–940 II. Atenulf, társuralkodó 940–943 II. Landulf, társuralkodó 933–943 III. Atenulf, társuralkodó 943–961 II. Landulf, társuralkodó 943–961 I. Pandulf, társuralkodó 959–961 III. Landulf, társuralkodó 961–968 III. Landulf 961–981 I. Pandulf (Spoletó hercege 967-től, Salerno hercege 978-tól, Capua hercege 961-től) 968–981 IV. Landulf, társuralkodó 981–1014 II. Pandulf 987–1014 V. Landulf, társuralkodó 1014–1033 V. Landulf 1012–1033 III. Pandulf, társuralkodó 1033–1050 III. Pandulf 1038–1050 VI. Landulf, társuralkodó 1053–1054 Rudolf, pápai helytartó 1054–1059 III. Pandulf, pápai helytartó 1054–1077 IV. Landulf, pápai helytartó, társuralkodó 1059-ig 1078–1081 Robert Guiscard

Fordítás

Kategória:Itália államai az olasz egyesítés előtt Kategória:Középkor