A nigériai labdarúgó-válogatott – avagy becenevükön a szupersasok – Nigéria nemzeti válogatottja, amelyet a nigériai labdarúgó-szövetség (angolul: Nigerian Football Association) irányít. Eddig öt alkalommal vett részt a labdarúgó-világbajnokságon, valamint kétszer hódította el a legjobb afrikai nemzetnek járó Afrika-kupát.
Afrika egyik legeredményesebb nemzete 1994-ben a FIFA-világranglista 5. helyéig küzdötte magát. Ilyen magas pozíciót még soha, egyetlen afrikai csapatnak sem sikerült elérnie.
Története A nigériai labdarúgó-válogatott az első hivatalos mérkőzését 1949-ben játszotta, de ekkor még az Egyesült Királyság része volt. 1963-ban szerepeltek először az afrikai nemzetek kupáján, ahol Szudán és az Egyesült Arab Köztársaság csapatától is kikaptak. 1973-ban aranyérmet szereztek az afrikai játékokon és bronzérmesek lettek az 1976-os és az 1978-as afrikai nemzetek kupáján.
1980-ban Nigériában rendezte a kontinensbajnokságot és megnyerték történetük első Afrika-kupáját. 1982-ben nem jutottak tovább a csoportkörből, 1984-ben , 1988-ban és 1990-ben döntőt játszottak, azonban mindhármat elveszítették. Az 1986-os egyiptomi tornára nem sikerült kijutniuk. 1992-ben bronzérmesek lettek, 1994-ben pedig megszerezték a második aranyukat. 1994-ben történetük során először jutottak ki a világbajnokságra, ahol Argentínával, Bulgáriával és Görögországgal szerepeltek egy csoportban. Bulgáriát Rashidi Yekini, Daniel Amokachi és Emmanuel Amunike góljával 3–0-ra verték. A második csoportmérkőzésen 2–1-re kikaptak Argentínától. A zárókörben Finidi George és Amunike góljával 2–0-ra legyőzték Görögországot és továbbjutottak a csoportkörből. A nyolcaddöntőt azonban 2–1-re elveszítették Olaszországgal szemben. 1996-ban visszaléptek az Afrika-kupától az országot irányító Sani Abacha katonai diktátor nyomására, az 1998-as tornáról pedig kizárták őket.
Részt vettek viszont az 1998-as világbajnokságon, ahol a D csoportban szerepeltek. Spanyolországot fordulatos mérkőzésen legyőzték 3–2-re a nyitányon, majd azt követően Victor Ikpeba góljával 1–0-ra verték Bulgáriát. Paraguay ellen a harmadik csoportmérkőzésüket elveszítették 3–1-re. A nyolcaddöntőben Dániától kaptak ki 4–1-re. A 2022-es világbajnokságon Angliával, Argentínával és Svédországgal szerepeltek egy csoportban. Argentína ellen 1–0-ra, Svédországtól 2–1-re kaptak ki és Anglia ellen 0–0-s döntetlennel zárták a tornát. A 2006-os világbajnokságról lemaradtak, miután a selejtezőkben azonos pontszámmal végeztek Angolával, de az egymás elleni eredményük Angolának kedvezett.
2000-ben Ghánával közösen adtak otthont az afrikai nemzetek kupájának, ahol Nigéria bejutott a döntőbe és amit elveszített Kamerun ellen büntetőrúgásokkal. 2002-ben, 2004-ben és 2006-ban in bronzérmet szereztek. 2008-ban a negyeddöntőig jutottak, ahol Ghánától kaptak ki 2–1-re. 2010-ben ismét bronzérmesek lettek.
A 2010-es világbajnokságon Argentínától 1–0-ra, Görögországtól 2–1-re kaptak ki, Dél-Koreával 2–2-es döntetlent játszottak. A nigériaiak góljait Kalu Uche (2) és Yakubu Aiyegbeni szerezte.
A 2012-es afrikai nemzetek kupájára nem jutottak ki, mert a selejtezőkben Guinea jobbnak bizonyult. A 2013-as tornán 1–1-es döntetlent játszottak Burkina Faso-val és Zambiával, Etiópiát pedig 2–0-ra legyőzték. A negyeddöntőben Elefántcsontpartot búcsúztatták 2–1-gyel, az elődöntőben Malit verték 4–1-re. A döntőben ismét Burkina Faso-val találkoztak és Sunday Mba góljával 1–0-ra győztek, amivel megszerezték a harmadik aranyérmüket Afrikában. Némi meglepetésre a 2015-ös és a 2017-es afrikai nemzetek kupájára azonban nem jutottak ki.
A 2014-es világbajnokságon Argentínával, Bosznia-Hercegovinával és Iránnal szerepeltek egy csoportban. Irán ellen 0–0-s döntetlennel kezdték a tornát. Bosznia-Hercegovinát Peter Odemwingie góljával 1–0-ra legyőzték. Az Argentína elleni találkozót 3–2-re elveszítették és nem jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. A nigériaiak mindkét gólját Ahmed Musa szerezte. A 2018-as világbajnokságon Horvátországtól kikaptak 2–0-ra. A második mérkőzésen Ahmed Musa duplájával 2–0-ra verték Izlandot. Argentína ellen 2–1-re kikaptak és kiestek. Ez volt Nigéria hatodik világbajnoki részvétele és érdekes, hogy a hat közül csak egy alkalommal (2002-ben) fordult elő, hogy nem kerültek egy csoportba Argentínával.
A 2019-es afrikai nemzeteke kupáján bejutottak az elődöntőbe, ahol hosszabbítást követően vereséget szenvedtek Algériától. A bronzmérkőzésen 1–0-ra legyőzték Tunéziát. 2021-ben a nyolcaddöntőig jutottak, ahol Tunéziától kaptak ki 1–0-ra és kiestek.
A 2022-es világbajnokságról lemaradtak, miután a harmadik fordulóban idegenben szerzett góllal alulmaradtak Ghánával szemben. A Nigériában rendezett második találkozót követően zavargás tört ki a stadionban, mert a feldühödött nigériai szurkolók nehezen viselték, hogy nem jutottak ki a Katarban rendezett világbajnokságra.
Nemzetközi eredmények Afrikai nemzetek kupája Aranyérmes: 3 alkalommal (1980, 1994, 2013) Ezüstérmes: 4 alkalommal (1984, 1988, 1990, 2000) Bronzérmes: 7 alkalommal (1976, 1978, 1992, 2002, 2004, 2006, 2019)
Afrika-játékok Aranyérmes: 1 alkalommal (1973) Ezüstérmes: 2 alkalommal (1978, 2003) Bronzérmes: 2 alkalommal (1991, 1995)
Afrikai nemzetek bajnoksága Ezüstérmes: 1 alkalommal (2018) Bronzérmes: 1 alkalommal (2014)
Afro-ázsiai nemzetek kupája Aranyérmes: 1 alkalommal (1995)
WAFU-nemzetek kupája Aranyérmes: 1 alkalommal (2010) Ezüstérmes: 2 alkalommal (2011, 2017)
Olimpiai játékok (Nigéria U23) Aranyérmes: 1 alkalommal (1996) Ezüstérmes: 1 alkalommal (2008) Bronzérmes: 1 alkalommal (2016)
Világbajnoki szereplés
ÉvEredményHelyezésMGY D V RG KG 1930 Az része volt border|22px 1934 1938 1950 1954 1958 1962 Nem jutott be 1966 Visszalépett 1970 Nem jutott be 1974 1978 1982 1986 1990 1994 Nyolcaddöntő 9. 4 2 0 2 7 4 1998 12. 4 2 0 2 69 4 2002 Csoportkör 27. 3 0 1 2 1 3 2006 Nem jutott be 2010 Csoportkör 27. 3 0 1 2 3 5 2014 Nyolcaddöntő 16. 4 1 1 2 3 5 2018 Csoportkör 21. 3 1 0 2 3 4 2022 Nem jutott beÖsszesenNyolcaddöntő6/222163122330
Afrikai nemzetek kupája-szereplés
ÉvEredményHelyezés* 1957Az része volt 1959 1962Visszalépett 1963Csoportkör6.2002310 1965Visszalépett 1968Nem jutott be 1970Visszalépett 1972Nem jutott be 1974 1976Bronzérmes3.63121110 1978Bronzérmes3.522185 1980Aranyérmes1.541081 1982Csoportkör6.310245 1984Ezüstérmes2.513178 1986Nem jutott be 1988Ezüstérmes2.513153 1990Ezüstérmes2.530256 1992Bronzérmes3.540185 1994Aranyérmes1.532093 1996Visszalépett 1998Kizárták 2000Ezüstérmes2.6420125 2002Bronzérmes3.632142 2004Bronzérmes3.6411115 2006Bronzérmes3.641173 2008Negyeddöntő7.411233 2010Bronzérmes3.631264 2012Nem jutott be 2013Aranyérmes1.6420114 2015Nem jutott be 2017 2019Bronzérmes3.750297 2021Nyolcaddöntő9.430162 2023RendezőÖsszesen3 aranyérem19/339753222213791 *Beleértve az egyeneses kieséses szakaszban elért döntetleneket is.
Konföderációs kupa-szereplés
ÉvEredményHelyezés* 1992Nem jutott be 1995Negyedik hely4.312041 1997Nem jutott be 1999 2001 2003 2005 2009 2013Csoportkör5.310276 2017ÖsszesenNegyedik hely2/106222117
Szövetségi kapitányok Nigéria válogatottjának szövetségi kapitányai.
Játékosok Jelenlegi keret A 2018-as labdarúgó-világbajnokság hivatalos 23 fős kerete.
! colspan="9" bgcolor="#B0D3FB" align="left" | |----- bgcolor="#DFEDFD"
! colspan="9" bgcolor="#B0D3FB" align="left" | |----- bgcolor="#DFEDFD"
! colspan="9" bgcolor="#B0D3FB" align="left" | |----- bgcolor="#DFEDFD"
A válogatott bő keretéhez tartozó játékosok
! colspan="9" bgcolor="#B0D3FB" align="left" | |----- bgcolor="#DFEDFD"
A legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosok Az adatok 2022. november 19. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
RankJátékosMérkőzésGólokIdőszak 1 Ahmed Musa 107 16 2010–2 Vincent Enyeama 101 0 2002–2015Joseph Yobo 101 7 2001–2014 4 John Obi Mikel 91 6 2005–2019 5 Nwankwo Kanu 86 13 1994–2011 Mudashiru Lawal 86 11 1975–1985 7 Jay-Jay Okocha 73 14 1993–2006 8 Stephen Keshi 68 9 1981–1998 9 Peter Rufai 66 1 1983–1998 10 Peter Odemwingie 65 11 2002–2014
A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosok Az adatok 2022. november 19. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
#JátékosGólokMérkőzésArányIdőszak 1 Rashidi Yekini 37 62 1983–1998 2 Segun Odegbami 22 47 1976–1981 3 Yakubu Aiyegbeni 21 58 2000–2012 4 Ikechukwu Uche 19 46 2007–2014 5 Obafemi Martins 18 42 2004–2015 6 Samson Siasia 17 49 1984–19987 Odion Ighalo 16 37 2015–presentAhmed Musa 16 107 2010–present9 Victor Osimhen 15 22 2017–present10 Asuquo Ekpe 14 28 1956–1966 Julius Aghahowa 14 32 2000–2007 Jay-Jay Okocha 14 73 1993–2006
Híresebb játékosok 1970-es években: Christian Chukwu Segun Odegbami Mudashiru Lawal
1980-as években: Stephen Keshi Samuel Okwaraji Rashidi Yekini Samson Siasia
1990-es években: Uche Okechukwu Daniel Amokachi Finidi George Victor Ikpeba Emmanuel Amunike Sunday Oliseh Jay-Jay Okocha Garba Lawal Peter Rufai Mutiu Adepoju Taribo West Nwankwo Kanu Tijjani Babangida Celestine Babayaro Julius Aghahowa
2000 óta: Yakubu Aiyegbeni John Utaka Joseph Yobo Obafemi Martins John Obi Mikel Taye Taiwo Christian Obodo Ikechukwu Uche
Kapcsolódó szócikkek Nigériai női labdarúgó-válogatott
Jegyzetek
Külső hivatkozások Nigériai Labdarúgó-szövetség - hivatalos honlap (Az oldal jelenleg nem működik) Nigéria labdarúgó statisztikái Nigéria a FIFA.com-on Nigéria a cafonline.com-on Nigéria mérkőzéseinek eredményei az rsssf.com-on Nigéria mérkőzéseinek eredményei az EloRatings.net-en Nigéria a national-football-teams.com-on Nigéria a transfermarkt.de-n Nigéria a weltfussball.de-n Nigéria a fedefutbol.net-en
V Kategória:Afrikai labdarúgó-válogatottak