Bacher Vilmos (Liptószentmiklós, 1850. január 12. – Budapest, 1913. december 25.) zsidó származású orientalista, rabbi, hosszabb időn át a Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára. A 19. század végének jelentős (Európai hírű) Kelet-kutatója volt, tanulmányainak száma több száz tételt tesz ki.
Életpályája Bacher Simon fia volt. Elemi tanulmányait Szucsányban és Liptószentmiklóson végezte, a középiskolát pedig Pozsonyban. 1870-ben avatták bölcsészdoktorrá, 1876-ban fejezte be rabbinikus tanulmányait Breslauban, ahol rabbivá avatták. Az 1877-ben megnyitott Országos Rabbiképző Intézet tanárává hívták meg, előzőleg rövid ideig rabbi minőségben működött Szegeden, a boszniai okkupáció idején tábori lelkész is volt. A Rabbiképzőben 36 esztendőn keresztül működött, Bloch Mózes halála után elnöki, majd igazgatói minőségben. Tanulmányi köre a zsidó és keleti tudományok nagyon sok ágára terjedt ki. Előadta a Rabbiképzőn a bibliai tudományok valamennyi ágát és a zsidók történetét. Szaktárgyai: az írásmagyarázat, a héber nyelvtudomány, az aggáda, a vallásbölcselet, a keleti stúdiumok közül különösképpen az arab és perzsa tanulmányok. Jelentős része volt az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Bibliájának kiadásában, Bánóczi Józseffel együtt megindította a Magyar-Zsidó Szemlét.
Legnagyobb, közel 10 kötetre terjedő műve a hagyományos irodalom agádikus ágával foglalkozott. Önálló munkáinak száma meghaladja a félszázat, dolgozatai 750-re rúgnak. Több munkájával a kultúrvilág tudományos köreinek elismerését vívta ki. Bacher a legtöbboldalú, legalaposabb és legtermékenyebb zsidó tudósaink közé tartozott. Alapvetően fontosak a bibliai exegéziséről, úgyszintén a vallásfilozófusok biblia-exegéziséről (két kötet), valamint a Zóhárról, a Targumok-ról és a héber grammatikusokról írt művei. Kiadta Abulvalid Mervan ibn Dsaunach gyökszótárát Juda ibn Tibbon héber fordításában és annak héber grammatikáját az eredeti arab szövegben (Derenbourggal közösen).
A Talmud-kutatás terén világszerte elismert tekintély volt, aki évtizedekig reprezentálta a magyar-zsidó tudományosságot. Nagyszerű munkásságával csak Goldziher Ignácé és Kaufmann Dávidé vetekedhetett és ezek mellett főleg neki köszönhető, hogy olyan korban, amikor a haladó zsidóságban erős hanyatlásnak indult a talmudikus tudomány és már-már hitét vesztette a szemináriumi nevelés, a pesti Rabbiszeminárium a zsidó tudományok komoly centrumává erősödhetett. Ő alatta élte ez a fontos intézmény legdicsőségesebb és legtermészetesebb korszakát. Munkatársa volt minden zsidó folyóiratnak, gyűjteményes munkának és lexikonnak. Hatvanadik születésnapjára tanítványai emlékkönyvvel kedveskedtek (Budapest, 1910), ebben van Blau Lajos dolgozata, a mely Bacher iratainak jegyzékéi tartalmazza; ennek kiegészítését Friedmann Dénes adta ki.
Művei
Nîzamîs Leben und Werke und der zweite Theil des Nîzan. chen Alexanderbuches Leipzig, 1872. (Angolra fordította Robinson Sámuel 1873.) kiadás 1883. Abraham Ibn Esra's Einleitung zu seinen Pentateuch-commentar. Wien, 1876. A babiloniai amórák ágádája. Budapest, 1878. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője, Ugyanez németül: Die Agada der bábyl. Amoraer. Strassburg, 1878.) Musticheddin Sa'di's Aphorismen u. Sinngedichte. Strassburg, 1878. Ábrahám Ibn Ezra mint grammatikus. Budapest, 1881. (Ugyanez németül Strassburg, 1882.) Die grammatische Terminologie des Jehûdâ b. Dawid Hajjâg. Wien, 1882. Joseph Kinichi el Abulvalid Ibn Ganâh. Étude d'histoire d'exégése Paris. 1883. Die hebräisch-arabische Sprachvergleichung des Abulwalid Merwân Ibn Ganâh. Wien. 1884. Die Agada der Tannaiten. 2 kötet. Von Hillel bis Akiba. Strassburg. 1884–1890. Abulvalid Mervân Ibn Ganâh (R. Jonâ) élete és munkái. Budapest, 1885. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője, Ugyanez németül. Lipcse. 1885.) Die hebräisch-neuhebräische u. hebräisch-aramäische Sprachvergleichung des Abulwalid Merwân Ibn Ganâh. Wien, 1885. Un abrégé de grammaire hébraique de Benjamin ben Juda de Rome et le Pétah Debarai. Paris, 1885. Maimuni Mózes szentírásmagyarázata, Budapest, 1886. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Sefer Sikkaron. Grammatik der hebräischen Sprache von R. Joseph Kimchi, zum erstenmale herausgegeben. Berlin, 1888. Aus der Schrift-erklärung des Abulwalid Merwan Ibn Ganâh (R. Jona). Leipzig, 1889. A babyloniai amórák agádája. Adalék az agáda történetéhez és a babyloniai talmudban való bevezetéshez. Budapest, 1888. Abulvalid Merván Ibn Gánáh szentírásmagyarázatából, Budapest, 1889. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) A középkori zsidó vallásbölcsészek szentírásmagyarázata Maimuni előtt, Budapest, 1892. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Századunk első feléből. Szófér Mózes pozsonyi rabbinak levelezői. Budapest, 1893. Egy Héber – Perzsa szótár a tizennegyedik századból, Budapest, 1900. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Zsidó vértanúk a keresztény naptárban. Budapest, 1901. Két zsidó-perzsa költő Sáhin és Imráni I., Budapest, 1907. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Két zsidó-perzsa költő Sáhin és Imráni II., Budapest, 1908. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Die hebräische und arabische Poesie der Juden Jemens. Straßburg, 1910. Online A Jemeni zsidók héber és arab költészete, Budapest, 1910. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Jeruzsálmi Tanchum szótárából. Maimuni Misné-Tórájának nyelvi jellegéről, Budapest, 1913. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Rabbanan a tudósok agádája. Adalék az Anonymus agáda történetéhez, Budapest, 1914. (Országos Rabbiképző Intézet Értesítője) Die Agada dtr palást. Amoraer (3 kötet) Tradition und Tradenten Exegetische Terminologie der j. Tradilionsliteratur
Szerkesztette a Magyar-Zsidó Szemlét Bánóczi Józseffel együtt 1884-től.
Források
Magyar Nemzeti Digitális Archívum Petrik Géza Könyvészete: Buzási Gábor: "Bacher Vilmos a jeruzsálemi Szentély felépüléséről az első cionista kongresszus évében (1897): Julianus Apostata magyar-zsidó recepciójához". In: Zsengellér József - Koltai Kornélia (szerk.), Hadd dicsérem a kegyes férfit! Tanulmánykötet Schweitzer József születésének centenáriumán. Budapest: L'Harmattan, 2022, 165-192.
További információk
Jewish Virtual Library
Kategória:1850-ben született személyek Kategória:1913-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orientalisták Kategória:Magyar hebraisták Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Rabbik Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Talmudisták Kategória:Liptószentmiklósiak Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek