bélyegkép|jobbra|250px|Nilgau antilop bika (Boselaphus tragocamelus), a Boselaphini nemzetség névadó faja bélyegkép|jobbra|250px|Kafferbivaly bika (Syncerus caffer), a tulokformák egyik legnagyobbika bélyegkép|jobbra|250px|Nagy kudu bika (Tragelaphus strepsiceros), a csavartszarvú antilopok talán legszebb képviselője
A tulokformák (Bovinae) alcsaládja az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó alcsalád, amely viszonylag nagy testű fajokat tömörít.
Az alcsaládba 29 recens faj tartozik.
A tulokformák hímjét, nőstényét, illetve kicsinyét a bika, tehén és borjú szavakkal jelöljük.
A tülkösszarvúak egyik legismertebb és gazdasági és kultúrtörténeti szempontból is legfontosabb családja. Az alcsaládba sok fontos háziasított állat, illetve azok vadon élő őse tartozik. Legfontosabb képviselőjük a szarvasmarha, mely az emberiség egyik legfontosabb háziállata, mivel háziasításával nyílt először módja az emberiségnek a tartós letelepedésre, városok létrehozására és ezáltal az emberi kultúra felvirágoztatására is. További fontos háziasított fajok, az házi vízibivaly, a gayal, a banteng, továbbá a házi jak. A szintén ezen alcsaládba tartozó csavartszarvú antilopok sokáig elsősorban trófea célú vadászatuk miatt voltak kedveltek, ma az afrikai szafariturizmusban játszanak fontos szerepet.
A közismert és gyakori fajok mellett az alcsaládba tartozik néhány nagyon ritka, kihalástól fenyegetett faj, mint például a Mindorói bivaly, a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindoro szigetéről; az alcsalád legkésőbb felfedezett faja a vietnámi antilop Vietnám és Laosz esőerdeiből vagy a hegyi nyala, mely kizárólag Etiópia hegyvidéki bozótosaiban él.
Rendszerezés Az alcsaládba az alábbi recens nemzetségek, nemek és fajok tartoznak:
nilgau antilopok (Boselaphini) Boselaphus nilgau antilop (Boselaphus tragocamelus) Tetracerus négyszarvú antilop (Tetracerus quadricornis) tulkok (Bovini) bölény (Bison) amerikai bölény (Bison bison) európai bölény (Bison bonasus) tulok (Bos) gayal (Bos frontalis) gaur (Bos gaurus) házi jak (Bos grunniens) banteng (Bos javanicus) vadjak (Bos mutus) kouprey (Bos sauveli) †őstulok (Bos primigenius) szarvasmarha (Bos taurus) Bubalus vad vízibivaly (Bubalus arnee) házi vízibivaly (Bubalus bubalis) alföldi anoa (Bubalus depressicornis) mindorói bivaly (Bubalus mindorensis) hegyi anoa (Bubalus quarlesi) Syncerus kafferbivaly (Syncerus caffer) Pseudoryx vietnámi antilop (Pseudoryx nghetinhensis) csavartszarvú antilopok (Tragelaphini) Taurotragus óriás jávorantilop (Taurotragus derbianus) jávorantilop (Taurotragus oryx) Tragelaphus nyala (Tragelaphus angasii) hegyi nyala (Tragelaphus buxtoni) bongó (Tragelaphus eurycerus) kis kudu (Tragelaphus imberbis) közönséges bozótiantilop (Tragelaphus scriptus) szitutunga (Tragelaphus spekii) nagy kudu (Tragelaphus strepsiceros) Delamere-bozótiantilop (Tragelaphus sylvaticus)
Kialakulásuk A tulokformák viszonylag fiatal csoportnak számítanak. Fosszilizálódott maradványaik legkorábban a miocén korszakból kerültek elő.Maceachern S., McEwan J., Goddard M. (2009) Phylogenetic reconstruction and the identification of ancient polymorphism in the Bovini tribe (Bovidae, Bovinae). BMC Genomics 10(1):177 A csoport Ázsiából származik és onnan terjedtek szét Európa, Afrika és Észak-Amerika felé. A csoport legnagyobb fajszámát a pleisztocén korban érte el.
Az alcsaládba tartozó fajokat három nemzetségbe sorolják. A három nemzetség közül a Boselaphini nemzetség a legprimitívebb. A nemzetségbe sorolt négyszarvú antilop áll legközelebb a csoport feltételezett őseihez. Noha a másik két nemzetség is a Boselaphini nemzetség egykori fajainak a leszármazottja, nem valószínű, hogy monofiletikus csoportot alkotnának (azaz egyetlen közös őstől származnának), valószínűbbnek tűnik, hogy evolúciójuk több ágon, egymással párhuzamosan zajlott.Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World. Johns Hopkins University Press, 1999
Élőhelyük bélyegkép|jobbra|250px|Hím és nőstény banteng (Bos javanicus), a tulkok jellegzetes ázsiai képviselői bélyegkép|jobbra|250px|Óriás jávorantilop bika (Taurotragus derbianus), jól megfigyelhető rajta a csavarodott szarv bélyegkép|250px|Nyalatehén (Tragelaphus angasii) az ivóhelynél bélyegkép|jobbra|250px|Háziasított vízibivaly (Bubalus bubalis), egyik kedvenc tevékenysége, a dagonyázás közben A Boselaphinae nemzetségbe sorolt fajok Ázsiában élnek. Noha e nemzetség egykori tagjai lehettek az egész alcsalád ősei, mára csak két fajuk maradt fenn.
A Bovinae nemzetségbe sorolt tulokformák java része is Ázsia déli és délkeleti részének esőerdeiben él. A mára már kihalt őstulkon kívül mindössze három fajuk él Ázsián kívül. A kafferbivaly az egyetlen közülük, amelyik Afrikában fordul elő. Mára ez az egyetlen faj, amelynek jelentős állományai maradtak. Egyes csordáiban több száz, akár ezer egyed is élhet együtt. A bölények közül (Bison nem) az európai bölény, hasonlóan ázsiai rokonaihoz, erdőlakó faj maradt. Az amerikai bölénynek is egyik alfaja erdőlakó, míg másik alfaja, a préribölény egykor a legnagyobb számban előforduló tülkösszarvú volt. Az észak-amerikai prériken egykor több, mint 90 millió ilyen állat élt.
A csavartszarvú antilopok (Tragelaphini nemzetség) Afrika szinte minden jelentősebb élőhelytípusán jelen vannak, a sivatagokat kivéve. Legsikeresebben az erdők és a szavannák közti átmeneti övezetet használták ki. Minden egyes fajuknak megvan a maga kedvenc környezete: a szitutungáé a nádas, a kis kudu Afrika szarvának száraz Acacia-ligeteit kedveli, míg a nagy kudu Kelet- és Dél-Afrika erdős dombvidékein fordul elő. A nyala Dél-Afrika sűrű növényzetű területein, a hegyi nyala azonban csak Etiópia egyetlen részén fordul elő. Az éjszakai életmódú bongó az erdőszélek növényzete között él. A leggyakoribb közülük a bozóti antilop, amely Afrikában a Szaharától délre szinte minden élőhelytípusban megtalálható.
Anatómia Megjelenésük Az alcsaládba tartoznak a tülkösszarvúak legnagyobb ma élő fajai. A legsúlyosabb faj a gaur.
A Bovini nemzetség (a tágabb értelemben vett tulkok) fajaira jellemző a zömök test, az alacsony, széles koponya és a sima vagy hosszanti bordákkal ellátott tülkök (üreges szarvak), amelyek kifelé állnak. Szarvakat mindkét nem képviselői viselnek.
A csavartszarvú antilopoknál (Tragelaphini nemzetség) erőteljes ivari kétalakúság figyelhető meg. A hímek alaposan fel vannak fegyverkezve, amire szükségük is van a dominanciáért a többi hímmel vívott állandó harcokhoz. A csavart tülök – amely a homlokcsont csapján ülő keratinból épül fel – egyes fajoknál látványosan hajlik hátra, az arc vonalát követve. Hossza fajonként eltérő, a bozóti antilopnál csupán 20 centiméter hosszú, míg az óriás jávorantilopnál vagy a nagy kudunál az 1 métert is megközelítheti. A szarv csavarodása ősi jelleg, mely még az ázsiai négyszarvú ősöktől származik. A csavartszarvú antilopok a Bovini-fajoknál kecsesebb formájúak; mellkasuk keskeny és mély; magasan tartott fejük hosszúkás; lábuk hosszú; arcukon és nyakukon jellegzetes, fehér csíkokat viselnek; patájuk felett pedig fehér „harisnyájuk” van. A felnőtt hímek nagyobbak a nőstényeknél, de a nemek mintázatukban és szarvuk felépítésében is különböznek. A fajok többségénél csak a hímek viselnek szarvakat.
Emésztésük A tulokformák növényevők. Fő táplálékuk a fű, mely nagyrészt nehezen emészthető cellulózból épül fel és csak kevés tápanyagot tartalmaz. Ezért egy tulokformának napi 50 – 100 kg füvet és 100 liter vizet is el kell fogyasztania, hogy fenntartsa magát.
Az állat felső állkapcsában nincsenek metszőfogak, csak az alsóban, ezért nem képes leharapni a fűcsomót, fejének megrántásával szakítja le. Ha a növény már a szájában van, akkor az állkapcsok vízszintes és függőleges elmozdulása lehetővé teszi, hogy körkörös mozgással megrágja a táplálékot. Ez a mechanikai aprítás nélkülözhetetlen az emésztési folyamatok tökéletes végbemeneteléhez.
A fű bekerül négy részre tagolható összetett gyomrába.
Az első gyomor, a bendő (vagy előgyomor) egyes fajoknál akár 200 liter űrtartalmú is lehet. Itt a táplálék lebontási folyamata baktériumok segítségével kezdődik meg.
A szilárd táplálék rostos része a következő gyomorszakaszban, a recésgyomorban kis gombócokká alakul. Nagyjából két óra múlva, mikor az állat pihen, a részben megemésztett füvet az erős izomzatú recésgyomor a gyomor összehúzódásai következtében, azaz a bendőmozgással a nyelőcsövön át ismét az állat szájába juttatja. Ez a folyamat a kérődzés, amikor az állat a félig már megemésztett táplálékot újból megrágja. A lassúbb, kiadósabb rágással és több nyállal keveredett táplálék visszajut a bendőbe, ahol sűrűség szerint rendeződik, majd a százrétű gyomorba, és végül az oltógyomorba jut.
A gyomorsavak kezdik meg a táplálék felbontását és a cellulózt részben cukorrá bontják. A cellulózbontás a vakbélben fejeződik be.
Az oltógyomor egy nagyjából 50 méter hosszú bélcsatornához kapcsolódik. Ott tovább folytatódik az emésztési folyamat és a tápanyagok a bélfalon keresztül felszívódnak a vérbe.
Naponta 6-8 alkalommal, alkalmanként 40-60 perces kérődzésre van szüksége a felpuhult táplálék újrarágására.A fű, a tehén, a gyomor és a lepény - Háziállat Magazin
Életmódjuk bélyegkép|jobbra|200px|Mint az összes csavartszarvú antilop, a bongó (Tragelaphus eurycerus) is laza csapatokban él Az alcsalád legtöbb tagja fűevő, bár egyes fajok táplálékában jelentős hányadot tesznek ki a levelek is.
Széles metszőfogaiknak és erős zápfogaiknak köszönhetően még a legnagyobb fajok is elegendő mennyiségű durva növényi anyagot tudnak lelegelni és kérődzve feldolgozni. Mozgékony nyelvük még hatékonyabbá teszi táplálkozásukat, hiszen segítségével nagy fűcsomókat húzhatnak a szájukba.
A négyszarvú antilop és a csavartszarvú antilopok tápláléka levelekből, rügyekből, virágokból és termésekből áll. Közülük csak a jávorantilop és a hegyi nyala legelészik nyílt füves területeken, ám jóval válogatósabbak az igazi fűevő fajoknál.
Néhány faj közülük dagonyázni is szeret – a legismertebb faj közülük a házi vízibivaly. Ahol nincsenek nagyobb tavacskák, a vízibivalyok a kisebb pocsolyákkal is beérik, és ott a talajt gyorsan sárrá dagasztják. A dagonyázásnak a hőszabályozásban van szerepe, a vízibivalyok bőrének egységnyi felületén kevesebb verejtékmirigy van, mint a rokon fajokén, így az izzadással való hűtés hatékonysága csekély. A sár pedig hatékonyabban hűti a testet, mint a tiszta víz.
A Bovini-fajok többnyire csordákban élnek, a mindorói bivaly, az anoák és a vietnámi antilop viszont többé-kevésbé magányos életmódúak.
A csordaalkotó fajok nőstényei egész életüket állandó összetételű csoportokban töltik, amelyek tehenekből, illetve azok kicsinyeiből állnak. A fiatal bikák általában hároméves korukban távoznak a csoportból. E csoportok a gaur, a banteng és az erdőlakó kafferbivalyok esetében viszonylag kicsik, többnyire 10-12 tagúak. Az amerikai bölény és az európai bölény csordái nagyobbak, 20-60 egyedet számolnak. A kafferbivaly szavannákon élő alfaja különösen nagy csordákat alkot, amelyek létszáma az 1000 állatot is meghaladhatja. A felnőtt bikák magányosan élnek vagy laza csoportokba verődnek.
A csavartszarvú antilopoknál rugalmasabban alakul az életmód. A szitutungák, a bozóti antilopok, a nyalák és a kis kuduk, többnyire ugyanazon a területen élnek, de nem territoriálisak. A jávorantilopok, a nagy kuduk, a hegyi nyalák és a bongók többet vándorolnak. Az állatok csoportosulásai általában lazák.Helmut Lingen Großes Lexikon der Tiere. Lingen Verlag, 1989, Köln.
Szaporodásuk A vemhesség mindhárom nemzetség fajainál 6-9 hónapig tart, időtartama a faj méretével arányos. Többnyire egyetlen borjút hoznak a világra. Élettartamuk szintén többnyire a testméret függvényében változik, átlagosan 10 és 20 év között alakul.
Természetvédelmi helyzetük bélyegkép|jobbra|200px|Alföldi anoa (Bubalus depressicornis), a tulkok egyik veszélyeztetett faja