A lófő (latinul primipilus) az újkori feudalizmus idején kialakult katonai és társadalmi állás a székelyek között. A székely nemességen belüli hierarchikus különbségtétel céljával létrehozott lófői rang és társadalmi státus nem összekeverendő a székelység középkori törzsi-nemzetségi szerveződésében betöltött tisztséggel, amelynek alapját a lófőség képezte. A lófő cím és rang használatát Magyarországon az 1947. évi IV. törvény tiltotta be.
Története
A lófő kifejezés eredete máig nem tisztázott. A lófő rend megnevezésére használt primipilus (többes számban primipilii) latin kifejezés a római katonai terminológiából kölcsönzött primus pilus-ból származik, s e megnevezés használata a 18. század közepéig megmaradt. középre|keretnélküli|1200x1200px
Lófők a feudalizmusban
A Magyar Királyság határterületeire települő székelyek között kezdetben mérsékeltebb társadalmi különbség mutatkozott, ám a letelepedéssel együttjáró vagyoni különbségek megnövekedése a hatalmi viszonyokat is átalakította. A rendi tagolódás a 15. század közepére nagyobb méreteket öltött, s a székek befolyásosabb elöljárói hatalmukat kiterjesztették a közösség tagjaira is. Az ilyen módon kialakuló elit és a társadalom között hosszan tartó feszültség alakult ki, amely lázongásoknak és felkeléseknek is alapot szolgáltatott.
Mátyás király a kialakult feszültségre tekintettel 1473-ban elrendelte, hogy a székelyeket ezentúl katonai összeírások alkalmával három különböző rendben tartsák nyílván. A székely nemzet tagjai vagyoni helyzet és katonai funkció alapján három rendre oszlott: főemberek (primor, primores), lófők (primipilus, primipilii) és szabad rendű katonák (pedites, pedites pixidari) – a szolgáló népek nem éltek nemesi szabadságjogokkal.
A 15–18. században időben és térben apróbb eltérések mutatkoztak a lófők megítélését illetően. Az uralkodók részéről általános elvárás volt, hogy a lófők saját költségen állandó harci készültségben legyenek:
bélyegkép|Székely huszár katona 1762-ben A székely nemességnek – ideértve a főembereket, lófőket és gyalogos katonákat is – katonai lustrákon is részt kellett venniük, amelyek alkalmával a katonai előljáról jelenlétében vizsgálatra került, hogy az elvárásoknak megfelelő harci készültségben vannak-e. Az ún. gyalog lófők jelenléte ezeken a lustrákon arra enged következtetni, hogy a lófői cím megtartása nem korlátozódott a lovon történő szolgálatra, és sokkal inkább volt a rendi állás kifejezője, mintsem kizárólag a katonai funkció jelzője. Az egyes erdélyi fejedelmek harci erejük növelésében láttak lehetőséget a székelyek rendi állásának megerősítése által. A 16–17. században a nemesítések, címer- és nemességadományozások, birokadományozások, rangemelések stb. mintájára az erdélyi fejedelmek lófősítő leveleket (latinosan primipilátus) is előszeretettel állítottak ki.bélyegkép|Székely gyalogos katona 1762-ben|balra|292x292pxAz Erdélyi Fejedelemség Habsburg fennhatóság alá kerülését követően a székelyeket lefegyverezték és felfüggesztették az uralkodó irányában fennálló katonai kötelességüket. Amikor Mária Terézia az erdélyi határőrezredek felállítása mellett döntött, a közel félévszázada eltörölt székely katonai kötelezettséget újította meg. A székelyföldi társadalom igénye és a bécsi politikai akarat éles konfliktusba került azáltal, hogy az uralkodó megtagadta a székely szokásjogon alapuló mentesség visszaállítását, s egyszerre kényszerítette a katonarendet adófizetésre és sorozásra. A császári csapatok madéfalvi mészárlását követően megkezdődött a székely erővel és megfélemlítéssel történő kényszersorozása.
Az 1764-ben felállított gyalog- és huszárezredek állományának feltöltésekor sem a rendi különbségek érvényesültek. Helyette kizárólag a vagyoni helyzet vált irányadóvá, így könnyen elképzelhetővé vált, hogy a kevésbé tehetős lófők a gyalogezredbe kerüljenek, s ritkábban, hogy a módosabb közrendűek a huszárezredhez szegődjenek. A kötelező sorozások alól kizárólag a kétségtelen nemesek – a birodalmi grófi, bárói címmel rendelkezők, magyar és erdélyi nemesek, tehetős birtokosok –, az armalisták – nemesi oklevelet felmutatni képes székelyek – és az egyházi nemesek (preadium) mentesültek. A korábbi örökös lófők és a lófősítő levéllel rendelkező lófők tehát besoroztattak. A lófői cím használaton kívül került, helyét a katonai funkció megjelölése, ti. huszár vagy lovas katona váltotta fel – ám ez a besorolási elv természetesen nem tükrözte a rendi állást.
Közjogi helyzete
Az Erdélyi Fejedelemség (1570–1711) idején Az erdélyi fejedelmek haderejében kiemelt szerep jutott a székelyek hagyományos katonai szerepének. A fejedelmi politika ezért külön figyelmet fordított az ún. székelykérdésre, melynek következtében az egyes fejedelmek eltérő gyakorlatot alakítottak ki a székelyek szabadságjogainak tiszteletben tartásában.
A fejedelmek a székely haderő növelése céljával olykor lófői kiváltságleveleket állítottak ki. Már János Zsigmond és Báthory István adományozó gyakorlatában jelen volt az egyszerű nemesítések mellett a lófősítő oklevelek kibocsátása is.
Báthory István fejedelmi gyakorlatából ismeretes, hogy a hozzá hű székely katonákat rangemeléssel jutalmazta. 1575-ben például feldobolyi Kis Tamást hadi érdemeiért jutalmazta, a szabadok (libertini) sorából kiemelte, lófőséget (latinosan: primipilátus) és címert adományozott neki.
A lófői kiváltságlevelek formájukat tekintve hasonlóak voltak a nemesi kiváltságlevelekhez. Lövétei Demeter Mihály 1668-ban kiállított primipilátusa ünnepélyes formulákkal hártyára íródott, s kék-arany-piros-ezüst zsinórral hozzáfüggesztett fatokos viaszpecséttel látták el.
A lófősítő kiváltságlevelek adományozása II. Rákóczi György uralkodása idején érte el a tetőpontját, aki egymaga több oklevelet állított ki székely katonáinak, mint az összes többi fejedelem együttvéve. Ebben az időszakban több mint félezer lófősítő oklevél (latinosan primipilátus) kiállítására került sor. +Az erdélyi fejedelmek lófői kiváltságlevél-adományozásának néhány példájaAdományozás idejeAz adomány jellegeAdományozóAdományos1569. június 1.lófői kiváltságlevélJános Zsigmond, erdélyi fejedelemMalomfalvi Vas György1591. május 16.lófői kiváltságlevélBáthory Zsigmond, erdélyi fejedelemHomoródalmási Rigó Péter1601. november 17.lófői kiváltságlevélBáthory Zsigmond, erdélyi fejedelemKöszvényesi Mengecz István1605. szeptember 16.lófői kiváltságlevélBocskai István, erdélyi fejedelemÁkosfalvi Kósa Bálint1606. május 17.lófői kiváltságlevélRákóczi Zsigmond, erdélyi fejedelemSzentmiklósi Lukácsy András1607. április 11.lófői kiváltságlevélRákóczi Zsigmond, erdélyi fejedelemNagygalambfalvi Szaniszló Pál1609. január 4.lófői kiváltságlevélBáthory Gábor, erdélyi fejedelemKeresztúrfalvi Györgyfi János1609. március 4.lófői kiváltságlevélBáthory Gábor, erdélyi fejedelemKovásznai Csutak János1610. január 14.lófői kiváltságlevélBáthory Gábor, erdélyi fejedelemSzemerjai Joó Dénes1612. január 24.lófői kiváltságlevélBáthory Gábor, erdélyi fejedelemCsíkszentsimoni Lakatos Miklós1617. május 17.lófői kiváltságlevélBethlen Gábor, erdélyi fejedelemBeke Ferenc1634. május 25.lófői kiváltságlevélI. Rákóczi György, erdélyi fejedelemHodosi Szép Mihály1645. február 13.lófői kiváltságlevélI. Rákóczi György, erdélyi fejedelemMarkosfalvi Jakocz István1646. április 4.lófői kiváltságlevélI. Rákóczi György, erdélyi fejedelemKézdiszentléleki Mészáros János1649. március 6.lófői kiváltságlevélII. Rákóczi György, erdélyi fejedelemSepsinagybaczoni Molnár György1668. november 2.lófői kiváltságlevélI. Apafi Mihály, erdélyi fejedelemJeddi Iffiu János középre|keretnélküli|1000x1000px
A Habsburg Birodalom (1711–1867) idején bélyegkép|Székely határőr huszárezred katonája 1762-benA Rákóczi-szabadságharc lezárást követő szatmári béke értelmében a korábban szabadságjogaik megtartásáért cserébe hadviselésre kötelezett székelyeket lefegyverezték. A bécsi udvar a katonai kötelezettségüket többé nem vette igénybe, cserébe a szabad székelyeket – így a lófőket és gyalogosokat – rendes adófizetőkké tette.
Azért, hogy a korábbi jogállásukra hivatkozva a nemesség címén minél kevesebben vonhassák ki magukat az adófizetés kötelezettsége alól, a császári udvar több ízben – előbb 1725-ben, majd 1731-ben, valamint 1754–55-ben – elrendelte az egész országra kiterjedő általános nemesi vizsgálatot (generalis nobilium investigatio).
Erdély Habsburg-császári fennhatóság alá kerülése után változott a megadózás módja is, amely szoros összefüggésben áll a nemesi szabadságjogok gyakorlásának átalakuló kereteivel. Az adópotenciál növelése érdekében országos vagyonösszeírásokat végeztek, s számos jogcímen vonták adózás alá a lefegyverzett székelységet is. A régi gyakorlattól eltérően a fejadó mellett adót kellett fizetni a megművelt földek, az állatállomány és egyéb foglalkozások – például a malmok, pálinka- és sörfőzők, illetve a különböző mesterségek gyakorlása révén szerzett bevételek – után is. Az adózástól mentesültek – immunisok – köre átalakult: a szabad rendű székelyek, a lófők és a gyalog puskások csak alkalomszerűen kaptak mentességet.
Az Osztrák–Magyar Monarchia (1867–1918) idején A dualizmus korában a székely nemesség közjogi helyzetét az uralkodó revideálta. Az I. Ferenc József által 1869. február 16-án elfogadott 10.598/1869. számú felségelőterjesztés – melyet Wenckheim Béla belügyminiszter, Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter és Lónyay Menyhért pénzügyminiszter nyújtottak be – kimondta:
A székely nemesi rendi állás megerősítésének jogkörét a belügyminisztérium, mint ún. legfelsőbb nemesi hatóság gyakorolta. A folyamodók rangjuk elismerésének, valamint a rangjelző használatához való joguk igazolásának céljával fordulhattak belügyminisztériumhoz. A magyar belügyminiszter 1867 és 1937 között folytatott nemességi igazolásokat, külön kezelve a magyar és székely nemesség igazolásáért folyamodókat.
A nemesség igazolásának módját és folyamatát több szerző is ismertette.
A Horthy-korszakban (1920–1944) A Horthy-korszakban a felerősödő konzervatív – később radikális fasiszta és nacionalista – eszmék megteremtették a nemzeti nosztalgia narratívájának keretrendszerét, amelyben a nemesi társadalom megkülönböztetett szerepet kapott. Ezzel együtt a genealógiai és heraldikai érdeklődés is megélénkült, fontos reprezentációs eszközzé vált a családtörténet és a származás. Számos útmutató készült ebben az időszakban, amely segédletként szolgált a belügyminisztérium által folytatott nemességigazolási vizsgálatokhoz.
A székely nemesi rendi állás a belügyminisztérium előtt a származás bizonyításával volt igazolható. A hitelt érdemlő bizonyítás esetén megállapításra kerülhetett a folyamodó székely főnemesi (primor), székely lófői (primipilus) vagy székely nemesi (közszékely) rangja. A bizonyítás az előírt feltételek teljesülésének bizonyításával, a szükséges dokumentumok felmutatásával volt lehetséges.