Vass Ádám (Kápolnásnyék, 1988. szeptember 9. –) magyar válogatott labdarúgó, a Soroksár játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Fiatal évei 2003-ban a Ferencvárosban kezdte pályafutását még junior labdarúgóként, mindössze egy évet töltött itt.

Stoke City Ádám, igen fiatalon, már 16 évesen külföldre szerződött. 2004-ben az angol Stoke City csapatához csatlakozott. A felnőtteknél sem a bajnokságban, sem a kupában nem vették számításba, mindössze a tartalék csapatban kapott lehetőséget. A Stoke korosztályos csapataiban három esztendőn át szerepelt, rendszeresen készült az első csapattal is, de a bemutatkozása mindig elmaradt. Az angol klubban fizikálisan megerősödött, játéka érettebb lett. 2007-ben a Stoke szerződés szeretett volna hosszabbítani, de Ádám nemet mondott, mivel nem akart tovább a tartalék csapatban szerepelni.

Brescia 2007. június 19-én az olasz Brescia csapatába igazolt a Seria B-be. A klubban nem az egyedüli magyar volt, ekkor érkezett a klubhoz Feczesin Róbert, majd 2008-ban Varga Roland. Augusztus 25-én lépett pályára először a bajnokságban a Vicenza Calcio ellen a 80. percben váltotta Daniele Manninit. 2008. január 26-án ismét a Vicenza ellen szerepelt, és a 62. percben becserélte edzője Luigi Scaglia helyére, de nem sokkal később távozott, miután 20 perc alatt összeszedett két sárga lapot, így a 82. percben elhagyta a pályát.

2009. április 4-én gólpasszt adott Andrea Caracciolónak a Piacenza Calcio ellen. Május 30-án piros lapot kapott az AC Pisa elleni bajnokin. A rájátszásban az Empoli FC ellen kapáslövéssel szerzett gólt.

A 2009-10-es szezonban a Salerno Calcio és a US Sassuolo ellen szerzett egy-egy gólt és a US Grosseto ellen gólpasszt jegyzett.

2010 augusztusában a szintén olasz Parma szerette volna leigazolni, végül Ádám maradt. A Seria A-ban húsz mérkőzésen szerepelt, gólt nem szerzett és egy gólpasszt adott a Juventus ellen. 2011 decemberében az UC Sampdoria érdeklődött Vass iránt. 2012. január 5-én az FC Crotone ellen gólt szerzett. Januárban a Napoli Calcio is szerette volna megszerezni, de végül nem sikerült. A Vicenza ellen pirost lapot kapott.

Sokáig úgy tűnt, hogy visszatér Magyarországra, az egykori klubjába a Ferencvárosi TC-hez, de a Spezia Calcio is erősen érdeklődött iránta. A CSZKA Szófia vezetőségével nagyon közel álltak a megegyezéshez, de végül nem jött létre az átigazolás.

Kolozsvári CFR 1907 2012. július 1-jén a romániai Kolozsvári CFR 1907 csapatához igazolt, miután lejárt a szerződése a Bresciával. Ekkor két magyar játékos volt a CFR-nél (a másik román állampolgárságú: Sepsi László). A klub ez idő tájt a BL csoportkörében szerepelt, Ádám azonban sérülése miatt keveset játszott, és az idény végén Belgiumba igazolt.

KV Oostende 2013 októberében a belga élvonalbeli KV Oostende csapatához szerződött, egy plusz kétéves szerződést aláírva.

MTK Budapest 2014. január 11-én szerződtette az MTK Budapest, miután ismét nem sikerült megegyeznie a Ferencvárossal.

Gyirmót 2019. június 21-én, miután szerződését nem hosszabbították meg az MTK-nál, szabadon igazolható játékosként írt alá a másodosztályú Gyirmót csapatához.

A válogatottban A felnőtt- és a korosztályos válogatottban is szerepelt.

2006. november 15-én Kanada ellen, mindössze 18 évesen mutatkozott be a magyar válogatottban, kezdőként végigjátszotta az 1-0-ra megnyert mérkőzést.NÉGY ÚJONC A KANADA ELLENI KEZDŐBEN (Hozzáférés:2006. november 14.) 2007-ben szerepelt az olaszok elleni 3:1-re megnyert barátságos mérkőzésen.Magyarország - Olaszország 3 : 1 (Hozzáférés:2008. augusztus 22.) Várhidi Péternél alapember volt a nemzeti együttesben, Erwin Koemannál viszont mindössze egy félidőt szerepelt, 2008 augusztusában, Montenegró ellen.FELEMÁS MÉRKŐZÉSEN DÖNTETLENNEL KÉSZÜLT A KOEMAN-CSAPAT DÁNIA ELLEN (Hozzáférés:2008. augusztus 20.)

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal MTK Budapest Magyar bajnokság bronzérmes: 2014–15 Magyar másodosztályú bajnokság bajnok: 2017–18

Brescia Olasz másodosztály bronzérmes: 2009-10

Egyéni Az év fiatal magyar labdarúgója: 2007

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 20-i állapot szerint.

KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaLigakupaNemzetközi kupaÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBrescia2007–08250––––––2502008–0933120––––3512009–1031220––––3322010–1120020––––2202011–1227110––––281Összesen136470––––1434CFR Cluj2012–13150101020190Összesen150101020190Oostende2013–144010––––50Összesen4010––––50MTK Budapest2013–1411140––––1512014–152700080––3502015–1628020––203202016–1731020––403702017–1829120––––3112018–19290––––––290Összesen155210080601792Gyirmót2019–2026020––––2802020–2138020––––4002021–2229010––––3002022–2321100––––211Összesen114150––––1191Soroksár2022–23140––––––1402023–2429010––––3002024–2526020––––2802025–2624030––––2702026–275010––––60Összesen98070––––1050Karrier összesen522731090805707

A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok200610200770200830Összesen110

Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Külső hivatkozások Profil a Brescia hivatalos honlapján Vass Ádám profilja az MLSZ honlapján Vass Ádám adatlapja a HLSZ.hu-n Profil a footballdatabase.eu-n

Vass Ádám adatlapja a national-football-teams.com-on Pályafutása statisztikái a fussballdaten.de-n Profil a soccernet.espn-en Fanzone adtalap

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Brescia Calcio labdarúgói Kategória:A CFR Cluj labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kápolnásnyékiek Kategória:A Gyirmót SE labdarúgói