Tatay Sándor (Bakonytamási, 1910. május 6. – Budapest, 1991. december 2.) Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író.
Életút Tatay Sándor 1910-ben született egy kis dunántúli faluban, Bakonytamásiban Tatay Lajos és Varga Teréz gyermekeként.Születési anyakönyvi kivonata
Apja evangélikus lelkész volt. Gyermekéveit hat testvérével (Róza, Vilma, Gizella, Etelka, Lajos és TiborHarangszó 1928. szeptember 9., 37. szám, 286. oldal) együtt szülőfalujában töltötte el. Gimnáziumi éveit már Tatán, Pápán és Szarvason töltötte el. Ezután a soproni evangélikus hittudományi karra iratkozott be, de pár év után tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának magyar–német szakán folytatta. Ifjúkorában bejárta Európa híres városait. Csavargásaiból hazatérve többféle munkát is vállalt.
Az 1930-as évektől jelentek meg írásai például a pécsi Sorsunkban, 1944-től Badacsonyban élt. Az írást 1954-től tekintette fő hivatásának. Az egyik legismertebb könyve a Kinizsi Pál című regény volt, amellyel már elismert író lett.
Művei Badacsonyban születtek, de minden télen a fővárosba költözött vissza. Kilenc nyelvre fordították műveit: németre, oroszra, csehre, eszperantóra, lengyelre, litvánra, grúzra, kirgizre és ukránra.
1991-ben halt meg Budapesten.
Felesége Takács Mária – a badacsonytördemici Rodostó turistaház gondnokaLudwig Emil: Badacsony: a bujdosók menedékháza + Képriport , Magyar Nemzet online – 2011. július 12. – volt, egy lányuk született, Ágota (1947),Takáts Gyula: Tükrök szava – Betűk arca Jegyzetek – Válaszok Vallomások (Tatay Sándor leveleiből, 309. oldal), Digitális Irodalmi Akadémia Petőfi Irodalmi Múzeum – 2011. aki keramikus lett.
Művei bélyegkép|260px|<center>Emléktáblája Budapest XIII. kerületében Az eke. Regény; Tóth Ny., Sopron, 1931 Jelek a porban. Elbeszélések; Magyar Élet, Bp., 1939 Zápor; Franklin, Bp., 1941 (Új magyar regények) Csipke. Tíz elbeszélés; Bolyai Akadémia, Bp., 1942 (Bolyai könyvek) Húshagyókedd; Bolyai Akadémia, Bp., 1943 (Bolyai könyvek) Ludas Kata; Fabula, Bp., 1943 (Pepita regények) Ludas Kata és más elbeszélések; Stádium Ny., Bp., 1944 (Nemzeti könyvtár) Ének a szőlőhegyről. Válogatott elbeszélések; Dunántúli Magvető, Pécs, 1955 Kinizsi Pál. Regény; Ifjúsági, Bp., 1955 A második leány (regény, 1956) Vulkán. Kisregény; Magvető, Bp., 1958 Üvegcsengő; Móra, Bp., 1960 (Kispajtások mesekönyve) Puskák és galambok (ifjúsági regény, 1960) Fehér hintó; Magvető, Bp., 1960 Kelj fel és járj! (elbeszélés, 1961) Szülőföldem, a Bakony (útirajzok, emlékezések, 1967) Bujdosásunk története. Regény; Móra, Bp., 1967 A táltos autó. Mesék, elbeszélések; Móra, Bp., 1968 (Kispajtások mesekönyve) A Simeon család, 1-3.; utószó Bata Imre; Szépirodalmi, Bp., 1968 (Magyar elbeszélők) Diszharmónia. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1968 A szerelem szőnyege. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1970 Eszter és a fajdkakas. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1971 Hej, asszonyok, asszonyok!; Szépirodalmi, Bp., 1972 Meglepetéseim könyve; Móra, Bp., 1974 Lődörgések kora. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1977 Lyuk a tetőn. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1980 Bakonyi krónika (elbeszélés, 1985) Palacsinta apróban; Magvető, Bp., 1986 A szezon vége; Magvető, Bp., 1992 Ház a sziklák alatt; Nap, Bp., 2010 (Különleges könyvek) Bonifác; Koczor Hubáné, Balatonkenese, 2012 A Kék Hegedű árnyékában. Tatay Sándor írásai szülőfalujáról; vál., szerk. Németh Tibor; Önkormányzat, Bakonytamási, 2011
Simeon-család sorozat A Simeon-ház (regény, 1955) A második leány (regény, 1956) Kenyér és virág (regény, 1959) A nyugati kapu (regény, 1962) Az ítélet napja (regény, 1964)
Tatay Sándor művei (1983–1990) Tatay Sándor művei; Szépirodalmi, Bp., 1983–1990 Hét szűk évtized, 1-2.; 1983 1. Meglepetéseim könyve / Lődörgések kora. Regények 2. Lyuk a tetőn. Regény Vulkán / A szerelem szőnyege. Regények; 1984 Bakonyi krónika; 1985 Fehér hintó / Eszter és a fajdkakas; 1986 Zápor / Diszharmónia; 1987 A Simeon ház, 1-2.; 1988–-1990 1. Klára. Regény; 1988 2. A második leány; 1990
Film A Ház a sziklák alatt című 1958-as nagysikerű alkotás az ő novellája és forgatókönyve alapján készült, Makk Károly rendezésében.Részletek a PORT.hu oldalán
A Puskák és galambok című regényéből 1961-ben Keleti Márton rendezésében fekete-fehér, magyar ifjúsági film készült.A Puskák és galambok című film adatlapja a PORT.hu oldalán
Emlékezete Székesfehérváron róla neveztek el egy alapítványi gimnáziumot, melynek tanulói büszkén tekintenek híres mondására, amit az iskola udvarán található szobor felirata őrzi: „Mestert szerettem volna, akiért érdemes jó tanítványnak lenni!” Badacsonylábdihegyen a településközpont egyik közterülete, a Római útból kiágazó Tatay Sándor utca őrzi az emlékét.
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek A magyar irodalom története 1945-1975 – Tatay Sándor Szerzői adatlapja a Molyon Szijártó János: Centenárium – 100 éve született Tatay Sándor, veol.hu – Napló online – 2010. május 10.
További információk
Merklin Tímea Kislány a paradicsomban – Tatay Sándor író lánya, Ágota emlékezik, Vas Népe – 2010. december 15. (online: a Vas Népe online-on) Tatay Sándor emléknapok, Badacsonytördemic – Badacsonylábdihegyi hírmondó XI. évfolyam 4. szám – 2010. április Ludwig Emil: Ház a sziklák alatt Emlékkiállítás nyílt Tördemicen Tatay Sándorról, Magyar Nemzet online – 2010. május 25. Tempevölgy folyóirat 2010. szeptember (Tatay Sándor 100 éves, 21-41. oldal) HU ISSN 1789-9265 Koszorú Tatay Sándornak; szerk. Szántainé Ruzsa Mariann, Tamás István; Általános Művelődési Központ Körzeti Könyvtára, Veszprém [!Badacsonytomaj]; 1992 Sziklák alatt. Tatay Sándor emlékezete; vál., szerk., összeáll. Tüskés Tibor; Nap, Bp., 2000 (Emlékezet) Tatay Sándor és a bazalt színe – Bertha Bulcsu kortárs írása Tatai Sándorról. In: Bertha Bulcsu: Willendorfi Vénusz. Magvető, 1988. 167. o. Dörnyeiné Bere Andrea: Olvasmánynapló Tatay Sándor Kinizsi Pál című regényéhez; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2005 (Olvasmánynapló-sorozat) Új Ember 41/25 (1985. június 23.)
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Angyalföldiek Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok