Niko Kovač [ˈniːkɔ ˈkɔʋaːtʃ] (Nyugat-Berlin, NSZK, 1971. október 15.–) visszavonult horvát válogatott labdarúgó, utolsó klubcsapata az osztrák Red Bull Salzburg volt. Jelenleg a Borussia Dortmund vezetőedzője. 2018 júliusától 2019 novemberéig a testvére, Robert Kovač mellett a Bayern München trénere. 2018–19-es szezonban német bajnok és német kupagyőztes lett az FC Bayern Münchennel.
Pályafutása Kovač Nyugat-Berlinben született horvát vendégmunkások gyermekeként. A helyi klubnál, a Hertha Zehlendorf-nál kezdett futballozni, 1989 nyarán, 17 évesen lett a felnőtt csapat tagja. 1991 nyarán igazolt a Hertha BSChez, itt kezdte profi pályafutását.
1996 nyarán hagyta ott az akkor még másodosztályú Hertha BSC-t az élvonalbeli Bayer 04 Leverkusen-ért. A Bundesligában 1996. augusztus 17-én mutatkozott be, csereként állt be a második félidőben az 1996–97-es szezon nyitó mérkőzésén a Borussia Dortmund ellen. Első szezonjában 32 mérkőzésen játszott, ezalatt 3 gólt szerzett. A következő két szezonban leginkább csak csereként lépett pályára, és sok mérkőzést hagyott ki az 1997–98-as szezonban sérülés miatt. A Leverkusenben eltöltött 3 szezonja alatt 77 Bundesliga mérkőzésen játszott, és nyolcszor volt eredményes. A klubnál csapattársak voltak testvérével, Robert Kovač-csal.
1999 nyarán csatlakozott a Hamburger SV-hez, és két szezont töltött a klubnál, ezalatt 55 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, és 12 gólt szerzett. 2001 nyarán hagyta el a csapatot, és a Bayern München játékosa lett, ahol ismét együtt játszott testvérével. Itt 34 Bundesliga mérkőzést játszott és 3 gólt szerzett. A Bayern-nél nem tudta megszilárdítani a helyét a kezdőcsapatban, így két szezon után, 2003-ban eligazolt onnan korábbi klubjához a Hertha BSC-hez.
A világbajnokság után elhagyta a csapatot és Ausztriába, a Red Bull Salzburgba igazolt. Jelenleg a csapat állandó játékosa, 2006-ban a Salzburg összes UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjén pályán volt. 2006. augusztus 26-án szerezte első gólját az osztrák élvonalban a Wacker Tirol ellen. 2008 májusában újabb egy évre írt alá a klubnál.
A válogatottban Kovač a horvát válogatott tagja 1996 óta. 1996. december 11-én debütált Marokkó ellen egy barátságos mérkőzésen.
A 2004-es Európa-bajnokság után lett a válogatott csapatkapitánya. A 2006-os világbajnokság selejtezőiben a válogatott 10 mérkőzéséből kilencszer játszott, és két gólt szerzett, mindkettőt Izland ellen Zágrábban. A 2006-os németországi vb-n mindhárom csoportmérkőzésen játszott. Az utolsó csoportmeccsen Ausztrália ellen ő szerezte Horvátország második gólját, így az állás 2–1 lett, de a mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult, és a válogatott kiesett a kiírásból.
Játszott a 2008-as Európa-bajnokságon is. Horvátország a vezetésével bejutott a negyeddöntőbe, ahol Törökország ellen büntetőkkel búcsúztak. Többször nyilatkozta, hogy az Eb után visszavonul a válogatottbeli szerepléstől.
Játékos-statisztika Klub
KlubSzezonLigaKupaNemzetköziEgyébösszesen Bajnokság Pályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokHertha BSC1991–19922. Bundesliga Nord2000—1001201992–19932. Bundesliga42130—4511993–1994321003211994–1995312103221995–19963111203311összesen1381560—10015415Bayer Leverkusen1996–1997Bundesliga32310—3331997–19981813170102921998–1999274104020344összesen7785111030969Hamburger SV1999–2000Bundesliga30810—3182000–2001254109110365összesen55122091106713Bayern München2001–2002Bundesliga1623140302632002–2003181402110252összesen343716140515Hertha BSC2003–2004Bundesliga1713010—2112004–200530410—3142005–2006283314010364összesen758715010889Red Bull Salzburg2006–2007Osztrák Bundesliga2861060—3562007–2008253—402932008–20091200030150Összesen65910130—799Karrier összesen4445528344219053560
Edzői statisztika 2025. január 30-án lett frissítve. CsapatNemzet–tól–igMérlegMGYDVGyőzelem %Red Bull Salzburg 2009. június 16.2011. április 7.Horvátország 2013. október 16.2015. szeptember 9. Eintracht Frankfurt 2016. március 8.2018. június 30.Bayern München 2018. július 1.2019. november 3.AS Monaco 2020. július 19.2022. január 1.VfL Wolfsburg 2022. május 24.2024. március 17.Borussia Dortmund 2025. február 2.Jelenlegi összesen
Sikerei, díjai Játékosként Klubcsapatokban Bayer 04 Leverkusen Bundesliga ezüstérmese: 1996–97, 1998–99 Bayern München Interkontinentális kupa: 2001 Bundesliga: 2002–03 DFB-Pokal: 2002–03 Red Bull Salzburg Osztrák Bundesliga: Bajnok: 2006–07 Ezüstérmes: 2007–08
Edzőként Eintracht Frankfurt Német kupa: 2017–18
Bayern München Német bajnok: 2018–19 Német kupagyőztes: 2018–19 Német szuperkupa: 2018 döntős: 2019
Jegyzetek
Források
Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Horvát labdarúgóedzők Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Hamburger SV labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:Az FC Red Bull Salzburg labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Bundesliga edzői Kategória:A Ligue 1 edzői Kategória:Az Eintracht Frankfurt vezetőedzői Kategória:A Bayern München vezetőedzői Kategória:Az AS Monaco FC vezetőedzői Kategória:A VfL Wolfsburg vezetőedzői Kategória:A Borussia Dortmund vezetőedzői Kategória:Élő személyek Kategória:Berliniek