Az 1961-es Formula–1-es világbajnokság negyedik futama a francia nagydíj volt.
Futam A francia nagydíjon, Reimsben a Ferrari ismét indított egy negyedik autót, ezúttal az olasz Giancarlo Baghettit, akinek ez volt az első világbajnoki versenye. Az edzésen ismét a Ferrarik szerezték meg az első sort: Phil Hillé lett a pole von Trips és Ginther előtt, míg a második rajtsorból Moss és Clark indult.
Hill vezetett a rajt után Ginther és von Trips előtt. Ginther megcsúszása után Moss harmadiknak jött fel egy időre, de az amerikai visszaelőzte, majd fékhiba miatt kiesett. Mögöttük a két Porsche, a két Lotus, McLaren és Baghetti egymás szélárnyékát kihasználva folyamatosan egymást előzgették. Von Trips motorhiba miatt a 18. körben kiesett, majd Hill a 38. körben megcsúszott és ezzel leállította motorját, végül egy kör hátrányban tért vissza a versenybe. Ginther mindössze három kört autózott az élen, amikor motorhiba miatt megállt, így az egymással harcoló Gurney és Baghetti került az élre. Körről körre előzték egymást, Baghetti az utolsó körben kibújt Gurney szélárnyékából és az olasz egy tizedmásodperccel győzött amerikai előtt.
Az 1950-es brit nagydíjat (a legelső világbajnoki futamot) és a teljesen más mezőnyt felsorakoztató Indy 500-akat leszámítva ez az volt egyetlen alkalom, amikor debütáló versenyző győzött. Clark harmadik, Ireland negyedik lett.
Helyezés # Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 50 Giancarlo Baghetti Ferrari 52 2:14'17,5 12 9 2 12 Dan Gurney Porsche 52 +0,1 5 6 3 8 Jim Clark Lotus-Climax 52 +1'01,0 9 4 4 6 Innes Ireland Lotus-Climax 52 +1'10,3 10 3 5 4 Bruce McLaren Cooper-Climax 52 +1'41,8 8 2 6 22 Graham Hill BRM-Climax 52 +1'41,9 6 1 7 10 Jo Bonnier Porsche 52 +3'15,4 13 8 42 Roy Salvadori Cooper-Climax 51 +1 kör 15 9 16 Phil Hill Ferrari 50 +2 kör 1 10 30 Henry Taylor Lotus-Climax 49 +3 kör 25 11 46 Michael May Lotus-Climax 48 +4 kör 22 12 36 Masten Gregory Cooper-Climax 43 +9 kör 16 13 32 Maurice Trintignant Cooper-Maserati 42 +10 kör 23 14 38 Ian Burgess Lotus-Climax 42 +10 kör 24 15 18 Richie Ginther Ferrari 40 Olajnyomás 3 Kiesett 26 Stirling Moss Lotus-Climax 31 Fékek 4 Kiesett 48 Willy Mairesse Lotus-Climax 27 Motorhiba 20 Kiesett 14 Carel Godin de Beaufort Porsche 23 Túlhevülés 17 Kiesett 28 Lucien Bianchi Lotus-Climax 21 Túlhevülés 19 Kiesett 20 Wolfgang von Trips Ferrari 18 Motorhiba 2 Kiesett 34 Giorgio Scarlatti De Tomaso-Osca 15 Motorhiba 26 Kiesett 2 Jack Brabham Cooper-Climax 14 Olajnyomás 14 Kiesett 52 Bernard Collomb Cooper-Climax 6 Motorhiba 21 Kiesett 40 John Surtees Cooper-Climax 4 Baleset 7 Kiesett 24 Tony Brooks BRM-Climax 4 Túlhevülés 11 Kiesett 44 Jackie Lewis Cooper-Climax 4 Túlhevülés 18 NI 46 Wolfgang Seidel Lotus-Climax Csak gyakorlás - May autója NI T Juan Manuel Bordeu Lotus-Climax Csak gyakorlás Vi 14 Hans Herrmann Porsche Visszalépett Vi 46 Olivier Gendebien Emeryson-Maserati Visszalépett VI 54 Brian Naylor JBW-Maserati Az autó nem volt kész
Statisztikák Vezető helyen: Phil Hill: 32 (1-12 / 18-37) Wolfgang von Trips: 5 (13-17) Richie Ginther: 3 (38-40) Giancarlo Baghetti: 7 (41-43 / 45 / 47 / 50 / 52) Jo Bonnier: 1 (44) Dan Gurney: 4 (46 / 48-49 / 51)
Giancarlo Baghetti egyetlen győzelme, Phil Hill 4. pole-pozíciója, 3. leggyorsabb köre. Ferrari 33. győzelme.
Giancarlo Baghetti első, Giorgio Scarlatti utolsó versenye.
Források A futamról a grandprix.com honlapon A futamról a statsf1.com honlapon A futamról a formula1.com honlapon
Francia Nagydij, 1961